Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Novák Imre
(1953 - )
Akik nem tudták átvészelni
Egy nõi és egy férfi szöveg
1. rész
(A nõ és a férfi otthon vannak. A nõ az ágyon fekszik utcai ruhában. Úgy látszik, mintha aludna. A férfi egy hatalmas fotelban ül.)
 
Nõ:   Ki maga? Miért keresett engem?
Férfi: Mondtál valamit?
Nõ: Hol vagyok? Jól hallottad, mindvégig hozzád beszéltem, de tudtam, a hallgatásod is válasz.
Férfi: Türelem. Nincs okunk sietségre. Örülök, hogy itthon talállak.
Nõ:   Fáradt vagy, mi? Kifutottad magad?
Férfi: Nem is gondoltam, hogy álmodban is látsz.
Nõ: Nem aludtam, pedig aludni jó, akkor testetlenül lebeg az ember. Engedd el magad, próbáld ki te is!
Férfi. Ezt az érzést másképpen is leérhetjük, de ne ess pánikba.
Nõ:  Így határoztál rólam?
Férfi: Igen, és tûszúrással gyógyítalak. Tudod, sebésznek a kézügyesség imponál.
Nõ: Nem gyógyítasz, kezelsz!
Férfi: Ez csak gondolatokkal történik, de ezt már ismered. Tudod, ez az, amikor bizonyos idegpályádra koncentrálok, és beavatkozom a mozgásodba. Ezt szoktad mondani.
Nõ:  Éjféli mise?
Férfi: A múltkor azt mondtad, hogy nem akarod elhinni a hatását. Gyáva nyúlnak neveztél, aki csak fenyegetõzik, hogy ereje van.
Nõ: Tévedtem, most látom csak, hogy éjszaka röpködõ fehér lepke vagy. Körbeforgó, hamar elkapható. Hiába ártál elõkelõ rozsporos arcú római nõkkel is, hiába sántítottál, hogy megnyerd szánalmukat.
Férfi: Te pedig kiválasztott vagy, kiválasztottak arra, hogy a létezésemet megkeserítsd.
Nõ: Agyadra ment a magány. Kevés benned a türelem és az életkedv, rosszul olvasod az életnyomokat. Rossz megfigyelõ, rossz pszichiáter vagy.
Férfi: Néhány elmélet foglalkoztat. A szellem útja érdekel. Azt akarom formákba, színekbe öltöztetni.
Nõ: Nem különbözik a személyiségünk. Én is utálom a szögesdrótot, az áramsokkot, csak nagyobb a tûrõképességem. Én cseles megfigyelõ vagyok.
Férfi: Önleleplezõ vagy és ügyefogyott szadista.
Nõ: Az ember olyan, amilyennek hiszi magát. Az erõszakoskodás nem lehet igazságos.
Férfi: Félsz tõlem?
Nõ: Évek óta nem jön könny a szememre, még a sírcsontok sem érzékenyítenek el.
Férfi: Miért nem alszol?
Nõ: Egész délután aludtam, inkább zuhanyoznék. Elernyedtem, mint egy álmodozó színes falevél, amikor téli halálba merül.
Férfi: Kár, hogy nem élünk úgy, mint a növények. Nem lenne gondunk földi dolgokra. Esõ jönne, megfürödnék, szél szárítana meg a nap. Látod, a természet egyszerre karperec és bilincs is, a varázsital méreg is lehet.
Nõ:  És a bûneinkkel sem kellene elszámolnunk soha senkinek.
Férfi: Bûnbocsánatért akkor kell könyörögni, ha rálépünk a spirituális útra. Nekem nincs okom könyörögni.
Nõ:  Egy álmom jutott eszembe.
Férfi: Megint nem volt azonos az Éned veled?
Nõ: Miért ne lenne azonos?
Férfi: Ezúttal is egy oroszlán ült veled szemben? Most is folytak a könnyei?
Nõ: Egy szállodaszobában voltam, egy képet akasztottam a falra, de mindig leesett. Közben egy hang beszélt hozzám. Ellenem volt. Lehet, hogy a kép beszélt. Azt bizonygatta, hogy nem dönthetek önkényesen a sorsom felõl. A szoba minden ajtaja állandóan kinyílt, hiába zártam be õket, újra és újra kinyíltak. A hang arra bíztatott, hogy lépjek ki, de én nem mertem. A hang azt mondta, hogy a Divatcsarnokban vagyunk, és menjek vásárolni, az öltözõfülkék engem is várnak. De én nem akartam kimenni, hiába volt kopott, szakadozott a ruhám, nem akartam szebbet.
Férfi: Álmodban más vagy?
Nõ: Káprázott a szemem a bevillanó fénytõl. Csukogattam az ajtókat, akasztgattam a képet, mikor belépett a szobalány. Oldalt felnyírt, szõke hajú, felül kefeegyenes frizurája volt. Fekete ruhában jött, szakasztott mása volt a képen látható alaknak.
Férfi: Nekem Jézus jelent meg álmomban, de én ezt úgy mondom: láttam egy Jézus-alakot.
Nõ:  A létedet segítõ hatalom játszik veled.
Férfi: Mindenhonnan kiszabadulhatunk álmunkban, ha felébredünk, és az álomnak vége.
Nõ:  Az álmoknak végük?
Férfi: Nem vagyok ijedõs.
Nõ:  Álarcosoktól sem félsz?
Férfi: Álarcaim nekem is vannak álmomban, bár még nem jártam az ördög álarcos bálján. Mindegyiket ismerem, és a csak egyszer nem ismertem fel az egyiket, amikor porhó borította be az arcomat egy hideg, decemberi napon, karácsony táján.
Nõ: Isten egy pillanatra megfestette arcodon Krisztus tekintetét. Ezért nem ismertél rá.
Férfi: A halott Krisztusról beszélsz?
Nõ: Arról, amelyiket a maga képmására teremtett. Az örökkévalóság nyomot hagy az idõben. Ez a ránk nehezedõ teher.
Férfi: Talán ezért érzem magam egy idénymunkából élõ vándorcsapat tagjának.
Nõ:  A nyomozás érdekes eredményre vezetne.
Férfi: Nincs bennem egy fikarcnyi tekintélytisztelet se.
Nõ: Jó színész vagy.
Férfi: Hiszek a tökéletes kelepcében.
Nõ: Miért kell az óhajaidhoz igazítanom a tetteimet?
Férfi: Gátlásaink és vágyaink irányítanak bennünket.
Nõ: Felfuvalkodott vagy. Kiváltságosnak érzed magad, de jegyezd meg, egy nõ mindig kiszámíthatatlan.
Férfi: Elõtted még sohasem tapasztaltam meg, nem találkoztam kiszámíthatatlanul viselkedõ nõvel.
Nõ: Mert átengedted át a kezdeményezést, ezzel bizonytalanságban hagytad õket, és nekik kellett gondoskodniuk a folytatásról, és ilyenkor nem lehet meglepõt húzni. 
Férfi: Felizgattál. A vérforraló hazugsággal szeretnék találkozni.
Nõ: Én már találkoztam vele. Egyszer kõvel kipukkasztották a lufimat gyerekkoromban. Egy aluljáróban mentem az apámmal, egy május elsejei felvonulásról jövet, mikor hátulról néhány kölyök dobálni kezdett, és az egyikük eltalálta a léggömbömet, pedig apám mondta az elsõ néhány kõ után, hogy húzzam lejjebb.
Férfi: Egy lufinak az az igazi sorsa, ha szétdurran, még ereje teljében. Ez az igazi léggömb sors. Ha leereszt és ráncos lesz, az maga a csalódás. Nincs szánalmasabb látvány, mint egy elfonnyadt lufi.
Nõ: Az elvesztését sirattam. Jobban viseltem volna, ha elveszik tõlem, ellopják, de él, vagy elszabadul, elszáll még a liget kellõs közepén, mondjuk abban a pillanatban, amikor megkapom.
Férfi: Halálaink között sem válogathatunk. 
Nõ: Én már többször megéltem, mit jelent mindent elveszteni egy pillanat alatt. A tárgyaknak nincs jelentõségük, csak a spirituális dolgok számítanak. Ha csillagom kihuny, síkit majd a hold.
Férfi: A szabadulás különféle lehetõségeirõl beszéltem.
Nõ: A bûnös felhõrõl a makulátlanság egén?
Férfi: Számomra egyik sem létezik. Nincs bûnös felhõ, és nincs ege a makulátlanságnak.
Nõ: Nem érted, mert képtelen vagy az elvonatkoztatásra.
Férfi: Én a kommunizmusban sem hittem. Néha megátalkodottnak érzem magam, de a figyelem-összpontosítás belõlem is kételkedést vált ki. Belõlem a hitbõl, a reménybõl, a szeretetbõl mindig hiányzik valamelyik, még akkor is, ha néznek. Ez a figyelem-összpontosítás tesz gyanakvóvá.
Nõ: Miért nem vagyok szerelmes? Miért nem azonosulok magammal, helyzetemmel?
Férfi: Többször találkozom veled. Te voltál az a lány is, aki egy pedagógus szállón a beavatásról beszélt nekem. Beavatottnak mondtad magad. Emlékszem, színes kiskabátban voltál, utána magunk alá gyûrtük. Arról beszéltél, hogy az õrület madarai pogány örömmel szökõkúttá válnak, de ezt én még nem foghatom föl.
Nõ: Mondhatjuk egy szappanról, hogy fölfoghatatlan?
Férfi: Ezzel is lehet hosszú éveken át küszködni.
Nõ: Átlagember vagyok. Én azt keresem, ami fölöttünk áll, és amely minden mögött van.
Férfi: Ez nyújtózkodás a végtelen felé, vagy nyugtalan vibrálás?
Nõ: Nem lehet mindenre ráfogni, hogy hazug lepel, undorító maskara, maszlag.
Férfi: Szép hármasság. De tudod, hiábavaló minden igyekezeted, hogy számunkra közös értékrendet állíts fel. Nincs ilyen.
Nõ: Különbözõ korszakunkban különbözõ vágyakkal élünk, aztán csak mosolygunk rajtuk.
Férfi: Merevek vagyunk, mint a mosolygó sakkfigurák.
Nõ: Mosolygó sakkfigurák? Vannak ilyenek?
Férfi: Csak a favágót és a fafaragót dicsérhetjük.
Nõ: Én most mosolygó és vizes sakkfigura vagyok?
Férfi: Milyen lépést választasz?
Nõ: Vigasztaló szavaid egy fabatkát sem érnek. Ilyenkor szoktál fapofával átkozódni magadban. 
Férfi: Átértékelem szavaimat, pedig az élvezet forrásának szántam. Néha erõtlenek vagyunk a jelenségekkel szemben, és én megelégeltem, hogy úgy gondolkodtunk, hogy megyünk az úton, haladunk a cél felé, de csak az igyekezetig jutunk, és ezért most a legfontosabb célom, hogy megõrizzem a nyugalmam. Tett nélkül biztonságosabb.
Nõ: Tetszik neked ez az egész?
Férfi: Nem panaszkodom. Sok emberrel az a baj, hogy egyénieskedni akar, de erre nincs lehetõség. Az út és az igyekezet közös mindnyájunknál.
Nõ: Az õrület mezsgyéjén járunk, az alvajárók bámulatos biztonságával.
Férfi: Az út szélén is vannak szép virágok. A dolog úgy áll, hogy elég rámutatni a tényre, és rögtön felborul a világ korábbi egyensúlya. Változik a látószögünk, átalakul a mértékünk. A létezés törvényszerûségei a rendkívülit produkálják, az általános ismérvei kétségessé válnak, a megközelítések esetlegessé lesznek, az embervoltunk végtelen lehetõségeket tár fel. Az emberség a szívbéli elhelyezkedésbõl az észbe költözik. Csak az ember alkot ésszerût, a többi dolog a világon csak vegetáció.
Nõ: Én keresem magamban a gyermekes divathóbortot.
Férfi: Az arcod fested?
Nõ: Ilyenkor támadnak ilyen gondolataim.
Férfi: És ebben is részt kell vennem?
Nõ: Életünk minden részletében ott van a másikunk. A közteherviselés terhekkel, feltételekkel jár.
Férfi: Élünk, éldegélünk, lehetõségeket választgatunk?
Nõ:    Csak semmi pánik! Nem csak akkor boldogtalan az ember, ha rosszul megy dolga.
Férfi: Még csak nem is féltelek. Naivul vallásos vagy, felsõbb hatalmakkal társalogsz.
Nõ:   Nincs rá okod, hogy félts. Új életmódot választottam. Magokat és más növényeket eszem. Jól hatnak rám a gyógynövények és a gyógyvizek meg a talpmasszázs. Nem igazán a vallás, hanem Isten kérdése foglalkoztat.
Férfi: Innen is egyenes út vezet a nyugalom rejtelmeibe, ez is annak a része, hogy napról-napra új embert faragunk magunkból, persze ezt komolyabb veszõdség nélkül kell tennünk, az élet nem éri meg.
Nõ:  Az életemnél nem tudok többet, nagyobbat elképzelni. Mozdulatokat érzek magamban, amelyek alakot öltenek.
Férfi: De nem szabad túl komolyan venni. Együtt kell létezni a pusztulással, a halállal, nem kell ugyan rajta gondolkodni, de bármilyen folyamat felgyorsulhat. Az is megtörténhet, hogy tovább lyukad a Föld ózonrétege, de igazán gyorsan, és az ultraibolya sugarak gyorsabban megolvasztják a Déli-sark jegét, megjelennek a jegesmedvék és a greezlymedvék közös utódai, és újabb özönvíz tör a világunkra. Ez egy létezõ folyamat, az idejét csak mi mérjük és értékeljük.
Nõ:   De befolyásolhatjuk, ha csökkentenénk a levegõt szennyezõ anyagokat.
Férfi: Csökkenthetnénk, de nem úgy élünk, nincsenek megfordítható dolgok.
Nõ:    Meg kell békélned az állandó változással.
Férfi: Azzal nincs semmi baj, de itt nincs biztonság. Nem elég, hogy a társadalmi életünk a biológiai létezésünk rovására megy, így már nagyobb veszélyhelyzetben él az egyén.
Nõ:   Csakhogy kit érdekel az egyén! Népek, valamilyen szempont szerint csoportosított emberek vannak, mindig ilyenekrõl beszélünk, a nevek eltûnnek, csoportnevek vannak. Kezdetben volt a név, most már csak gyûjtõnevek vannak. 
Férfi: Munkások, tudósok, politikusok, sehol egy egyéniség!
Nõ:    Gondold el, milyen  behatárolt minden tettünk.
Férfi: Nincs biztonság, és fõleg errefelé nincs biztonság. Hamis erkölcsi hitellel adták a gondolatokat, a világot magyarázó és az életvitelt szerevezõ nagy elvet. De most nincs biztonság.
Nõ:   Gyakran elcsodálkozom azon, hogy pusztán véletlen az ember napjainak nagy része. Sok találkozás, különös hírek, lehetõségek és a váratlan dolgok összessége alkotja egy-egy napunkat, és nekünk ezek között kell válogatnunk. Figyeljük, hol érdemes bekapcsolódni, figyeljük, mikor kell határozottan beleszállni valamelyik történésbe, de azt is tudni kell, mikor szükséges visszahúzódni, szótlanul, tett nélkül kiszállni.
Férfi: Hátha tévedsz.
Nõ: Akkor mivel magyarázod, hogy olyan könnyedén ástad el a házfalból kikapart verébfiókákat, pedig még éltek. Emlékszel ugye, még éltek? Csupasz volt a bõrük, csak tátogtak és mozgatták a szárnycsontjaikat. Fontosabb volt, hogy a házat bevakoljuk, nem törõdtünk azzal a néhány fészekkel és azzal a néhány fiókával.
Férfi: Te is beleegyeztél.
Nõ:    De a lényeg, a sors nem változott. 
Férfi: Nincs bennem gyilkos szándék.
Nõ:    Én tudnék ölni.
Férfi: Egyszer találkoztam egy lánnyal, és mélyen megfogott.
Nõ:     Igazán mélyen?
Férfi: Bennem maradt. A beavatottságról beszélt, ami egy olyasfajta érzés, mint amikor megtalálod a magyarázatot valamilyen kérdésre, téged izgató dologra, esetleg a tetteidre, és békében élsz magaddal, így magyarázta. Szuggesztív alkat volt. Egyszer, mikor misztikus dolgokról mesélt nekem, az esti szürkületben úgy láttam, hogy megváltozott az arca. Nagyanyám halotti arcát láttam.
Nõ:    Beavatott téged is?
Férfi: Nem kellett. Beavatott voltam én is. Ez a szellem engem is megfogott, értettem õt, nekem ez ugyanazt jelentette.
Nõ:   Veszteséglistára kerültél?
Férfi: Mi ez? Gyásztanácsadás?
Nõ:   Veszteséglistára kerültél?
Férfi: A beavatottság kötelez. Irigylésre méltó állapot, minden jelentéssel, érthetõ, pontos jelentéssel bír.
Nõ:  Áthárítható a felelõsség?
Férfi: Az önmegjelenítés, mint lelki képzõdmény alkalmas az átlendülésre.
Nõ:   Hiszek benned.
Férfi: Furcsa érzéseim voltak ezzel a lánnyal. Hiába éreztem, hogy minden tökéletes, valami belül még azt súgta, hogy nem tudok neki mindent elmondani.
Nõ:   Ez nagyon zavaros nekem.
Férfi: Mást jeleztek a mozdulatai, mint amiket mondott.
Nõ:  Van egy doktornõ, aki ezt vizsgálni is tudja. A kísérleti személy beszél, és közben fényképezik. A végén kiválogatja azokat a képeket, amelyeken szerinte nem õ látható.
Férfi: Nem õ? Belekevernek másokról is képeket?
Nõ:  Nem, csak róla készült fotókból válogat, de némelyiken idegen maga számára, így azokat külön teszi.
Férfi: Ez a lány mindet benne hagyta volna. Ha furcsállott is volna néhányat, isteni akaratnak tulajdonította volna az elváltozásokat. Tudod, ilyen a beavatottság.
Nõ:   Mint minden vízbe mártott test.
Férfi: És veszít életébõl.
Nõ:  Állandóan figyeled, mennyire vagy fontos másoknak, aztán ha valahol nem érzed elég nélkülözhetetlennek magad, akkor megsértõdsz. Pedig tudnod kellene, egyre ritkábban van szükség ránk.  A születéstõl a sírig csökken a fontosságunk.
Férfi: Ezért mondtam, hogy veszítünk életünkbõl.
 
(A nõ újra tükörhöz lép.)
 
Nõ:  A melleden is õszülnek a szõrszálak és tonzúraszerûen õszülsz..
 
(Hátrafordul, nevet. A férfi mintha nem hallaná. A nõ tovább fésülködik, kintrõl durranás hallatszik, a férfi felkapja a fejét és kimegy. Kintrõl bekiált.)
 
Férfi: Nem hagytál bekapcsolva valamit?
Nõ:    Nem tudom.
Férfi: Mi az, hogy nem tudod? Az ember tudja, mit kapcsol be, mit kapcsol ki.
Nõ:    Én nem tudom.
Férfi: Mit kapcsoltál be?
Nõ:    Mit kapcsoltam, mit kapcsoltam, ne kérdezgess, nézd meg, mi megy, mi nem.
Férfi: Ez téboly! Kiment a biztosíték a konyhában, túlterheltük vagy valami zárlatos. Ezért mertem feltenni néhány kérdést a közeli múltból.
 
(Bejön, méregeti a nõt, aztán a fehér porcelán foglalatú biztosítékkal bibelõdik. A nõ rúzsozza a száját.)
 
Nõ:   Megcsókoljalak?
Férfi: Meg akarod mutatni, hogy szükséged van rám?
Nõ:    Mi történt?
Férfi: Valami kivágta a biztosítékot? Talán a szomszédban terhelték túl, vagy elfáradt az anyag.
Ez az írás 2016. május 11-én került a NapSziget honlapjára.
 
Novák Imre további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón