Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Szilágyi Erzsébet
(1948 - )
A kenyér, avagy az elsõ keresetem
Ica néni távoli rokonunk volt. Férjét, Károly bácsit már nem ismerhettem. Németes hangzású neve és a csendõrségnél betöltött adminisztratív munkaköre külön-külön is elég lett volna ahhoz, hogy a kitelepítendõk listájára kerüljön. Ám gyenge szervezete a vecsési megpróbáltatásokat nem élte túl.
 
Pesti lakásukat elkobozták, de Ica néni családi örökségérõl, egy kis pilisvörösvári telekrõl "elfelejtkeztek".
 
Amikor végre elhangzott a "Mehet mindenki, amerre lát, csak Budapestre nem!" parancs, Ica néni - már magányosan - a fûthetetlen vörösvári házban húzta meg magát. Még munkához is jutott, betanított munkás lett az Egyesült Izzóban.
 
Nem tudom, milyen úton-módon talált ránk, de nagy volt az öröm, hiszen édesanyám volt az egyetlen élõ rokona. Ezután változó gyakorisággal csöngetett be hozzánk, munka után, vonatindulás elõtt, de sosem jött üres kézzel. Hozott egy kis meggyet, körtét, diót, ami épp volt a kiskertben. Cserébe viszont még egy tányér levest sem fogadott el. 
 
- Csak nem gondolod, hogy eleszem a gyerekek elõl? - hárította el édesanyám kínálását.
 
Egy nyáron váratlan ötlettel állt elõ:
 
- Majd  ha szabadságon leszek, kiviszlek benneteket Vörösvárra, egy hétre, jó?
 
Nõvérem húzódozott a hirtelen jött ajánlattól, kalandvágyó bátyám meg én viszont szinte a plafonig ugráltunk örömünkben, hiszen akkor vonatozni is fogunk! Korábban egy-egy családi kiruccanás alkalmával legfeljebb a János-hegyig jutottunk el.
 
A "ház" okozott némi meglepetést. Egyetlen helyiségbõl állt, a bútorzatot egy rongyos huzatú heverõ, egy téglával pótolt lábú szekrény és egy rozoga asztal alkotta.
 
Az ajtó közelében volt valami fõzõalkalmatosság - akkor láttam életemben elõször butángáz-palackot -, a másik sarokban pedig egy hokedli, rajta egy fémlavór, alján egy löttyintésnyi szappanos vízzel.
 
- És vécére hová megyünk? - szólalt meg Laci, elsõként felocsúdva.
 
- A fa alá. Lehet választani – hangzott a mosolygós válasz.
 
- És vizet honnan szerzünk? - folytattam én.
 
- Az nem gond. A szomszédban van kút. Megengedték, hogy használjam.
 
Körülnéztünk a kertben. Kerítés nem volt, de a kis birtokot valami sárgavirágú sövényszerûség vette körül.
 
- De szép az a sárga virág! - mondtam õszinte csodálattal.
 
Ica néninek máris támadt egy ötlete.
 
- Szedjétek le, csináljatok kis csokrokat, szerdán és szombaton van piac, itt a templomtéren.
Ha sikerül eladni, a pénz a tiétek lehet.
 
Nem kellett kétszer mondani, hisz zsebpénzt sosem kaptunk, egy 50 filléres fagyira is csak  egy hónapban egyszer ha jutott.
 
Szerda reggel csináltunk annyi csokrot, amennyi a kettõnk karjában elfért, vastag fûszálakkal kötöttük át õket, és kivittük a piacra.
 
Találtunk egy négyzetméternyi üres helyet, oda lepakoltunk, szépen elrendezgetve a csokrokat.
Hirtelen ott termett egy sötét ruhás bácsi, nagy fekete táskával, és megkérdezte:
 
- Ugye nektek még nincs jegyetek?
 
- Milyen jegy? - kérdeztük szinte egyszerre.
 
- Áruhelyjegy. 2 forint.
 
Néztünk riadtan, elõbb egymásra, aztán az ijesztõ külsejû bácsira, végül kénytelenek voltunk bevallani, hogy nekünk egy árva fillérünk sincs.
 
A "sötét bácsi" meglepõen lojálisnak mutatkozott:
 
- Nem baj, majd visszajövök késõbb, ha már eladtatok a virágokból.
 
Hamarosan meg is jelent az elsõ vásárló, egy idõsebb néni, két nagy cekkerrel.
 
- Hogy a virág?
 
- Egy ötven - vágtam rá egy üzlettulajdonos öntudatosságával.
 
A néni felvette a legközelebb lévõ csokrot, és összeguberálta a pénzt.
Nem volt ilyen egyszerû eset a következõ vásárló. Egy fiatalabb hölgy volt.
 
- Egy ötven? Ott a sor végén 1 forintért is van.
 
- Az biztosan nem ilyen szép. Ezt mi most reggel szedtük - feleseltem.
 
A néni rakosgatta egy ideig a csokrokat jobbra-balra, oda-vissza, végül választott egyet, és megadta a kért összeget.
 
- Megy ez! - konstatálta a 12 éves Laci. - Körülnézek egy kicsit - tette hozzá, és elszaladt.
 
Mire visszajött - két dughagymával a zsebében, amit csak huncutságból csent el valamelyik árustól -, már csak két csokor maradt.
 
Közben a jegyes bácsi is elõkerült. Büszkén nyújtottam felé a két forintot, még egy vinyetta-méretû nyugtát is kaptam érte.
 
A sikeres piaci akció után az összegyûlt forintokat testvériesen megfeleztük.
 
Másnap délelõtt egyedül szöktem el otthonról. A mintegy félóra járásra lévõ nagyobbik népbolt felé igyekeztem. Az a finom sárga selyemcukorka lebegett a szemem elõtt, amit a hozzánk látogató ismerõsök hoztak, mindig csak szigorúan 10 dekát, a három gyereknek, és mindig ugyanolyan fehér papírzacskóban. "Veszek 30 dekát, és mindet én fogom megenni!" - tervezgettem.
 
A bolt elõtt többen várakoztak, csoportokba verõdve. A beszélgetésbõl hamar kivettem, hogy még nem érkezett meg az aznapi kenyérszállítmány, azt várják.
 
Az üzletben is hosszú volt a sor, volt idõm körülnézni. Többféle kimért cukorkát is árultak, ami egy kicsit elbizonytalanított. "Vegyek inkább franciadrazsét? Vagy savanyúcukorkát?"
 
Hamarosan megérkezett a kenyeres autó. Két hatalmas kosarat tettek le róla, tele gyönyörû barnára sült kenyerekkel.
 
A kinti várakozók gyorsan visszaálltak a sorba.
 
- Te mit kérsz, kislány? - térített magamhoz az eladó hangja.
 
- Én is egy kétkilós kenyeret!- csúszott ki a számon.
 
Hazafelé még gyorsabban szedtem a lábam. Erõsen fújt a szél, érzõdött, hogy vihar közeledik, a távolban villámlást is láttam. Már közel voltam a házhoz, amikor hatalmas esõcseppek kezdtek hullani a poros útra.
 
- Hol voltál??? - kiáltott rám Ica néni. Hangja remegett az idegességtõl.
 
- Kenyérért mentem - válaszoltam lesütött szemmel.
Ez az írás 2014. június 5-én került a NapSziget honlapjára.
 
Szilágyi Erzsébet további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
 
Vissza a főoldalra
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón