|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Itt otthon vagyok.
S úgy érzem megszeretsz. Hogy szívedhez is, Lelkedhez is, Közelebb engedsz. Itt kötözték be hegeimet, Mikor a tüskék túl mélyre értek. Itt gyógyították sebeimet, Melyet szavaid élei vágtak. Melyekrõl azt hittem majd örökké fájnak. Itt tanultam rejtett érzelemmel, Értelmezni lelkemet, lelkedet. Mint a világtól eltaszított, Elárvult kisgyerek. Sokan, sokszor, sokat vártak. Én csak bánati enyhemet. Bárcsak nevet adtam volna a boldogságnak (amíg tartott), S most becézhetném, mint egy gyermeket! |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
