Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Szabó Márton - Vasi Szabó János
A Déltenger éke, Pisztánc
Mesenovella
I.

A hatalmas háromárbocos hajó méltóságteljesen hasította a Déltenger hullámait. Fürge juh-tengerészek sürgölõdtek a csaknem negyven láb hosszú és tizenöt láb széles építmény sósvíztõl sikamlós fedélzetén. Néhányan feszesre húzták a középsõ árbocon a nagy keresztvitorlát. Mások a pallókon összedobált köteleket, hálókat rendezték el. Gyapjas Arkosz a gálya farán emelt felépítmény korlátjába kapaszkodott, innen figyelte a pisztánci legénység munkáját, s a kormánykerék mellett álló nagydarab tülköst, ki a parancsát várva méregette. Mert ennek az impozáns hajónak õ volt a kapitánya, a Ryna szigetérõl jött Arkosz.
  Kevés nemzetség volt régibb és megbecsültebb a Déltenger szétszórt juh kolóniái közt a rynai kikötõvárosból, Euklidionból való Gyapjas családnál. A família legifjabb sarja, Arkosz is az õseinek mesterségét folytatta a nagy sziget keleti falánál magasodó gránithegyek lábának termékeny, vörös talaján. Szõlõt termesztett hatalmas birtokán. Hordószám került a táj bíborpiros, olajosan sûrû, édes bora az aerodonát palotájába is. Ám hamar felborította a háború a békeidõt, a Varjú-szorosnál a Kutyafejû farkashorda dzsunkái szétverték a tenger urainak tartott pisztánci flottát. Az Argali-klánból való Putymosz admirális megszégyenülten lemondott. Az új vezér - északról jött muflon - Navarkosz minden besorozható kost mozgósított az új armadába: ekkor került e böhömnagy harci gálya élére a földmûvelõ birtokosok báránya, az ifjú Gyapjas Arkosz. A háború befejezõdött ugyan, de a Déltenger központjába, az aerodonát hit megszentelt földjére, Pisztáncba rendelték a fiatal kapitányt. Arkosz a közepes méretû juhok közé tartozott, nagy sötét élénk szeme folyton a távolt kutatta, finom ajka beszéd nélkül is mozgott, közepesen hosszú, vízszintesen hordott füle körül másfél körívet leíró erõs, csigás szarvat viselt, ezzel is kitûnt a többségében szarvtalan legénység közül. Fehér, fürtös szerkezetû bundája a pofa kivételével a fejét, nyakát, törzsét is befedte, egész a lábtõig. Erõteljes vállán ezüstdíszes szíj volt átvetve, derekán a pissztánciak rövid, széles tõre függött.


Szabó Patrícia grafikája

  Az arany napkorong ragyogása a lustán fodrozó mélykék tengeren fényhullámokként tükrözõdött, a horizont sávja választotta el a mennybolt ultramarinkékjétõl. A párás forróságban az ég alja mintha fahéjszín tálba ért volna, az a vékony irizáló sáv nem volt más, mint útjuk célja: a Sziget. Arkosz lelkét csodálat járta át, ám a hajó legénységének közönyös birka-pofáján semmit se látott az áhítatból.
  Mint felpúposodott barna kenyér, úgy duzzadt a távolban Pisztánc agyagszínû tömbje. A tenger itt opálos zölden hullámzott, a közeledõ part pedig bronzvörös és patinazöld árnyalatokba váltott, a sarkokon csontfehér falak tûntek föl, vaskos bástyákkal és magas tornyokkal. Középen kivehetõ volt a nagy öböl, hatalmas fákkal körbeültetve a kikötõ kavicsos partja. Tikkadtan sorakoztak a forróságban a sófehér lapos tetejû házak, elõttük a palackzöld tenger ragyogó türkizkékké vált, visszatükrözte a sirályok röptét. Játékhajóknak tûntek messzirõl a tölgyszín tömzsi gályák, a karcsú vitorlások. Az utcákon a meleg ellenére is hangyabolyként nyüzsgött a nép, mert a szakralitás mellett a kereskedelem éltette Pisztáncot. 
  A sziget bal sarkában álltak Kasszar õrvárának magas homokkõ falai, egészen a kikötõig nyúltak, ellenkezõ oldalon Fesszer vára a zömök bástyákkal, fiatornyokkal. A part közelében ringó gályák, karakkok közt áruval megrakott uszályok lavíroztak. Arkosz hajója a flottának fenntartott, gáttal védett részben vetett horgonyt.  A kikötõi õrség csónakján jutott ki a szárazföldre. A mólón szikkadó halászhálók, zsákok, ládák és sok más fölhalmozott holmi közt Pisztánc teljes lakossága képviseltette magát: a forróságban izzadt pofával igyekvõ vastag barna bundás, apró szarvú, lógó fülû, tömött farkú karakulok, drága palástjukban a többi néptõl elkülönülõ Argali kereskedõ kosok, az alantasabb munkát végzõ kecskék és zergék, mind közül kimagasló büszke tartású, egyedülállón fölfelé álló pödrött szarvú Rackák. Arkosz ámulva mérte végig e legendás déli fajta egyedeit: bundájuk tincses, szinte zsinóros szerkezetû, hullámos, majdnem földig érõ, csak a nyakat és a törzset fedi. Megnyúlt koponyájú fejüket fényes rövid szõr borította, homlokukon jellegzetes szõrpamacs, nemes vonalú pofázatukból kinnülõ, de nem dülledt sötét, élénken figyelmes szem tekintett a sokadalomra.  Föltûnt néhány galatai zsoldos is, ezek a középmagas, rövidszõrû farkasfélék hosszú kõrisfanyelû, széles levél alakban végzõdõ lándzsáikkal a vállukon párosával járõröztek, szigorúan vizslatták a rakparton nyüzsgõ tömeget.
  Arkosz nem sokáig ácsorgott magányosan a forgatagban. Méltóságteljes tartású kos lépett hozzá - a juhok tisztelettudóan utat nyitottak neki - a kövezetet súroló, hosszú nyakú selymesen aranyszín tunikája, ezüsttel díszes vállszíja bizonyította, hogy a miflinek rendjének egyik vezetõje áll elõtte. Szertartásosan bemutatkozott:
  - Légy üdvözölve a megszentelt földön Arkosz kapitány, a rynai Gyapjas nemzetségbõl. A nevem Szajóni Klidonét, az archipoliszi kolostor fõmiflinje volnék.  Urunk utasítása, hogy kísérjelek a szállásodra, ahol ételt s italt kapsz, és megpihenhetsz a holnapi kihallgatásig. Kérlek, kövess!
  A kõvel kirakott utcák meredeken emelkedtek, néhol sikátorokká szûkültek, néhol fehérre meszelt épületek közt búvó álmos terekbe nyíltak. Az egyik ilyen tágasabb részen állt a Cacikosz Taverna, hamuszürke kérgû, buján zöldellõ, ujjasan osztott levelû fügefa nõtt elõtte, roskadozott a körteforma, bíborvörös termésektõl. Arkosz a fõmiflint követve belépett a vendégektõl zajos, hûvös helyiségbe.
 

II.

Vékonydongájú, deres szõrû, ugrabugra kecske jött elébük, derekán foltos bõrköténnyel. Mélyen meghajolt Klidonét elõtt.
  - Legyetek üdvözölve méltóságos urak! Mivel szolgálhatok?
  - Üdv, Bakszakáll mester! Itt ez a tiszteletre méltó juh, Arkosz kapitány, hosszú tengeri út fáradalmával a csontjaiban. Adj néki ételt, italt és szállást. Holnap Nagyurunk elé kell járulnia.
  - Máris, fõmiflin méltóság! Azonnal hozok enni és inni valót. Néked is jó szívvel ajánlom a tavernám pürhénoszi óborát!
  Klidonét ajkához emelte az ametiszt színû borral töltött kupát, miközben Arkosz kérdéseit hallgatta.
  - Csak annyit tudok a nagyok céljairól, hogy kivizsgálást indított a Tanács a varjú-szorosi katasztrofális vereség okáról. A résztvevõk tanúvallomásait hallgatják meg. Putymosz pisztokrata emberei is felelõsséggel tartoznak a hadigályák harmadának elvesztéséért. Az új északi admirális nagytakarítást tart a vezérkarban; régi muflonmondás szerint: a suszter maradjon a kaptafánál, a kalmár a szatócsboltban, a tengerész meg a flotta élén.
  - De, fõmiflin uram, azt nem értem, mi dolog irányította szerény személyemre Pisztánc legmagasabb méltóságának figyelmét? Egyszerû kapitány voltam a háborúban, nem vagyok pisztánci, a családom derék fölmûvelõk Ryna szigetén, bár mindig állhatatosan megtartották hitünket... - értetlenkedett Arkosz.
  - Annak, hogy Nagyurunk látni kívánja, mélyebb oka is lehet, amibe fõmiflinjét se avatta be. Annyit elmondhatok: az admirális, miután leváltotta a tengernagyokat, helyettesének egy szintén ifjú Merinót, bizonyos Monarkoszt nevezte ki, aki szintén kihallgatáson járt elõtte Aerodonátunknál...  A legmagasabb helyrõl kaptam utasítást, hogy érkezik egy vitéz flotta-kapitány a kikötõbe, várjam ott és gondoskodjak szállásról néki. De nem tartalak föl, egyél-igyál kedved szerint, s holnap reggel az északi kapunál induló gránitlépcsõn menj a Fellegvárba. 
  A fõmiflin távoztával Arkosz finnyásan odébb tolta a gyantaízû vörösborral teli kupát. A szomszédos kõasztalnál néhány juh matróz vaskos tréfákat eresztett meg. Nem kímélték az Argali kereskedõ kufárokat, akik olcsón vették és drágán árulták a tengeren szállított portékát, kijutott a tohonya Merinó pisztokrata politikusoknak épp úgy, mint a sziget valódi urának tekinthetõ Aerodonátnak, aki a fellegvár palotájában székel. (Nevét nem mondták ki, de a "félfülû uzuzán származék" reá utalt...) 
  A sarokban, elbújva a félhomályba, lapos pénzes-tarisznyájú zergék kortyolgatták a vízzel higított olcsó lõrét. Vézna, világosbarna szõrzetû, mulatságos fehér pofájú, vékony hátrafelé hajló apró szarvú tülkösök voltak. Ha valamelyik termetesebb kos rájuk bégetett, marjukon izgatottan felborzolódott a szõr, mekegésüket se lehetett darabig hallani. 
  A Rackák a legjobb helyen, közvetlenül az ablakon beszüremlõ aranyfény pászmájában ültek, nagy ónkancsóból ittak. És lenézõen pillantásra se méltatták a taverna vendégseregét. Egy lapos gránittálban elefántcsont színû, felnyílt héjú élénkzöld csemege tornyosult elõttük, nem más volt az, mint a pisztácia kiváló ízû - és méregdrága - magva. Ezek a derék hosszú szarvú juhok másban is különböztek a Pisztánciaktól: a déli városukban, Vigilopoliszban a távoli Mandulasziget rétori hitvallását követték, nem a pisztáncit. Bár õk a szájaló tengerészekkel ellentétben tisztelettel említették az Aerodonátot. Beszédük se a másutt visszacsengõ hajózó-kereskedõ témákról szólt, inkább a nagy száraz pusztán aszálytól sínylõdõ gabonatermésrõl, és a magas Mandulafenyõ-hegységen túli Kutyafejû farkashordák felszaporodásáról.
  Arkosz, miután derekasan bevacsorált, otthagyta a taverna zaját, s hosszú hetek tengeri ringatózása után végre szilárd földön hajtotta fejét álomra.
 

III.

Miként a Szajóni fõmiflinnek ígérte, másnap reggel Arkosz kapitány elhagyta a kikötõváros északi kapuját, rálépett a kanyargós, gránitból faragott lépcsõsorra, ami Pisztánc fellegvárába vezetett. A tenger felõl hûsítõ szél fújt, ám az ifjú kos pofáját már a hegy tetejére hágó nap sugarai melengették. Rögvest a kapun kilépve közepesen magas, nagy szürkészöld levélzetû, bozontos ernyõszerûen szétágazó, mutatós fák kísérték az utat. Ám értékük nem a pompás formájuk volt, hanem a levelek közt nagy fürtökben csüngõ, hajnalpír színû, csonthéjas gyümölcsök. Igen, a sziget névadójának, s legfõbb terményének, a pisztáciának kora nyári "szõlõfürtjeit" csodálhatta. A pisztáciafák szépen díszlettek a palaszürke talajon, az emelkedõ mentén, ahol a fügefa se maradt meg. Látványuk végigkísérte Arkosz útját a Fellegvárig. Néhol a fakó talajt gránátvörös szántott föld tarkázta, alacsony, festett falú, sövénnyel keretezett tanyákkal, majd a Paszkisztatoni uradalom kupolás tetejû toronnyal, sirályszürke mészkõbõl épített kolostorerõdjével. Jobbra a Pürhénoszi grófság apró falvai fehérlettek ki a pisztáciafák mélyzöld lombkoronái közül. E rendezett településeket szántók és fürge kristályos patakok kísérték, a hegyoldalra kúszó kis kõházak egyformaságát az éles szemû utazónak nárciszsárgára, pávakékre, pipacspirosra és rezedazöldre festett homlokzatuk törte meg. Ám idõvel ez a benépesített vidék ismét vadonná vált, a lépcsõsort kísérõ pisztáciafák szabályos vonalán túl a szikkadt hegyoldalt sûrû, szúrós bozótos lepte el. Korcs karmazsintölgyek, magyalfák küzdöttek az életért a kopár talajon a levendulával, szuharral, babérral, mirtusszal és a hangacserjével. Bár némely növény színpompás, illatos virágzata csábító volt, Arkosznak meg se fordult a fejében letérni a lépcsõrõl a tövises-karmos cserjésbe.
  Aztán a bozótosból a hegy közepén elõtornyosult a fellegvár: gránit falával, a Tanács hatalmas épületének háromszög tetejét tartó márványoszlopokkal, nem messze tõle rézszínben tündöklõ vagy zafírkék kupolákkal, színes tengeri kõvel kirakott burkolatokkal, csipkézett, alabástrom tornyokkal. Ám mindezen lélegzetelállító látvány csak elõjáték volt, amikor felszikrázott az Aerodnát-palota hatalmas aranyló kupolája, karsztfehér falai, amint visszatükrözték a tûzõ napkorong ragyogását, fényhullámokat, tajtékfehér sávokat, gyöngyházsárga fénycsíkokat lövelltek az ég végtelen bársonykékjére. 
  A lépcsõsor egy bronz dombormûvekkel díszített kapuba torkolt. A hatalmas építmény nyitva állt. A kapuboltozat árnyékából egy kicsiny alak vált ki, egyszerû pisztáciazöld miflin-tunikát viselt, ám közelebb érve az arany vállszíján látszott, hogy drágakövekkel díszítették. A közép-magas, inkább zömök alakját borostyánsárgán irizáló fény keretezte. Szarvtalan feje széles, kissé domború homlokú, a szemvonaláig gyapjúval benõtt, nagy fekete szeme élénken figyelte a térdre hulló ifjú kost; Arkosz kapitány, a rynai Gyapjas nemzetségbõl elõször járult Pisztánc Aerodonátja, Tarisznyás Bárány elé.
 

Függelék

Ez a mese a Déltenger ékkövérõl szólt, a megszentelt földrõl, Pisztáncról és az ott lakó juhokról. Kiérezzük a nyájas olvasó kíváncsi kérdését: kik ezek a furcsa, mégis oly ismerõs lények? Egyes historikusok úgy tartják, hogy mindig ott éltek a Déltenger szétszórt szigetein: Rynán, Pisztáncon, Gránátalmaföldön és a Varjú-szoros mellett a Három-szigeten. Mások szerint ez kevésbé elfogadható tétel annak tükrében, amit az õsi Frágia tornyában õrzött tekercsek tartalmaznak. Azokban az áll, hogy a kõszáli kecskék és a muflonok a messzi északról származnak, a Lykurg-hegyek sziklavadonjából. A királyi kõszáliak - megközelíthetetlen erõsségeikben átvészelve a legnehezebb idõket is - most is ott laknak, ám a muflonok harcias és törekvõ népe elhagyta a kies és - a lykurgosz-sakálok miatt - fölöttébb veszélyessé vált bérceket. A tengerparton alapítottak kolóniákat. Nem féltek a nagy víztõl, ügyes hajóik eljutottak elõbb a környezõ, majd az északi havas szigetekig. Idõvel a harcias népbõl kivált egy kevésbé elszánt, ám épp annyira vállalkozó kedvû, kereskedõcsoport, akik délen, a Mandulaszigeten alapítottak települést, magukat már nem muflonoknak, hanem juhoknak hívták. Ez idõ tájt a Középsõ-tenger békés vidék volt, s bátran tovább hajóztak, lassan benépesítették az útjukba esõ kisebb-nagyobb szigeteket. Ám legnagyobb telepük, a központjuk Pisztánc gazdag földje lett, a kialakuló tengeri birodalom központja. Kerültek juhok a déli és keleti nagy szárazföldekre is. Elõbbiek alapították Vigilopoliszt, egy dúsfüvû puszta partvidéki szikláin, õk voltak a Rackák klánja, külsejükben és harcias habitusukban is elütõk a többi juhtól. Egy kisebb csoport a galatai félszigettõl északra esõ kopár Uzuzán fennsíkon telepedett meg, ahol csak az oázisok datolyapálmái alatt volt virágzó élet. A pisztánciak lenézõen csak vadjuhoknak hívták e telepeseket.
  A juhok hierarchiájában mindig meghatározó szerep jutott a klánoknak. Akkortájt a szigetet kormányzó pisztokrácia a Merinók közül került ki, míg a legfontosabb gazdasági ágazatot, a kereskedelmet az Argaliak irányították. Amíg a juhok a szárazföldön is hadakoztak, befolyásosak voltak a vigilopoliszi Rackák. A szigeti kolóniákban is éltek megbecsült nemzetségek, Déltenger legnagyobb szigetén, Rynán gazdálkodtak a Gyapjasok, uzuzániaiak voltak a Szütyõs-patásiak. Utóbbiak közül egy merész ifjú kos beházasodott az egyik elszegényedett merinói családba, utódai lettek a Tarisznyás-bárányosiak. Se a Merinók, se a kevésbé becsült uzuzán vadjuhok nem tartották maguk közül valónak a famíliát. (Bár pisztánci polgárnak számítottak.) Történetünk idején e lenézett kalmár nemzetség egyik hányatott sorsú tagja - késõbb kötõjel nélkül, nagybetûvel írva úgy hívták: a Tarisznyás Bárány - a legmagasabb posztra emelkedett a déltengeri juhok hierarchiájában, õ lett Pisztánc második - és leghíresebb - Aerodonátja. 

Ez az írás 2016. április 1-jén került a NapSziget honlapjára.
 
Szabó Márton további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
Vasi Szabó János további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón