Vissza a főoldalra
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
NapSziget Klubok
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin – vers, Szénási Sándor István – próza)
 
Marián Gabriella
(19..– )
Hagyomány
Idõs Böröc Istvánnét, született Vató Klárát bizony sokat verte az ura. Sajnálkoztak is a faluban eleget, hogy szegénynek így kijutott. Még öreg éveiben sem volt nyugta szekánt urától, s azt is rebesgették, hogy az öreg Böröc még a halálos ágyán is arcul legyintette hites társát valami semmiség miatt.  
    Böröcéknek két gyermekük született. Istvánka, akit apja után kereszteltek, s Amál, aki a nagyanyja után kapott nevet. Istvánka sokat látott a szülõi házban, hol ezt, hol azt, s volt, hogy az anyjának alig volt ideje bécsukni az ajtót a gyermekek elõtt, ha az ura verni kezdte. Istvánka úgy egy pár év elteltével kinõtt a szülõi házból, s elindult, hogy társat keressen magának. Nem erõst kellett messzi mennie, mert a szomszéd faluban hamar reatalált Daróc Annára, s még abban az évben aratás elõtt a pap összeadta õket. A házasság egy ideig szép csendesen folyt a maga medribe, de osztán kezdett vót megbogosodni. Böröc István verni kezdte Daróc Annát, s Anna ijedten csukogatta az ajtót két kamaszodó fia elõtt. István, ki igencsak erõs kézzel kezelte asszonyát, gyakran beszélt arról fiainak, hogy erõs kéz kell az asszonynak, mert ha nem elkanászodik. Elkanászodik – ezt mondogatta, s ez a szó igencsak megtapadt a két gyermek fejibe.  
    De tõtt az idõ, mert egyebet úgyse csinálhatott, így a gyermekek annak rendje s módja szerint felnõttek s egy szép nap kirepültek a családi fészekbõl. Elõbb Anti, a nagyobbik keresett párt magának, s rea egy évre Ádám is megtalálta szíve választottját. Antinak Bodó Vera lett a hitvese, Ádám pedig a Csapónitt való lányt vezette oltárhoz. Anti s Vera fesszegbe költöztek, s nem telt belé egy teljes naptári év, amikor Anti elõször emelt kezet asszonyára. A szomszédok a nagy ricsajra mind összefutottak, s hiába kiabáltak Antinak, hogy ne bántsa az asszonyt, az csak akkor hagyta abba a verést mikor a felesége elájult. Sokáig csend volt a Böröc házba, kísérteties méla, bús csend. Sokan azt rebesgették, hogy Vera visszaköltözik az anyjához, de osztán még két hét telt el, s úgy nézett ki, hogy elgereblyézõdik a dolog. Azt mondják a fesszegi Kovács Jóska látta, hogy Anti még virágot is szakasztott a kertbõl, csak hogy kibéküljön Verával.  
    Ádám házassága nem volt ilyen hangos. Csapó Erzsi mindjárt az elsõ évben egy leánkát hozott a világra, s utána még kettõt. Böröc Ádám csak akkor ütötte meg asszonyát, mikor kiderült, hogy ez a harmadik is leány.  
    – A kutyaúristenit ennek a fehérnépnek, immán hozományra kõthetem az egész vagyonomat! Csak száj, csak száj, sehol egy erõs kéz! 
    Sokat szenvedett a leányok miatt Erzsi, mikor este az ura megjött küldözgette is a gyermekeket mindenfelé, csakhogy otthon ne legyenek, amíg apjuk le nem csillapodik. Ha a szomszédok megkérdezték, hogy mi lelte az arcáját, s karját, s mitõl ilyen kék a lába, akkor örökké lesütte a szemit s csak ennyit mondott: 
    – Hát biza elcsúszék a pince lépcsein s attól leve.  
    Erzsi minden áldott este imádkozott. Sokszor hajnalig kérte az Úristent, hogy a következõkbe fiúgyermeket rendeljen ki nekik. S az Úr egyszer csak meghallgatta Böröc Erzsi kérését, s két egymásutánjába fiút adott: Bélukát, s Imrikét.  
  
De, hogy szavamat ne felejtsem, egy szempillantásig térjünk vissza Böröc Antihoz s Verához. A kibékülés sokáig tartott ugyan, de osztán jöttek a sovány szomorú esztendõk. Vera fiút szült Ádámnak, de olyan késõn jött a bába, hogy már nem lehetett segíteni rajta. Ádámka születése után három nappal már temették is, s a gyermeknek pedig maga Böröc Ádám szerzett szoptatós dajkát. Arról már nincs tudomásom, hogy ezután hogy alakult az apa s a fia élete, de azt tudom, hogy az öreg Ádám soha nem vitt többet asszonyt a házhoz.  
  
A másik Böröc ágon idõközben még egy fiú született, Árpika s osztán mikor az idõ eljött õ is felkerekedett bátyjaival, hogy asszonyt keressen magának. Mindahárom fivér egy napon házasodott, s alig egy évvel a kézfogó után kitört a háború s béhívták katonának. A kisebbik Árpika négy év múlva vissza is tért szülõfalujába, de a két nagyobbról nem jött hír. Egy fél év múlva derült ki, hogy elestek a fronton. Árpi hezzakezdett az élethez, mint annakelõtte, de annyi minden szörnyûséget átolvészelt a fronton, hogy sebesülése miatt egész életire magtalan maradt. Még tizenhét évig élt temérdek marhájával, disznajával, s feleségivel az alsó tízesen.  
  
Így halt ki tehát a verés hagyománya a harmadik nemzedék tájékán a Böröc házból.  
    Hogy az isteni gondviselés, vagy valami egyéb játszott-e közre a dolgok ilyenfent való alakulásában, azt nem tudni, mint ahogy az is kétséges, hogy pontosan mikor is keletkezett ez a tradíció, s hogy még ezen a világon meddig tart…
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
 Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
 
Vissza a főoldalra
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
 
A NapSziget folyóirat
negyedévente
papíron is megjelenik.
 
Megrendelhetõ:
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón