|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| A
faluban mindenki a Lovász Kárulynitt való esküvõrõl
beszélt. Úgyszólván hivatalos volt az egész
falu, az öreg Káruly bá hetekkel ezelõtt a kocsmában
azt mondta, hogy õ olyan kézfogót akar az unokájának,
amilyen még ezen a vidéken nem volt, mióta az Isten
béfejezte az ember teremtésit.
Lovászék módos gazdának számítottak így szinte kötelezõ volt a módos esküvõ. Mondogatták is egymás között az emberek, hogy Kovács Anti nemcsak a szerelmet viheti a házához, hanem avval együtt Kolompárkot, a faluvégi szántót de még a Barátok erdeibõl is egy jó darabot, nem beszélve a sok majorságról s a bútorról sem, amit az öreg Lovász direkt az unokájának csináltatott. Aki látta azt mondta, hogy fájin darabok, kivált a nagy szekrény, mert abba még tükör is van, ilyenformán ha bé van csukva még a stafírung is nézegetheti magát benne. Mindenki a nagy napot várta tehát. Még a szomszéd falubeli legények is azt tervezgették, hogy a templomból jövõ násznép elõtt hol is kötik el majd az utat s mi is legyen az a találós kérdés, ami egy láda bor fejében engedi csak tovább az ünneplõket Két utcával arrébb Ferenc Béniék is Lovászék esküvõjére készülõdtek. Az asszony már kora hajnalban begyújtott a kemencébe, s délutánra olyan omlós hájas tésztát rakott a nagy virágos tányérra, hogy bizony az urának is elcseppent a nyála. A lányok is a készülõdéssel voltak elfoglalva, Terka vasalt a kisebbik pedig vizet mert a marháknak. Béniné egy pillanatra leült megszusszanni s közben Terkát figyelte. A lány meg-meg himbálta a nehéz vasalót s mikor a parázs egy cseppet feléledt újra huzigálni kezdte a ruhán. Az asszony most elõször vette észre, hogy felnõtt a lánya. Szemei elõtt még ott volt az a pöttöm teremtés, akit egyszer a világra hozott, de ahogy a lány ott állt karcsún a vasalódeszka elõtt, egy kicsit úgy érezte, hogy megöregedett. Hiába, akinek ilyen nagy lánya van az már nem igen lehet fiatal gondolta magában s ezen eltûnõdött. A saját esküvõje jutott eszébe s azok a nehéz idõk. A háború után úgy keltek össze Bénivel, hogy egyiküknek se volt semmije, õ két ágytakarót, egy szõnyeget s hat tányért hozott a házhoz, Béni szülei pedig odaadták a nyári konyhát, egy ággyal s egy asztallal, hogy legyen hol lakjanak. Szerencsére nászajándékul kaptak még egy tálast s a keresztanyja adott egy kotlóst hét csirkével így kezdték el az életet. De ha semmijük se lett volna, akkor is összeházasodnak, mert szerették egymást. Õ leányul két évet várt Bénire, akkor még tartott a háború s biza azok az idõk, amíg a férfi a fronton volt igen csak keserûen teltek. Az elején még jött egy-egy levél, de hónapok teltek el úgy, hogy egyetlen sort sem kapott tõle. Aztán, amikor már azt hitte, hogy soha többé nem látja viszont, egy estefelé a férfi beállított hozzájuk úgy emlékszik erre, mintha ma lett volna éppen a disznóknak vitt enni s mikor meglátta a rongyos katonát az udvar közepén úgy eldobta a vedret, hogy az anyja ijedten ugrott ki a házból. Egy ideig szólni sem tudtak a meghatottságtól s mikor egy kicsit erõt vettek a nagy örömön így szólt a férfi: Hazajöttem. Léssz-e a feleségem? S akkor õ megtörölte kezét a viselõ kötényébe s azt felelte: Innentõl kezdve örökké az leszek. Még azon a héten megtartották a kézfogót s rá egy évre már meg is született Terka. Kerek tizenöt esztendeje ennek. Utána nem sokkal Évike is a világra jött s közben meghaltak Béni szülei. Így lett övék az egész ház, ez az öreg, kivénhedt hajlék a romos istállóval együtt. Ez utóbbit osztán lebontották s két évig építették ezt az újat, amire az õ ura olyan büszke. Rendes becsületes embere van, hálát is adott az úrnak, hogy nem iszik, nem hordja a kocsmába a pénzt, mint egyesek. Minden áldott nap a mezõn van, igyengeti azt a kicsi földet, amit az apjától örökölt s közbe-közbe fogatosként is el-el hívogatják a faluba. Ebbõl is cseppen még egy kicsi, jut erre-arra. Nem gazdagok õk, de azt a kicsit, ami eddig jutott örökké megbecsülték s ha ezután es lenne, azt se hagynák az enyészetnek. A legnagyobb gondot most a ház jelenti. Az idõ itt-ott próbára tette már, fõleg a tetõ szorult javításra, de hála istennek a tavalyi pityókából maradt annyi pénz, hogy még mielõtt lehavazik ki lehet javíttatni. Hiába nemcsak az ember öregedik el hanem a ház is. Hej ki hitte volna, hogy így telik az üdõ A múlt fogságából a templom tornyának nagy harangja engedte el. Teremtõm már elsõt harangoznak kiáltotta el magát Béni, Béni hallod-e erigyj kezdj öltözni, Terka, Évike halljátok-e elsõt harangoznak. Ideje öltözködni! Szerencsére hamar elkészültek. Már majdnem az utca végin jártak, amikor Terka felkiáltott: Uram teremtõm, hát nem otthagyám a fejkendõmet a kicsi szék karján. Na eridj lóduj gyorsan, ha sietsz még ehejt utolérhetsz mondta az apja. A lány futva indult vissza. Egy pillanat alatt felkapaszkodott a sasra s már zárta is kifelé a kicsi kaput. Siethetett, mert egy-kettõre utolérte õket. Mire a harmadikat harangozták már mind a négyen ott ültek a templomban. Béni elõl a férfiak padsorában, a fehérnépek pedig hátul, közvetlenül az oszlop mellett foglalták el a helyüket. A mise után a kultúrházba mentek. Ott már terített asztal várta a vendégsereget s alig sötétedett már hozták is a húslevest. A gazda ékes szavakkal kínálta az ételeket, de nem kellet azoknak kínálás. A vendégek mind kivették a szûköt a hasukból, fogyott az étel bátran s az ital meg a tánc csinálta a helyet a következõ fogásnak. Éjfél után aztán a menyasszony is táncra perdült. Beállt a menyecskék soraiba s babos kendõje úgy libegett az asszonyos alatt, hogy öröm volt nézni. Másnapra már emlék lett Lovász Anna s Kovács Anti kézfogója. Minden meglesz mondta a mester csak pénz legyen s hogy szavainak még nagyobb súlyt adjon, összedörzsölte az ujjait. Tudja, hogy van mondta hamiskásan. Tudom hogyne tudnám válaszolta Béniné s magában azt gondolta én édes Istenem, mi es lenne, ha pénz nem lenne ezen a kerek világon? Talán tán Jézust se árulta volna el Judás? De ha Jézust nem árulják el, akkor ki váltotta volna meg ezt a tisztátalan világot? Az ács néhány nap múlva eljött, hogy megbeszéljék a munkákat. Az ura felvitte a padlásra, megmutatta az elkorhadt tetõszerkezetet s azt is lemérték, hogy hány méter kátrány szükségeltetik pontosan. Hát rosszabb, mint hittem. Ejsze ez mostanában nem igen volt kézbe véve? kérdezte a mester. Hát nem igen. Szegény apám javítgatta még annak idejin, de eleddig nem is volt baj, csak a tavaszon, a hosszú esõs idõk alatt vettük észre, hogy ázik a szoba plafonja. Elõször csak egy kicsi fót látszódott a sarokba, de osztán csak terjedt. Immán a fél plafon oda lett. panaszkodott Béni. Hát ha magik es úgy akarják két hét alatt rendbe hozom. Az igen igen jó lenne. Csakhamar meg is egyeztek. A formaság kedvéért még egy kicsit alkudoztak, de Béni szólt a feleségének, hogy hozza az elõleget. Az asszony bement a szobába. Eltelt egy darab idõ. A maradék bort is felhajtották már a mester éppen szólni akart, hogy neki még dolga van s hogy menne, amikor egyszer csak kivágódott a szoba ajtaja s ott állt Béniné falfehéren s úgy remegett a szája, mintha valami kísértettel találkozott volna odabent. Uramatyám, ellopták a pénzünket sikoltotta s az zokogás úgy szakad ki belõle, mint valami ér, mely alighogy megpattan már vízbe is fullasztja az egész világot. A fiók kulcsa, amelyben azt a kevéske pénzüket tartották a helyén volt. Onnan a poharak mögül vette elõ Béniné, amikor ki akarta nyitni a fiókot. Elsõ gondolata az volt, hogy talán az ura máshová tette, vagy csak odébb csúszott, de hiába. A tavalyi pityókapénznek nyoma sem volt. Hogy pont münköt lopjanak meg, akinek alig van egy kicsinyke, hát mivé leszünk istenem? sóhajtozott az asszony. Próbálták nyugtatni, vigasztalták, hogy talán majd csak elõkerül, de Béniné úgy a szívére vette a dolgot, hogy másnapra ágynak esett. Panaszkodott, hogy fáj a gyomra s hogy nem kell az étel se, ezért Terka úgy estefelé megdörgölte. Jó szappanyos kézzel, teli erõbõl huzigálta a nyaka csigáját, a homlokát s az ereit de az asszonynak ez sem használt. Harmadnapra még betegebb lett. Nem szólt senkihez egész nap, a fal felé fordult és idõnként rázta a zokogás. Hiába volt minden. Terka egész áldott nap mellette volt, Évike is ott ült az ágya végibe, de egyikük sem tudta szóra bírni. Az asszony csak feküdt és néma közönnyel szemlélte a világot, nem beszélt , nem evett csak feküdt és küzdött a világgal. Ha nagy nehezen elaludt, akkor mély álom vett erõt rajta. Ilyenkor gonosz erõk szállták meg s úgy dobálta magát a vánkoson, hogy Terkát kirázta a hideg a látványtól. Terka kiszedte a kertbõl a hagymát és koszorúba fonta, a murkot is homokba dugogatta, már nem volt más hátra minta mákkopolás s paszuly fejtése, de az még ráért, majd a hosszú téli esték alatt lesz rá idõ, addig hadd száradjon. Az õszi munkákon kívül Ferenc Béniéknél nem sok minden változott. A pénz nem került elõ s az asszony csontra hízott a betegágyán. Egyik vasárnap a nagymise után osztán eljött az öreg Erzsi, akit híres javasasszonyként tartott számon a vidék. Bément a beteghez s mit s mit nem beszéltek délutánra Béniné felkelt, ételt kért s azt mondta, hogy immár õ veszi kézbe ezt a dolgot. Azt mondta az urának, hogy csebrezni fognak. Istentelent beszélsz asszony hûlt el Béni Te, aki misére járó vagy, hogy vetemedhetsz ilyen dologra? Béniné azonban hajthatatlan volt. Az ura egy ideig még megpróbált a lelkére beszélni, de mintha ördög bújt volna a feleségébe az csak nevetett és azt mondta: Majd meglátjátok, meglátja az egész kerek világ, hogy megkerítem a tolvajt! Azzal magára zárta a kicsi szoba ajtaját és egész álló nap elõ sem jött onnan. Másnapra már megvolt a terv. Reggel a lányaival telehordatta a nagy cseberet vízzel s azt letakarta a nagy ágyterítõvel. A faluból összeszedett kilenc szûz leányt és izent Erzsinek, hogy minden készen áll. Az jött is nemsokára. Hozott magával egy különleges fõzetet s ezzel kente be a lányok homlokát, miközben folyton sugdosott valamit a fülükbe. Pontban tizenkettõkor, amikor megszólat a harang, a leányokat a cseber köré ültette és a fejüket letakarta a terítõvel. Most már csak várni kellett, amíg a azok meglátják a víz tükrében a tettest. Béniné ezalatt leányaival a szobában az ágya elõtt térdelt és imádkozott. Kint sokáig nem történt semmi, de egy darab idõ elteltével elsõként egy vékony hangú leány szólalt meg: Látom, látom, hogy üres a ház s valaki jõ a kapu felõl. Asszony-e vagy férfi kérdezte Erzsi. Azt még nem lehet látni, mert zavaros a víz felelte a leány. Várjatok, míg megcsendesedik parancsolt rájuk az asszony. Azt is látom, hogy széjjelnéz, nézi az utcát, de nem jön senki. Ezután felmegy a lépcsõn s keres valamit. Igen ezt én es látom, szólalt meg egy másik. Ott áll az ajtó elõtt, most lehajol és a kezibe vesz valamit. A kulcs kiáltottak fel a lányok a kulcs van a kezibe s most zárja az ajtót. Ki az, felismeritek-e? kérdezte Erzsi izgatottan. Az arcát nem lehet látni, mert elzavarosodott a víz. Egy ideig csend lett. Erzsi kilencszer körbejárta a csebret majd körözni kezdett a karjaival. Sorra megérintette a lányfejeket és úgy tett mintha megáldaná õket. Idõnként furcsa szavak szakadtak ki belõle, testét enyhe rángások himbálták ide-oda, de nemsokára megnyugodott és újra figyelni kezdett. Megint a vékony hangú lány szólalt meg elsõnek. Látom mondta izgatottan ott áll a szobába és keres valamit. Most kinyitja a kredenc ajtaját, de be is csukja. Igen, becsukja a kredencet és a pohártartóhoz megy mondta izgatottan egy harmadik úgy néz ki valamit keres a poharak közt. Már meg is találta, nem kellett sokat keresni folytatta az elõzõ most zárja a szekrényt. A lányok felsikoltottak. A pénz, a pénz. Ott van a kezibe a pénz. Csak lassan intette le õket Erzsi az arcát nézzétek, az arcát! A lányok most egymás szavába vágva mesélik el, hogy mit is láttak. Olyan közepes termetõ, nem is sovány, de nem is igen kövér Fejkendõt hord. Szoknya van rajta. A lábán csizma, ha jól látom piros. Nem piros az, fekete torkolta le egy másik. Szóval fehérnép? kérdezte Erzsi. Fehérnép hát, az már bizonyos kiáltották a lányok. Tovább, tovább nógatta õket az asszony mit láttok még, milyen színû köntöst visel? A lányok azonban ezt nem tudják eldönteni. Az egyik azt mondja, hogy piros a szoknyája és fehér réklit hord, fekete mellénnyel, a másik azt állítja, hogy nincs mellény rajta csak ing, a harmadik feketének látja a szoknyáját. A fejkendõit, azt nézzétek kiáltja Erzsi, de minden hiába, a lányok össze vissza beszélnek, egymás szavába vágva bizonygatják az igazukat, így az egészbõl nem sül ki semmi. Közben a víz is zavarossá válik és Erzsi hiába próbálkozik a varázsszavakkal immár nem lehet segíteni. Úgy néz ki a csebrezés ezzel véget ért. A leányok még egy ideig beszélgetnek a dologról aztán lassan hazaszéledtek. A faluban úgy három napig csend volt, sajnálták Ferencéket a kár miatt de a csebrezés után kezdtek kidugulni a pletykálkodás csatornái. Elõször csak suttogva beszéltek a dologról, de egy idõ után mindenkinek volt saját véleménye s aki ezt a leghangosabban hangoztatta, azét hordták szét az emberek. Egyesek azt mondták, hogy a csebrezésbõl az derült ki, hogy a faluban kell a tolvajt keresni. Mások úgy vélték, hogy igencsak közeli szomszéd vagy falustárs lehetett az illetõ, hiszen viszonylag könnyen bejutott a házba, sõt azt is tudta, hogy a háziak nincsenek otthon. Aztán valahonnan felröppent egy hír és megerõsödni látszott miszerint a lányok Terkát látták a cseberben, mindenesetre erre utalt, az öltözék sõt valaki látta is, amikor egyedül szaladt vissza a házba és úgy tûnt, hogy nagyon sietett. Ezzel a mozzanattal kezdetét vette a pokoljárás, melynek egyedüli szenvedõje Terka lett. Eleinte hûvösen bántak vele az emberek, volt, hogy elnéztek a feje fölött és nem fogadták a köszönését, de amikor egyszer éppen felszegbõl hozta a tejet, a kapu elõtt ácsorgó asszonyok utána kiabáltak, hogy, tolvaj. Terka sírva ment haza és otthon rögtön elmondta, hogy mi történt. Édesanyám én a föld alá süllyedek szégyenemben mondta zokogva itt száradjon le mind a két kezem, ha én vettem el azt a pénzt. Tudom leányom, csak hát a falunak azért van szája, hogy beszéljen. Béniné a szíve mélyén érezte, hogy valami nagy bajt követett el azzal a csebrezéssel, de tehetetlen volt. Az ura is szekálni kezdte Terka miatt, mert a lányt úgy mocskolták a faluban, hogy szegény már nem is mert az utcára menni. Úgy telt el egy egész hét, hogy Béniék nyomorúsága a lopás miatt nem, hogy enyhült volna, hanem még inkább súlyosbodott a rágalmak végett. Az asszony hiába adott misére valót a papnak, hiába imádkozott naphosszat a feszület elõtt, csak nem akart semmi az õ javukra fordulni. Már nem is bánta annyira a pénzt majd ad helyibe mást az isten gondolta, inkább Terka miatt aggódott. Az meg csak emésztette magát s kisírta mind a két szemét a bánat miatt. Aztán ott volt az ura. A csendes, halk szavú ember most egyszerre goromba természetûvé változott, mikor csak otthon volt folyton szidta az asszonyt a csebrezés miatt. Káromkodott ahogy csak a száján kifért, hogy így meg úgy lesz ha nem vet véget a falubeli szóbeszédnek, sõt egyik este kijelentette, hogy elkergeti az asszonyt. Béniné nem tudta, hogy mitévõ legyen. Akarta volna õ eleget jóvá tenni ezt a dolgot, de valahogy nem lehetett. Sokat gondolkodott, sokat ette magát a baj miatt, de csak nem tudta kitalálni, hogy hogyan is szedhetné rendbe. Aztán egyik reggel, amikor éppen az abroszt rázta ki eszébe jutott valami, amivel megmenthetné Terkát s a családját a szóbeszédtõl. Megvárta míg este lett s amikor már nagyon késõre járt s a lámpát is elfútta az ura, egy ideig hallgatózott s mikor megbizonyosodott, hogy mindenki elaludt szépen felkelt, magára terített egy lepedõt s elindult a szomszéd háza felé. Na ha ti hisztek a csebrezésbe, hát majd hinni fogtok a kísértetekbe is gondolta s mindent úgy csinált, ahogy eltervezte. A szomszédék már aludtak, sehol semmi nesz nem törte meg az éjszaka csendjét. Béniné a ház elé érve bezörgetett az ablakon, majd elváltoztatott hangon ezt mondta: Ébredezzetek emberek, nagy hírt hoztam nektek. Azért jöttem, hogy elmondjam a szomszédnul eltûnt pénz dolgát. Itt egy pillanatra megállt, megvárta míg a háziak magikhoz térnek az álom fogságából s mikor úgy gondolta, hogy immár fogékonyak a beszédre így folytatta: Hát abbiza úgy leve, hogy az öreg Ferencék annak üdein egy kerek esztendõn keresztül nem fizették ki a temetõõrt, akit a múlt héten szólított magához az Úristen. De mivel az adósság az örökké adósság marad, így az öreg Tódor lelke visszatért a ki nem fizetett bérért, hogy így, a másvilágról es eleget tegyen az igazságnak. Így hát kár bánkódni egy percig es, elvégeztetett s tanolság ejsze csak annyi leve belõle, hogy tik se feledkezzetek meg kifizetni az adósságaitokot, mert nem tudhatjátok, hogy mikor s honnat jõ el az igazságtétel. Azzal megfordult s amilyen váratlanul érkezett olyan hirtelen veszett bele a sötétségbe. Az éj leple alatt még beosont két szomszédhoz s ott ugyanezeket mondta el. Aztán hazament, lefeküdt s várta a másnapot. Nem kellett sokáig várnia, mert a következõ nap se volt lustább az elõzõnél. Az is rendes idõben keltette a kakasokat s azok olyan kukorékolásba kezdtek, hogy nem volt hiba benne. Alighogy pirkadt Béniné szomszédasszonya máris talpon volt s égett a vágytól, hogy elmondhassa a legfrissebb híreket, amit elsõ kézbõl magától a kísértettõl hallott. Mivel a szája még nem fáradott el a nagy mesélésbe így történt, hogy még azon a reggelen az õ jóvoltából az egész falu tudomást szerzett az igazságról. Egy igazság azonban csak fél igazság maradt volna, ha a másik szomszéd is szóról-szóra ugyanezeket nem állította volna szintén egy bizonyos kísértet szavai után. Fény derült tehát mindenre. Nemsokára már mindenki tudott a történtekrõl s az emberek igencsak sajnálkoztak, hogy Terka becsületességét kétségbe vonták. Az idõ pedig csak telt, mint ahogy az lenni szokott, mert úgy-e ez volt a dolga. Béniné immár nyugodtan aludt s a pénzlopás után ejsze elõször akkor kacagta el magát, amikor egyik nap összetalálkozott Részeges Jóskával, aki egy fa törzsét ölelgette s közben ezt kiáltozta a kocsma felé: Hé kocsmáros, meghozám az adósságot, ejsze jobb ha én hozom el, minthogy valaki más avatkozzon közbe. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
