Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Weiler Eszter
(1955 - )
A lavina fogságában - II.
A hosszú kórházi kezelés után, Andreau-t átszállították a párizsi mozgásszervi rehabilitációs intézetbe, s belecsöppent az idõsek kórtermébe. Az egész osztályt idõs emberek lakták, csak õ volt olyan fiatal. Magányosnak érezte magát, nem tudta mirõl beszélgethetnének sorstársaival. A többiek már megéltek szerelmeket, csalódásokat, s egyesek még nagyszülõk is voltak. 
  
S õ, mit tudott fölmutatni? Elveszetett barátokat, távol lévõ családtagokat, s egy bimbózó szerelmi kapcsolatot, ami tovaszállt? Mert megszakadt a balesete után. Összegömbölyödve feküdt az ágyban s rettegés fogta el. Nem akart õ már semmit az élettõl. Depressziós lett oly annyira, hogy nem akart részt venni a terápiákon. Az ágyához odalépett Paul. - Andreau,  kérem figyeljen rám, tudom, hogy nagyon nehéz elviselnie a történteket. Higgye el kérem, mindent elkövettek, hogy megmentség a lábát, de nem volt más alternatíva, az élettét mentették meg. Muszáj részt venni a terápiákon, mert fontos, hogy a vérkeringése helyreálljon, s tovább kell gondolkodni. - Figyeljen ide - szólt Andreau. - Nem érdekelnek az intelmei, nem érdemlem meg, hogy éljek. - Majd hátat fordítva Paulnak, becsukta szemeit, mintegy jelezve, hogy befejezettnek tekintette a beszélgetést. Paul ott állt továbbra is Andreau ágya mellett, és tanácstalan volt. Õ sebész, a lélekgyógyításhoz nem ért. Legalább is nem úgy, mint egy pszichológus illetve egy pszichiáter, mert az õ korában és állapotában antidepresszáns gyógyszerekre is szükség lenne. Átgondolta, hogy ha õvele történne hasonló, lehet, hogy õ is így reagálna. Egy könnycsepp gördült le az arcán. A szomszéd ágyon fekvõ Pierre látta, s meghatódott, oda is szólt Paulhoz. - Nagyon nehéz lehet a doktor úrnak közölni egy ilyen súlyos tényt. Egy végtag, vagy egy élet, s a döntésért még köszönetet sem mondanak, mert ez a trauma feldolgozása hosszú folyamat. - Igen, igaza van, kérem, valahogyan segítsen nekünk, próbálja szóra bírni, beszélgetést kezdeményezni. - Megpróbálom, meg a többiek is csatlakoznak, de azt tudnia kell mi már megettünk életünk kenyerét, s õ még fiatal, nehezen fogad el bennünket. - mondta Pierre. 
  
Az orvos sietõsen távozott. A másnap reggeli referálón  megbeszélték, hogy Marie pszichiáter, fogja  kezelésbe venni Andreau-t, nehéz dió lesz, de minden nap számít, mivel az állapota rosszabbodhat.   
Marie a megbeszélés után belépett a kórterembe. Andreau egyedül feküdt az ágyban, a többiek valamilyen terápián voltak, odalépett Andreau ágyához. - Marie vagyok, mondta, majd leült az ágy melletti kisszékre. Nézte a férfi vonásait. Markáns vonások, s a szakáll kifejezetten jól állt neki, Istenem gondolta, ilyen fiatal, bár õ most úgy gondolja, félresiklott az élete, de hozott õ már ki mély depresszióból betegeket, akik ma már hálás szívvel gondolnak reá. 
  
Kint hét ágra sütött a nap, s bent a melegbõl kitekintve, nem is volt olyan zord az idõ, pedig mínusz 20 fok körül volt odakint. Andreau hanyatt feküdt, s szemei csukva maradta. Nem is reagált Marie bemutatkozására. Marie csöndben ült, s csak jelenlétével próbált segíteni. - Majd délután is eljövök - mondta, majd halk léptekkel távozott. Komoly stratégiát kell kidolgozni, gondolta Marie. Fölelevenítette, amit még annak idején a szakvizsga dolgozatában írt. Ami pont a traumát átélt, hasonló betegek élet felé fordításáról szólt. Nehezen törhetõ föl az a fal, amit a beteg maga köré emel, s ha sikerül ezt a falat áttörni, lelket önteni, akkor már nyert ügye van. 
  
Paul a sebész még délelõtt fölkereste Andreaut, hogy fölkészítse a csonkolásos betegek tüneteire. - Nézze, a hasába kapott a trombózis megelõzéséhez szükséges injekciókat. Sokszor fogja érezni, mintha a lába viszketne, vagy más érzései lesznek, mintha a lába még meglenne. Ezt orvosilag fantom érzésnek mondjuk. Nagyon fontos mindent megtenni, ami a rehabilitáció része, mert még protézist is kap majd, s a nadrág alatt senki sem sejti, hogy amputálva lett a lába. A magánélete is biztos rendezõdni fog, mert nézze, mi férfiak vagyunk, s meg kell említenem, hogy a férfiassága megmaradt, így még gyermekei is lehetnek. - Per pillanat, csak ezt ne mondta volna Paul, mert a három árván maradt gyermek jutott Andreau eszébe. Arcán látszódott a fájdalom, amit érzett.   
  
Paul kicsit rosszul érezte magát, mert hát még korai volt közölni ezen hírt, csak gondolta, mint férfi a férfinak vigaszt akart nyújtani. Paul sarkon fordult és sietõs léptekkel hagyta el a kórtermet. Õ mint sebész a mûtõben határozott, de egyébiránt szüksége volt Marie tanácsára, mint máskor, most is hozzá fordult. - Baklövést követtem el, mondta, hogyan tudnék, mint sebész erõt adni Andreaunak. Õ még abban a stádiumban van, hogy önmagát okolja a történtekért, s nem képes a jövõjére gondolni, hogy felépülése után képes lesz teljes életet éhi. Magyarázta Paul Marie-nek. - Igen tudom, s tisztában vagyok evvel - válaszolt Marie. Abban maradtak, hogy jelenleg pszichiátriai kezelésben kell részesíteni. Lelkileg kell megerõsödnie. 
  
A következõ nap azonban határozottan léptek föl Andreauval szemben. Reggel belépett egy ápoló, aki, mintha egy súlyemelõ lenne, izmai feszültek, s bemutatkozott Andreaunak: - Jules a nevem, s szólt ellenmondást nem tûrõ hangon: - Kiemelem az ágyból, szépen beteszem a tolószékbe és irány a fürdõszoba. Egy ilyen jóképû ember, nem teheti meg, hogy ne törõdjön a külsejével. - S mielõtt Andreau válaszolhatott volna, Jules a hónaljánál s a lábhajlatánál fogva, mintha egy pehelysúly lenne, beemelte a tolószékbe. S fütyörészve betolta a fürdõszobába.
 
Ez az írás 2015. január 24-én került a NapSziget honlapjára.
 
Weiler Eszter további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
 
Vissza a főoldalra
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón