Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
 
Dinók Zoltán
(1981 - )
A hangulatember
Ismertem egy embert, aki olyan szélsõséges ember volt, hogy az egyik percben sírt, a másikban nevetett. Teljesen normális volt õ, csak az élet elbánt vele. Kicsit tragikomikus eset. De nagyon jó barátom. Agglegény maradt, legalábbis mind a mai napig, pedig még jóképûnek is merném nevezni. Hogy mennyit viccelõdtem vele a középiskolában! A tanár mindig ránk szólt. Aztán segédmunkás lett, mert a gimnáziumot nem fejezte be. Nehéz fizikai munkával kereste a kenyerét. Ha egyáltalán kereste, mert az anyjával élt együtt. Anyja nevét nem is tudom, valahogy sose került szóba. Én, mikor már nem voltam könyvkereskedõ, meglátogattam munka közben. Épp az utcát seperte. Közben beszélgetni is tudtunk. Persze a fõnöke nem örült neki hogy én ott állok elõtte, miközben a gereblyét fogja, de megengedte, hogy pár szót váltsunk. 

- Nagy a hajtás? - kérdeztem.

- Kibírom! - mondta ridegen.

- Otthon minden rendben?

- Igen. Az anyám már nyugdíjas.

- Figyelj csak! Este találkozunk Borbála presszójában, jó? Majd beszélgetünk egy kicsit!

- Jó! De hánykor?

- Este hat?

- Pihennem is kell. Inkább legyen hét. 

- Na dolgozz csak. Nekem meg nem ártana írnom. 

S azzal elköszöntünk. Otthon, miután hazaértem, valóban írni kezdtem. De a barátomon járt az eszem. "Este hét" - gondoltam magamban. Már vártam, mint zsidók a Messiást. Mikor abbahagytam az írást, úgy fél hat felé elkezdtem tisztálkodni. Elõször is borotválkoztam.

- Mi ez a nagy borotválkozás? - kérdezte anyám.

- Jánossal találkozom hétkor, a lenti presszóban. 

- Nehogy túl sokat igyál!

- Dehogyis. 

Aztán röpültek a percek s mentem a presszó felé. Õ már várt, meglepetésemre úgy ki volt öltözve, mint egy igazi úriember, a fene se gondolta volna hogy õ segédmunkás. 

- Menjünk be! - mondtam.

Páran voltak csak bent. Borbála meglepõdött, hogy egy másik emberrel megyek be. Mindig egyedül szoktam. 

- Szia! Foglaljatok csak helyet!

- Mit kérsz Zoli? 

- Egy üveg sört, a barátomnak, Jánosnak meg egy kisüveg kólát. 

- És? Hogy megy az írás?

- Megy. Több lap közli õket.

- Nahát, örülök neki. A türelem rózsát terem. 

Elkezdett beszélni - szokása szerint - s János még szóhoz sem jutott. Borbálával nem akartam túl sokat beszélni s amikor már anyám felõl érdeklõdött, nyíltan megmondtam:

- Borbála! Most a barátommal szeretnék beszélgetni!

- Jól van, persze, nem szólok egy szót sem. 

János elkezdte inni a kólát. Én a sört nem is kívántam, leginkább a barátomra voltam kíváncsi, de azért kortyolgattam a Heinekent. 

- Szóval takarítasz?

- Igen, egy nagy építkezésnél sepregetek, meg csinálok ezt-azt.

- Megfizetnek rendesen?

- Hát.. Mit is mondhatnék? Talán igen.

Úgy látszott, Jánosnak most jó a kedve. Amikor beszélgetünk, a mellettünk lévõ házaspár egyszer csak azt mondja:

- Az apám halálát nem bírtam kiheverni!

Erre a barátom rögtön sírni kezdett. A presszóban nem értették, mirõl van szó. Borbála rám nézett. 

- Miért sír a barátod?

- Semmi baj! Csak õ is elvesztette az apját. A házaspár teljesen meg volt lepve. 

- Szegény János apa nélkül nõtt fel! - mondtam Borbálának és a házaspárnak. 

Közben meg a hátát veregettem, miután otthagytam az asztalon a sört. 

- Jól van, na! Ne sírj már!

Majd hamarosan kiengesztelõdött. 

- Tudják, a barátom ilyen hangulatember!

A többiek folytatták a beszélgetést és az ivást. 

- Ejnye, ejnye! Nem szabad így meghatódni!

- Emlékszel, amikor az iskolában hogy hülyéskedtünk!

- Igen, akkor is egyik percben nevettél, de a másikban sírtál!

- Isten bocsássa meg nekem!

- Õ ezt biztos megbocsátja!

Megitta a kólát s menni akart. A sörömet gyorsan kellett meginnom, az ilyen hangulatember, mint a János, kiszámíthatatlan. Kifizettem a számlát s a presszó elõtt elváltunk.

- Holnap ismét melóznom kell!

- Majd lehet hogy meglátogatlak!

- Köszi! - s elmosolyodott.

Végre jó hangulatba került. Örömmel töltött ez el. Aztán lehorgasztva a fejét, indult haza. Én meg azon tanakodtam magamban - otthon mennyi teendõm van még... De nemcsak az írás, borzasztó hogy az alkotás mellett az írónak mennyi dologra oda kell figyelni...

Ez az írás 2015. november 9-én került a NapSziget honlapjára.
 
Dinók Zoltán további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón