A gyerekek izgatottan
vártak. Karácsonyi mûsor készülõdött
az iskola ünnepi nagytermében. Sorra leültették
az osztályokat, elöl a kicsiket, s sorban hátrább
a nagyobbakat. Este 5-re várták a színészeket,
de már 3 órakor ott voltak a technikusok, beszerelték
a hangosítást, a világítást. A karácsonyfa
a terem szélére került, a villanyvilágítását
lekapcsolták, hogy ne zavarja az elõadást.
Elsötétült
a terem, megkezdõdött a jelenet. A kisebbek rezzenéstelen
arccal figyeltek, a nagyobbak beszélgettek hátul. A pár
színész fáradt volt, ki tudja már hányszor
játszották ugyanezt, unták már. Egy mondat
közben hirtelen vaksötét lett. – Áramszünet!
– A gyerekek felzúgtak, a színészek fásultan
álltak, egyikük kiment egy zseblámpáért,
kilépett a színpad szélére, alulról
megvilágította az arcát – így egyenesen félelmetessé
vált –, s az elsõ gyermeket, akit elért megsimogatta,
s így szólt: – Ne féljetek gyerekek, a sötétben
minden gyerek fekete!
Pár
perc múlva újra égtek a lámpák. A színész
döbbenten látta, hogy az általa megérintett gyermek
egy néger kisfiú volt. |
