Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Dinók Zoltán
(1981 - )
Az öreg és a fiatal író
Négyemeletes ház. Kert veszi körül, virágokkal. Az ajtóban Robi beszélget Jancsi bácsival. Robi fiatal, harmincegy éves író, Jancsi bá meg már hetven felett járó nyugdíjas egyetemi tanár. De valaha õ is író volt. A lakók irigykedve figyelték õket. Csak õk ketten éltek írók a házban. Jancsi bácsi görnyedt háttal, akadozott beszéd hanglejtéssel arról érdeklõdött hogyan megy neki az írás.  
  
- Jól megy! Most legalább vagy tíz téma van a fejemben! 
  
- Jól van! - simogatta meg a feje búbját az író tanár. 
  
Épp jött be Zoli, Robi szomszédja s meghunyászkodva ment be a ház ajtaján.  
  
- És magának milyen ötletei vannak? - kérdezte Robi. 
  
- Most nem az írással foglalkozom, hanem a tanítással!  
  
- Én most szabadúszó vagyok! 
  
- Otthagytad a könyvtárat? 
  
- Igen, egyelõre. Épp elég dolog annyi kéziraton dolgozni.  
  
- Igen, fiatal korban az embernek sok az energiája. 
  
Robi elmosolyodott.  
  
- Én már öreg vagyok, örülök ha a diákjaimnak örömet szerzek. Végül is én inkább tanár vagyok, mint író.  
  
- Azért olvastam a regényét, nem semmi! 
  
- Hát.. Régen írtam! 
  
- Én még az elsõ regényig nem nagyon jutottam el! 
  
- Majd idõvel eljutsz! De légy kitartó és szorgalmas! 
  
- A jobb világ él bennem! 
  
A tanár mosolygott.  
  
- Majd délután gyere fel hozzám! 
  
- Oké! 
  
- Nekem most mennem kell az egyetemre! 
  
Elváltak. Robi felment a lakására írni. Anyja éppen rántottát sütött. Robi abbahagyta az írást s a konyhába ment enni. 
  
- Mit beszéltél Jani bácsival? 
  
Robi elõször nem akart felelni. Sápadt ajakkal végül is így válaszolt: 
  
- Semmi érdekeset! 
  
- Semmi érdekeset? 
  
- Miért érdeklik a nem író embert írók ügyei és dolgai? 
  
- Le ne harapd a fejem! 
  
Robi megette a tányér rántottát majd nekiült írni. Írt, csak lázasan és kitartóan s arra gondolt hogy majd megmutatja Jani bácsinak. Biztos tetszik majd neki- gondolta. Ez egy novella volt. Aznap az estét ott töltötte. Másnapra kész lett a novella. Tetszett Jani bácsinak.  
  
- Majd segítek publikálni! 
  
- Komolyan? – kérdezte a konyhaszéken ülve. 
  
- Igen, komolyan! 
  
Robi el volt ámulva. Nagy hálát érzett iránta. A ház lakói eddig csak Robira néztek „ferde” szemmel, de barátságuk kiélezõdése során már Jani bácsira is. Egyszer Zoli a ház egyik lakója összefutott Jani bácsival. Az író megszólította: 
  
- Miért néznek úgy ránk mintha nem is emberek lennénk? Vagy talán irigyek? 
  
Zoli nem válaszolt. Jani bácsiban felment a pumpa s sértõdötten õ is ment tovább a dolgára. Az erkélyrõl Robi meg mindent hallott.  
  
- Teljesen igaza van Jani bácsinak! 
  
És ahogy telt az idõ, egyre jobban nehezteltek a fiatal és az idõs íróra is. De õk ketten kitartottak egymás mellett. Sokat beszélgettek. Robinak sorozatban jelentek meg a versei és a novellái s mintha a ház lakói irigyek lettek volna rá.  
  
Egy alkalommal mikor Zoli Jani bácsinál ebédelt, elmesélte hogy nemsokára elköltözik innen. 
  
- De miért? - kérdezte szinte feldúltan Zoli. 
  
- A lányom most terhes s szeretne engem látni! 
  
Zoli elcsüggedt.  
  
- Ne hidd azt hogy a lakók miatt! 
  
- Akkor egyedül maradok sok ostoba emberrel! 
  
- Dehogy maradsz egyedül! Majd meglátogatlak s te is engem! 
  
Jani bácsi másnap már levelet is kapott a lányától. Kórházban van, magas a cukra. Jani bácsi azonnal ment Kecskemétrõl Pécsre. Elõtte persze elbúcsúzott Zolitól. Lakásán kopogtatott.  
  
- Hát el kell mennem! Vigyázz magadra!  
  
- Rendben! Maga is!  
  
Zoli egyik folyóiratát odaadta. Erre Jani bácsi megsimogatta a fejét. Dél körül járhatott.  
  
- Mennem kell! - s azzal elbúcsúzott. 
  
A ház lakói meg síri csendben kuksoltak bent a szobájukban hogy még a légy zümmögését is hallani lehetett. Talán szégyellték magukat. De nem ok nélkül.
Ez az írás 2014. december 28-án került a NapSziget honlapjára.
 
Dinók Zoltán további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
 
Vissza a főoldalra
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón