Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin – vers, Szénási Sándor István – próza)
 
Csomós Róbert
(19..– )
A sziget
A barna bõrû lányok csapatában õ volt nekem a legszebb. Úgy lépett ki társnõi koszorújából, mint szélben hajladozó virágos bokrok közül a tisztásra törõ õzike. Félénk volt, mégis bizakodó, komoly kis arcocskáján ott ragyogott a mosoly ígérete. 
    Öreg voltam már akkor, vagy nem is annyira öreg, mint inkább fáradt. Kizsigerelt a tenger, a munka, a gyöngyhalászat. Pedig micsoda reményekkel vágtam neki az életnek, de hát minek meséljem el, hogyan hagytam ott a patriarchális életnek ezt a boldog kis szigetét, és mint tett engem, a szabad hajóst, robotoló rabszolgává a mindent felzabáló civilizáció. 
    Késõn találtam ide vissza, de talán még nem elkésve. Ahogy akkor ott állt elõttem, a derekára csavart virágmintás vászondarab szétnyílt a tenger felõl jövõ fuvallatban, és egy madár-röptnyi idõre látni engedte az ölét. Ártatlan ösztönösséggel simította vissza magára a kendõjét, de mikor kinyúltam a teste után nem húzódott el, engedte, hogy megfogjam a kezét. Fejével búcsút intett társnõi felé és vezetett a szélben ringó pálmák közé… ennyi volt az egész. Talán az idegenben élt férfi egzotikuma borzolta fel az érzékeit, talán az idõ, a pillanat parancsát olvasta ki sóvárgó szemeimbõl. 
    Valami nagy-nagy nyugalom szállott meg. Éreztem ezután megint jó lesz már minden. Újra porhanyósra sütött illatos vadhúst, friss halakat, ízes rákokat, pikáns kagylókat, fáról szedett friss gyümölcsöket fogok enni, forrásvizet, pezsgõ pálmabort, hûsítõ kókusztejet fogok, inni, a parti sziklákon megtörõ hullámok altatódalára szépeket álmodni. Mert a napjaim eddig is elmentek úgy-ahogy, de az éjszakák rettenetesek voltak. Viharban süllyedõ bárkákról, a zavaros vizet torpedóként hasító cápákról, a szép kagylókat, színes gyöngyöket penészes fillérekért beváltó kalmárok tigrismosolyáról, és a világban szétszóródott gyermekeimrõl álmodtam a hosszú téli éjszakákon. Verítékben úszva, összetörve ébredtem, sokszor azon kapva magamat, hogy a levegõbe kiáltom gondolataimat, félelmemet, hogy magamba beszélek.  
    Csucsi! Ezt az egyszerû, szép nevet adtam neki. A helyi szokások megengedték, hiszen minden új szerelem egyben újjászületés is. Csucsi a sziget nyelvén madarat jelentett, de a vércse, a bagoly és a keselyû nem csucsi volt, hanem egészen más. Csak az ezerszínû, ezerfajta énekesmadarak legkedvesebbjeit hívták csucsinak. Igaz, a szigeten már számtalan Csucsi élt, de mindenki tudta ki kinek szól és válaszolt is a hívásra. 
    Hûs hajnalokon felkeltem pihegõ, meleg teste mellõl, kimentem a morajló, hullámverésben fürdõ atoll-zátonyokhoz és sokáig néztem a fénybe kiugró halakat. Gondolataimat a parti fövény homokjába karcoltam. Igaz, a kifutó hullámok elmosták az írásomat, de mindég új és újabb gondolataim támadtak, míg az elõbbiek néhány perc multával már hiábavalóságnak tûntek. 
    Így tanultam meg az idõnek, az igazságnak írni..  
    Magasan fenn járt már a nap, mikor Csucsi kijött hozzám. Fiatal testének sok pihenésre volt szüksége, miután az egymást sûrûn követõ nap-hold, virág-madár, tûz-víz, szél-esõ ünnepeken a végkimerülésig táncolt. Fejemet az ölébe hajtva hallgattam a dudorászását, közben pedig az ujjammal tovább írtam a homokba szomorkás történeteimet. Csucsi rá-rácsodálkozott a furcsa jelekre, és azt hiszem sokkal többet megértett belõlük, mintha ismerte volna a betûket, mert a kezét rajta nyugtatta a szívemen, és abból olvasott. 
    A naplementék voltak a legszebbek! Azok már az örömök ígéretét hozták, mert mindketten türelmetlenül vártuk a szerelem órájának, a sötétség beálltának eljövetelét. Az óriás vörös golyó, szinte meredeken, egyszerre zuhant a tengerbe, olyan színorgiával, mint az egy halott királyhoz illik. Mikor narancsszínû palástja bíborvörössé változott, mindég hûs, borzongató szél támadt a tenger felõl, ilyenkor Csucsi levetette az ágyékkötõjét, rám terítette, mert én belürõl is fáztam, õt pedig fûtötte a fiatal vér. Így indultunk a fák, az erdõ felé, a tompa, ütemes hívással pergõ dobok hangjának irányába. Csucsi csípõje már az úton a dobolás ritmusára ringott, minden lépésben a táncot élte át, amelynek ösztönös mûvésze volt. 
    Az ünnepségeken várt rám egy fájdalmas mozzanat is. Csucsi elengedte a kezem, odaszaladt az égre felszikrázó tûznél csivitelõ lányok csapatához, én pedig beállottam az erõs, nálam sokkal fiatalabb férfiak közé és vad félelem, mardosó féltékenység szorította marokra a lelkemet: Vajon visszajön-e hozzám Csucsi? Nem választ e mást párjául a sokakból, akik vágyódó pillantásokkal követték karcsú testének izgató mozdulatait? Csak hajnal felé, amikor ott feküdt már mellettem, szeretkezés közben tudtam megnyugodni, gyönyörtõl elfátyolosodott szemeinek hûségén. 
    Átkozott legyen a pillanat, amikor kalandor természettõl, a tengerészvértõl vezetve kieveztem az öbölbõl és vigyázatlanul elaludtam a simogató szélben. Mikor felébredtem, már a csillagok ragyogtak a fejem felett és a sziget, a boldogságom szigete eltûnt a messzeségben. 
    Idõtlen idõk óta, emberemlékezeten túl sodródok már az áramlatokkal és a széllel. Kerülöm a nagy, sûrûn lakott szárazföldeket, a toronyházakkal körbefogott tengeröblöket, a kereskedelmi hajójáratok útvonalait, a turistabanyákkal kitömött luxushajókat, mert ha egyszer újra megragadnak a civilizáció vaskarmai, soha, de soha nem találok vissza arra a szigetre. Esõvizet iszom, apró csellehalakkal táplálkozom, égek a tûzõ napon, vagy didergek a csillagfényes éjszakában, szakadt vitorladarabokba, condrákba burkolódzom, de minden este reménykedve hajtom álomra a fejem. Az egyik hajnalon majd megpillantom a szigetet és az öböl felett a kiálló sziklán Csucsit. Ott áll és vár rám. Tudom, hogy így van, bízom a szerelem erejében, a vágyakozás csodájában, az egymásra találás reményében… Halálomig.
 
Csomós Róbert további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
 Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
 
Vissza a főoldalra
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
 
A NapSziget folyóirat
negyedévente
papíron is megjelenik.
 
Megrendelhetõ:
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón