Vissza a főoldalra
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
NapSziget Klubok
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin – vers, Szénási Sándor István – próza)
 
Várhegyi Tivadar
(1933– )
Pszt! Alszol már?
(Gondolatok az alvásról)
A halálon kívül még egy másik tettünk is van, amely az embereket egyenrangúvá teszi. Ez pedig nem más, mint az alvás. Ugyanis, mint tudjuk, a gazdag is meghal, meg a szegény is meghal. Mindkettõ alszik is, ahogy az szokás. A nép száján a két tett közti különbség annyira elmosódott, hogy a halált így fejezi ki: „Örök álomba szenderült”, vagy valaki „Örök álmát alussza.” 
    Mi most azzal az alvással akarunk foglalkozni, amelybõl még van visszatérés. Igencsak furcsa lenne az, ha humoros írás lévén arról a bizonyos másik alvásról próbálnék fecsegni. 
    Alvásra mindenkinek szüksége van. Az is igaz azonban, hogy vannak nagytudású szakértõk, akik különbözõ kiadványokban szellõztetik ellenkezõ véleményüket. A szakértõkkel azonban majd egy másik alkalommal foglalkozunk. 
    Szerintük az alvás szükségességét hirdetõk csak a lustaságot támogatják. Még azt is hangoztatják, hogy az alvás nem más, mint idõvesztegetés. A tény azonban megmarad, hogy bármennyire okosak és tanultak is ezek a szakértõk, õk maguk is alszanak. Volna azonban egy szerényke kis tanácsom számukra. Próbálják ki a gyakorlatban azt, amit oly lelkesen hirdetnek és ne aludjanak. Aztán írjanak cikket arról is, hogy meddig bírták ki alvás nélkül, meg arról is, hogy mikor, melyik stádiumban õrültek meg. 
    Mi, akik nem vagyunk szakértõk,  nyíltan  elismerjük, hogy mi igenis alszunk. Ki többet, ki kevesebbet, de alszunk. Ezt a mûveletet legtöbbünk ágyban végzi, legyen annak elnevezése tábori ágy, pamlag, rekamié, söber vagy akár futon is. Az ágyon kívül akármilyen más hely is elfogadható alvás céljára. Íme egy példa. 
    Amikor még a környezetemben található személyek többsége fiatalnak nevezett, ismertem egy pasast, aki szekrényben aludt. Ágya nem volt, szekrénye pedig üres, ezért minden, alvásra szánt idejét a szekrényben töltötte. A kemény, pesti teleket úgy egyetlen pokróccal vészelte át. Amikor reggelenként frissen gyûrõdve kilépett a szekrényajtón, mindenki azon ámuldozott, hogy embertársaihoz milyen kedves és barátságos volt, meg hogy a szekrény egyáltalan nem hagyott rajta tartós nyomokat. Szinte úgy viselkedett, mintha minden reggel újonan szabadult volna a börtönbõl. Na de hagyjuk csak a szekrényben alvót békésen nyugodni kétajtós szekrényében. 
    Azt is hallottam, hogy az alváshoz még horizontális testhelyzetre sincs szükség. Erre megint csak a fenti szekrényes példája a legjobb, aki szinte minden éjszakát álló helyzetben aludta át. Az csak természetes és magátol érthetõ, hogy a horizontális alvási helyzetet az ágyak és más fekvõhelyek   gyártói támogatják a leglelkesebben, mivel nekik az a legkifizetõdõbb.  
    Kézdörzsölgetve emlegetik, hogy életünk jó részét ágyban, fõként alvással töltjük. Ha jól emlékszem, egyharmadot emlegetnek. Ez az átlag. Ki többet, ki kevesebbet, de ennek fejtegetése megint csak nem tartozik e cikk tárgykörébe.  
    Sajnálatra méltó azonban az a tény, hogy még a közfelfogás is a fekvõhely-gyártok szekerét tolja. Ingyen hirdetés számukra az, amikor emígyen nyilatkozunk: „Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát.” Megfigyelték? Ebben a mondatban a hangsúly az ágyon, illetve az ágyban van. És nem is akármilyen ágyról van szó. A fenét! Csakis új, vagy majdnem új ágyról, amit jó pénzért a gyáros szolgáltat. Hogyan is lehetne jól megvetni egy roskadozó, öreg vackot? Lehetetlen. Azzal már automatikusan együtt jár a rossz, keserû álom. Arra meg kinek van szüksége? 
    Az alvás támogatása mellett szól az a nóta is, mely szerint „...Leszállt a csendes éj, ALSZIK a város...” A falut, tanyát, farmot, stb. nem is említik, hiszen mindenki tudja, hogy amit lehet a városban, azt lehet a falun, tanyán, stb. is.  
    Az alvók között van egy nem is olyan kicsi, itt mindenképpen említésre méltó csoport. E csoport tagjait maga az alvás nem elégíti ki. Õk annyira aktívak, hogy az alvás mellett még a sétát is szükségesnek tartják. E tevékenységük miatt a mindennapi nyelvben alvajárókként emlegetjük õket. Alszanak és közben járkálnak, meg külömbözõ dolgokat csinálnak. Nem egyszerû? Szinte azt is mondhatnánk, hogy egy csapással két legyet ütnek, vagy ahogy azt az angol nyelv oly szépen kifejezi: „Egy kõvel két madarat is megölnek.” Az e csoporthoz tartozók ugyanis alvás közben fogynak is. Vagy nem azt halljuk szinte naponta, hogy a legegészségesebb mûvelet fogyás céljára a napi séta? Mivel azt nem határozzák meg, hogy mikor sétáljunk, ezért az nem kétséges, hogy az éjszakai séta éppen olyan jó, mint a napközben végzett. A sétával együtt végzett alvás így mindenképpen extrát, mondhatnánk azt is, hogy bónuszt jelent. 
    Viszont itt felmerül egy égetõ kérdés. Miért kell ezeknek elõbb elaludniuk ahhoz, hogy sétálni tudjanak? Valami baj van velük? Csak egyetlen válasz tûnik elfogadhatónak. A csoport tagjai így akarják a fogyást hamarabb sikeresen elérni. Mindig tudtuk, hogy vannak törekvõ emberek, de még az alvás idején is törekedni!? 
    Az alvással általában együtt jár az álom. Mindig szántam azokat, akik felébredésük után kijelentik, hogy jaj de jót aludtak, de arra a kérdésre, hogy mit álmodtak, csalódottan csak azt  tudják  válaszolni, hogy semmit. Álom  nélkül ugyanis elvesztik az alvás talán legkellemesebb melléktermekét. 
    Természetesen mindíg találunk olyanokat is, akiknek az álomhoz nem feltétlenül szükséges az alvás. Ezek azok, akik nyitott szemmel napközben is álmodnak, illetve álmodoznak. Nekik e napi álmodozás a jövõvel való foglalkozást, tervezgetést jelenti. Ilyenkor születnek meg a „Mi lenne, ha...”, „De jó lenne, ha...” és ezekhez hasonló kezdetû tárgykörök. Ez az, amit régi magyarok azzal a mondással fejeztek ki, mely szerint „Éhes disznó makkal álmodik.” Mi azonban itteni megbeszéléseink során nem megyünk el annyira, hogy a fenti csoport tagjait disznóknak nevezzük. 
    Talán illenék megemlítenem, hogy az e csoporthoz tartozók legjellemzõbb tagjai azok, akik arról álmodoznak, hogy mi lenne, ha holnap megnyernék a lottó fõnyeremenyét. Mondanom sem kell, hogy legtöbbjüknek ez az egyetlen, naponta visszatérõ álmodozása, amely már legalább húsz-huszonöt éve velük van és legalább ugyanannyi idõre velük is marad. Csak sajnálattal tudok ezekre a szerencsétlenekre gondolni. Talán számukra született meg az „Álom, álom, édes álom ...” kezdetû dal is. 
    Mostanában egyre többen vannak olyanok is, akiknek a régi, fekete-fehér, vagy modern nyelvvel élve monokróm álom már nem felel meg. Nekik színes álom kell. Azt hiszik, hogy az csak ugy jön az üzletbõl, mint a színes tévé. Ezek a személyek az álmodók világában a felsõ, arisztokrata réteghez tartoznak. Egyelõre azonban még ott tartunk, hogy álmaink tárgyát nem tudjuk meghatározni, hacsak nem a fényes nappali változatról van szó. Azt mi nem tudjuk eldónteni magunknak, hogy mikor legyen az alvás alatti álmunk színes, vagy csak régimódi, fehér-fekete. Nem kétséges azonban elõttem az sem, hogy egy szép napon a tudomány emberei ezt is orvosolni fogják. Hadd legyenek kellemes és méghozzá színes álmaink, természetesen a megfelelõ díj ellenében. Ha már másban megjátszuk a Teremtõ szerepét, akkor miért hagynánk ki ezt a területet minden változtatás nélkül? Egyébként egyes hírdetések szerint már ezen a téren is van haladás, de ennek megtárgyalását megint csak jövõbeli feladataim közé sorolom. 
    Képzeljük csak el azt a szép idõt, amikor nemcsak magunk válsztjuk ki magunknak éjjeli álmaink tárgykörét, hanam ráadásul színesben! Azok lesznek csak a szép idõk! Na de ne beszéljünk tovább errõl, mert még valamilyen kormány ügynökség felfigyel rá és kidolgozza a színes álmokra majd annak idején kivetendõ adó alapjait és annak részleteit. Addig tehát, míg ez meg nem oldódik, álmaink tárgyát szigorúan csakis a mozivászon és tévé képernyõ segítségével tudjuk megoldani. 
    Az elõbb említettem, hogy van néhány hirdetés, amely a fentiek orvoslását ígéri. Errõl röviden most csak annyit, hogy máris vannak olyan álmodozótársak, akik még a jelenlegi, szûk lehetõségek mellett is találtak módot arra, hogy jó üzleti érzékkel embertársaikat kizsebeljék, vagyis a mi zsebünkbõl élnek. Ezek azok, akik mások álmainak magyarázatával tengetik életüket. Ki ne ismerné az „Álmaink magyarázata”, „Álmaink titka”, vagy „Az álmok ABC-je” címü könyvet, hogy csak egy néhányat említsek a sok közül. Hogy a megnevezetlen álomszakértõk pontosan mennyit húznak ki zsebünkbõl nem tudni, de az biztos, hogy évi szabadságukat nem a helyi strandon, hanem távolabbi vidékeken töltik, amit természetesen mi fizettünk meg nekik. 
    A továbbiakban említést illenék tennünk az alvás modjáról is. Ugyanis többféle módon is lehet aludni. A magyar nyelvben sok, élesen megkülönböztetõ kifejezés van erre a cselekedetünkre. Van olyan, aki „elszenderedik.” Csendesen. Édesen. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a csendes, nyugodt személyek kedvence. Na és a kisgyerekeké, meg a nagymamáké. Nem valószínû,  hogy egy húszas éveit taposó, csendesnek és békésnek nem egykönnyen nevezhetõ személy „elszenderedik.” Õk esetleg álomba „zuhannak.” Hogy hova, meddig és fõként miért zuhannak, azt eddig senki, sehol nem magyarázta meg. Itt én még csak meg sem kísérlem a magyarázatot. Annak feladata másra vár. Megadom a vezérfonalat is az élesebb felfogásúak számára: Arra vagyunk kíváncsiak, hogy meddig zuhan az illetõ és mennyire töri össze magát a zuhanás eredményeként. 
    Egy másik szó az alvási állapot kifejezésére az álomba „merülés.” Nem tudom, hogy tengerészektõl vagy más, hajós néptõl származik-e ez, de az értelem azt mutatja, hogy minden bizonnyal igen. Különösen világos lesz ez akkor, ha a „mély” jelzõt is hozzátesszük. Ugyanis aki ilyesmire hajlamos, az rendszerint „mély” álomba szokott „merülni” vagy „zuhanni”. 
    Vannak aztán más variációk is. Van „kábult” álom. Ezzel egy csoportba tartozik az „eszméletlen” álom. Miért? Talán már régen is gondoltak azokra,  akik valamilyen kábítószert szednek? Vagy talán túlságos méretekben nézegetnek a pohár fenekére, méghozzá belülrõl? A jövõben legyen erre is a szakértõké a szó. 
    Hogy az álom, illetve az alvás káros is lehet, arra csak egy példám van. Ugyanis most jutott eszembe az, amit drága, jó anyám szokott annak idején nekem mondogatni. Akkor nem nagyon gondolkodtam a dolgon, de most elkezdett piszkálgatni mondása: „Ébredj már fel, fiam, mert elalszod az eszed!” Lehet, hogy mint minden másban, ebben is igaza volt. 
    Az alvás további, káros hatására csak akkor döbbentem rá, amikor angol nyelvterületi országokban ütöttem fel lakóhelyemet. Riadalmat keltett bennem ugyanis az a kifejezés, amelyet ma is olyan sokszor hallani férfiak és nõk egymáshoz való kapcsolatának kifejezésére. Ezt az angol nyelv emígyen fejezi ki és mondhatom, hogy igen eredeti és ötletes formában: „They sleep together”, vagyis magyarul, hogy együtt alszanak. Az angol nyelvhez újonnan érkezettek számára ez így, magában véve nagyon ártatlanul hangzik.  Legalább is annyira ártatlanul, mintha azt mondanánk, hogy a róka bement a tyúkketrecbe pihenni, vagy hogy a macska örök barátságot kötött a galambokkal. Mert hát, ugyebár egy férfi és egy nõ csak kivételes esetekben megy az ágyba azért, hogy esetleg megosszanak egy szép, színes álmot egymással. 
    Még e kis írás elején megegyeztünk abban, hogy mindenkinek szüksége van alvásra. Vannak azonban olyanok is, meghozzá elég szép számban, akik az alvás idején végzett séta helyett mást csinálnak. Ezt a mást a magyar értelmezõ szótár így határozza meg: „Álmában nyitott szájjal lélegezve ismétlõdõ, hörgésszerû hangot ad”, vagyis rövidebben kifejezve, horkol. Nem hiszem, hogy megbocsátanák, ha ezt a népes csoportot hiányos emlékezõ tehetségemre hivatkozva kihagynám. Nejem lenne az elsõ, aki ezirányú feledékenységem miatt megróna, vagyis magyarul: a sárga földig letolna. 
    Õszintén mondhaton, hogy a horkolás egy nagyon, de nagyon rossz szokás. Még az is rosszabbítja a dolgot, hogy a horkolók többsége tagadja csúnya szokását. Ezt azért állítom ilyen határozottan, mert többször is elõfordul, hogy horkoláson kapom magam rajta. Azon a tetten, hogy mint horkolót felfedeztem magam, nagyon sok hálával és köszönettel tartozom hû feleségem közremûködésének. Az õ önzetlen segítsége nélkül nem sokra haladtam volna. Segítségével viszont már többször is sikerült a „mély” és „kábult” alvásból oly gyorsan felébrednem, vagy „felocsúdnom”, hogy még el tudtam kapni horkolásom utolsó, malac röfögésére emlékeztetõ utolsó szólamait. Sajnos, ez egyszer éppen egyetlen európai utunk alkalmával történt Szingapur és London között. A BA nulla tizenkettes járat körülöttünk ülõ utasai mind engem néztek és nem sydney-i idõ szerint hajnali háromkor vetített izgalmas bûnügyi filmet. Ja, hogy mi ébresztett fel oly gyorsan és sikeresen? Ez egyszerû, mint a pofon. Feleségem mutató- és hüvelykujja közé csípte az orromat. Ezzel az olcsó, de eredményes tettével sikeresen „kiverte” az álmot szemembõl,  ami aztán az út hátralevõ óráira sem tért vissza. 
    Utoljára hagytam azokat, akik alvás közben nem is annyira beszélnek, hanem csevegnek. Ehhez valódi mersz kell, mert veszéllyel jár. Nem kell nagy képzelõ tehetséggel  rendelkeznünk ahhoz, hogy elképzeljük annak a szerencsétlen férjnek sorsát, aki a még nem alvó élettársa elõtt,  vagy mellett álmában elrebegi szerettei nevét és felesége helyett valaki másnak a neve szerepel az ajkán! Ezeknek tényleg az a legjobb megoldás, ha elfogadják cikkem elején említett szakértõk tanácsát és felhagynak az alvással. De vajon ez egyúttal azt is jelenti, hogy ezzel automatikusan az Ördög csoportjába kerülnek besorolásra, aki tudvalevõen „soha nem alszik”? Ha errõl   megkérdezzük élettársukat, akkor az e téren támadt kétségünk minden bizonnyal eloszlik. Így tehát menekülésüknek csak egy módja marad hátra. „Mély”, „kábult” álomba kell „zuhanniuk”, amelybõl senki sem „verheti ki” õket! 
  
(1995)
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
 Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
 
Vissza a főoldalra
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
 
A NapSziget folyóirat
negyedévente
papíron is megjelenik.
 
Megrendelhetõ:
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón