Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)

 
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
 
Weiler Eszter
(1955 - )
A lavina fogságában - XXXII.
A titok már nem titok
 
Mikor odaértek Marie ajtajához, nagy levegõt vettek, mielõtt bekopogtak. - Ki az? - szólt ki Marie, majd kinyitotta az ajtót. - Jöjjenek - invitálta beljebb õket. Majd kérte, hogy kényelmesen helyezkedjenek el. - Szóval, most itt mi hárman, megoszthatjuk egymással titkainkat. Tudja Georges, Susanne már korábban megkeresett engem, mikor megtudta, mi is valójában az Ön betegsége. - Jaj - kiáltott föl Susanne. - Nem kérdeztük meg Philippe fõorvost, hogy miért van az szívizomsorvadás, s lassítható-e a folyamat, vissza kéne menünk a fõorvoshoz. Nagyon nyugtalan vagyok. - s tördelte Susanne a kezeit. - Nyugodjon meg Susanne - szólt Marie. - Amit én tudok, bár természetesen nem vagyok szívspecialista, de a reggeli megbeszélésen mindenki szóba jön, s tájékoztatjuk egymást. A mai terápiák már olyan fejlettek, hogy bizony lassítható a folyamat, persze kíméletes életvitel mellett évekig is elélhet a férje. - Ez biztos? - felcsillantak Susanne szemei. - Hallod Georges - s megszorította férje kezét. Megígérem, minden vasárnap elmegyek a Notre Dame templomba misére. Hálát adok a Jó Istennek minden napért. Még gyermekünk is lehet? - Csak kíméletesen a szexszel, persze azért nincs kizárva, nyílván, hogy egyszer-egyszer együtt legyenek, s így tulajdonképpen, gyermekük is születhet. - Igen, igen Philippe fõorvos úr mondta, hogy az nem biztos, hogy örökletes, lehet szerzett betegség is. - Hol képzelik el a jövõjüket? - kérdezte Marie -, mert mint kiderült Önök Magyarországról érkeztek ide. - Igen, a Loire menti kastélyokat néztük meg s úgy is terveztük, hogy egy hetet Párizsban töltünk. Itt kempingeztünk a Bois de Bolougneban nem messze ide, s Georges fölajánlotta a lakását, hogy amíg õ itt lesz a mozgásszervi rehabilitáción, addig eléldegélhetünk nála. Tudja én ösztöndíjasként voltam már Franciaországban, azaz itt, a Sorbonne egyetemen. Itt ismerkedtem meg Ivettel. Nem voltunk igazán abban az idõben barátok, de most mélyebben ismerjük egymást, s titkon reméljük, hogy Andreauval lesznek még õk egypár. - Marad otthon hozzátartozójuk, tudják már az Önök döntését? - Miután a férjem nem ülhet repülõre, én nem tudok vezetni, nincs jogosítványom, nem akartuk, hogy apósom iderepüljön, hogy haza vigyen bennünket, azzal indokoltuk, hogy csakis egymásnak élünk itt. Én könnyen találhatok munkát, illetve befejezhetem az egyetemet, hiszen anyanyelvi szinten beszélek franciául. - Sajnos én angolul tudok, s itt igazán ezt nem tudom használni, Susanne fog engem franciául tanítani. - szólalt meg Georges, s ráragadt az a lelkesedés, amit a feleségén látott. - Tudják, akkor minden héten várom Önöket ebben az idõben, s látja Susanne a titok, már nem titok többé, hogy Ön hozzám fordult. - Köszönjük, hogy így törõdik velünk - hálálkodtak. - Egyébiránt van egy ötletem, ami javíthatná az Önök anyagi vonalát. Most pályáztunk arra, hogy bemutassuk a gyógyíthatatlan, a fogyatékkal élõ betegek visszaintegrálását a mindennapokba, a munkába. Bemutatva, hogy teljes életet tudnak élni. Persze, ha fölvállalják önmagukat, s részt vehetnének a konferenciákon, megbeszélve Ivettével is. Egy szó, mint száz terveim vannak magukkal. - Örömteli léptekkel hagyták el Marie szobáját, s siettek Andreauhoz, hogy megosszák vele az elhangzottakat. Most, hogyan kérdezzék meg Andreaut, maradhatnának abban a lakásban, vagy másik után nézzenek? - mikor beléptek az ajtón, nem látták Andreaut. - Hol van a barátunk? - kérdezték Pierrét. - Nem tudom, mert aludtam, s mire fölébredtem már nem volt a szobában. Kissé csalódottan távoztak, azonban hangos kacagásra kapták föl fejüket, Andreau és Ivette önfeledten beszélgettek.
Ez az írás 2015. október 17-én került a NapSziget honlapjára.
 
Weiler Eszter további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
 
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra
 

Mûvészek és mûvészetek a világhálón