Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
 
Weiler Eszter
(1955 - )
Elmúlás
Már nem a régi minden, s ahogy öregszem egyre többen mennek, itt hagynak engem. Emlékeimben kutatok szüntelen, s félek, az élet már gyötrelem. Mikor volt, mikor karácsonykor körbe ültük az asztalt, s a család teljes volt, csak a korai elõdök voltak távol tõlünk, minden ünnepkor emlékeztünk. Képzeld mikor a dédpapa társasozott velünk, vagy éppen a kártya került elõ, de mindig hagyta, hogy nyerjünk. Emlékeik ott voltak zsigereinkben, kire Ti tanítottak meg minket, mert addig él egy ember, kire sokan emlékeznek.
 
S most itt állok sírotoknál, este van, a mécsesek égnek, szépen fölvirágozott sírok mindenhol éltetik, hogy örökké éltek.  Szívünk szerint ünnepekkor, üres lenne a széketek,  s odaképzelnénk  földi létetek. Egyre többen lesztek, kik itt hagytok  minket, Ó jaj nekünk, zsigereink tiltakoznak, ne menjetek még, ne hagyjatok itt minket.  Fáj, nagyon fáj az elmúlás, csak a kis reménysugár vigasztal minket, ugye Ti éltek, betérünk a templomokba, s imádkozunk lelki üdvösségetekért, s fohászkodunk, szeressetek, óvjatok meg, kérünk szépen s kint a temetõben nyugszik csak meg lelkünk, igen Ti éltek.
 
Igen, a lélek tovább él, már tudom rég. Nagymamám, nagypapám földi maradványa már nem olyan volt, mint élõ mása. A lelkük, már kiszállt, s megnyugodtunk, a lelkük már a mennyben vigyázza léptünk.
 
Most, hogy mi itt maradtunk, s a temetõkben nem tud vinni utunk, engedjétek meg nekünk, s mécsest gyújtsunk, ez jelképezze,  emlékezetünk. Most itt állok az égõ mécsesnél, Ó Istenem miért oly kegyetlen életem?
 
Itt fogadjuk meg, a mindennapokban vigyázunk majd egymásra. Ígérgetések hada következik, s a mindennapi életben ez a fohász elhalványul, mert tudjátok ezzel, hogy ma leróttuk kegyeletünket, úgy hisszük, kötelességünk letudva.
 
Pedig létetek ott vannak a mindennapokban. Súgjátok szüntelen, mi a jó, s mi a rossz, csak föl nem ismerjük intésetek.
 
Nehéz a szívem, s a szavak nem tudják érzékeltetni, fáj, s ûrt hagytatok itt nekem, bocsássátok  meg, ha életetekben bárminõ fájdalmat okoztam. S megszidtatok. Sírok, mert bár csak még mindig szidnátok engem.
 
Most imát mondok a távolban, a Mindenható s Ti tudjátok, nem a hely, hanem a szív a fontos az emlékezésre.
 
S most mindenki hite szerint némán mondjon el magában egy imát.
Ez az írás 2015. november 1-jén került a NapSziget honlapjára.
 
Weiler Eszter további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón