Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Weiler Eszter
(1955 - )
A lavina fogságában - XXVIII.
Susanne küzdelme 
   
Susanne másnap már fél 11-kor megérkezett a megbeszélt helyre, s türelmesen várta Marie-t. Charlotte arra járva Bodri, a labrador kutya Susanne felé húzta. - Jaj, még tegnap be sem mutatkoztam - szólt Charlotte. - Az én nevem Susanne, s a kutyus? - Egyszerûen csak Bodri. - Bodri addig kúszott, míg Susanne combjára tette a fejét. Susanne megsimogatta, dicsérte, milyen okos is. Ekkor Bodri odament Charlottéhoz s bökögedte a szatyrot, amibõl egy plüss kiscicus kandikált ki. Szájával kivette, s odavitte Charlottéhoz. - Látja milyen kedves Bodri, megmutatja Önnek a kedvenc játékát. - De pont egy cica a kedvence? Úgy tudtam, hogy a kutya-cica barátság igen csak viharos. - Nincs úgy, mert csak egy városi ember gondolja ezt, a vidékiek tudják, igenis létezik kutya-cica barátság. - Majd elõkerült egy labda, amit Bodri Susanne lábához tett. - Hívja játszani. - S Susanne elfeledve szorongását, eldobva a labdát, Bodri pillanatok alatt újból letette Susanne lábához. Eközben már 12 óra felé járt, mikor Marie megérkezett. - Látom, összebarátkozott Bodrival. Javasolni tudom, hogy szabad idejében sokat sétáljanak Bodrival, mert a vele való foglalatosság eltereli a rossz gondolatokat, s Susanne muszáj, hogy megerõsítse önmagát, mert Georgesnek derûjével elkergeti Georges borús gondolatait. - No, most magatokra hagylak benneteket - szólt Charlotte -, ugye holnap is fogunk találkozni? - Persze, máris nagyon megszerettem Bodrit. - Tudja Susanne, most milyen nehéz Georgesnek, s a fõ, hogy ne lássa magát szomorúan, próbálja meg leküzdeni legalább arra az egy kicsi idõre, míg párjával együtt vannak. Van még egypár éve is a haláláig, ha betartja az orvosi elõírásokat. Ezt az érzést kell erõsítenie Georgesben. - Nagyon, de nagyon nehéz, otthon álomba sírta magam. - Ez érthetõ, csak Georges egy fölszabadult feleséget lásson, aki mintsem vesz tudomást a halálos kórról, Ezt építse önmagában. Lehet sírni, ha már nem látja a férje. Ez ebben a helyzetben természetes. Sokat sétáljon Charlottéval, és Bodrival, mert sok örömet tud adni egy terápiás kutya. Mikor látogatja meg a férjét? - Még meg kell vennem ezt azt, aztán bemegyek a szanatóriumba. - Próbáljanak kártyázni, Andreau is biztos örülne neki, mert úgy látom, nagyon jól összebarátkoztak, s hát Ivett-rõl sem feledkezzenek el. - Igen szeretnénk összehozni õket, az õ helyzetük sem könnyû. Ha bármi baj lenne önmagával, tudja csak egy telefon s beszélgethetünk. - Még csak annyit szeretnék kérdezni, hogy szülhetek-e gyermeket a férjemnek? Hogyan tudom majd fölnevelni, s egyáltalán, mi lenne vele apa nélkül? Ez is nyomja a lelkem. - Lenne önnek segítsége? - Hát nem igazán, s jelenleg instabil vagyok. - Erre majd még visszatérünk. Most lejárt az idõ, s Marienek vissza kellett mennie a szanatóriumba. Georges ki sem tette a lábát a szobából, mert féltette nagyon a feleségét, s nem tudta igazán, hogy reagálta le az eseményeket, s az állapotát.  Andreau nem tudta elképzelni, mi történt Georgessel, s hogy megmutassa õ milyen erõs, két mankóval kilépett a szobából. - Nézd, milyen ügyes vagyok! - szólt fennhangon Andreau, s abban a pillanatban elvesztette az egyensúlyát s elesett. Georges segíteni akart, de durván szólt Andreau: - Ne segítsél! - Majd föltápászkodva valahogyan fölállt. Georges azt sem tudta megbeszélni Andreauval, hogy lejárt a szanatóriumi ideje, s nincs hová jelenleg menniük a feleségével. 
  
Andreau mérges volt önmagára, hogy még mankóval sem tud közlekedni, pedig szeretné már elhagyni a tolókocsit. - Menjünk ebédelni - szólt Georges, s Andreau megpróbált mankóval az ebédlõbe menni, de hogyan szolgálja ki magát? Segítségre szorul, s ezt nehezen fogadta el. - Majd a mûláb talán segít, biztatgatta önmagát. Egyéb iránt Ivettét szerette volna meglepni, hogy akaraterejével megindul a rehabilitáció felé.
Ez az írás 2015. szeptember 12-én került a NapSziget honlapjára.
 
Weiler Eszter további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
 
Vissza a főoldalra
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón