|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Fent egy metafóra csúcsán,
Márványoszlopos szentély áll furcsán. Ez az alkimista tudás panteonja, Hol tizenkét óriás a költészet sorsát fonja. Óh, ti böhömnagy óriások, Nem vagytok ti jobbak, sem mások! Kaján vigyorral arcotokon, Sebezhetõeket sebeztek agyon. Tûzfészekbe fõnixtojásokat raktok, Elhamvadni tehát sosem akartok. Mindent túlélõ nemesi madárként, Ragályt köptök ránk és fullasztó ként. Imígy óriás és tûzmadár képében, Terpeszkedve lomhán egy gnóm isten székében. A fonal elszakadt – tõletek ez a hír érkezett, Örökmozgóvá vált tehát az álisteni gépezet. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
