|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kalapács lendül, rozsdás szögfeje csendül,
Szív kiszakadna Bár az még bent ül. Arcon erek kidagadnak, az élõk sorából kitagadnak. Mintha valaha is éltem volna, Mártír volnék, kinek a világmegmentés a sorsa. Megtagadni magamban az életért kiáltó ént, De legalább koszorúval fejemen végzem nyomorult királyként. Gyönge szellõ horzsolja cserzett bõröm, – ez az igazi Isteni áldás. Két légiós emel a magasba, innen legalább jó a kilátás... ...A városra, hol sorsom jobbra fordulásáért szólni senki nem mert, Így ismertem meg közömbös Pilátust, a legjobb embert. Kényelmetlen testhelyzetemben ily önzõ gondolatokkal élek, Holott ugyanennyit nyöszörög oldalamon két szerencsétlen lélek. Helytállásom példaértékû, bár még semmit sem értek. Harminckét évesen mártírrá válni, Így kívánja egy felsõbbszintû érdek. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
