Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
T. Ágoston László
(1942 - )
Macskabecsület
Van az úgy, hogy az ember nem tudja eldönteni, melyik ujját harapja, mert mindegyik neki fáj. Így történt ez Durcival is. Kandúrként kapta a nejem az egyik kolléganõjétõl, és amikor már teljesen belopta magát a szívünkbe ez az okos, játékos, bohém kis szõrgombóc, Maris néni, a szomszédasszonyunk kiderítette róla, hogy nõstény. Gyönyörû szép cicalány, akiért a kandúrok hamarosan szét fogják rágni a küszöbünket. No, de ez a dolognak csak az egyik oldala. Mit kezdjünk a születendõ kiscicákkal?
 
Maris néni döntött. Elviszi vidékre a rokonaihoz. Azok szívesen befogadnák, mert jó egerésznek látszik. Ott majd csak meglesznek valahogy a kölykei is. Mi is döntöttünk; nem adjuk. Durci a miénk, és az is marad. Legföljebb a nevét nem a kandúrból vezetjük le ezután, hanem a durcásból. No igen, de mi legyen a kölykeivel?
 
Amikor a feleségem elvitte az állatorvoshoz a szokásos védõoltásra, megkérdezte tõle, mit lehetne tenni kiscica ügyben. Mármint azért, hogy ne szülessenek, mert nem lenne szívünk elpusztítani õket. Etetni meg képtelenség ennyi állatot. Nem is beszélve a ház lakóiról, meg Maris néni kutyájáról, meg... satöbbi... Azt mondta erre az orvos, hogy érti õ, nagyon is érti, mirõl van szó. Van egy kis mûtéti beavatkozás, ami segít a dolgon. Az a neve, hogy ivartalanítás. Az efféle városi szobacicáknál ezt szokták alkalmazni. Nem túl drága, a jószág is hamar fölépül a mûtét után, és nincs gond az utódokra. Amint elmúlik a cica hét hónapos, meg lehet csinálni.
 
- Mi az, hogy meg lehet? - zsörtölõdött Maris néni. - Ha már nem hagytátok, hogy elvigyem vidékre, ahol nagyon jól érezte volna magát az egerek között, kutya kötelességetek, hogy ivartalaníttassátok. Már csak az hiányozna, hogy a ti büdös macskáitok fölverjék az én drága kis Morzsim nyugalmát. Bele is hülyülne szegénykém, ha nem tudná eldönteni, melyiket kergesse a sok buta macska közül. Ti meg siránkoznátok, hogy már megint megfojtotta valamelyiket. Arról nem is beszélve, mennyire összevesznék veletek, ha netán megkarmolnák azt a krumpliszagú orrocskáját. Hát hiányzik ez nekem?!
 
- A jó szomszédságért mindent meg kell tenni - mondtam a nejemnek. - Ivartalanítunk. Nem nagy dolog; beleteszed a kosárba, elviszed az orvoshoz, a többit már õ elintézi.
 
- Rendben van, de miért pont én? - kérdezett vissza a feleségem. - Miért nem te teszed bele a kosárba? Az oltás után is rám haragudott a Durci, mert fájdalmat okoztak neki. Napokba telt, mire ki tudtam engesztelni.
 
- Jó, ezt belátom - mondtam -, de azt te is beláthatod, hogy nagyon furcsán néznének rám az emberek, ha én mennék végig a városon kosárral a karomon. Majd segítek az engesztelésben. Amíg te elviszed a rendelõbe Durcit, én hozok neki a piacról csirkemájat.
 
No, ebben megegyeztünk, meg abban is, hogy együtt megyünk el érte a mûtét után, mert úgy igazságos, hogy egyszerre lásson mindkettõnket, ha fölébred. Hát ez nem egészen úgy történt, ahogy elképzeltük. Nem látott az szegény semmit. Ott feküdt a mûtõasztalon kiterítve. Hasán a szõr leborotválva, a seb valami zöldes színû fonallal összevarrva, kilóg a nyelve, meg a szájából valami csõ...
 
- Te jóságos Isten! - fordultam a zöld mûtõsköpenyt vetõ orvoshoz. - Él ez a jószág egyáltalán?
 
- Természetesen él, csak el van kábítva - mondta. - Nézze, ha egy kicsit meghúzom a nyelvét, visszahúzza. Most így jó neki. Estére már akár lábra is állhat. Három nap múlva kontroll, egy hét múlva kiszedjük a varratokat. Két héten belül újra a szekrény tetején ugrálhat.
 
Csak néztem ezt a magatehetetlen, alig pihegõ jószágot, amelyik sokkal inkább hasonlított egy kidobott fahasábhoz, mint a mi kedves, játékos, huncut kis Durci cicánkhoz. Szerettem volna megsimogatni azt a selymes puha szõrét, összedugni vele a homlokomat... Azt se bántam volna, ha megkarmol, ha belém harap, de nem. Õ csak feküdt az asztalon mozdulatlanul, mintha már nem is akarna megmozdulni többé. "Ó, add Uram Isten, hogy meggyógyuljon, hogy újra az lehessen, ami volt! Ne hagyd, hogy én okozzam a vesztét!"
 
Óvatosan belefektettük a kosárba és elindultunk vele hazafelé. A búcsúzásnál még a lelkünkre kötötte az orvos, hogy puha, meleg helyet készítsünk neki, s ne vegyük rossz néven, ha netán bepiszkít, mert ez most az állapotával jár. Az is lehet, hogy egy-két napig az ételt se fogadja el.
 
A fürdõszobában teljesen kinyitottuk a radiátor csapját, hogy jó meleg legyen. Elé ágyaztunk Durcinak egy nagy párnára, s körberaktuk rongyokkal, hogy le ne essen róla. Simogattuk, becézgettük. A feleségem megnedvesített egy darab vattát, azt tette a cica nyelvére. Láttuk, hogy jólesik neki. Egy idõ után már hunyorgott is, meg bólintott egy picit. Mintha azt mondta volna: "Örülök, hogy itt vagytok körülöttem, hogy törõdtök velem." Felváltva ücsörögtünk mellette. Õriztük, mint a nagy beteg embert szokás, és lestük minden kívánságát. Ha megmozdult, máris szóltunk a család többi tagjának: "Nézzétek, már a fülét is megmozdította!" Vagy "Oda nézz! Kunkorítja a farkát!" Én ígéretemhez híven megvettem neki a piacon a legszebb csirkemájat. Oda is vittem, a tenyerembõl kínáltam, de csak lehunyta szemét és elfordította a fejét. Pedig már a mûtét elõtti napon se kapott enni.
 
- Ne erõltesd, ha nem kell neki - intett a feleségem -, majd kérni fogja, ha megéhezik. Inkább egy kis vizet csöpögtess a szájába. Azt biztosan elfogadja. - És valóban elfogadta. Kávéskanálból csöpögtettem a nyelvére. Erre akár magam is gondolhattam volna, de végtére is a nejem volt érettségi után vagy három hónapig segédápoló...
 
Lefekvéshez készülõdve azon tanakodtunk, hogy be kellene hozni a szobába párnástul, rongyostul a radiátor elé, hogy éjszaka is szemmel tarthassuk. Igen ám, de mi lesz akkor, ha beteljesül az, amire a doki figyelmeztetett, és összerondítja a környezetét? Még csak haragudni se lehet rá. Így aztán maradt a fürdõszobában, mert azt mégiscsak könnyebb föltakarítani, s a tévét nézve minden reklámszünetben kimentünk megsimogatni. Lassan ébredezett a kábulatából. Idõnként megpróbált lábra állni, tett néhány reszketõ lábú, bizonytalan lépést, aztán leült, vagy visszahanyatlott. Megsimogattuk és visszavittük a helyére.
 
Éjféltájt arra ébredtem, hogy a fiam kétségbeesett arccal rázza a vállamat.
 
- Bocs’ apa - mondta. - Kint voltam megnézni a Durcit. Elveszett. Nincs a helyén.
 
- Biztos?
 
- Biztos. Gyere, nézd meg!
 
Kipattantam az ágyból. Valóban üres volt a párna. Hívtuk, keresgéltük, sehol a macska. Már-már a legrosszabbra gondoltunk, amikor halk nyávogást hallottunk a konyhából, a gáztûzhely mögül. Ez volt az elsõ búvóhelye, amikor hozzánk került. Kényelmetlen, szûk hely volt, de valahogy bepréselte magát. Nagy nehezen kicsalogattuk. Vittük volna vissza a fürdõszobába. Õ azonban megfordult és kissé szédelegve, támolyogva, de odabotorkált az alomhoz és elvégezte a dolgát. Akkurátusan elkaparta, aztán nagyot szusszantva rám nézett. Mintha azt mondta volna: "No, most már vihettek, megmutattam, milyen a macskabecsület."
 
Másnap reggel Maris néninek is eldicsekedtünk vele, milyen rendes a mi cicánk. Még ilyen elesett állapotában is tudja, mi a dolga, meg az illem.
 
- Hát hallod - mondta -, ha ennyire rendes ez a ti macskátok, már szinte sajnálom, hogy nem lesz kölyke. Kedvem lenne befogadni a Morzsim mellé. De ha jól meggondolom, akár õt is átvállalhatnám, hiszen ti úgyis kandúrt akartatok. A mûtét költségét meg akár ki is fizetem.
 
- Szó se lehet róla - mondtam. - Durci a mi cicánk, és az is marad. Mi vagyunk az õ családja. Végtére is miattunk kell élete végéig vénkisasszonynak maradnia.
Ez az írás 2016. június 2-án került a NapSziget honlapjára.
 
T. Ágoston László további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón