Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
 
Weiler Eszter
(1955 - )
A lavina fogságában - XXXIV.
Susanne segítséget kér
 
Míg Georges aludt, Susanne fölhívta Charlottét, hogy találkozzanak a parkban, mert úgy érezte Bodri a terápiás kutya közelsége, talán nyugalmat hozna magával.

Susanne ült a padon, mikor feltûnt Bodri, aki odaszaladt hozzá, Charlotte gyõzte szedni a lábait. - Á, hiába Bodri gyorsabb, mint én - szólt Charlotte, s látta, hogy a kutyus odahajtotta fejét Susanne lábára. - De jó, hogy ilyen gyorsan jöttetek! - Drága egyetlen Bodri - simogatta Susanne Bodri fejét, megvakargatta füle tövét. - Sétáljunk? - kérdezte Charlotte, s lassan elindultak a fák alatt. Elõször csak némán mentek egymás mellett, Bodri úgy leste Susanne minden rezdülését. - Nem tudom, milyen okos is tudnék lenni. - törte meg a csendet Susanne. - Miért? - szólt a kérdés. – Vergõdöm, minden ízemmel azon vagyok, hogy a férjem jól érezze magát, s ne vegye rajtam észre azt a mélyen ülõ depressziót és aggódást. - Fölhívjuk, Mariet? - ilyen akut esetekben õ tudna segíteni. - Rendben - egyezett bele Susanne. - Most már jöhet a szanatóriumba, bent leszek a szobámban, csak kopogjon - telefonon válaszolta Marie. - Mi történt, mi a baj? - kérdezte aggódva Susannét. - Nem tudok megnyugodni, mert a történések elején a férjem büszke volt arra, hogy szültem neki gyermeket, aki már lassan két éves lenne, persze ez nem a valóság volt, hanem csak a kívánalma kivetítése. Nem tudom, hogy észrevették-e, mert õ olyan boldog volt, hogy én a "bombázó" életet adtam Thomasnak, a fiúnknak. Ezt betudtam az embólia következtében okozott képzavarnak. - Valahogy, így. Vagy szaknyelven nem így mondják? - Igen tulajdonképpen átsuhantunk ezen a részleten, de igaza van, létezik ilyen, tudom, nagyon szeretne gyermeket, ez valójában természetes, mintegy önigazolásul, hogy õ még férfi maradt. - Én is szeretnék tõle gyermeket, ez lenne élete folytatása. Azért sem akartam kibillenteni ebbõl a képvilágból, most bölcsességet mondtam? - kérdezte Susanne. - Nem, lehet, hogy magában egy pszichológus veszett el? - Próbált tréfás fordulatot venni a beszélgetésben. - No, most sietek, viszek haza fagylaltot, hogy legyen férjem elõtt alibim, bár azt nem tagadhatom, hogy a Charlottéval, Bodrival tettünk egy kis sétát. - Aztán, csak nézzenek be s látogassák Andreaut és Ivettet, mert õk is válságban vannak, igaz ezt én nem mondhatom, mert nem vagyok rá fölhatalmazva. Ez csupán csak egy baráti megjegyzés volt.

Susanne hazaérve ébren találta férjét, aki nem tudta elképzelni merre is járhatott a felesége. - Bent jártál a kórházban? - tette föl a kérdést. - Találkoztam Charlottéval és sétáltunk Bodrival, s mellesleg, hoztam fagylaltot, a kedvencedet. Holnap feltétlenül látogassunk el a kórházba, tudod ígéretet tettünk, Andreaunak s Ivettének.  Nagyon drukkolok nekik, megérdemelnék egymást. Ivettébõl csak úgy sugárzik az élni és küzdeni akarás.

Ez az írás 2015. november 14-én került a NapSziget honlapjára.
 
Weiler Eszter további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón