Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Weiler Eszter
(1955 - )
A lavina fogságában - V.
Reggel hét órakor Mathilde lépett be a kórterembe. Andreau még aludt, azonban Mathilde könyörtelen kérése, mely szerint itt az idõ a fölkelésre, nem hatotta meg Andreaut s a másik oldalára fordult. - Aki nem kell föl, az nem kap reggelit! - szólt Mathilde. Ez elég meggyõzõ volt, s Andeau rögtön fölült az ágyon. - Miért, mi a reggeli? - kérdezte Andeau. Szobatársa, Pierre szólt - Itt mindig finom a kaja, reggeli svédasztalos... - Bizony - erõsítette meg Mathilde. 
  
Persze elõbb be kéne ágyazni. - Mit képzel, fél lábbal, hogyan, ez nem járja. Különben mit csinál maga itt? Nem az a dolga, mint ápolónõnek, hogy segítse a betegeket? - méltatlankodott Andreau. - Nézze, nem a karját vesztette el, úgyhogy, legyen szíves nem elhagyni magát. Legalább a készséget látnám, akkor segítenék. - S Mathilde kitárta az ablakot. - Most mit csinál? Azt akarja, hogy megfázzunk? - Mondja, maga sír, mint egy királykisasszony? - most már mérgesen szólt Mathilde. - Irány a fürdõ, egy kis mosakodás, fogmosás, s addigra még az ablakot is becsukom. Ez nem szálloda, hanem rehabilitációs központ, országszerte híres, nehéz bekerülni, emberelje meg magát! Innen akkor kerül majd ki, mikor már képes lesz az önálló életre, de addig be kell tartani a játékszabályokat. - No, most megkaptad! - szólt Pierre -, én már megszoktam ezt a katonás rendet. S ez után következik a gyógytorna. - Inkább ne vállaltam volna el ezt a rehabilitációt, - szólt Andreau. - Fiatal vagy még, ne add fel, mert az élet kegyetlen, s meg kell állnod a saját lábadon - mondta fölemelt hangon Pierre. S ekkor lépett be Marie a kórterembe. - Hogy aludt? - kérdezte Marie. - Jól, bár volt egy furcsa álmom, megtaláltam a szerelmet. - Látja ez egy jó álom. A gyógytorna után akkor leülünk és beszélgetünk egy kicsit. Oké? - szólt Marie. Elindult a szokásos nap.    
  
A gyógytorna elõször nagyon keménynek bizonyult. Elsõsorban a felsõtestét, karjait kell megerõsíteni, valamint a csonk lábat és az ép lábat megdolgoztatni, mert nagyon fontos a vérkeringés helyes úton tartása. A tornateremben sokan voltak, de több gyógytornász is volt, így személyre szabottak voltak a gyakorlatok. S fájt neki, hogy csak õ volt ilyen fiatal. Nem azt kívánta, hogy sok ifjú legyen, de nehezen viselte pszichésen, hogy õ került ilyen helyzetben. S nem a betegség döntötte le, hanem az õ felelõtlensége. Alig várta, hogy vége legyen a gyógytornának. Nem is tudott minden gyakorlatot elvégezni, de mondták, hogy ez javulni fog. Lassan elérkezett az ebédidõ, mely a nap fénypontjának bizonyult. Tényleg a kaja elsõ osztályú volt. Csendes pihenõ következett volna, de akkor jött a masszõr, s jó alaposan átgyúrta a testét.  Alig volt vége masszírozásnak jött Marie, hogy folytassák a pszichés terápiát. 
  
  
A pszichés terápia 
  
Marie nem csak az egyéni terápiában bízott, hanem a csoport terápiákban is. Ezt próbálta ecsetelni Andreaunak. - Persze, majd a problémáimról mindenki elõtt beszéljek? Hát ezt meg mégis, hogy képzeli? - csattant föl Andreau. - Nézze, mindenki beszél magáról, s tudja, létezik a csoport titok, ami azt jelenti, hogy az ott elhangzottakat a csoporton kívül nem oszthatják meg másokkal. S ezt nagyon komolyan is gondoljuk, aki szabályt szeg, azt kizárjuk. Higgye el, minden információ eljut hozzánk, elõttünk nincs titok - szólt Marie csendesen. Szóval mindig van egy tégla közöttünk? Hát ez egyre jobb. Jó kis kilátások, mondhatom, nem hiszem, hogy belsõ vívódásaimat mások tudomására hozzam, nincs bizalmam senki felé, ez még Önre is vonatkozik. Az elhangzottak alapján ország-világ elõtt nyitott könyv lennék? Gondolhattam volna, hogy a minden reggeli megbeszélésen jól kibeszélik a betegeket - továbbra is méltatlankodott Andreau. - A reggeli megbeszéléseken a személyre szabott terápiákat beszéljük meg, s higgye el, itt van a legjobb rehabilitációs szanatórium. Innen gyógyultan szoktak távozni a betegek. S miért baj az, ha más problémáját is megismeri? Az õszinteség és empátia összehozza a betegeket, s egymástól is tanulhatnak. S láthatja, hogy problémáival nincs egyedül. - Marie próbált nyugodt maradni, nehezen lehetett kihozni a sodrából, de Andreaunak ez majdnem sikerült. - Önnek nem csak a testével, hanem a lelkével is foglalkozni kell. Írtam Önnek egy napirendet, hogy mikor min kell részt vennie, minél kevesebb egyedüllét, annál több foglalkozás az, ami igazán segíthet. Most jó pihenést kívánok, s jöhet a társakkal a sakk vagy kártya, esetleg a tévénézés. A holnapi viszont látásra. - s Marie elviharzott. 
  
Andreaunak eszébe sem volt semmi féle tevékenységben részt venni, lefeküdt s magában gondolkodott. Õrlõdött, s még Pierre-rel sem állt szóba. - Nem jól teszed, ha a külvilágot kizárod magadtól, mert az önmarcangolás a legnagyobb átok - szólt Pierre halkan. - Túl frissek az élmények, nem tudok szabadulni a történtektõl! - emelt hangon szólt. Pierre jobbnak látta, ha nem beszélget Andreauval. 
  
Késõ délután Andreau csak forgolódott az ágyában, olyan volt, mint egy csatatér, összegyömöszölt párnák a lepedõ keresztben, a paplan féli a földön. – Pierre gondolta, ha ezt meglátja Mathilde, kitér majd a hitébõl, s addig nem fog mozdulni, míg Andreau nem teszi rendbe az ágyát. 
  
Pierre félelme beigazolódott, mert a mûszak végén, mint mindig Mathilde ellenõrzõ körútra ment, hogy meg gyõzõdjön minden rendben van-e.  Hát Andreau ágyánál megállt, s megérintette Andreau vállát, mert nem akarta kiabálással észhez téríteni. Belátta, hogy Andreau egy különös eset, s lehet, hogy a szép szó több eredményt hoz majd. - Kedves - szólt Mathilde -, beágyazna? Önnek is jobb lenne, ha nem csatatéren feküdne. - No, mi van nyanya? Nem ismerek magára, hol van a katonás rend? - fordult Mathilde felé. - Ezt a hangot nem tûröm! - kiáltotta el magát Mathilde. Magának aztán nem lehet a kedvére tenni! - No, nyomás ki az ágyból, s tegye rendbe az ágyát! Mert esküszöm, hogy szólok az éjszakás ápolónak, s óránként fogja magát ellenõrizni. Ön még nem ismeri, Jeant, õ aztán tud kemény lenni! - Még magánál is keményebb? - kérdezte választ nem váró hangon Andreau. A Jean, vagy mit tudom én ki, hajlandó az aktív eutanáziára? - E kérdés kapcsán kétségbe esett Mathilde, mert a szép száll fiatalember, aki a protézisével teljes életet élhetne, csak a saját halálára gondolt. - Szólnom kell az éjszakás orvosnak, mert ennek fele sem tréfa, s pszichés állapota olyan súlyos, hogy a végén még a pszichiátrián végezné, akkor, mikor még a mozgásszervi rehabilitációjára lenne nagyon szüksége. – gondolta Mathilde. Ez föltette az i-re a pontot. Zaklatottan távozott, magával cipelve ezt a nagy terhet, meg kellett osztania Marie-vel, telefonon hívta föl, de Marie megnyugtatta, hogy holnaptól majd összeismerteti Georges-zsal, talán a fiatalság s Georges élni akarása jó hatással lesznek egymásra. Marie elgondolkodott, hogy aki még teljes életet élhetne, a halálra gondol, s az, aki a halál kapujában áll, kapaszkodik minden erejével az élet után.
 
Ez az írás 2015. március 9-én került a NapSziget honlapjára.
 
Weiler Eszter további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
 
Vissza a főoldalra
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón