Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Weiler Eszter
(1955 - )
A lavina fogságában - XI.
Georges örült, hogy remélhetõleg jót fog cselekedni. Alig várta, hogy Andreauval beszélhessen. Nem elsõsorban a meglepetésrõl, hanem arról, hogy ha õ meghal, Andreau egy megbízható társat keres Susanne és kisfia mellé. - Tudod a feleségem szinte olyan, mint egy gyerek, igaz gondoskodó, sõt ilyenkor fölülírja önmagát, de minden anyagi és dologi intézkedést én intéztem. Csak most szakadt a nyakába minden. Most még itt vagyok, s tudunk róla beszélgetni. Mit, hogyan intézzen. Annyit gondolkodtam a halálról, mert tudod, mikor az ember megszületik, rögtön körbefogja a család, mosolyognak a kisdedre, de a halálba menetel, szinte mindig egyedüli. Nincsen család, idegenek veszik körül, s csak egyetlen vigasz marad, ha a pap meglátogatja, s segít neki a túlvilágra átsegíteni, de õ akkor egyedül van. Onnan senki nem jött vissza. Én csak remélni tudom, hogy a másvilágon ott lesznek azon szeretteim, akik már jobb létre szenderültek. - fejezte be Georges mondókáját. - Andreau nem tudott percekig megszólalni, nem akart tudomást venni Georges halálba menetelérõl. - Mit lehetne tenni azért, hogy minél tovább éljél? - kérdezte Andreau. - Nem tudom, igaz orvos vagyok, de az élet útjai kifürkészhetetlenek. - válaszolt Georges. - No nézd csak ki jön ott? - kérdezte Andreau, mikor Susanne belépett a kórterembe. Georges arca földerült, csak suttogva szólt Andreaunak, maradjon köztünk amirõl beszéltünk. - Ezt nem is kell mondani. - Mirõl diskuráltok? - kérdezte Susanne. - Ó, semmi különösrõl, inkább arról, hová tudnál menni, nem ártana neked valami új csinos kis ruci, mert nagyon megérdemled. 
  
- Most magatokra hagylak benneteket. - mondta Andreau, majd kikerekezett a kórterembõl. 
  
Georges szólt: - Szegény nem tudja, milyen kínok várnak még reá, mert egy mûláb használata nem piskóta, mindenki panaszkodik, aki hasonló cipõben jár, mindegyikünknek meg van a maga keresztje, de én boldog vagyok, mert te vagy a feleségem, s a legcsodálatosabb ajándékot adtad nekem, mert életet adtál a gyermekemnek. - Susanne szeme könnybe lábadt. - Látod, ezért is fontos, hogy rendbe jöjjél, s ezért meg kell tenned mindent. - Igen tudom, de most mit tudtál tenni Ivettevel kapcsolatban? - kérdezte Georges, alig bírtam ki, hogy ne mondjam el a kis tervünket. - Jaj, csak azt ne. Nem tudom a vezetéknevét, se az e-mail címét, megpróbálok majd bemenni az egyetemre, hogy utána érdeklõdjem. Azt sem tudom, hogy Párizsban tartózkodik-e. Pedig, nagyon el tudnám képzelni õket boldogságban. - El kell követni mindent, hogy megvalósíthassuk titkos tervünket. 
  
Elkövetkezett a vacsora idõ, Susanne most elkísérte férjét és Andreaut az ebédlõbe, mikor földbe gyökerezett a lába, mert akkor gurult be Ivette,  Susanne nem akart hinni a szemének, s mikor Ivette köszönt. - Salut - csak halkan szólt: - Salut. - Georges rögtön fölfigyelt a gyönyörû szép nõre, akinek a hosszú fényes hullámos haja omlott a vállára, s a szeme mosolygott.
 
Ez az írás 2015. április 18-án került a NapSziget honlapjára.
 
Weiler Eszter további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
 
Vissza a főoldalra
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón