Vissza a főoldalra
 
ONLINE MŰVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSŐ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin – vers, Szénási Sándor István – próza)
 
Varga Erzsébet
(19..– )
Emlékposta édesapámnak
Ülök a lugasos teraszon, körülöttem égig érő üvegpaloták. Üvegszálai sűrűn fonták emlékedet. Kishúgom telefoncsörgése hirtelen szétzúzta az üveghálót.
    A szokásos gyászmise ma rólad szól a nagy templomban. Testvéreim imamalma ma körülötted forog, csak az én szélfútta lelkem hiányzik. Sárgabarack, hírös barack, ízlelőbimbóimon hiába kutatom a szülői ház kertjének ismerős zamatát. Mint ahogy hiába keresem fejemen kezed elismerő, barackfricskázó mozdulatát.
    Igen a kezed, napégette, ácskapocs ujjaid integető mozdulatai emléke nyomja lelkemet. Mozgásban rejtőzött minden létezésed, a leggyorsabb, legbiztosabb hátvéd voltál, ám önvédelemből szekundát adok neked!
    Folyton mentél és mégsem jutottál a városon túlra. Nem tellett rá, öt gyermeked éhes szája fölfalta a verítékkel szerzett béredet. Miért nem voltál önzőbb?
    Hirtelen lebénultál, a lábad föladta, s már nem volt több gyalogút. Megtört tested átvett egy folyamatosan hajlongó mozgást. Évekig ágyhoz kötötten mozgóharcot vívtál a kaszással. A lét ácskapocsa a gyötrő torna volt számodra. Nem akartál belenyugodni rokkantságodba. Öntudatlanul is hitted, hogy amíg az izmaid edzésben vannak, addig te is élsz. Le- és fölültél naponta ezerszer, vagy talán tízezerszer. Ez az ösztönös, görcsös kapaszkodás, ez a kíntorna évekre meghosszabbította szenvedéseidet.
    Majd agyadra sötét ködfüggöny ereszkedett. Örülten kutattam a bensődet romboló titkos  folyamatot, melyet leszűkült kommunikációd már képtelen volt közölni velem. Megszerkesztettem a jelábécédet és jelentés-magyarázatokat gyártottam hozzá. A logikát kerestem béna, nyöszörgő testedben. 
    Rezdüléseiddel önmagamat próbáltam meggyőzni, hogy az ácskapocs még ott van közöttünk. Te már nem igazoltál. Képtelen voltam elfogadni, hogy megszűntél érezni. Reménykedtem, hogy a kidőlt fa újra kihajt. Simogatásaimra homályos, kék szembogarad térképén köszönet úszott át. Ajkad már nehezen nyílott, torkodba ezer harangvirág bújt, melynek már csak az illatát éreztem, vadhajtásai értelmetlenül csengtek-bongtak fülemben. Ez a makogás már csak colstock volt, melynek napjai megszámozódtak.
    Azon a napon utoljára nyelt el a kórház klórmeszes szája, és szíjak korlátozták a mozgásigény szikráját benned. A szíjfék mögül kidugtad egyetlen testrészedet, amelyben még érzés volt és ujjbegyeiddel folytattad a le- s fölfelé irányuló létkapaszkodást. Azután tengerkék nagyszemed, az igazgyöngy, hártyásan kigömbölyödött, s ujjaiddal lemondóan legyintettél egy végsőt. Öntudatlanul vagy tudatosan, teljesen mindegy, erre már nem kapok választ. Majd egy hatalmas zuhanás, a lábam beleremegett, s az ácskapocs... az ááácskapocs kiesett kezemből...
 
Varga Erzsébet további írásai az Első Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Első Közlés Írások 
rovathoz
 
 Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
 
Vissza a főoldalra
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
 
A NapSziget folyóirat
negyedévente
papíron is megjelenik.
 
Megrendelhető:
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón