Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Weiler Eszter
(1955 - )
A lavina fogságában - XX.
Andreau fölkészítése 
  
Mikor fölébredt Andreau, halványan emlékezett az álmára. Mit is álmodott? Mintha Ivette lett volna a fõszereplõ. Muszáj dolgoznia, s hogy õ lesz Ivette lába? Nem is tudta hová tenni, ki kinek vallott szerelmet? Á, gondolta, badarság az egész. - Hány óra van? - kérdezte Andreau Pierret. - Mindjárt megnézem, á korán van még, délután öt óra van. - Úristen, nem keresett Etienne fõorvos? - Én nem tudom, nem voltam itt, amíg aludtál, néztem a tv-t. - Nem emlékszem miben állapodtunk meg a fõorvossal, mindegy, majd holnap kiderül, mi is lesz a sorsom. Andreau még vacsorázni sem ment ki. Georges már nem tudta mire vélni, hol is lehet Andreau, így mikor befejezte a vacsorát, botjára támaszkodva belépett a kórterembe, ahol, sajnálattal látta, hogy Andreau csak fekszik s néz kifelé az ablakon. - Georges, láttad már a kis cinkéket? Amíg itt vannak, pedig mindig itt vannak, nem költöznek el, addig van remény? - Georges belül zokogott, mert õ tisztában volt azzal, hogy nem sokáig él, vigasztalnia kell Andreaut, van még élet, a baleset után. Titkon remélte, hogy csak össze jöhetne  Ivettevel. Tudod, Andeau az élet minden pillanatának örülni kell, mert hamar elillan. - Nekem mondod? Mikor én egyik ágyból a másikba vándoroltam. - Nem erre gondolok, hanem a tartalmas dolgokra. A tanulásra, a megállapodásra. - Még nem is meséltem, hogyan ismertem meg a feleségem. Jaj, annyi minden van még amirõl feltétlenül beszélgetnünk kell, csak úgy záporoznak a gondolataim. - Jó neked, szólt Andreau. - Én a holnapra tudok csak koncentrálni, milyen mûlábat akarnak rám sózni? S hogyan tanulom majd használni. Lehet, hogy inkább tolókocsiban maradok. - Na ezt meg sem hallottam, biztos majd valami legújabb változatot fognak adni. Most én is visszavonulok, s ügyes legyél holnap. - Andeau altatót kért Mathildétõl, aki egy gyenge gyógyszert adott, bízva abban, hogy azzal az éjszakát majd átaludja. 
  
Andreau már kora hajnalban fölébredt, tisztába tette magát, zuhany, borotválkozás, még a legjobb tréning ruháját is felhúzta. Beült a tolószékbe és várt. Mathilde a mûszak átadása elõtt benézett a kórterembe, s látta, hogy Andreau maga elé nézve magába roskadt. - No, mi újság? Ilyen korán már haptákba vágta magát, nem a vesztõhelyre viszik, csak Etienne bevezeti magát a jövõbe. Egy újfajta mûláb tesztelése folyik, s ön az elsõ kiválasztott. - Tudtam, hogy valami nincs rendben! - kiáltotta el magát Andreau, hogy Pierre fölriadt. - Mi a jóisten történt, hogy már ilyen korán ennyire zaklatott vagy? - kérdezte Andreaut. Mathilde mérges volt magára, hogy eljárt a szája, s lehet, hogy fejmosást kap majd a fõorvostól, mert erre a betegnek pszichiáter segítségével lehet csak rávenni a tesztelésre. Hogy elejét vegye, Mathilde önként bekopogott a fõorvoshoz, s elmesélte neki, a baklövését, s hogy Andreau hogyan reagált. - Nagy hibát követett el Mathilde, de már mindegy, valahogy majd helyrehozzuk. Úgy is lesz fõorvosi vizit, így majd utána behívom és részletesen beavatom a legújabb technikai csodába. Marie segítségére is szükség lesz, most már elõre is tudom. 
  
Vizit után Etienne Andreauért jött, s együtt mentek be a fõorvosi szobába. - Nézze fõorvos úr, én nem akarok kísérleti nyúl lenni. Minden porcikám tiltakozik ez ellen. - Tudnia kell, hogy Stephan és Schulz osztrák orvos és terapeuta kifejlesztett egy olyan mûvégtagot, ami megszünteti a fantom fájdalmakat, s még sziklát is lehet mászni majd vele. A talpán vannak érzékelõk, s ahogy a lábcsonkhoz illeszkedik, egy mini komputer segítségével történik a mozgás. Tesztelés alatt van ez az újdonság, így önnek semmibe sem kerül, egyébként nagyon drága lenne. Személyesen jönnek majd el és magyarázzák el a mûködését és a gyakorlati praktikákat. - Mit is mondott, osztrákok? Hát soha nem fogok megszabadulni a fájdalomtól, mikor ott történt a tragédia? Értse meg, föltépte a sebeket, én õáltaluk teljes életet élhetek, akkor mikor én okoztam azt, hogy Michale három gyermeket hagyott hátra. Hogyan nézek majd a gyermekei szemébe? - Etienne ettõl félt, hogy ellenállásba torkollik a terápia. - Ne vegye el magától az új élet lehetõségét, visszahozni már senkit nem lehet a halálból, de odafent gondolnak önre, nézzen majd az égre, s élvezze, ha a nap kisüt, így mosolyognak önre, s vigyázzák lépteit. 
  
Marie kopogott be az ajtón. - Nem zavarok? - kérdezte, a s a fõorvos mondta, hogy beszélgessenek el. - Andreaut segítenünk kell. - Hogy mit?  Összefogtak ellenem? - Tudja Andreau - mondta Marie -, én beavattam a személyes világomba, s úgy éreztem megtaláltuk a terapeuta és a beteg együttmûködését. Jöjjön, igyunk meg egy jó kávét, s kiülhetünk egy lombos fa árnyékába.
Ez az írás 2015. július 11-én került a NapSziget honlapjára.
 
Weiler Eszter további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
 
Vissza a főoldalra
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón