Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Weiler Eszter
(1955 - )
A lavina fogságában - XL.
Andreau önállóan megy

Nagyon jól sikerült a kirándulás. Igazi kikapcsolódás volt mindegyikük számára. Még azon is nevettek, hogy önmagukról is készítethetnek önarcképet. - Most mi van, önarckép, vagy csak kép? - Valójában elfáradtak, de jókat kuncogtak önmagukon, s egymáson. - No, milyen volt a kirándulás? - kérdezte Marie, aki a közelben ült, kávéját szürcsölgetve, mert ezen a napon õ lett az ügyeletes, s ilyenkor egy kis kávé nem árt. - Jaj, nem is tudom, mi volt a legjobb, túl a látnivalókon, talán az, hogy eldugtam Andreau botját - számolt be az eseményekrõl Ivette. - Hogy-hogy eldugta? - Azt akartam, hogy bot nélkül járjon, s bedobtam Andreaut, mint az úszni tanulót a mélyvízbe. Úgy éreztük magunkat, mint akik bedobtak egy-két felest, no azért ezt nem tettük meg, csak minden olyan mámorosító volt. - Andreau könyörgött, hogy adjuk elõ a botját, de nem tettük meg, mintegy szövetségesként, magunk elé néztünk, s vártuk a végkifejletet. Féltem - hangsúlyozta Ivette -, hogy majd jelenetet fog rendezni Andreau, de nem ez lett. - El kell jutnunk a buszmegállóba. Most én hogyan megyek? - tette föl a kérdést Andreau, s a szék hátoldalába kapaszkodva fölállt. Elcsodálkoztunk, de nem mertünk semmit sem szólni. - Mi lett a bot sorsa? Susanne áldozta föl magát, s árulta el, bizony õnála van a bot. Andreau fogát összeszorítva, csak azért is megmutatja majd a többieknek, igazából nem is szúrtak ki vele. Nem figyelt senkire, csakis önmagára. Számolt magában, s az ötvenediknél elengedte a szék támláját, s mint aki peckesen áll, kihúzta magát. A többiek még mindig hallgattak, bensõjükben drukkoltak, s nem várt eredményt tapasztaltak. - Minek is az a fránya bot? Majd én megmutatom, Andreaut nem lehet kényes helyzetbe hozni. - rálépett az ép lábára, s utána ránehezedett a protézises lábára, karját két oldalt kinyújtva próbált meg megállni. Sikerült neki. Nem esett el, amitõl nagyon tartott, megtette az elsõ lépést az önálló közlekedés felé.

- Miért is volt ez olyan fontos, hogy ne a bot legyen a fõ támasz? 

Végeredményben õ sportember volt, nem nokedli. S elmosolyodott. - Na mit szóltok? - kérdezte, s a választ nem várva lépett egyet. Még mindig síri csendben ültek a többiek, mikor rájuk szólt Andreau, - Mire vártok? Nem megyünk?

Lassan bandukoltak a buszmegálló felé, mikor a göröngyös út miatt Susanne úgy látta jónak, ha visszaadja a botot, mert féltette, hogy nehogy elveszítse egyensúlyát. - Vajon jól döntöttem? - kérdezte Mariet. - Nincs semmi probléma, mindenesetre köszönöm az információt, mert igenis tud Andreau bot nélkül közlekedni, tanulnia kell, mert nemsokára megérkezik majd az intelligens mûláb.
 

Ez az írás 2016. január 30-án került a NapSziget honlapjára.
 
Weiler Eszter további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón