Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Egervári József
(1962- )
Céllövészet
- Negyed kenyér - suttogta boldogan, s elmosolyodott -, köszönöm, Istenem. Még nem is száraz. És van itt sült hús is, alufóliában. Fokhagymás. Csodálatos ez a nap. Eszem, s utána lemegyek a Dunához, megfürdöm. Már szagom van. A nadrágomat is ki kellene mosnom, meg az ingemet. Szépen süt a Nap, délutánra meg is szárad.
 
Óvatosan rágott, baloldalon az egyik foga két hete letört, érzékeny volt. Már csak huszonhárom viharvert fog sorakozott a szájában. Hat esztendeje nem volt orvosnál. Hosszú haja copfba fogva, szakálla a mellét verte, ezüstösen, akár a fenyõk, beesett, mélyen ülõ szemeiben már alig csillant fény. Hatvanhárom kiló volt, kedden, a piacon megmérte egy kofa a mázsán. Százhetvennyolc centiméter magas, hatvanhárom kiló. Kopott hátizsákjába mélyesztette a megmaradt ételt. Három napig is kitart. Kegyes az ég, gondolta, ám jobb lenne, ha magához szólítaná már. Szeptemberben hatvanéves lesz. És semmi sem változik.
 
Kisétált a Duna partra. Meztelenre vetkõzött, begyalogolt a hideg vízbe. Apró szappandarabbal végigdörzsölte ráncos bõrét, alaposan megmosta haját és szakállát, nadrágját és ingét ráakasztotta a vízbõl kukucskáló farönk letört ágcsonkjára.
 
Tompa puffanással zuhant hátizsákja az örvénylõ folyóba, tõle tíz méterre, a hullámok meghimbálták, s máris magukkal ragadták. Néhány pillanatig szótlanul ácsorgott, lassan, forogva úszott életének utolsó darabja, benne télikabátja, egy pléd, egy könyv Esterházy Pétertõl, egy fotó lányáról, igazolványai, diplomája, a maradék kenyér és hús. A part felé fordult. Három fiatalembert látott. Hangosan röhögcséltek, felé mutogattak, az egyik a térdét csapkodta fergeteges jókedvében.
 
- Közszeméremsértést követsz el öreg. Ez nem nyilvános fürdõ. Ez a Duna. Menj haza, s otthon mosd meg szottyadt seggedet.
 
Nem szólt semmit, csak állt és nézte õket. Nem akart gondolkodni, nem akart érezni, mint amikor hat évvel ezelõtt felesége azt mondta, takarodjon otthonról. Akkor sem akart gondolkodni, akkor sem akart érezni, tél volt, hideg, vastag hóbundába rejtezett a város. Két bõröndbe pakolta holmijait, s elindult világgá, maga sem tudta, merre, hová, kihez. Még az elsõ éjjel ellopták egyik bõröndjét, a másikért megverekedett. Másnap reggel véres arccal, véres ingben ment be munkahelyére dolgozni. Néhány napig a kazánházban húzta meg magát, de nem tudott hol tisztálkodni. Esténként együtt ittak a fûtõvel. Egy hónap múlva fõnöke berendelte az irodába. Nem kertelt sokat. Mindjárt itt az év vége, téli szünet kezdõdik. Januárban már ne is menjen dolgozni. Meg sem kérdezte, mi a probléma? Történt valami? Segíthet? Nyolc évet húzott le abban az iskolában. Soha nem mondták neki, hogy elégedetlenek lennének a munkájával.
 
- Na, mi lesz, öreg? - emelte fel hangját az egyik fiú. Nem lehetett több húszévesnél. - Húzzál öreg a büdös francba!
 
Nem mozdult, karjai élettelenül lógtak, csak nézte õket, amint egyre dühösebben hadonásznak. Egyikõjük felkapott egy követ, s feléje hajította. Nem találta el, legalább egy méterrel mellette csobbant a vízben. A másik két fiú is beszállt a játékba, röpködtek körülötte a kisebb-nagyobb kavicsok, kövek, egyre közelebb, míg az egyik a vállán csattant. A fájdalomtól összerándult, de nem mozdult, csak nézett rájuk, mereven, szótlanul, mintha lehetne még erõ ebben a tekintetben. Egy kõ a homlokán találta el. Megtántorodott. A vér végigfutott az orrán. Elmosolyodott.
 
- Tetszik, vén hülye? Nekünk is tetszik - grimaszolt a másik fiú. Ledobta finom bõrdzsekijét, kimelegedett a játékban. Gusztusosan feszültek izmai, látszott, hogy sportol valamit. - Csak egy bábu vagy, öreg, egy roggyant kirakati bábu, csak rontod a városképet - vicsorogta, s meglendítette karját.
 
A mellkasán érte az újabb "lövedék", aztán a következõ ismét a fején, néhány másodperc múlva egy a halántékán. Nem tudott megállni a lábán, a folyó sebes sodrása elragadta, hátára fektetve ringatta. Nem merült el. Bámulta a kék eget, a különleges formájú bárányfelhõket. Gyerekkorában is órákon keresztül feküdt a fûben, benépesült az égbolt arcokkal, lovakkal, farkasokkal, madarakkal; nagyanyja szerint ott teremtek az álmok, csak oda kellett figyelni rájuk.
 
- Ha meglátod a te álmodat, akkor megvalósul - mondta egyszer az öregasszony.
 
Ismét benépesült az égbolt, s kereste az álmát. Úgy érezte, ma megtalálja. Eljött már az ideje.
 
2014
Ez az írás 2016. július 6-án került a NapSziget honlapjára.
 
Egervári József további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón