Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
 
Weiler Eszter
(1955 - )
A lavina fogságában - XXXVII.
Állat terápia

Susanne azzal ment el bevásárolni, hogy egyidejûleg õ is fölvegye a kapcsolatot a terápiás lovaglás tárgyában. Õk is befizetnék, mert nagy lehetõséget látott ebben. Útba ejtette a szanatóriumot is, hogy Marievel beszélgessen, mert szüksége volt szakember segítségére, nehezen tudta egyedül cipelni azt a terhet, amit a sors reá mért. - Marie, nagyon rossz álmom volt, s félek és szorongok. - Elmesélte álmát, mire Marie azt tanácsolta, legyen erõs, s hagyja a dolgokat a természetes úton folyni, nyílván most nehezen birkózik meg a problémáival, azonban, s ameddig csak lehet, maradjanak Párizsban. - Igen, sokat gondolkodtam, mi lenne a jó, mindkettõnknek, abban erõsített meg, hogy itt kellene maradnunk, végig menni az utunkon, a magunk erejébõl, tartalmassá tenni a hátralévõ életet. - Megköszönte, hogy Marie fogadta, s Ivette tájékoztatása után elment bejelentkezni a terápiás lovaglásra.

Amíg Susanne intézkedett, bevásárolt és fõzött, kereste a hazai ízekhez hasonló fûszereket, mert gondolta, egy jó pincepörkölt megkóstolása kijárna Andreaunak s Ivettének. Sajnos a pirospaprika egészen más volt, mint odahaza. - Hát igen, a magyar pirospaprikának nincsen párja. Elkezdett motoszkálni benne egy ötlet. Mi lenne ha, itt Párizsban nyitnának egy magyar ízeknek megfelelõ csemege, fûszer boltot. Elõ is hozakodik majd Andreaunak és Ivettének. Az ebéd végül is palacsinta lett. Ebédelés közben elújságolta Susanne, hogy egy idõben lehetnek a lovardában Andreauval s Ivettével. - Készüljél, mert délután együtt megyünk meghódítani a világot! - tréfálkozott Susanne.

Míg õk otthon, addig bent a szanatóriumban lázas készülõdés törte meg a mindennapi teendõket. - Várjanak - szólt Marie -, elõbb találkozzanak Charlottevel és Bodrival, egy kis állatsimogatás is jót tenne. Aztán lassan lehet majd közeledni a lovakhoz, betartva szigorúan az útmutatásokat.

A parkban a szokásos helyen találkozott a két ifjú pár, s Charlotte elkísérte Bodrival õket a legközelebbi buszmegállóig. Szerencsére nem kellett sokat utazni, s a rámpára Ivette simán föl tudott gurulni, Andreau meg nagy büszkén bicegve a botjának segítségével föl lépett a buszra. Hát igen ez már a XXI. század. Mikor leszálltak, már látszott is a lovarda istállója.

Egy kisbusz várta õket, azzal érkeztek meg a lovardába. A fõ lovász, mindegyikõjüknek megmutatta, melyik ló lesz a társuk a terápiában. A lovak nagyon nyugodtak voltak, s elõször természetesen az ismerkedésig jutottak, egy kis simogatás, beszélgetés s tisztításuk nagyon fontos esemény volt mindenki számára, mert a lovas és ló kapcsolatához hozzá tartozik a személyes kontaktus. Ivette érezte egyedül, hogy milyen nehéz is ez, de a ló érezte a kisugárzást, s fejét odasimította Ivette karjához. - Vajon, hogyan fog fölszállni, s megülni a lovat? - kérdezte. A válasz az volt, hogy természetesen segítséggel, ezen nem kell aggodalmaskodni. - Most csak kényeztesse, adjon neki almát, azt nagyon szereti, s ez az egy óra elõször elég lehet arra, hogy másnap majd fölismerjék Önöket, s ráülhetnek a hátukra, természetesen a zablát erõsen fogva végig vezetjük a körön. A futószáron való lovaglás majd azután következik, mikor már a kontaktus olyan lesz, hogy minden rezdülésüket érezni fogják a lovak.

Az egy óra hamar elrepült, s a lovarda vezetõje fölajánlotta nekik, hogy elviszi õket a rehabilitációs központba.

Megérkezésük után fölszabadultan, jó kedvvel mesélték el az élményeiket az ebédlõben tartózkodó betegeknek. - S akkor képzeljétek el, hogy én nagyon tartottam attól, hogy a ló megijed ettõl a tolószéktõl, de a ló odabújt hozzám, bizalmába fogadott. Ez nekem óriási élmény volt - újságolta Ivette. - Az semmi, de én a bice-bóca botommal, szintén tartottam tõle, de olyan békésen tûrte, hogy oda menvén, megsimogattam, s a fülébe súgtam, jó, okos vagy, én leszek a lovasod. - Ne már, hogy megértette a Te magyar beszéded? - csattant föl egyikük. - Tényleg, erre én nem is gondoltam, hogy ezek a lovak csak franciául értenek? - Válaszolta Andnreau. Marie mosolyogva hallgatta a beszélgetést, s örömmel konstatálta, jó ötlet volt az állat terápia, s még több élmény feledteti majd a sok rosszat, ami történt a kedvenc pácienseivel.

Ez az írás 2015. december 6-án került a NapSziget honlapjára.
 
Weiler Eszter további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón