|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| – Kétmillió
forint!
Ennyi volt annak az ingatlannak az ára, melyet két hõsünknek kínáltak. Persze semmi különös: másfél szoba összkomfort, negyvenkét négyzetméter, szakadozó tapéta a falon, felújításra szoruló falak, ablakok, csövek, el-elduguló WC (csak ezzel az utóbbival a vevõk még nincsenek tisztában). Nem csekély összeg, majdnem tízezer dollár, s ehhez képest igen szerény képességekkel rendelkezik a kis lakás. Tudják, ugye, ilyenkor mi következik, az érdeklõdõk lélegzete elakad, alig észrevehetõen kissé hátrébb lépnek, s mikor kis szünet után újra megszólalnak, valahogy hiányzik az összeszedettség belõlük. Hebegnek-habognak, majd sorra kitérõ választ adnak, s végül gondolkodási idõt kérnek. Ezek nem komoly vevõk. Megijednek a nagynak tûnõ összegektõl, hiszen ide a VII. kerületbe, a Keleti környékére, ahol a kis lakás megbújt, rendszerint azok a vevõk jönnek, akiknek még szükségük lenne néhány százezer forintra ahhoz, hogy igényeiknek megfelelõ fedélhez jussanak. Az eladó egy köpcös férfi, kissé meghökkent, mikor nem tapasztalta a látogatókon a szokott tüneteket. Egy rövid kefefrizurás, remek testfelépítésû, markáns arcú fiatal férfi, és egy vékony csinibaba állt elõtte. Ha a legújabb divatot nem is, de a trendet követték. A lány feketére festette a haját, szolíd sminkje még jobban kiemelte csinos vonásait; ismerjük ezt: a szem környéke éles kontúrokkal kihúzva, az ajakon lila vagy kékeslilába játszó rúzs. Sötétkék kiskabátot, feszülõ narancssárga pulóvert és fekete bõrnadrágot viselt. Ezekhez az elmaradhatatlan kellékekhez természetesen hozzátartozott az ormótlan, tízcentis talpú szandálféleség. A fiú jóval egyszerûbben, mégis igényesen öltözködött. Mintás ingét sok kispénzû, yuppienak készülõ tizenéves megirigyelhette volna, hiszen a legjobb márkát hordta. – Azt hiszem, megvesszük – nézett körbe elégedettséggel a fiú. Hónapok óta ennyi pénzért, melyet röpke kétéves pályafutása alatt össze tudott szedni, ez bizonyult a legtágasabbnak. Az, hogy nem szép és távolról sem a legjobb környéken van, másodlagosnak tûnt a szemében. Legfõbb vágya és jelszava ez volt: kényelmesen elférni. Újabb két év gürizés, és még tágasabb, nagyobb terû lakásba költözhetnek. – De ezt mégiscsak meg kellene beszélnünk – szólt közbe a lány. A közvetítõ arcáról lefagyott a mosoly. Nem ez volt az egyetlen lakás, amit rábíztak, s szeretett volna már túl lenni a dolgon. Szabódva bár, de adott még némi gondolkodási idõt, bár hozzátette: „már holnap el tudná adni a lakást.” Az utcára kiérve aztán Adél, a fiatal ápolónõ valósággal rátámadt a párjára. – Remélem, nem gondolod, hogy ezt a lakást kellene megvennünk. Mindig ilyen volt. Sosem készítette elõ mondandóját, rögtön a lényeget vágta a másik arcába. A fiú nem szerette ezt a kellemetlen vonását. – De édesem, még végig se gondoltuk a lehetõségeket. Be kell látnod, hogy talán ez a legjobb. – A „talánt” enyhítésnek szánta. Adél elõtt mindig vigyázott a fogalmazással. – Elég tágasnak tûnik, elférnek a bútorok, és sokkal világosabb, mint amiket eddig láttunk. Arra utalt, hogy ide legalább besüt a nap. Imádta a fényt, és mindent, ami az életet jelentette. – Ugyan már, Laci, ennyi pénzért kaphatnánk jobb környéken is – replikázott a lány. – Hát neked mindegy, hol laksz? Tudod milyen hely ez? Itt a Keletinél folyik az arab és cigány bandák háborúja! – Hát aztán! Én sosem szerettem a katonáskodást. Semmi közöm nincs egyik oldalhoz sem. – s megvonta a vállát. „Hacsak a melóban nincs.” – gondolta hozzá, de nem mondta ki, mert nem kedvelte, ha munkájáról faggatták. Ugyanis nem onnan szerezte a pénzt, ahonnan hazudta. Egy darabig még elvitatkozgattak jövõjükrõl, de aztán Laci – nem épp sportszerûen – emlékeztette társát arra, hogy nem a felesége, s még csak nem is a menyasszonya, ennél fogva nincs beleszólása az ügyeibe, a lakást õ veszi a saját pénzébõl, ergo „takarékra lehet állni.” Nem is beszéltek errõl többet. Ha Adél visszagondolt erre az idõszakra, mikor Lacival együtt berendezkedtek az új lakásban, mindig különös érzés fogta el. Örült annak, hogy megszabadult apja fennhatóságától, és külön élhette immár az életét, mégis volt ebben az új helyzetben egy jó adag bizonytalanság. Kétségesnek tûnt kapcsolatuk maradandósága és aggodalommal töltötte el az is, hogy Laci nem osztotta meg vele minden titkát. Párja állítólag üzletemberként dolgozott, de semmi közelebbit nem volt hajlandó elárulni arról, mivel kereskedik. Egyátalán nem kedvelte a matematikát, s a lány közgazdász nagybátyja egy alkalommal kiderítette, hogy semmit sem ért a gazdasághoz. Talán dealerkedik vagy lopott holmit árul? Ennél többre tartotta õt, és a fiú szelíd természete is ellentmondott ennek. Nem tudta elképzelni róla, hogy az alvilágban megállja a helyét. Sejtette, hogy nem teljesen tisztességes úton szerzi a pénzt, de hiába faggatta a fiút. Annál elégedettebbnek látszott Laci. Szinte a semmibõl jött, egy sötét kilencedik kerületi bérházból, örökké zord anyja uralmától megszabadulva. Elvált szülõk gyermekeként nemigen jutott szalámi az asztalukra. Fradi-kolbász, Hitler-szalonna, krumplifõzelék: hõsünk így utálta meg a szocializmust. De most, huszonnégy évesen elérte azt, hogy bepattanhat új Volkswagenébe, s kedvére száguldozhat, élvezve, ha át tudja verni a rendõröket. (Elõbb lett kocsija, mint lakása, hiába, ma ilyen a világ rendje.) Esténként bulit rendezhet saját lakásában, s meghívhatja magához a barátait, akik akkor jöhetnek hozzá, amikor csak akarnak. És el ne feledkezzünk mobiltelefonjáról (bár az már minden bunkónak van), számítógépérõl, mely „fogja az Internetet”, és testedzõ gépeirõl. De ez még csak a kezdet. Harmincéves korára házat vehet Budán, Ford Caprioval közlekedhet, és pitbullt futtathat tágas kertjében. Másnak a harmadik X felé közeledve csupán mérhetetlen adóssága, felesége és gyereke van. De õ nem lép bele ebbe a csapdába, különb lesz, és ezt meg is mutatja a világnak! Csak bírja az energiagazdag étrendet. Adélt ebben az idõszakban kezdte zaklatni a titkos imádó. Mikor a metróból kiérve elmerült a pályaudvar környékének mocsadékában, láthatta, érzékelhette, ahogyan az éhes férfitekintetek rutinszerûen végigmérik, s egy darabig elkísérik. Nem is törõdött velük, tudta, hogy a férfiak ilyenkor kisded játékokkal foglalják el magukat, képzeletben levetkõztetik vagy pontozzák egy 1-tõl 10-ig terjedõ skálán. A merészebbek füttyögetnek vagy leszólítják, de amíg ezt sem teszik, kit érdekelne mindez? A mustra kéjsóvár hapsik ártatlan játéka csupán. Egy nap viszont váratlan hívást kapott a munkahelyén. Nem Laci kereste és nem is valamelyik barátja. A férfihang karcosan és pimaszul csengett a vonalban. – Hello, szivi – recsegte bemutatkozás helyett. – Remélem, megismersz, én vagyok az a fickó, aki mindig megvár a metrókijáratnál. Ugye ma is fél ötkor jössz? – Fogalmam sincs, ki maga – közölte hûvösen Adél. Derengett valami, hogy agy Adidas melegítõs alak Fila-polóban s nyakában egy óriási Mercedes-jelvénnyel, valóban napról-napra ugyanazon a helyen ácsorog és figyeli õt. A hang veszített nyegleségébõl. – Ugyan már, szivi, legyünk jóbarátok. Aki ilyen csinos, mint te, annak minden pénzt megadok. Csak mondd el, mi kell, és minden kívánságod teljesül. Ne, ne, ne tedd le. Tudom, hogy azt gondolod, ez a szokásos szöveg, de nem tudod elképzelni, milyen nagy szemét a te barátod. – Honnan tudsz róla? – sikoltott a telefonba a lány. Innentõl kezdve érdekelte az ügy. Bármit megtett volna, csak megtudja kedvese titkát. Nem, bármit nem. Akármit is hisz ez a hapsi a vonal túlsó végén, nem tudja rávenni aljasságokra. Inkább legyõzi kíváncsiságát. – Kedvesem, én mindent tudok. Ha valakire rászállok, az embereim mindent kiderítenek róla. Gyerekjáték. Kiterjedt hálózatom van, de ne félj benneteket nem akarlak bántani. – Pedig már összefostam magam ijedtemben – ezt a megjegyzést ironikusnak és fölényesnek szánta, de maga is érezte, mennyire hiteltelen ebben a szerepben, ezért hozzátette – Mi újat tudsz nekem mondani Laciról? – Az elsõ mondat nem tetszett nekem, nem vagyok viccelõdõ típus, de örülök, hogy végre a tárgyra tértünk. A legkevesebb, hogy hazudik neked. Bizonyítékokat fogok neked adni arra, hogy megcsal és arra is, milyen undorító dolgokat mûvel. Meg fogsz gyõzõdni róla, hogy nem érdemel meg téged. – Miért higgyek neked? Lehet, hogy átversz. – Mért akarnálak átverni? Bizonyítékok nélkül úgysem hinnél nekem. Ha mindent meg akarsz tudni, rám vagy utalva. – Pont ezt nem akarom. – vágta rá Adél és lecsapta a kagylót. Aznap valóban ott várt a kijáratnál az a férfi. Adél jobban megnézte magának: vonalai szabályosak, de kiugró szemöldökcsontja a lánynak durvaságról, alattomosságról árulkodott. Vagy lehet, hogy ezt csak bemagyarázza magának? Mindenesetre nem mert odamenni. A telefonhívás még kétszer-háromszor megismétlõdött, ugyanazzal a tartalommal folytak le a beszélgetések, mígnem Adél valóban kíváncsi lett. Mi az, amit ez az ismeretlen férfi kínálni tud neki? Az volt a benyomása, hogy biztosan nem zaklatná, ha nem tudna valamit. Olyan férfinak tûnt, aki betartja a szavát, a korlátoltak csökönyösségével, de betartja. Nem rohamozná meg õt alapozatlanul, a megfontolatlanság nem jellemzõ rá. Ám az is meglehet, hogy monomániás, koholt bizonyítékokat gyárt, s akkor Laci veszélyben forog. Akárhogy is, mindenképp az látszik a legcélszerûbbnek, ha utánajár a dolognak. Nem tarthatja vissza ettõl semmiféle ostoba félelem. Az igazság viszont az, hogy bogarat ültettek a fülébe, s a kíváncsiság már akkor sem hagyta volna nyugodni, ha tudja, hódolója maga a kékszakállú herceg. Így a következõ alkalommal maga javasolta: az ismeretlen álljon elõ a bizonyítékokkal, ha tud. – Boldogan, – recsegte a mobilba a hang, s rögtön átvette a kezdeményezést, érezte, hogy már kivívta a lány érdeklõdését, s innentõl fogva már nem ereszti el – de van egy feltételem: nálam találkozunk, hogy megmutassam a bizonyítékot. Pótolhatatlan veszteség érne ugyanis, ha megfosztanál tõle. Így biztonságosabb. – Igen, de az én biztonságomat ki garantálja? – aggódott a lány. – Nem foglak megenni. De az biztos, hogy ettõl a bizonyítéktól hanyatt vágod magad. „Kõszáli bunkó”, – ebbõl a célzásból is látszik – gondolta Adél. Miért tárgyalok én egy ilyen-nel? De hát õ is ember valahol… – támadt fel Adélban az ápolónõ. Márpedig az ápolónõk egyben-másban hasonlítanak a pedagógusokhoz: határtalanul naivak tudnak lenni. Szakmai ártalom. Azon kapta magát, hogy kész bemerészkedni a kékszakállú herceg várába, és egyre kevesebb érvet tud felhozni e tett ellen. Ez aggasztotta, de elhatározását véglegesnek tekintette. Már az idõpontban is megegyeztek, s egy forró nyári napon, Adél betoppant az ismeretlen lakására. Ehhez át kellett lépni a határt: a Keleti környékének Csikágója és Zugló között éles határvonal húzódik, az életforma, a pénz és a gondolkodásmód mezsgyéje. Más világ kezdõdik ott, ahol a VII. kerület véget ér, a Dózsa György út kettéválasztja e tájat. Amott, a VII. kerületben romos, sötét udvarokat rejtõ bérházak váltogatják egymást, az utcákon piszok, szemét és kutyaszar, amelynek bûze szép idõben lépten-nyomon megcsapja a járókelõ orrát. A Városligetet körülölelõ zuglói részben levegõs, biztos építészeti ízlést tükrözõ társasházak sorakoznak, melyekhez udvar tartozik, az utcák rendezettek, sok a fa, a bokor, mértéktartó a polgári ízlés. Bárki is költözzék oda, a környezet hatására elhagyja hanyagságát, s legalább az utcát nem piszkítja be kutyája ürülékével. Adél is vágyott a szebb életre, mint mindenki, érzékeny szeme észrevette a különbséget, s az összehasonlítás nem hagyta hidegen. Bár gyûlöletet érzett az ismeretlen férfi iránt, s bosszantotta zaklatása, mégis elgondolkodtatta egy percig, miért kell neki szûkös körülmé-nyek között, rosszabb környéken laknia, míg a másik kényelmesen terpeszkedhet tágas halljá-ban, s ablakából nem málló falakra néz ki, hanem a virágoskertre és a lombos fasorra. Odaért a házhoz, érezte szíve dobogását, mikor megnyomta a kaputelefon gombját, kétszer olyan gyorsan vert; pedig nyugalmat parancsolt magára, de teste és érzékszervei nem engedelmeskedtek ennek a parancsnak. Most is, mielõtt elhatározta volna, hogy felcsönget, a virágoskertben megszagolt egy rózsát. Tisztára meg vagyok zavarodva – gondolta. – Én vagyok – lihegte a telefonba. – Már vártalak – szólt vissza a pimasz. Az ajtó a jól ismert zúgó hangot hallatta; most még elfuthatnék – vergõdött magában – egyszerûen sarkon fordulnék és szaladnék egészen a Dózsa György útig, ott aztán fölülnék valami buszra, vagy elkeverednék a tömegben, s végül kikötnék egy presszóban, ahol kávézgatva továbbgondolnám a dolgaimat, telefonálnék Lacinak, és elmondanám neki az egészet. Ez volna a legjobb. Mégis feltépte az ajtót, mielõtt a zúgás megszûnt volna, és felment a lépcsõkön, bár mintha álmában mozgott volna. Valami azt súgta, késõ visszafordulni. Késõ, késõ… De miért késõ? Mert már belépett a lakásba, fogadta a házigazda köszönését, s mintha az ott se lett volna, szemügyre vette értéktárgyait, a lakás berendezését. A lakás tágas volt, mint képzelte, de minden szabad teret kihasználtak benne. Koloniál szekrénysor, franciaágy, tévé, videó, bõr ülõgarnitúra, állólámpa, biedermeier fiókos szekrény: Adél ilyen bútorokat csak a Michelfeit-áruházban látott, igaz ott is ilyen válogatatlan összevisszaságban. Az ízlés ugyan hiányzott mindenbõl, de az újdonság varázsa így is lenyûgözte a lányt. Mikor leült egy kényelmes kék kanapéra, jólesett elnyújtózni benne. Kitárta a karját, s kétoldalt nyugtatgatta. Nem tudta leplezni ámulatát. A vele szemben ülõ férfi tompán elvigyorodott. – Gyuri vagyok – mutatkozott be – a vezetéknevem nem érdekes. Adélt nem foglalkoztatta, miért nem akarja elárulni a vezetéknevét. Rögtön a lényegre tért, jó szokása szerint. – Nem ezért jöttem ide, hogy ismerkedjek. – Tudom, és igazat adok neked. Azt mondom, lássuk a bizonyítékot. De elõbb megkínállak valamivel, szükséged lesz egy kis alkoholra. Egy üveg Napóleon konyakot vett elõ a bárszekrénybõl és két egydecis pohárba töltött mind-kettõjüknek. A lány nem tiltakozott. A férfi egy videokazettát vett elõ és a készülékbe rakta. – Éppen a kívánt részre tekertem – tette hozzá. Adél rosszat sejtett. Gyuri a kazetta borítóját hanyagul az asztalra dobta, s a lány csak annyit láthatott, ahogy félszemmel rásandított, hogy meztelen nõk és férfiak találhatók rajta. Sejtelme beigazolódott: a filmben olyan jelenetek váltogatták egymást, amelyek egész valójában megrázkódtatták, és undorral töltötték el. Pornófilm volt: az emberi érintkezést húspiaccá silányító „termék”. Adél elég liberálisnak tartotta magát, de az sohasem fordult volna meg a fejében, hogy egy ilyen filmben szerepeljen. Ám nem ez rendítette meg annyira, hogy a puha kanapé egyszeriben tüzes párnává vált alatta. A filmben Laci „játszotta” az egyik fõszerepet. A házigazda ügyesen arra a jelenetre csévélte a kazettát, ahol Laci épp két nõvel foglalta el magát. Adél elsõ gondolata – eszmélkedése után – csak egy lehetett: hogy lehet valaki ennyire kegyetlen, mint ez a Gyuri. De aztán Lacit kezdte okolni: hogy volt képes színlelni, hogyan hazudhatott neki, s fõképp: miért. Miért élt kettõs életet, hiszen tõle mindent megkaphatott, s nem tartotta számon szerelme minden szabad percét, így az akár alkalmi szeretõket is kereshetett magának. Miért csinálta? A pénzért? Vagy pusztán bujaságból? Netán beteg? Végül önmagát fogta perbe. Miért nem figyelt jobban? Miért nem kérdezte alaposabban a munkájáról? Hogyan tarthatta meg titkát? Miért hitt neki gyanútlanul? Megannyi kérdés. De most már értette, miért olyan visszafogott Laci a szexben, miért van olyan negatív véleménnyel más nõkrõl, és miért hallgat ködösen rejtélyes munkájáról. Laci jellemén törte a fejét. Nem lehet, hogy valaki ilyen könnyedén átverje. Ezt megkeserüli az a szemét! Gyuri próbált néhány vigasztaló szót mondani, mivel nem tetszett neki a lány elborult arca. Oda se figyelt rá. A férfi tovább beszélt, és a lány ezúttal nem bánta, legalább a számára összefüggéstelen szavak valamennyire kizökkentették fájdalmából. Észre sem vette, hogy a férfi már egészen közel került hozzá, a combját simogatja. Gyuri belecsókolt a nyakába. Hagyta. Legyen meg az õ akarata. Laci viszony a nõkhöz nem volt mindig ilyen termékeny és egészséges. Azok a divatlapok jelentették a kezdetet, amelyeket nagyanyja vásárolt. Kisfiúként felfigyelt a vonzó modellekre, a szép ruhákra, a formás nejlonharisnyás lábakra, s a régebbi számokat rendszeresen ellopta. Csodálkozva szemlélte a hasábokon megjelenõ forgatagot: mennyi nõ, és egyik izgalmasabb, mint a másik, a vastagabb combú amazonok teltségükkel, kerekdedségükkel ejtették rabul, s képzelete feltárta azt is, hogy szeméremdombjuk környéke jóval húsosabb és izgatóbb; a vékony lábszárcsontú, hosszú combú manökenek viszont arányosságuk szépségével döbbentették meg. A nõ teste megfejthetetlen titok, ez volt gyerekségének élménye: nem tudni, milyen kéz formálta ilyen rafináltan harmonikussá ezt a mûalkotást, de az erotika min-degyikben vibrál. A fotókról kívánatos fiatal nõk mosolyogtak rá, és Lacinak úgy tûnt, hogy csupa ilyen lány népesíti be a Földet. Azután rájött, hogy osztálytársnõi halványan bár, de emlékeztetnek az asszonyi nem eme ékességeire, egy-egy vonásukban felfedezhetõ a késõbbi nõ, s a feszülõ blúzok, a rövid szoknyák, számára is fontos (és a lapokból ismert) értékeket rejthetnek. Szerelmes lett. De nem egyetlenegy leányba, hanem egyszerre többe is, akit csak csinosnak és szépnek ítélt vizslató tekintete, azt képzelete már többé nem hagyta békén, az vendége volt egy-egy éjszakára, persze csak képzeletben. Mikor már komolyabb tanulmányokat folytatott, mind az iskolában, mind a másik nemmel való kapcsolatában, a kezdeti nehézségeken túlesve igazolhatta a mendemondákat, miszerint a szeretkezésnél nincs jobb idõtöltés a világon. Szép dolog elámuldozni egy-egy hajlaton, egy-egy megejtõ kerekségen, de amikor mindez a tapintás és az érzéki csókolgatás eszközeivel kiegészül, felülmúlhatatlan élmény. Mindig új és új utakra, kalandokra ösztönöz a felfedezõ vágy: a kamaszok ismerik ezt az érzést, sõt még a nem egészen érett férfiak is. A szakközépiskolában egy komolykodó tanára azt találta mondani: A szeretkezés szenvedély nélkül puszta idõpazarlás. Nem értett egyet vele. Hisz minden nõ más: amit Laura testében nem találtam meg, azt Beátában talán megtalálhatom. Nemcsak a hormonok játékáról van itt szó, Laci érezte: ez több annál, a nõi test olyan, mint egy mûalkotás, éppúgy csodálatra méltó, mint egy pompás barokk festmény vagy egy plasztikus szobor. Néha fájdalommal töltötte el ez a gondolat, hiszen titkos tervei szerint képzõmûvész szeretett volna lenni, de körülményei és családi környezete miatt korán le kellett mondania errõl. Indíttatása aztán feledésbe merült, s személyisége hozzáidomult a többi kamaszéhoz. Ugyanazokat a divatokat követte, mint õk. Ugyanazokért a talmi sztárokért rajongott, mint õk, de azért, ha kirándulásai során elgyönyörködött egy felemelõ tájban, arra gondolt, hogy éppen azt érzi akkor is, amikor levetkõztet egy fiatal lányt. Alkalmi kapcsolatok következtek, a változatosság szórakoztatta, de közben már kereste az örök nõt, azt az embert, akivel nemcsak a szexuális együttlét izgalmas, hanem az élet minden perce, még a buszraszállás is. A temperamentum, a humor és a merészség együttes megléte kellett ehhez, s mindezt Adélban találta meg. Szerelme végre konkrét tárgyra talált, bár ez az érzelem nem változtatta semmissé más nõk iránti – egy-egy pillanatig tartó – szenvedélyét. Ekkortájt kapta elsõ szerepét, amit azért is fogadhatott minden erkölcsi aggály nélkül, mivel szabadidejének egy részében rendszeresen forgatta a pornóújságokat és a szexmagazinokat. Ez a tevékenység nála nem fejezõdött be a nagykorúság határán, hanem zavartalanul folytatódott tovább. Ha elment volna egy pszichológushoz, az biztosan megállapította volna, hogy szenvedélye infantilis regresszió, káros mellékhatás, s valószínûleg annak következménye, hogy apa nélkül nõtt fel, de Lacinak esze ágában sem volt elmenni egy ilyen „kuruzslóhoz” – ahogy õ mondta. Mit tegyünk, a mentális kultúra a mai napig hiányzik munkásosztályunk mûvelõdésébõl: ezét aztán hõsünk sem tartotta betegnek magát. Viszont akkor fedezte fel: az úgynevezett civilizált ember és a bennünk élõ ösztönlény között mély szakadék tátong. Arra is rájött, hogy ez a kettõsség õt is legalább annyira feszíti, mint a XX. század néhány ellentmondásos mûvészegyéniségét. Ezekrõl az emberekrõl az õ köreiben nemigen tudtak, de õ hallott egyet s mást Morissonról s egy Ady Endre nevû magyar költõrõl. Nem nézett utána a témának, annyira nem érdekelte a dolog, de tudomásul vette a tényt, s ravaszul úgy alakította az életét, hogy Adél semmit se tudjon arról, mivel foglalkozik. Annyira viszont önmagát sem tudta becsapni, hogy elhiggye, csak a pénzért csinálja. Egyszerûen élvezte, hogy napról-napra, a megunhatatlanság varázsával, elmerülhet a nõi combok, fenekek és vulvák olyan kavalkádjában, mely csillapíthatatlan szomjúságát enyhí-tette. Van-e ennél jobb? Nincs. Csakhogy… Csakhogy egy nap Adélt különösen kedvetlen állapotban találta és baljóslatú hangulatot érzett a levegõben. Mivel létfontosságú bejelentésre készült, nem örült ennek a körülménynek. Másra számított. Azt hitte, ha hazaér, békés idill várja, Adél kedvesen érdeklõdik, miként alakultak az üzleti ügyei, s õ ismét megnyugtatja, hogy minden rendben, a részvényei megint emelkedtek a tõzsdén, befektetési tanácsai célt értek. De másképp fognak alakulni a dolgok, ez már látható volt a leány zord arckifejezésébõl és szemének villanásából. – Nincs jó kedved? – puhatolódzott a fiú. – Nem volt túl jó napom – válaszolt a lány, egy nõi lap lapozgatásába merülve. Úgy vélte, jobb, ha váratlanul támad, s addig közönyösséget mímel. „Miért flörtölnek a férfiak?” – állt a bugyuta újság oldalának fõcímében. Szórakozottan továbblapozott. – Ha neked is ilyen lett volna, te sem örülnél. – Na, mi történt? – érdeklõdött Laci. Ebben a kérdésben benne volt együttélésük rutinja. Cseppet sem volt kíváncsi arra, mi történt, fõleg, hogy ez a történet semmi jóval nem kecseg-tetett számára. Mégis megkérdezte, mert a „beszéltetést” jó gyógymódnak tartotta lelki bajok-ra. – Semmi, csak megtudtam néhány olyan információt, amit eddig eltitkoltak elõlem – válaszolt a lány. Laci jobbnak látta, ha nem firtatja tovább. – Megyek zuhanyozni – jelentette be. A fürdõszobában ledobta rongyait és átengedte magát a friss víz élénkítõ hatásának. Örömmel töltötte el, hogy ismét megújulhat a zuhanytól, és férfiassága újra domborodni kezd. Álmossága ezekben a percekben tovatûnt, reménykedve gondolt az estére, amikor Adél megajándékozza forró ölelésével. Észre sem vette, hogy a lány belopódzott a helyiségbe. Hirtelen vad forróság öntötte el, de nem a lány miatt, hanem mert a zuhanyrózsából gõzölgõ forró víz árasztotta el. Adél orvul elzárta a hideg víz csapját. Lacit meglepte a váratlan veszély, rögtön kiugrott a kádból, mielõtt leforrázta volna magát. – Megõrültél! Meg is égethettem volna magam! – szörnyülködött. A helyzet elé drámaira fordult. Meztelenül, kiszolgáltatottan állt a lány elõtt, aki hirtelen egy kést dugott az orra alá. – Ezzel heréllek ki, ha még egy szót szólsz! A bili kiborult. Adél szótlanul járt kelt a lakásban, rá se nézett Lacira, mereven bámulta a tévét. Mikor felállt, hogy egy limonádét készítsen magának a konyhában, a fiú utána-ment. – Drágám, nem gondolod, hogy beszélnünk kellene, arról, ami bánt – kezdte. Sejtette, mi bántja a lányt. – Nincs mit megbeszélnünk. Éveken keresztül becsaptál, velem lógtál, miközben ki tudja hány kurvával hetyegtél. Játszottad a jó fiút, a pénzes pasit, s használtad azokat a szerencsétlen lányokat. A legundorítóbb macsó vagy a földkerekségen, s ezen csak ront, hogy közben még azt hiszed, olyan életet élhetsz, mint más normális ember… – Na álljon meg a menet! – vágott bele a lány szavába, mielõtt az igazán belelendült volna a pocskondiázásba. – A munkámról beszélsz, ugye? Fogalmam sincs, hogyan jutottál a filmje-imhez, de úgy látszik, mostanában ilyesmivel ütöd el az idõt. Elõször is: semmim se lenne, ha két éve nem fedeznek fel a pornószakmának. Egy kft-nél gürizhetnék, ha egyátalán lenne melóm, s hallgathatnám egy írni-olvasni alig tudó fõvállalkozó bunkózásait, mint a Feri. Mit gondolsz, mibõl telik a lakásra meg az autóra? Mit gondolsz, hogyan tudtalak megtartani és elkápráztatni? Jobb lenne neked, ha egy albérletben húznánk meg magunkat, és soha még egy étterembe se tudnánk elmenni? Jobbat kérdezek, felelj nekem: mellettem maradtál volna, ha nem nyújtom neked mindazt, amit nyújtottam? – Nem! – üvöltött Adél, s maga is meglepõdött hangjának indulatosságán. – De te azt mond-tad, hogy az üzlettel foglalkozol, mert az üzleti életben nagy lehetõségek vannak – tette hozzá a sírással küszködve. – Nem gondoltam, hogy épp ezzel… – Ja, az üzleti életben tényleg nagy lehetõségek vannak, de kinek? Annak, aki már az óvodában matekkönyvvel vonult a WC-re, s akinek a gyerekszobájában már ott volt a számítógép. Ismerek néhány ilyen faszfejet, ezek mással se tudnak foglalkozni, minthogy milyenek az árfolyamok, meg hogy hogyan lehet kiszámolni a piaci változásokat. Azt akarod, hogy ilyen legyek? Sosem érdekelt ez a kiszámítósdi, és senki sem erõltette, hogy értsek hozzá. Anyámnak mindig az volt a rögeszméje, hogy tanuljak egy szakmát, amibõl meg lehet élni, csak azt nem számolta ki, hogy hogyan fogok megélni belõle. Mire elvégeztem a sulit, lehúzták a rolót a vállalatnak. Nem volt kedvem túl sokáig szobrozni a munkaközvetítõknél, s a maffiózás sem az én mûfajom. Kész megváltás volt, hogy felfedeztek. – De most abbahagyhatod – folytatta Adél. Ki tudja miért, érõt vett rajta a reménykedés. – Hátat fordíthatsz neki, és új életet kezdhetsz. Csak egyszerûen ki kell szállnod ebbõl a piszkos szakmából. – Egyszerûen kiszállni! Adél, te nem tudod, mit beszélsz! Én egy senki vagyok a pornószakma nélkül, egy senki. A szakmámat már elfelejtettem, nem értek semmihez, egyetlen lehetõsé-gem, hogy feltöltöm a bankszámlámat és a kapcsolataimat felhasználva részt veszek a szexüzlet valamelyik ágában! Ezt az egyetlen esélyt hagyjam ott, most amikor már kezdtem valaki lenni! Még csak néhány filmben szerepeltem, s a nagy lehetõség, egy fõszerep, csak most vár rám. Tudod, csak látszatra egyszerû, amit csinálok – magyarázta. – Valójában nagyon sok munkát és energiát feccöltem már bele. Mindig készenlétben, csõre töltve lenni állandó feszültséget jelent. Szeretem a nõket, de néha nem könnyû folyamatosan kívánni õket, vagy legalábbis úgy tenni, s ennek fizikai jelét mutatni, mintha kívánnám õket. S aztán a be-állítások, az állandó megszakítások a fényviszonyok vagy a körülmények miatt. Mindig pontos formaidõzítés kell – azon kapta magát, hogy lelkesülten mesél arról, amirõl eddig hallgat-nia kellett. – Átkozottul nehéz meló, de… szép. Mi nyújtunk valamit az embereknek, ezt így kell felfogni, – fejezte be mostmár csendesebben – aki semmit sem tud, annak azért, aki pedig tud, annak azért, hogy virtuóz legyen. – És ebbe hogy férek én bele? Gondolkodtál már ezen? Mert az érzésem, hogy ebbõl az egészbõl csak engem hagytál ki. Én vagyok az, aki ebbe a képbe nem férek bele, s ettõl válik a te kis játékod iszonyúan mocskossá. Kétségbeesetten küzdött azért, hogy hangjában ne érzõdjön a keserûség és a megbántottság. Már a harmadik cigarettára gyújtott rá az idõ alatt, mialatt beszélgetni kezdtek a parányi kis konyhában. Cipõjével zavartan dobolt a kövezeten. Épp a jövõ héten akarták letenni a linóleumot. De mostmár minek gondolkodni azon, hogyan tegyék otthonossá a kis fészket. Minek minden… Könnyû élet… Azt hitte, ingyen adják. Pedig meg kell gondolnia, hova megy vissza. A nevelõapja valószínûleg örülne neki, tovább folytathatná ocsmány közeledését. S az anyja, az az akaratgyenge, szürke kis asszony, világgá kergetné az aggódásával. „S most mi lesz veled, Adélkám? Huszonötezer forintból hogy fogsz megélni egyedül? Tudod, hogy a kosztpénzt nekünk pontosan kell fizetned! Van már valami pasid? Ne használj olyan drága krémeket!” Akárcsak Laci anyja. Szétdúlt családok mindenütt. Nekik csak úgy lehet esélyük, ha egymásba kapaszkodhatnak. – Ne hidd, hogy rólad megfeledkeztem. – mondta õszintén a fiú – Mindennek ellenére csak téged szeretlek, s állítom, hogy szerelem csak hozzád fûz. De te mit tennél, ha nem lenne más lehetõséged, s a másik oldalról felkínálnák neked, hogy sztár lehetsz? Nagyon sok lány habozott, mikor megtudta, mit kell csinálnia hozzá, de aztán rájöttek, hogy sehol máshol nem lehetnek ilyen könnyen sztárok! – Ilyet akkor sem tennék! Ezt jól jegyezd meg! Nem bírta tovább, elsírta magát. Laci még sohasem látta sírni. Az ápolónõi munka, a kórház, a beteg emberek szenvedései erõssé tették, vélte magáról Adél. Most mégis így kellett látnia annak, akit õ egész eddigi életében a legjobban szeretett. Szégyellte gyengeségét és haragot érzett a fiú iránt, amiért ezt meg kellett mutatnia. – Azt hiszem, legjobb lesz, ha most elmegyek. Csak a legszükségesebbeket viszem magammal, a többiért holnap jövök. – szedte össze magát. A fiú álmélkodása közepette szedelõdzködni kezdett. Kusza gondolatai között egyetlen név világított: Gyuri. Meddig lehet kettõs
életet élni? Szeretõket tartó családapák,
kurvákhoz járó üzletemberek és politikusok,
prostituálttá váló háziasszonyok, tanárnõk,
egyetemista lányok: válaszoljatok nekem!
Az ember nem gyõz csodálkozni azon, mennyire meghatározhatnak valakit biológiai adottságai. Példának okáért: hiába szeretne Nyúl Timót tõzsdecápa lenni, ha már egy egyszerû közgazdaságtan-vizsgától is halálra stresszeli magát. Nyúl Timótból bizony csak egy egyszerû átlagpolgár lesz, s élete végéig nem fogja tudni, mitõl remeg a lába, ha a fõnökével beszél. Ugyanez az eset megtörténhet e sorok írójával is, aki évekkel ezelõtt érdekes cikkekkel vétette észre magát egy vidéki egyetemi városban, mégsem választotta az újságírói hivatást, mivel túl bizonytalannak és zavarosnak ítélte meg, és nem akart fõszerkesztõi döntésektõl függeni. Hi-ába lapul írónk tarsolyában esetleg újságírói tehetség, a bukás kockázatát talán soha nem lesz képes vállalni. De bocsánat a személyes kitérõért, Laciról kell most beszélnem, tudom jól. Laci alkatára a fokozott hormontermelés volt végzetes hatással. A természet sajnos nem egyenlõ arányban osztja javait: az egyiknek túlságosan bõkezûen ad, míg a másik még a szükséges mennyiségnek is híján van. Ha hõsünk valami oknál fogva mégsem találkozik a pornószakmával, akkor is csapodár férj és nõk után futó, pocsék családapa válik belõle. Mert a látvány még csak felbujtó; az még nem jelent számára veszélyt, ha egy nõ miniszoknyába bújik, és topot vesz fel, a baj ott kezdõdik, hogy bensejében erre megbizsereg valami, elveszíti az unalmat érzékei felett: szeme a képet igyekszik elraktározni, agya pedig cselekvésre ösztönzi és megteremti magában a nõ történetét, majd a nõ elcsábításának történetét. S mindez a hormontermelés áldásainak „köszönhetõ”. Az érzelmek ilyenkor elhalványulnak, s másra sem tud figyelni, csak a zsákmányra. Most is csak erre az új lányra tud koncentrálni, akivel itt Olaszországban hozta össze a sors. Szemben ül vele, s miközben a lány a húst szeleteli, s az apró darabokat kapkodja befelé, õt figyeli. A lánynak, Patricíának jó étvágya van. Nagykanállal akarja enni az életet, a kis mohó. Amúgy helyes kis teremtés: természetes fekete haja a vállára omlik, kerek kis arca szabályos, élénk barna szeme ide-oda jár. Impulzív és erotikus. Megpróbálom kitalálni a történetét – gondolta Laci és szeme fürkészõn körbejárt a lány arcán. Megbukott a gimnáziumban, mert nem ment neki a matek. Számtanpéldák helyett inkább a diszkók világát választotta, ahol a hangos zene eltompít, s a hol minden fiú csak „õt” akarja. Aztán jött a füvezés, a speed meg az extasy és az otthoni botrányok. Komoly munkára sohasem volt fogható, maradt a hostesskedés, meg a gyermekmegõrzés újgazdagéknál. No meg késõbb szombatonként egy kis tánc a bárban, ami miatt ócska cafatnak tartotta az egész környék. Mígnem meglátott egy hirdetést: „Olaszországi filmezéshez keresünk csinos fiatal lányokat.” Kicsi Patti, elmúltál már húszéves? Gondolkodtál-e már azon, hogy neked való ez? Holnap a partnere lesz. Elkezdõdnek a forgatások, és már semmi jelentõsége sem lesz annak, hogy õ mit gondol Patríciáról. Kemény nap vár rájuk, s ki kell használni az idõt még városnézésre, bulizásra. Az étterem terasza a városka fõterére nyúlt be. A téren vidám, fecsegõ olaszok sétáltak. Látszott rajtuk, hogy nem nyomasztja õket semmi. Errefelé nem szokás a problémáknak nagy feneket keríteni. Neki is így kell tennie, ez a leghelyesebb. Felhajtotta hát maradék Martiniját, s felajánlotta az asztaltársaságnak, hogy nézzenek körül. A két német sztár, Marcus és Reinhardt visszautasította ajánlatát, õk inkább a játéktermek felé vették az irányt. Patríciát érdekelte a város, s fõleg az éjszakai élet, de nem volt kifogása az ellen sem, hogy a délutánt is valami kellemes helyen töltsék. Gyalog indultak a tengerpart felé. Szûk kis utcákon baktattak végig, idõnként kivillant a tenger öble, majd ismét eltûnt. A belvárosban mindenütt meghitt zsivaj ölelte körbe õket. Az olaszok hangoskodása a két zsibbadt fiatalba is életet csalt, jókedvûek lettek tõle. Laci formába lendült: az olaszokat parodizálta, Patrícia a hasát fogva nevetett rajta. A járókelõk nem botránkoztak meg, jellegzetes széles mozdulataikkal üdvözölték õket, majd továbbmentek. A marháskodás hozzátartozott a mindennapjaikhoz. Patti kérte, hogy közvetítsen „amerikaiul” is. Az angol halandzsa is remekül sikerült. Végül a fiú a két német, Marcus és Reinhardt stílusát kifigurázva fejezte be a mutatványt. Patti hálás közönségnek bizonyult. A mólóhoz értek. Az öbölben néhány kereskedelmi hajó vesztegelt. A kék tenger, a világos ég, a buja zöld növényzet, minden nagyon éles kontúrokkal látszott. Bárcsak ilyen éles kontúrokkal látná õ is az életét! Bár igazán nem érdekelte õket semmi, lehetetlen volt, hogy mentesek maradjanak a táj szépségétõl. Néhány percig csak nézelõdtek, majd személyes dolgokról kezdtek beszélgetni. Laci története csaknem pontról pontra beigazolódott. Ám nem tudhatott egy szomorú abortuszhistóriáról, amely Patti életében az egyetlen komolynak látszó kapcsolat következménye volt. A lány tényként könyvelte el ezután: neki soha nem lehet gyereke. Ezt nem úgy mondta, mint akinek fáj az igazság, egyszerûen megemlítette, s hozzátette, amúgy pedig „már túlesett rajta.” Talán kár volt ennyi idõt tölteni ezzel a lánnyal – tépelõdött a fiú. Most, hogy közelebbrõl megismerte, szinte fájt neki a gondolat, hogy holnap a rendezõ utasítására bestiálisan meg kell basznia. Mert ugye nem szeretkezni fognak, errõl szó sincs, s a lány is tudja, mi a kötelessége, de mégis… így nehezebb. – Egyet árulj el, - hajolt az arcához – miért csinálod? – Tessék? – Patti úgy tett elõször, mintha nem értené. – Talán feleségül akarsz venni? – Szeretném tudni, hogy miért csinálod? – kiabálta, elkapta a lány karját. – A pénzért! – elrántotta a karját. – Hagyj békén, te… te fasz! Hát ez az. Õ csak egy fasz, nem más. Mindegy, holnap legalább semmit sem fog érezni, ha a mellére élvez. Csak egy délutánt töltöttek együtt Patríciával, de már mindkettejüknek csömöre támadt a másiktól. Laci átlépte a határokat, s behatolt a leendõ pornószínésznõ „intimszférájá-ba”. Vajon létezik-e ez a fogalom olyan emberek között, akik nap mint nap közösülnek? Létezhet, mert a testi érintkezés egyátalán nem feltételezi a lelki szimpátiát. Sokan meglepõdné-nek, ha tudnák, mennyire különbözõ embereket terelnek össze egy ilyen stúdió karámjában. Csorda ez, s a csordaszellem jegyében bárki bárkivel összehozható, felcserélhetõ. A hideg ész irányít – megtestesülve egy dörzsölt rendezõ személyében. S a legrosszabb, hogy akik ebben a világban élnek, megtanulnak az õ fejével gondolkodni. „Ez egy szabad világ, de vannak bizonyos szabályok. A lányokkal való kapcsolat tabu. A lány a te munkaeszközöd, nem bámulod, nem élvezkedsz rajta, dolgozol vele. Persze, nem baj, ha szereted a jó nõket, de ennyi. Ha beleszeretsz a stábból valakibe, neked véged.” – idézte fel magában a fiatal színész Rudi, a producer szavait. Sok undorító figurával találkozott már életében, de azok legalább nem másztak úgy a fejére, mint ez a korosodó kéjenc. Rudi kopaszodott, de kevés haját hátul varkocsba fogta és sportosan öltözködött. Igyekezett fiata-losnak látszani, azt hitte, így a többiek könnyebben elfogadják parancsnoki szerepét. Ám mi-kor felismerte, hogy õ senkinek sem lehet jó haverja, megmaradt fõnöki szerepében, s inkább kinyilatkoztatott, mintsem tanácsokat adott. „A lányoknak egy a lényeg: a stex, a lóvé. Egyébként így van az életben is, nekem elhiheted. Mindig várnak valamit. Egy nõ az agyával szeret, neked elég, ha meglátod a csinos pofáját, de neki a teljesítmény, a produktum számít. Úgyhogy próbálj meg te is felmutatni valamit, akkor szeretni fognak a nõk.” Az öreg rókák persze kiröhögték a vén nõgyûlölõt. De legtöbbször fiatal csikóknak szónokolt, akik lepedõakrobataként tapasztaltak voltak ugyan, de érzelmileg egy tizennégy éves kölyök szintjén álltak. És hittek neki. „Nem mondom én, hogy a kokó nem veszélyes. De másképp hogyan akarod végigcsinálni ezt az egész szart? S a másik: két év alatt többet élsz általa, mint egy szerencsétlen flótás harminc év alatt. Gyorsan ki kell élvezni az életet, utána úgyis megdöglünk.” Persze õ volt az elosztó. Jól ment a bolt, ma este Laci is rendelt egy adagot. A srác ellenállása már nem kapaszkodhatott Adélba, eddig az õ kedvéért kívülmaradt a körön, de mostmár igazi brancsbéli lett. A másik világba vezetõ átjáró ajtaja becsapódott, az éjszaka együtt röpült a többiekkel a korlátlan szerelem kék szigete felé. Adél egy külvárosi panellakás szegényes szobájában ült és dohányzott. Lakótársai épp ügyeletben dolgoztak, így volt ideje elgondolkodni eddigi életének során. Kétségkívül Lacival való kapcsolatát tartotta a legkomolyabb eseménynek benne. Akadt pillanat, amikor úgy hitte, végleges is lesz, de még önmagában sem tudta feloldani az ellentmondásokat, hát még a másikban. Ha jobban odafigyelt volna rá, még az elején rájöhetett volna, mi a teendõje, s vissza-vezethette volna kedvesét a helyes útra, vagyis… a semmibe. A semmibe? Hogy jön ez ide? Valóban nem volt másik lehetõség számukra? Kár ábrándozni ezen, a fiút gyengesége, vérmérséklete, adottságai és körülményei törvényszerûen terelték ilyen irányba. Meg kellett volna alkudni, - iszonyúan hangzik, de ez az igazság. Gyurit nem ismerte, csupán mentõövként szolgált számára azon az estén, amikor összevesztek. A férfi nem bûvölte el elsõ alkalommal sem, s késõbb sem tudta elkápráztatni. Igaz, nem is törekedett rá. A mézeshetek elmúltával rendszeresen kimaradt, soha nem lehetett kiszámítani, mikor jön meg és mikor távozik. Adél már meg sem kérdezte, mikor lesz otthon. Nyilvános helyen keveset mutatkoztak, mert a lány képtelen volt elviselni hosszabb távon Gyuri barátait, akik állandóan a környezetében lebzseltek. Rosszul mutatott volna intelligens emberek között. A férfi akkor verte meg elõször, amikor egy házibuliba nem vele, hanem egy kirakatrendezõ barátjával ment el. A lány hol kimaradozott, hol féltékenykedett, s ezért késõbb gyakran „elõvette”. Egyébként erõszakos, kötözködõ ember volt. Ez is lett a veszte. Kedvenc szórakozóhelyén vitába keveredett e helybeli vagányok egyikével, akinek a kése ezúttal gyorsabban ért célba az övénél. Kivonszolta valahogy magát a kocsijáig, ott viszont tömegverekedés bontakozott ki. A rendõrök megvár-ták, amíg a felek eljutnak a végkimerülésig, majd mindenkit bevittek. Gyuri élve megúszta a kalandot, de két évet kapott. Ekkortájt látta utoljára Lacit, aki már olyan keményen anyagozott, hogy sehová sem hívták filmezni. A Keleti környéki lakást eladta, s egy 20 m2-es földszinti lyukban lakott. Már nem hasonlított egy cseppet sem a régi izmos és sármos aranyifjúra, izmai elsorvadtak, bõre elfehéredett. Adélnak nem volt ereje másodszor újrakezdeni. Ha meglátogatta Lacit és végignézte azt a kínlódást, amelyen – akár egy nap alatt is – keresztülmegy, úgy gondolta, képtelen már segíteni. A fiú számára a férfierõt, a diadalmas jövõt jelképezte, a jövõt, amelyben a déltengeri utazások és a szombati garden-partyk jelentik a jutalmat. A többi csupán fogcsikorgató küzdelem a pénzért, ezt õ is tudta. És most úgy tûnik, emellett a lerobbant, szinte öntudatlan Laci mellett csupán a küzdelembõl venné ki a részét. Soha nem lesz képes megérteni Gyurit. Pedig valahol õ is ember – mondogatta magának többször, amikor azt a pontot próbálta felfedezni benne, ahol megérintheti. Igen, valahol ember õ is…, de nem az õ szemében. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
