Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Novák Imre
(1953 - )
Akik nem tudták átvészelni
Egy nõi és egy férfi szöveg
2. rész
(A férfi visszaül a dominókhoz, a nõ a piperéivel foglalatoskodik.)

Nõ:  Ahogy így nézlek, sürögsz-forogsz, patkányra emlékeztetsz. De nem arra, amelyik a csatornákban él, hanem egy állatkerti patkányra, egy szennyvíz nélküli csatornarendszer hû másában élõ szaladgálóra.
Férfi: Az embert mindig a legbensõbb pontján támadod meg. Így már régen sértettél meg.
Nõ:    Felháborodtál?
Férfi: Tudom, mit szeretnél hallani, de ezen már túl vagyunk.
Nõ:    Túl a megtéveszthetõségen.
Férfi: Hol marad a tízparancsolat tanítása? Nem vagy megértõ, még mindig támadsz.
Nõ:    Már megtaláltam Istent. Naponta megjelenik nekem apró jelekben.
Férfi: Isten és Jézus képét már sokszor kormozták. Ez számodra a boldog öntudatlanság állapota?
Nõ:    Igen. Ezt már a középkor embere is tudta, és ezért élhetett szabadabban, mint mi.
Férfi: Karddal élt szabadság volt, utcai tivornyákkal, megszégyenítésekkel fûszerezett szabadság világa volt.
Nõ: Isten a magányosság-érzetemet megszünteti. Bármi történik velem, ha minden megváltozik körülöttem, Isten akkor is velem van, nem maradok egyedül a múltammal.
Férfi: Nem akarsz felejteni?
Nõ:   Folytonosságra van szükségem, és ezt emberrel nem találhatom meg.
Férfi: Mindnyájunkat ugyanaz az életerõ mozgatja.
Nõ:    Ez a lélek és a meghosszabbítása adja az energiánkat, tetterõnket.
Férfi: Azt hiszem, amíg élek, ez titok marad elõttem.
Nõ:   Mert bizonytalan vagy.
Férfi: Csak kételyeim vannak.
Nõ:    Kételyek? Inkább fekélynek nevezném azt, ami téged gyötör.
Férfi: Zsoldosok vagyunk mindannyian. Az idõ zsoldosai.
Nõ:    Ki számol itt évekkel?
Férfi: Mennyi az idõ? Nem tudod? Rossz az idõérzéked, vagy szándékosan hallgatsz? Azt hiszed, ha nem szólsz, én bûnhõdöm?
Nõ:    Dél van. Mindjárt hét óra. Lassan hajnalodik.
Férfi: Milyen ironikus vagy.
Nõ:   Azt mondtad, hogy nem jó az idõérzékem. De lehet, hogy neked meg nincs is. Én tudom, mennyi az idõ.
Férfi: Ahogy így nézlek, azt hiszem, megártott neked, hogy az utóbbi idõben sokat ittál és éjszakáztál.
Nõ:   Te önmagad hipnotizálod.
Férfi:Teljesen õrült vagy.
Nõ:   Vérzel? Lelkedbõl ragacsos vér folyik. Mélyen megsértettelek?
Férfi: Aggódsz vagy gúnyolódsz?
Nõ:  Aggódom, de ne félj, néha jót tesz az embernek, ha egy kicsit maga alá kerül, összezuhan, aztán egy felé futó kutyának is tud örülni. Bonyolult a világunk. A szerelmed voltam, aztán a feleséged, majd elváltunk, és most a titkos szeretõk vagyunk.
Férfi: Te nem tudsz boldog lenni.
Nõ:    Miért? Azért mert engem nem taglóznak le sorsformálóan a feltámadó emlékek.
Férfi: Igazi delnõ vagy?
Nõ: Te pedig liliputi lélek vagy egy édeskés történetben, ami mellesleg az életed, ócska betyárromantikával fûszerezve.
Férfi: Formának ez is forma. Te tudod, most hol tartunk?
Nõ:    A feltámadó emlékeknél.
Férfi: Mirõl beszélsz?
Nõ:    El akarod hitetni velem, hogy nem érzek semmit,
Férfi: Csak segíteni akarok.
Nõ:   Örökké hazudsz. De én tudom, hogy ez nem rosszindulatú hazugság, mert ha nem a valóságot mondod, akkor sem a megtévesztés szándékával beszélsz, hanem a magad kedvéért alakítod át a történeteket, a magad szája íze szerint mesélsz. Így izgalmasabbnak tartod a folytatást, vagy pusztán a jobb mesélhetõség kedvéért mondod másként.

(A nõ a szétdobált ruháikat szedi össze, a férfi tovább matat az asztalon, aztán az akváriumhoz megy, nézi a halakat.)

Férfi: Utálod, hogy nõ vagy?
Nõ:    Nem utálom, csak keveslem.
Férfi: Hiányolsz magadon valami egészen férfiast is?
Nõ:    Nem így értettem. Azt utálom, ha csak nõnek tartanak.
Férfi: Isten elõtt is az vagy.

(A férfi a villanykapcsolóhoz lép, ráteszi a kezét, a fény lassan csökken, majd nõ. Ezzel játszik egy darabig.)

Nõ:    Soha nem értetted, mit mondok.
Férfi: Minden rögeszméd csak fal hóbort és link hadova.
Nõ:    Hagyd abba!
Férfi: Csak segíteni akarok.
Nõ:    Mi a kórság ez?
Férfi: Feltámadó emlékeink sora. Ismerõs?
Nõ:   Minden valósághû, ha a vége rossz.

(A férfi még mindig a halakat nézi.)

Férfi: Ahogy így elnézem a halakat, látom, mennyivel szebbek a hímek, mint a nõstények.
Nõ:   Színes a farkuk. Jellemzõ! Erre gondolsz?
Férfi: És mennyivel vadabbak a nõstények.
Nõ:   A színtelenséget kompenzálni kell.
Férfi: Valahogy így van.
Nõ:  Micsoda iszapbirkózás! Micsoda iszapbirkózás!

(A férfi a nõ felé fordul, tétován figyel, aztán elmosolyodik. Átmegy a szoba másik részére, és egy hatalmas vázában lévõ virágcsokrot emel fel, kicseréli benne a vizet, utána rendezgeti a szálakat.)

Férfi: Kitõl kaptad ezt a csokrot?

(A nõ hallgat.)

Férfi: Most sem mondod meg?
 
(A nõ a fejét rázza.)

Nõ:   Örülj, hogy idehoztam hozzád.
Férfi: Ez csak némiképp vigasztal.
Nõ:   Ne aggódj, az egész csak frivol játék, múló szerelmi viszony az ördöggel. Vagy csak egy feltámadó emlék?
Férfi: Egy ügyféltõl van ez is?
Nõ:   Egy ügyféltõl bizony.
Férfi: Bizalmasod az illetõ?
Nõ:    Nem vetem vakon magam oda senkinek a karjaiba.
Férfi: Bizalmasod az illetõ?
Nõ:   Ha igen, akkor most megint elrohansz.
Férfi: Hová rohanhatnék?
Nõ:   Ennyire köt az otthonod? Ez új, ezt még nem tapasztaltam nálad.
Férfi: Nevezd átmenetinek.
Nõ:    Ezt inkább én mondhatnám. Tudod, mikor hazamegyek, furcsán érzem magam. Nem is gondolok rád, mintha nem is léteznél.
Férfi: Nem is létezem.
Nõ:    Elfelejtelek. Úgy elfelejtelek, mint mikor elváltunk.
Férfi: És mindig itt vagy.
Nõ:   Hogy kerülök ide? Fogalmam sincs, hogy kerültem ide! Elraboltál?
Férfi: Már itt találtalak, mikor visszaértem.
Nõ:   Most nem magamtól jöttem. Biztos elraboltál, idehozattál, hogy újra kínozhass.
Férfi: Spanyolcsizmát parancsolsz vagy elég a tüzes vasfogó.
Nõ:   Mivel kötsz magadhoz? Miért vagyok újra és újra itt? Mikor ébredek rá, hogy már nem találom meg azt a biztonságot, amit elõször veled éreztem, de ami már elmúlt. És mégis...
Férfi: Ilyen az életünk. Száz álom helyett ezt éljük.
Nõ:  Tantaloszi kínok, tantaloszi izgalmakkal.

(A nõ hozzábújik, átöleli.)

Férfi: A reményekkel együtt fogy az izgalmam is.
Nõ:    Úgy bánsz velem, mint egy játékbabával.
Férfi: Én olyan fiú voltam, akinek voltak babái. Volt egy Jutka nevû rongybabám.
Nõ:   Megpróbáltam lemondani magamról. Megtisztítottam az énemet.
Férfi: Pedig komplett személy voltál.
Nõ:   Minden más itt nálad. Minden idegen. Vagy túl nagy, vagy túl kicsi. Megváltoztattad a berendezést, vagy csak én látom így?  Mondd, hol vagyunk tulajdonképpen! Úgy érzem, hogy be vagyunk zárva. Mintha egy hosszú kihallgatás-sorozat közben lennénk. Vagy csak én vagyok fogoly? Te átálltál az ellenségeimhez? Te vagy a rabtartóm? Meddig tart majd a fogságom?
Férfi: Nem veszem el az illúziódat.
Nõ:   Na, kérdezz! Vallass! Tudod, hogy úgy sem tudsz megtörni, de csak folytasd, nagyon élvezem.
Férfi: Õszintén szólva, magam is csak találgatom, hol tartunk. Semmi konkrétum nem történt. Semmi olyan, ami a szószékre kívánkozna, vagy egy újságba, az érdekességek rovatba.
Nõ:   Mindig ez van. Neked hiányoznak a tények, a történések, és ezért mindent elölrõl kell kezdeni nap mint nap, idõrõl idõre.
Férfi: Mindnyájunktól elvárható, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és másikból.

(A férfi egy aránytalanul nagy üvegbõl tölt magának, és utána leül néhány méterre a nõtõl.)

Férfi: Hallod a zajokat?
Nõ:   A tükör mögül jön? Onnan figyelnek minket? Ócska egy szervezet, semmi eredetit nem tudnak kitalálni.
Férfi: Bizony a tükör mögött van, amit nem látunk. De így van ez mindig a tükörrel. Szembe állunk és magunk mögé látunk. Nem érzed ezt olyannak, mintha a múltat tanulmányoznánk?
Nõ:   Nekem nincs múltam, mondtam már. Az embernek kell nyílnia a végtelen felé.
Férfi: Ja, igen, bocsáss meg.
Nõ:   Abbahagytad a faggatózást? Folytasd nyugodtan, ha kedved tartja!

(A férfi a nõ mögé megy, megfogja a nyakát. A nõ megretten.)

Nõ: Ilyenek vagytok mind, csak az erõszakban hisztek. Soha nem szerettél. Évek óta kémkedsz utánam, írod a vádiratot ellenem. A bizalmamba férkõztél és elárultál. Áruló vagy! Áruló! Áruló!

(A férfi megpróbálja lecsillapítani.)

Férfi: Várj, lehet, hogy csak ideges vagy! 
Nõ:   Azt hiszed, hogy te vagy az erõsebb, mert te a törvényt képviseled.
Férfi: Jó terv, jó végrehajtás. Gratulálok!
Nõ:   Tagadod?
Férfi: Nincs mit tagadnom.

(A nõ megnyugszik.)

Nõ:   Alkut ajánlok. Tégy a testemmel azt, amit akarsz, de a lelkemet hagyd meg, te vadállat!
Férfi: Nem kell dramatizálni a helyzetet. Rossz bõrben vagy.
Nõ:  Kislánykorom végén volt egy álmom, amit aztán egy jó ideig úgy gondoltam, hogy valósággá válik. Azt álmodtam, hogy mindig eljön hozzám egy fiú, én semmit sem tudok róla, csak szeret engem és elmegy.

(A férfi elmosolyodik.)

Férfi: Rólam sem tudsz semmit.
Nõ:  Annyit igen, hogy nem téged álmodtalak meg.
Férfi: Miért nem mentél Párizsba?
Nõ:  Ott sem vált volna valóra. Most már tudom, hogy ez csak az élet frivol játéka volt velem.
Férfi: Én pedig csak egy feltámadó emlék vagyok?
Nõ:   Emlék? Emlék emlék hátán?
Férfi: Hová akarsz kilyukadni ezzel?
Nõ:   Összetartozunk?
Férfi: Igen, lázadók vagyunk.
Nõ: Egymásra vagyunk utalva. Egymás ürügyei és hézagaiként. Az isteni végtelen begyüremlik az emberi végességbe.
Férfi: És megérkezik a Megváltó?
Nõ:   Hitetlen.
Férfi: Csak a tapasztalataimnak hiszek, de te élhetsz a szellemieknek. Készséggel segítek a rituáléban.
Nõ:   Cikizel?
Férfi: Idõt feccölök beléd.
Nõ:   Ne bánts, te láttál fiatalnak és szépnek.
Férfi: Milyen segítséget vársz tõlem? Nem õrzök családi tûzhelyeket.
Nõ:   Látni sem bírlak. Nem is mondtad, hogy fogytam.
Férfi: Esti beszélgetéseink sértik az emberi együttélés törvényes rendjét, mint ahogy a távozásunk is azt tenné.
Nõ:   Jaj szegény magyar fejünknek.
Férfi: A szükséglet vezérel és nem az élvezet vagy a vágy.
Nõ:   Jóllakott oroszlánként térsz vissza az útra.
Férfi: Az út az egyetlen ok, és a szélén díszes növények állnak a mi kedvünkre.
Nõ:  Légy õszinte! Eljön még a mi idõnk?
Férfi: Mint apátlan árvák, úgy élünk.
Nõ:   Látni sem bírlak.
Férfi: egymás ürügyei vagyunk.
Nõ:  Ezt ismerem, a "mi hézag" változatban. Ott egymás hézagai vagyunk.

(Mindketten matatnak a szobában.)

Férfi: Tudom, mit fogsz mondani.
Nõ:   Senki sem tudja, hol vagyok.
Férfi: Csak a titok ad biztonságot.
Nõ:  Néha eltûnnék hirtelen.
Férfi: Az arcunk naponta változik. Reggelenként, amikor ledobom nedves pizsamámat, és fölviszem az arcomra a könnyen alakítható anyagokat, elsimítom, néhol kiemelem, szabaddá teszek réseket, hogy kilássak, hallhassak, kiszólhassak, szippanthassak. Mikor kész a napi alakzat, az új ábra, akkor hátteret választok, új folyamatokat keresek az aznapi vonásaimhoz, ábrázatomhoz. Így megy ez minden nap, amíg tart a készlet, a kelléktár, az anyag.
Nõ: Tudom, hogyan folytatod. Elmondod, hogy mint tapasztalt pásztorok õrködünk önmagunk fölött, hogy ne ragadjunk bele a bûzös lápba, elkerüljük a nádast, hogy óvatosan eljussunk a rejtett tanyához, a menedékhez, hogy elnyújtózhassunk egy diófa árnyékában, lábunkhoz fekvõ kutya társaságában, okos szemét figyelve, hízelkedését elfogadva, távol a hajósokat ijesztõ bórától, távol a boszorkányoktól, úrias kényelemben, vígan emlékezve kellemes történetekre, akár egy Jókai regényben.
Férfi: Igen, így van. Aztán friss szénaillattal eltelve, ábrándozva, képzeletben többszöris felmászva a hatalmas diófára, végigélve, ami hol volt, hol nem, lángrózsákra bámulva az idillikus csendben, a megszokott vágyakkal, végig-végigfutva újra és újra a múlton, kicsit utánozva, eléképzelve, emlékezve, mert történt már néhány dolog, még olyan is, ami csak lehetett volna.
Nõ:    Szeretem ezt a nyugalmat.
Férfi: Még mindig írsz nekem leveleket?
Nõ:   De soha nem fogom megmutatni neked.
Férfi: Már nincsenek bennem azok az erények, amelyekért szerettél.
Nõ:   A lélek a hagyományokra épít, és én nem vagyok monogám.
Férfi. És ördögi áldásokat oszt. 
Nõ:    Utálom az ördögre való hivatkozásokat.
Férfi: Pedig van róla okirat, olvastam egy nagy könyvben, az a címe, hogy Pásztorlánykák csodái.
Nõ:  Engem az ördög és a várakozás szédít.
Férfi: Miért nem hagysz békén?
Nõ:    Neked agyadra ment a béke.
Férfi. Én vagyok a te gyöngyhalászod.
Nõ:   Nem csak egy férfi van a világon, és nem csak holdvilágos éjszakákon sétálgattam.
Férfi: Te mindig a tett és terv közötti hídon jársz. Most mit akarsz?
Nõ:   Azt mondtam, mindenre hajlandó lennél értem.
Férfi: A megkönnyebbülést keresem.
Nõ:   Azt mondtad, mindenre hajlandó lennél értem.
Férfi: Te még szeretsz?
Nõ:  El akarsz csábítani?
Férfi: Az ördög vigyen el, megváltoztunk. Miért beszélsz nekem a szerelemrõl?
Nõ:   Nem akartam isten földi ügyeibe beavatkozni.
Férfi: Nincs mértékadó minta?
Nõ:   Nem akarsz követni?
Férfi: Miért zsarolsz?
Nõ:    A sorsom vagy.
Férfi: Nem tudok örülni semminek. A színek után eltûntek a formák is.
Nõ:    Hogyan gyõzzelek meg? Iszol valamit? Az alkohol oldja a szorongásokat.
Férfi: Közönséges ember vagyok, és undok házigazda.
Nõ:   Tolakodó vagyok?
Férfi: Ez sem vigasz.
Nõ:   Nem kapsz elégtételt.
Férfi: Ostoba ötlet lenne.
Nõ:   Meg tudnál ölni?
Férfi: Annyira nem hibáztam el az életem.
Nõ:    Még vannak vágyaid?
Férfi: Ez olyan, mintha szíven lõttél volna.
Nõ:   Szándékosan átejtesz.
Férfi: Nincs hozzá bátorságom.
Nõ:   Pedig ez nagy kihívás.
Férfi: Nincs bátorságom hozzá.

Ez az írás 2016. május 19-én került a NapSziget honlapjára.
 
Novák Imre további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón