Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Szabó Julianna (Szalianna)
(1937 - )
Halálos hecc
Gábor annyira el volt foglalva a házi munkával, észre sem vette, hogy mindjárt bezár a közért. Sietnie kell, hogy még zárás elõtt odaérjen! Mindig pénteken szokott bevásárolni hétvégére. 
      Mivel egyedül élt az egyetem elvégzése óta, egész jól belejött a házimunkákba és a fõzésbe is. Legalábbis a barátai véleménye szerint "nagyon jól fõz"! De Gábor átlátott rajtuk. Néha még arra is lusták voltak, hogy egy-egy átmulatott éjszaka után felkeljenek. Egyszerûbb volt odaszólni Gábornak, hogy megyünk ebédelni! - Aztán valami finomat fõzzél! - Tudta, hogy barátai kihasználják jószívûségét, de nem bánta. Így legalább gondoskodhatott valakirõl. 
      Igaz néha-néha letettek valamennyi pénzt az asztalra, de az soha sem lett volna elég arra, amennyit fogyasztottak. De nem szólt! Jól ismerte mindkettõt, hiszen óvodás koruktól ismerték egymást. Iskolába is együtt jártak. Még a gimnáziumban is egy osztályba kerültek. Közel laktak egymáshoz, így szabadidejüket is mindig együtt töltötték. Olyanok voltak, mint három testvér. Bár természetük teljesen más volt! 
      Csak az egyetemi felvételik után váltak el útjaik, mivel mindhárman más-más egyetemre kerültek. Természetüknek és érdeklõdésüknek megfelelõ pályát választottak.  
     Zoltán, aki mindig nõbolond volt, nõgyógyász lett. Józsi, azaz Jocó, külkeres lett. Jelenleg, mindennel foglalkozik. "szabadúszó"! Állítólag Gábor volt a legcsendesebb. 
      De ez nem csoda! Tervezõ mérnökként sokat ült egyedül egy szobában. 
      Kivel is beszélgethetett volna? Különben is ehhez a munkához egyedüllét szükséges! 
      Egyedüllét: Az utóbbi idõben, valahogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy azelõtt! 
Már nem töltötte el az, az öröm mikor haza jött bárhonnan, mint rég! Annak idején mikor megvette a lakását! A szüleinek nem is tetszett. Azt hitték, hogy az egy szem fiuk majd, otthon fog lakni. Hiszen a lakásukat is úgy építették, hogy majd együtt laknak a kis unokákkal! Sok év telt el az óta. 
      A szülei néhány éve meghaltak, nem érhették meg, hogy unokáik legyenek. 
      Gábor nem sietett megnõsülni. Mire elvégezte az egyetemet, azok a lányok, akik hozzá valók lettek volna, mind férjhez mentek. Gyermekeik vannak. Azok közül a nõk közül, akiket a szórakozó helyekrõl ismert, egyiket sem venné feleségül! 
      Néha még undorodik is t?lük! Nem is érti a barátait, hogy mért nem unják még ezt a sok csavargást, léhaságot. Meg is jegyezték nem rég, hogy neki már semmi sem tetszik. 
      Nincs benne minden, szerinte erkölcstelen buliban. Unta már a csavargást. 
      De, otthon sem találta valahogy a helyét. 
      - Mi lett velem? Talán megöregedtem? Eddig eszembe sem jutott, hogy azon törjem a fejemet, hogy hány éves vagyok! Ettõl szinte pánikba esett! - Kinek kell egy vénember? 
      Pláne ha még legény! Nagyon sajnálta magát! - Annyit töröm a fejemet a sorsomon, hogy tényleg bezár a bolt! Most már odáig szaladhatok! Utolsó pillanatban ért a bolthoz. 
      - Bocsánat: - Hölgyem, még be tetszik engedni? 
      - Na szaladjon gyorsan! De máskor egy kicsit elõbb is jöhetne! 
      Úgy esett be a boltba. Tudta, hogy mit fog hétvégén fõzni, így gyorsan összekapkodta mind azt, amit otthon már jól kigondolt. Hamar kész is volt a vásárlással és rohant is a pénztárhoz. Már csak itt-ott lehetett látni egy-két tétovázó vásárlót a pultok között, de a pénztárnál hosszú sor állt. Beállt a sorba és nyugodtan várt. Már nem volt ideges, kész volt a vásárlással. 
      Egyszer csak egy furcsa érzést érzett a tenyerében. Ilyet még sohasem érzett! 
      Valami picike, meleg kis puhaság került a kezébe. Fel sem fogta, hogy micsoda. 
      Mintha egy kis kezecske lenne, de el sem tudta képzelni, hogy, hogy került oda? 
      Az érzéssel egyszerre egy kis hangocska is megszólalt. Mint egy kis csengettyû. 
      - Szia bácsi, nem Te vagy az apukám? A hang irányába fordult és egy nagyon aranyos kis szõke, természetes göndör hajú kis csöppség nézett fel rá, gyönyörû kék szemeivel. És szinte könyörgött, hogy igent mondjon. Mögötte állt az édesanyja, legalább is azt gondolta, Gábor mivel szakasztott olyan volt, mint a pici lány, csak nagyban. 
      A hölgy rettentõ zavarban volt. Elnézést kért Gábortól! - Kérem, ne haragudjon a kislányomra, mostanában állandóan ezzel foglalkozik, mert az óvodában látja, hogy másnak van apukája, csak neki nincs. Nagyon kellemetlen. Még egyszer kérem, ne haragudjon rá! 
      Ugyan, miért haragudott volna, ilyen jó érzést még nem élt át egész életében. 
       És ez a gyönyörûség, ahogy rá nézett! Most döbbent csak rá, hogy miért nem találta a helyét az életben. Ez az, ami hiányzott! Nincs családja, nincs gyermeke. 
      Nem minden a karrier, a siker, ha nincs kivel megosztani, ha nincs kiért, kikért élni! 
      Ez a csöppség olyan gyönyörû volt, hogy azonnal örökbe fogadta volna! 
      De nagy zavarában csak annyit mondott, hogy - Nincs semmi baj! 
      S mire észbe kapott, már simogatta a csöppség fejét és sajnálkozva, csak annyit tudott kinyögni, hogy - nem kicsikém, nem én vagyok az apukád. Bár az lennék! 
      Gáborra nézett és halkan azt mondta. - Nem baj bácsi! De azért megengeded, hogy fogjam a kezedet? 
      Pici kis kezét kihúzta Gábor tenyerébõl, és õ fogta meg Gábor kezét. 
      Közben Gáborra került a sor a pénztárnál. Kihúzta kezét a csöppség kezébõl. 
      Õk utána következtek. A kislány gyorsan megfogta újra Gábor kezét. 
      Õ nem tudta, mit tegyen. Indulni, nem  mert nehogy az anyuka megijedjen!  
      A kicsi lány, pedig csak szorította a kezét. 
      Nagyon sajnálta õt! És szégyellte magát, az önsajnálatért, amit utóbbi idõben maga iránt érzett. Ennek a csöppségnek mennyivel nagyobb bánata lehet! 
      Arra gondolt, hogy bárcsak tudna segíteni rajta? Közben az édesanyja hozzájuk lépett, és kérte a kislányát. - Kicsim, köszönj el szépen a bácsitól! 
     Lassan kiértek a boltból, a többi vásárló is elhagyta a környéket, de õk még mindig egy helyben álltak. A kicsi lány még mindig fogta Gábor kezét. 
      Úgy álltak, mint a bálványok, és nem tudták, mit tegyenek. 
      De õ megoldotta. - Nem haragszom rád, mert nem vagy az apukám, de szeretném, ha holnap eljönnél velünk az állatkertbe! - Ugye édesanya megengeded, hogy velünk jöjjön? Összenéztek. Az anya nem tiltakozott.  
      - Ha az anyukád megengedi, nagyon szívesen veletek megyek, mondta Gábor. 
      Bemutatkoztak egymásnak és megbeszélték, hogy másnap hol találkoznak. 
      Mivel a kis Auróra, így hívták a csöppséget, még mindig fogta a férfi kezét, így hazáig kísértem õket. Elköszönt Barbarától, az anyukától, a pici lány fejecskéjét megpuszilta és hazament. 
     Otthon nem találta a helyét. Gondolatai állandóan rajtuk járt. 
      A gyönyörû kis lányon, akinek találóbb nevet nem is adhatott volna az anyukája! 
      Õ maga volt a hajnal! Úgy érezte az õ életére is új hajnal virradt. 
Egész éjjel ébren volta. Nem jött álom a szemére. 
      Másnap már jóval elõbb ott volt a találkahelyen. Nem kellett sokáig várnia. 
      Õk is elõbb jöttek. Mikor Auróra meglátta, mint egy jó ismerõsnek úgy örült, és rohant hozzá. Gábor lehajolt, õ a nyakába ugrott és úgy puszilgatta, jobbról, balról, a homlokát, fülét, ahol ért. Leírhatatlan érzések kavarogtak Gáborban, és úgy érezte, nem hagyja el õket soha! Mintha mindig ismerték volna egymást, és régen összetartoztak volna, olyan természetes, volt minden. 
      Mint egy boldog család! Élvezték a csodálatos napot, amit a sorstól ajándékba kaptak, mindhárman. Már esteledett, amikor haza indultak. A házuk elõtt elbúcsúztak, de mivel szombat volt, vasárnapra Gábor hívta meg õket kirándulni. Még nem tudta, hogy hova? Talán, fagylaltozni! Aztán majd eldöntik, hogy utána hová mennek.  
      Élete két legboldogabb napját töltötte velük. Rájött, hogy ennél emberibb érzések, még sohasem értek, és értékesebbet el sem tudott képzelni! Értelmet kapott az élete! 
      Van kikért élni, küzdeni. Mindhárman nagyon elfáradtak. Aurórát már hazafelé a kezében vitte. A vállára hajtotta a kis fejét és elaludt. Nagyon jó érzés volt. 
      Úgy érezte, mintha a saját kislánya volna! Nem érdekelt, hogy ki az apja. 
      Ebben a két napban annyi szeretetet kapott tõlük, amennyit soha nem remélhetett! 
     A lakásukhoz érve, már természetes volt, hogy Barbara behívta hozzájuk. 
      Nyitotta az ajtót és mutatta az utat a gyerek szobáig. Gábor vigyázva letettem az ágyra, a csöppséget ne hogy felébredjen. Álmában mosolygott, biztos szépet álmodott? 
      Nem akarták megzavarni az álmát. Mindketten gyengéden megpuszilták. 
      Barbara kis takarójával betakarta és kijöttek a szobából. 
      Gábor megköszönte a szép napot, ami valóban a legszebb volt, amit eddig megélt! 
      Már éppen indulni készült, amikor Barbara megkérte, hogy maradjon még. 
      Hajnalig beszélgettek. Elmondta, hogy mindketten egyetemisták voltak. Együtt élt Auróra apjával addig, amíg a szerelme meg nem tudta, hogy terhes. 
      Akkor cserbenhagyta. Még azt sem tudja, hogy fia van-e vagy lánya! Nem érdekli. Barbarának eszébe sem jutott, hogy elvetesse a gyermeket. Nem bánta meg! Õ a szeme fénye. Õ adott értelmet az életének. Bár nagyon nehéz körülmények között, de elvégezte az egyetemet. Könyvtárszakon végzett. Jelenleg is könyvtárban dolgozik. 
      Kislányát is a könyvek szeretetére nevelte. Rengeteget olvas neki. 
      Biztosan ezért olyan okos! Már virradt, amikor Gábor elköszönt. De mielõtt eljött, megkérdezte, hogy eljöhet-e máskor is? 
      Hazaérve, az üzenetrögzítõn, rengeteg üzenet várta. Barátai nem tudták elképzelni, hogy mi van vele. Még soha nem fordult elõ, hogy nélküle töltötték a hétvégét. 
      Ha nem otthon buliztak, akkor valamelyik szórakozó helyen. Mindig rengeteg lány vette körül õket. Pénzesek voltak, függetlenek, igaz, hogy már negyvenen túl, de ez a lányokat nem zavarta! Gábor soha nem tudott feloldódni úgy, mint a barátai. 
      Sokszor meg is jegyezték, hogy mit finnyáskodik. Õ a közös szexeken sem vett részt. Inkább haza ment, valamilyen ürüggyel. Már nagyon unta ezt az életmódot! 
      Érezte, hogy változtatni kell az életén, de nem tudta, hogyan! 
      Most itt az alkalom. Amit annak csodálatos kis csöppségnek köszönhet. 
      Meg kell ragadnia az alkalmat. A kora miatt is. Lehet, hogy ez az utolsó lehetõség az életében! 
      Másnap a barátai már korán reggel keresték telefonon. 
      Faggatták, hogy talán felszedett egy "pipit"? Azt akarták, hogy meséljen róla. De õ nem mesélt. Amúgy sem volt olyan, mint a barátai, akik mindig kibeszélték kapcsolataikat, amik egy-egy éjszakásak voltak. Azért is nevezték különcnek! 
     Most, hogy kettesben voltak, most vették észre, hogy Gábor nélkül nem olyan semmi. Hiányzott a józan esze. De Gábort ez már nem érdekelte. Az õ esze már csak Barbarán és a kis csöppségen járt! El is határozta magát. Megkéri Barbara kezét! 
      Felhívta telefonon és közölte vele, hogy szeretne vele még aznap beszélni! 
      Este csinosan felöltözött, Barbarának gyönyörû virágcsokrot, Aurórának egy nagy macit vásárolt, és boldogan beállított hozzájuk. 
      Nagy volt az öröm. Auróra puszikkal kedveskedett neki. 
      Gábor mindjárt a lényegre tért. Nem kertelt. Ha Barbara is úgy akarja és elfogadja õt, akkor szeretné feleségül venni. Nem fiatalok már, nem kell hosszú jegyesség. Megbeszélték, hogy másnap, el is kezdik a hivatalos ügyek intézését, hogy minél hamarabb összeházasodhassanak. 
      A kis Auróra nagyon örült és azt mondta az anyukájának: - Ugye megmondtam, hogy megtalálom az apukámat! Az esti mese után boldogan bújt az ágyába, de elõbb nagy puszit adott mindkettõjük arcára.  
      Mikor a kislány elaludt, megbeszélték, hogy a héten mindent elintéznek. 
      A hivatalos ügyeket a hét elején és Barbara az albérletet lemondja a következõ hónapra. 
      Mivel Gábornak saját háromszobás lakása van, az csak természetes, hogy oda költöznek Aurórával. A következõ héten fognak költözni. Addig Barbara mindent becsomagol. 
      Gábor az egyik szobából gyönyörû gyermekszobát varázsolt. 
      Nagyon várta a jövõ hetet. Nem ért rá a barátaival foglalkozni, de ami azt illeti nem is  akart. Bár faggatták, hogy mondja el végre, ki az a valaki, aki miatt így megváltozott. Nem hívta õket, nem fõzött rájuk, nem ment velük sehova. Ez nagyon bosszantotta õket. Azon törték a fejüket, hogyan lehetne Gábort visszacsábítani attól a valakitõl? 
      Kettesben már semmi sem volt a régi. Nélküle nem érezték jól magukat. Hiányzott! 
      Gábor minden nap elment Barbarához. Joci egy alkalommal követte. Így megtudta, hogy hova jár a barátjuk. Elmesélte Zolinak, aki úgy tett mintha nem érdekelte volna. 
      Pedig nagyon is érdekelte. Sõt elhatározta, hogy másnap pénteken úgyis szabad, meglesi a nõt, aki elcsalta a barátjukat. Mivel a címet Jocitól tudta, a lakással szemben lévõ parkból figyelte, amikor reggel Barbara a kislánnyal indult az óvodába. Odament a nõhöz és úgy tett mintha véletlen lenne a találkozás. 
      - Jaj de örülök! Kezét csókolom. Mi még nem ismerjük egymást. A Gábor barátja vagyok. Tényleg aranyos ez a kis lány. Igaza volt Gábornak! Barbara nem sejtette, hogy Gábor soha nem beszélt róluk. Nem is gondolt semmi rosszra. - Bocsásson meg de, sietnünk kell, mert elkésünk az óvodából! Elköszöntek és siettek tovább. 
      Másnap szombaton a barátok, újra csalták szórakozni Gábort, de õ nemet mondott. Zoltán csak úgy lezserül odavetette, Gábornak, hogy tudja már, hogy miért nem megy velük sehova. Gábor úgy gondolta, ha már tudják, akkor nincs mit titkolni tovább! 
      A jövõ héten úgy is összeházasodnak, így bejelentette barátainak, hogy megnõsül. 
      Õket szeretné megkérni, hogy legyenek a tanúi. 
      Zoli rögtön rávágta. - Ne hülyéskedj!. Azt a nõt akarod elvenni a borjával? 
      Azt bárki megkaphatja, aki akarja! Bár még a nevét sem tudta, csak nem akarta elveszíteni a hármas fogatot, ahogy õ nevezte magukat. 
      Tegnap is találkoztunk, amikor mentek az oviba! Én is megszerezhettem volna, ha akarom. De nekem nem kell más borja! Ott lakik a Fõ utca negyvenben! 
      Akkor olvasta le számot, mikor megleste Barbarát. 
      Gábor nem kérdezett, nem tiltakozott, csak állt némán, nem tudott szóhoz jutni! 
      Aznap este Barbara hiába várta Gábort. Nem jött. Másnap sem. Harmad nap sem. 
      A barátok is hiába hívták. A telefonja ki volt kapcsolva. Harmadik nap, Zoltán elmesélte Jocinak, hogy nem is ismeri a nõt, csak megleste, hogy mikor indul otthonról kislányával, úgy tett mintha a barátja beszélt volna róluk. Gábort csak "heccelni" akarta, csak azért, hogy megmaradjanak õk egymásnak. Negyedik nap már aggódni kezdtek, mivel se telefon, se Gábor. A szomszédok se látták már napok óta. 
      Mivel Barbara nem tudta a barátok címét, így nem tudott érdeklõdni Gábor után, de nagyon aggódott, hogy valami baj van. 
      Zoltán és Joci hiába dörömböltek Gábor lakásának ajtaján. Nem nyitott ajtót! 
      Ezért bejelentették Gábor eltûnését! A rendõrök törték be az ajtót! 
      Gábort holtan találták. A nagy melegtõl már oszlásnak indult a teste. 
      A rendõrök (helyszínelõk) senkit nem engedtek be a lakásba, míg nem végeztek. 
      Két borítékot találtak. Az egyik a rendõrségnek, a másik, Barbarának volt címezve. Felkeresték Barbarát. De amíg a vizsgálat le nem zárult, a búcsúlevélrõl nem beszéltek. Mivel rokonai nem voltak Gábornak hivatalból intézték a temetést. 
      Az idõpontjáról értesítették a két barátot, akik a búcsúlevélben szerepeltek. Barbarát is értesítették. 
      A temetésen csak Barbara a kis Aurórával, és a két "jó barát" volt. 
      Már éppen a koszorúkat tették a sírra, amikor megjelent két rendõr, és odaléptek a két baráthoz. - Uraim kövessenek! Letartóztatom önöket rágalmazásért, hamis tanúzásért, és gondatlanságból okozott, közvetett öngyilkossághoz vezetõ hamis rágalmazásért.  
      Barbara csak állt, nem értett semmit. Nem tudja meddig állt némán, elfeledve, hogy hol van, a két boldog nap emlékein merengett. Túl szép volt minden, hogy igaz legyen. Úgy látszik, neki mindenért nagyon meg kell szenvedni. Semmit sem kap csak úgy ingyen a sorstól! 
      A kislánya Auróra hangja zökkentette vissza a jelenbe. - Anyukám ez a bácsi szól! 
Barbara hirtelen, mint aki álmából felriad, a férfire nézett, aki ott állt elõtte. 
      Bemutatkozott és közölte Barbarával, hogy Gábor mielõtt öngyilkos lett az ügyvédi irodája címére, küldött egy megbízást. Egy örökbefogadási nyilatkozatról, melyben a kis Aurórát saját nevére vette és minden ingó és ingatlan vagyonát, a kis csöppségre hagyta. És egy borítékot, Barbara részére. Melyben megköszönte a rövid ideig tartó boldogságot, amit tõlük kapott. 
      A rendõrség értesítette a temetés idõpontjáról az ügyvédi irodát, mivel velük is közölte Gábor a végrendeletének tartalmát. Külön boríték volt Auróra részére. 
      - Az én HAJNALCSILLAGOMNAK, aki megtalált. És aki elhalmozott a sok-sok szeretettel. - Mikor Barbara végigolvasta a levelet eleredt a könnye. Patakokban folyt arca mind két oldalán. Nem tudta abbahagyni a sírást. - Miért sírsz anyukám? 
      - Nem is tudom kicsikém! 
      Talán azért, mert ilyen rövid ideig volt velünk az "Apukád"! - Ne sírj! 
      Az óvó néni azt mondta, hogy az apukám egy más világba költözött és a felhõk közül mindig figyel majd és vigyáz rám! - Igazad van kislányom, csak azért jött, hogy Te megismerd és elrendezze a sorsodat. Úgy látszik, mégiscsak vannak még CSODÁK!
Ez az írás 2014. október 22-én került a NapSziget honlapjára.
 
Szabó Julianna (Szalianna) további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
 
Vissza a főoldalra
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón