|
Öröm volt
ez sokáig most szánalom.
Szavak rétegzõdnek
gyûrûként kérgemen,
színei mind
elhûlnek végtelen képemen.
Az a mosoly, a tied
még õszinte. Csak szánhatom,
hogy vak voltam,
és most is az vagyok;
egy gyertyával
szívemben szelem a teret,
bolyongva setét
évekké szeletelek
álmokat mik
jót akartak. Csak ennyit adhatok
bohócként,
mert küzdeni gyáva,
világtalan
testem a szegény árva;
csak sejti az utat:
újra ölök-e.
Nagy csata ez kimondhatom,
mikor éjjel
testem kigombolom;
megérint az
Egy végtelen öröme.
(2001. május 11.)
|
