Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)

 
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
 
Boér Mária
(1941 - )
FELTÁMADÁS FÉNYKÉPEKRÕL

ISMERETTERJESZTÕ TÖRTÉNELMI DOKUMENTUMREGÉNY

III. rész

Daguerothipiát forgatok a kezemben, amely Julius Gertinger "Hoffotograf" mûhelyében készült, a bécsi Margarethenstrasse huszonnyolc szám alatt. Két hölgy közül az idõsebik bársonyszéken ül a képen, lábai zsámolyon pihennek, melyet azonban félig eltakar a derékban szûk, de a bokájáig fokozatosan bõvülõ, fodros szélû, barna taft ruhája. Óriási virágszirmokhoz hasonló részekbõl álló, de valamivel rövidebb, és szintén fodros szélû kötény gazdagítja az úri hölgy e nélkül is túl gazdag öltözetét, amely felpuffadva szétterül a széken, nyakában derékig érõ lánc, fején fehérszalagos kis kalap. Mellette fiatalabb férfi áll, bajusszal és körszakállal, balkarját a szék karfáján tartja, és nagy tisztelettel néz le jövendõbeli anyósára, miközben egy fiatal lány kétrészes hosszú taftruhában a jobb karjába kapaszkodik. Ruhája aljának egyenes szabása miatt a lány nem tûnik oly túlöltözöttnek, mint az idõsebb hölgy, aki az édesanyja. A lány öltözetének egyedüli dísze: a ruha kivágása alól kilátszó fehér blúzának gazdag csipkegallérja. Habár a fokozatosan elszélesedõ ujjainak széle alól is kikandikál egy széles csipkesáv, öltözete mégis szerény marad, s ezért idõsebbnek tûnik a valóságnál.

Kezembe kerül dédapám daguerothipiája is, amelyen teljesen kopaszon és huncut mosollyal tekint rám felfele penderített bajusza alól. Eszembe jut, hogy nagyapám két unokatestvérének, Emma-Irmának a házában a falon láttam dédapámnak egy festett képét is. Ha erõsen koncentrálok, akkor a festményt is fel tudom idézni a daguerotipia segítségével. 

Hosszasan nézem a képet, és egyszer csak növekedni kezd dédapám arca, míg végül akkora lesz, mint a fali festményen.

- Boér Mária vagyok - mutatkozom be illedelmesen. - Árpád fiad utolsó gyermekének, Jenõnek a lánya.

- Na nem mondd! - szólal meg dédapám rekedtes hangon, mint aki már elszokott attól, hogy a hangszálait használja. - Hogy kerültél te ide?

- Mármint hova?

- Hát a túlvilágra!

- Nem én kerültem a túlvilágra, hanem te jöttél vissza a való világba. 

- Hát ilyen könnyen megy a feltámadás?

- Persze! Csak egy kis képzelõerõ kell hozzá, s a többi már könnyen megy, mint a karikacsapás!

- A gyerekeim, unokáim hol vannak? Menjünk el hozzájuk! - mondja dédapám fiatalos türelmetlenséggel, mint aki már egészen 
beleszokott új helyzetébe.

- Hogy menjünk el hozzájuk, hisz már meghaltak!

- Ilyen hamar?

- Hogyne haltak volna meg! Hisz te is halott vagy, már százharminckét éve! Téged az érdekel, hogy mi történt a halálod után. Én ellenben azt szeretném tudni, hogy kik voltak az õseim.

- Szépapádnak, Jánosnak három gyermeke volt, s az elsõt, vagyis ükapádat az apja után szintén Jánosnak hívták. 

- Igen, ezt én is tudom, sõt még azt is, hogy szépanyám örökbe fogadta az ükszüleim árván maradt lányát, Rózát sõt még azt is, hogy két testvére volt, egy fiú és egy lány.

- Második Jánosnak három gyermeke született, és én voltam az elsõ. Utána két lány következett a családban.

- A Zsuzsanna nevû elsõ lány késõbb a férjével, Mártonffy Istvánnal együtt eltulajdonította az özvegyen maradt, árva Róza vagyonát. 

- Igen bizony, szegény Róza nemcsak, hogy árván, hanem késõbb özvegyen is maradt, ellenben nagy vagyont örökölt az elhunyt férjétõl, de még a nagyanyjától is, Alföldy Katától, aki örökbe fogadta. A pert Mártonffy hamis tanúja folytán elvesztették. - Fogjon meg az esküd! - mondta keserûen a fiam. Hazaérve, Mártonffy kezében elsült a fegyvere, s ezt ma is Isten ítéleteképp emlegetik a faluban. 

- Most jut eszembe! Családunk megõrizte Rózának Kún Andrással kötött házasságának anyakönyvi bejegyzését 1826-ból. Várj csak, mert elõkeresem  a családi dokumentumok közül.

Szerencsére elég hamar sikerül megtalálnom az okiratot, pedig máskor órák hosszat, sõt néha napokon keresztül keresgélek a temérdek családi dokumentum között. Büszkén mutatom dédapámnak a megsárgult papírt.

- Olvasd fel, kérlek, mert nekem nagyon meggyengült a szemem.

Jól esõ érzéssel kezdek neki az archaikus stílusban megfogalmazott irat felolvasásának:
"néhai Gubernátor Gróf Bánffy György valóságos Hoffmeistere, tekintetes Kun András úr itten Gyaluban született, és az általam kereszteltetett hajadonnal, Tktes. Boér Rózával leendõ Házassági Szövetségére nézve három meghívottak Tekintetes Finta Sámuel és nemes Beregi Sándor uraimék, mint conzistorok elõtt egyenként külön-külön a concubioról és concenzusról kikérdeztetvén, mind a Tekintetes említett úr, mind pedig a tisztelt megírt hajadon ezzel felelt:
»önként, jó szándékból, minden kényszerítés nélkül, csupa tiszta, egyenes, igaz szeretetb?l kívánnak házassági szövetségre lépni, Gyalu, 4. május 1826.
Kun András s.k.
Boér Róza s.k.«

Az írt hajadon nagyanyja Tekintetes nemes Boér Jánosné, nemes Alföldy Kata elõttem megjelenvén, mint aki gyermekségétõl fogva is nevelte, concenzusát adta férjének is képébe.

Tekintetes Kun András úr coopuláltatott Tktes. Boér Rózával a tiszteletes esperes úr diszpenzációja mellett a háznál.

Tekintetes Udvaros, Pénzes József úr és hitvese Katona Zsuzsanna, Tekintetes Finta Sándor, nemes Beregi Sámuel és felesége, nemes Tóth Györgyné és nagyanyja Tekintetes Boér Jánosné nemes Alföldy Kata jelenlétekben. 1826. május 5.-én."

- Bizony, bizony, ez valóban így történt - erõsíti meg dédapám a történet hitelességét. - Én ebben az idõben még csak négy éves voltam. De most már te is mondj már valamit a gyerekeimrõl!

- Ferenc nevû fiad elsõ gyermeke közgazdasági diplomát szerzett, majd megnõsült, de repülõs tisztként még családalapítás elõtt hõsi halált halt. A másik unokád, Lajos tífuszban hunyt el Budapesten, gépészmérnöki egyetemi hallgató korában, a két lány, Emma és Irma pedig vénlány maradt - a családnak ez az ága tehát csonkán maradt.

Mivel dédapám arcán a csalódás kifejezését fedezem fel, ezért gyorsan kiegészítem az ismertetést:

- Második feleségedtõl, Bányai Zsuzsannától már életképesebb gyermekek, unokák születtek. Apai nagyanyám, Czakó Ilona nagyon termékeny asszony volt, aki nyolc gyermeket hozott a világra, hat fiút és két lányt, de az elsõ még pólyáskorában meghalt.
 
- Ha nem haragszol, én most pihennék egy kicsit, mert nagyon kifárasztott az emlékezés - mondja dédapám, és pislogni kezd a szemeivel, mint aki csak nagy erõfeszítéssel képes nyitva tartani õket.

- Jaj, még ne! Szeretnék megtudni tõled egyet s mást Gyaluról. Milyen volt a te idõdben Kalotaszeg?

- A sok faragott és feliratos festett kaput még most is magam elõtt látom Gyaluban és környékén. Szászfenesen a Mikes kastély is ilyen székely kapuval dicsekedett. A mi kapunk hat méter magas volt, egy kiskapuval az oldalán a gyalogosok számára. Az egész felett pedig galambdúc állt. A kapunak három mûvészien kifaragott oszlopa volt, napkorong és galambmotívumokkal. Nagyon régi eredetûek ezek a kapuk! Állítólag Priscos Rhetor, a keletrómai császárnak Attilához küldött levelében is ír róluk. Van, aki ázsiai eredetûnek tartja õket! De most már nagyon elfáradtam az emlékezéstõl! Csak egy kicsit pihenek, s utána majd folytatjuk a beszélgetést!

- Dédi, dédi! Még sok mindent akartam kérdezni. Milyen asszony volt a dédnagyanyám? – kiabálok utána kétségbeesetten.

Dédapám fali festménye azonban eltûnik lelki szemeim elõl és csak a kis daguerothipia marad a kezemben, amelyrõl megszokott huncut mosolyával üzen nekem a múltból az õsöm.

Alig, hogy eltûnik a dédapám, egyszercsak megszólal egy férfi hang:

- A jogi vizsgákat magyar nyelven tettem le, de magyarul ezt megelõzõen is perfektül beszéltem, hisz római katolikus iskolába jártam, ahol nem én voltam az egyetlen román származású tanuló - szólal meg hátam megett törvényszéki tárgyalásokhoz szokott teátrális hangon egy férfi.

Hátranézek és mit látnak szemeim: a másik daguerothipián látható fiatalembert, aki jövendõ anyósa és menyasszonya mellett állt a képen, de aki egy kissé  megöregedett idõközben.

- Akkor ez egyáltalán nem volt ritka jelenség, Petru Maior és Gheorghe Sincai is magyariskolába jártak. Példaképem a nálam fiatalabb doktor Monasterianu Dániel egyetemi tanár és magiszter volt, valamint doktor báró Apor Károly kamarás, az Erdélyi Magyar Királyi Ítélõtábla elnöke.

A férfi elõveszi a nagy formátumú, díszes ügyvédi oklevelét és olvasni kezdi a szöveget:

"ÕFELSÉGE, A KIRÁLY NEVÉBEN".

"A marosvásárhelyi királyi Ítélõ Tábla által ezennel hitelesen bizonyíttatik, hogy Comanescu Sándor úr ezen királyi Tábla elõtt a fönnálló törvényes szabályok értelmében az ügyvédi vizsgát kiállotta, s a szabályszerû ügyvédi esküt letette. Minél fogva e királyi Ítélõ Tábla által ügyvédi jogosultsággal ruháztatott fel. Kelt a marosvásárhelyi királyi Ítélõ Táblának 1874. évi Mártius hó 17. napján tartott ülésébõl."

- A spanyolviasszal lepecsételt oklevelet doktor Apor Károly is aláírta, a Marosvásárhelyi Ítélõ Tábla elnökeként. Az elnök cirádás kezdõbetûs, kacifántos aláírást penderített a spanyolviasszal lepecsételt okirat aljára, amelynek utolsó betûjét egy lefele induló, majd az egész aláírást átölelõ keretbe foglalta. Egy ugyancsak Apor nevû másik aláíró nem akart alább maradni. és hasonlóképpen kicifrázta aláírását.

- Ha megengedik, egy apró megjegyzést tennék Comanescu úr ügyvédi diplomájával összefüggésben - szólal meg egy másik férfi, akire szerény hangja ellenére mindkét hölgy és Comanescu is nagy tisztelettel néz. Én is balra nézek, de nem látok senkit, hanem csak egy kifinomult férfi hangot hallok. Megróbálom elképzelni a hang tulajdonosát, és a fényképek között kutatok, hátha akad valamelyiken még egy férfi alak!

Csak egy családi képet találok, amelyen egy házaspár látható: két lány- és egy fiúgyermekkel. Az elsõ sorban orgonasíp szerûen következnek egymás után a család nõi tagjai: a nagyobbik kislány lábon áll, az anya középen ül, a kisebbik lány pedig a tágas karosszéken áll, és így azt a látszatot keltik, mintha a nagyobbik kislány lenne a kisebbik és fordítva. A család "férfi" tagjai mögöttük állnak, a kisfiú valószínûleg széken áll, mert csak egy fél fejjel alacsonyabb az apjánál, aki kopaszsága miatt idõsebbnek tûnik a valóságnál. A daguerothipia a kolozsvári Joanovics testvérek Mátyás király tér harminckét szám alatti mûhelyében készült, hátoldalán német nyelvû szöveg olvasható, melyben csak egyetlen magyar szó található: "Keresztmamának", 1906-os dátummal, "familia Blasius" aláírással és egy helységnévvél: Pianu de Sus. Nem, itt hiába keresem a hang tulajdonosát, mert a kép hat évvel késõbb készült, de mi egyelõre csak az ezerkilencszázas évnél tartunk, Péter születésének évében.

Hûha! - jut eszembe hirtelen, de hiszen Comanescu 1900-ban halt meg, özvegyen hagyva a daguerothipián látható fiatal hölgyet, aki ott még csak a menyasszonya! - Honnan tudom ezt? Hát onnan, hogy az elmagyarosodott ügyvéd az 1970-ben született lányom apjának volt távoli õse. Kéne szólni Comanescunak, hogy nemsokára meghal, - hátha megakadályozhatjuk a halálát, de aztán úgy döntök, hogy legyen mindenki annyi idõs, amennyinek óhajtja hinni magát és egyelõre senki sem hal meg. Mivel más férfit ábrázoló képet nem találok a régi családi albumban, ezért arra gondolok, hogy a halk hangú férfi talán mégis Blasius úr lenne, de rögtön el is vetem a gondolatot, mert szavaiból nem erre lehet következtetni:

- Kempelen Béla genealogiai sorozatának elsõ kötetébõl az Apor családról szóló cikkel bizonyítani tudom, hogy nemcsak a marosvásárhelyi, hanem az egész Erdélyi Királyi Ítélõ Tábla elnöke is voltam - folytatja megjegyzését az elõkelõ hangú férfi, én pedig végül ráeszmélek, hogy ez nem más, mint doktor Apor Károly báró. Róla nincs képem, hanem csak az aláírása látható Comanescu ügyvédi diplomáján, 1874-bõl. 1815-ben született, és most karrierje csúcspontján képzelem el, mint táblabírót.

- Elnézést kérek, báró úr, de a jogi diplomámon még ez a cím olvasható - magyarázkodik Comanescu, miközben én rohanok a másik szobába Kempelen sorozatának elsõ kötete után, amelyben az Apor családról ír a szerzõ és onnan hallom az ügyvéd hangját: - Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem tudok az Ön késõbbi szakmai elõmenetelérõl. Ha ön szóvá tette a teljes címét, akkor engedje meg, hogy én is megjegyezzem, hogy nem csak ügyvéd, hanem táblabíró is voltam.

- Ezer bocsánat, táblabíró úr! Mivel jóval ön elõtt: ezernyolcszáz nyolcvan ötben  hunytam el, ezért nem ismerhetem a további szakmai fejlõdését. Ezek szerint: ön velem egyenrangú bíróvá vált késõbb.

- Nem éppen egyenrangú, mert én nem voltam az egész Erdélyi Királyi Ítélõtábla táblabírája.

- Kempelen Béla Magyar nemes családok címû tizenegy kötetes sorozatának P betûvel kezdõdõ részében kétszázötvenkilenc Pap családot ismertet, akik 1569 és 1698 között nyertek magyar nemességet Magyarországon - szólal meg egy újabb férfihang, de hiába nézek hátra, mert most sem látok senkit.

Persze, hogy nem látok senkit, ugyanis ennek az úrnak a fényképét sem ismerem, Átszaladok a másik szobába, hogy kikeressem Kempelen sorozatának P-betûs neveket tartalmazó nyolcadik könyvét!

- Kempelen megemlít még negyvenkét olyan családot is, amelyek kétnevûek voltak, mint például: Pap-Bartovics, Pap-Bodó stb. - tehát összesen háromszáznégy Pap nevû nemest ismertet röviden Kempelen, - mondja a férfi a túlöltözködött Pap nevezetû hölgynek. - Ezen kívül "Pap-családbeliek" címen a szerzõ felsorolja mindazon Papnak a keresztnevét, akik az 1754-55-ös évi országos nemesi összeíráskor igazolták nemesi származásukat. Ezeket már nem számoltam meg, mert a szerzõ nem külön cikkekben említi õket. A háromszáznégy Pap család között egyetlen egy Pap von Maczedonffyt sem találtam, - mondja a férfi nyelvtanilag helyes magyarsággal, de mintha érzõdne a hangján egy kis idegen kiejtés. - Azt is el kell mondanom, hogy a Pap illetve Pop nevûek egy része román származású volt. Tehát, summa summarum, egyáltalán nem biztos, hogy a tekintetes asszony családja színtiszta magyar származású lenne.

- A Papp család - két p betûvel a végén! - magyar eredetû, de második nevem, a Maczedonffy macedon kereskedõtõl való származásra vall, - magyarázza a túlöltözött özvegy Papp von Maczedonffyné, Comanescu jövendõ anyósa. - Ezt soha egy percig sem tagadtam, sõt mindkét nevet büszkén viselem, így: Pap-p! von Maczedonffy

- Én megtaláltam a Pap-Maczedonffy nevet! - kiáltok fel. 

Az özvegy türelmetlenül nyúl a könyv után, ahol az ujjammal mutatom, hogy az egyik Pap név mellett zárójelben a "maczedonffi" áll.

- Ezernyolcszáz negyvennégy február harmadikán kapott nemességet a család.

- Elég késõn! - mondja az elõbbi férfihang tulajdonosa, aki felületességét most jólértesültégével igyekszik kárpótolni. - A leghamarabb nemesi rangot nyert sóvárosi Pap ezerötszáz hatvankilencben nyert nemességet.

- Itt még szerepel egy Popp nevezetû is, aki ezernyolcszáz huszonkettõben kapott nemességét.

- Elnézét kérek a tudatlanságom miatt, de a kötet ezerkilencszáz tizennégyben jelent meg, amikor én már nem éltem - mentegetõzik az özvegy, miközben a könyv címlapjára lapoz. - Nem értem, hogy ez a Popp nevû család hogyan került ide? Én nem ismerek Popp nevûeket a családomban!

- Kempelen a név elé azt írja rövidítve, hogy: "Vö." - vagyis, hogy vesd össze.

- Hát akkor vessük össze!

Kikeresem  a Popp nevûeket, és felolvasom a szöveget:

- Popp - A czímeres levelet ezernyolcszáz huszonkettõ május harmadikán Popp Macedon nyerte: Liber Regius tizennegyedik kötet száznyolcvanhetedik oldal.

- Mit jelent a Liber Regius? - kérdi tõlem türelmetlen kíváncsisággal az özvegy.

- Királyi Könyvet jelent! - siet segítségemre a báró.

- Sajnos, ki kell ábrándítanom, kedves asszonyom, mert a Popp név nem magyar eredetû. Román nyelven a papot "popa"- nak nevezik. Az ön ereiben tehát nemcsak maczedon, hanem valószínûleg román vér is kering. Mivel jómagam is román vagyok, ezért remélem, hogy nem tekinti sértésnek a kijelentésemet.

- Egyáltalán nem tekintem sértésnek az állítását, tisztelt Monasterianu professzor úr! -

Azonban meg kell jegyeznem, hogy tudomásom szerint a szláv nyelvben is popa-nak nevezik a papot. Popp Maczedon nevezetû õsöm bizonyára rászolgált a nemességre, amit a magyaroktól kapott! A tizenkilencedik század elejétõl kezdve a mi családunk magyarnak vallja magát! Mielõtt vejem folytatná elõadását, megkérdezném, hogy nekem most feltétlenül a halála elõtt álló vénasszony szerepét kell megjelenítenem, vagy megjátszhatom a fiatal Pap-p! von Maczedonffyné szerepét is?

- Egyelõre olyan korúnak képzelheti magát, mint amilyen az eljegyzésünk idején volt, de késõbb változtathat a szerepen. Jómagam is igyekszem egyel?re csak negyven évesnek látszani - válaszolja Comanescu, aki ekkor még csak võlegény és ügyvéd. 

- A tökéletes alkalmazkodás meg is látszik magán, kedves Comanescu úr, mert nemcsak külsõ megjelenésével, körszakállával, bajuszával, hanem magatartásával is inkább hasonlít magyar nemesre, mint románra - jegyzi meg ironikusan Monasterianu.

- Egy kis gúnyt érzek ki a szavaiból, kedves professzor úr - ezért én is megengedek magamnak egy epés megjegyzést. Amikor megismertem, Önt Monaszterián Dánielnek hívták, magyar helyesírás szerint és a hangsúlyt az elsõ szótag magánhangzójára helyezte bemutatkozásnál.

Ez az írás 2015. október 15-én került a NapSziget honlapjára.
 
Boér Mária további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink

  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428

 
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón