vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Lajtai Kadocsa Klári)
 
ESSZÉ, JEGYZET
A jó keresztény
Most is, mint majdnem mindig, csak sóhajtozott a szegény ember, vagy ha már megunta a nagy jajgatást, rekedten énekelni kezdte csak úgy maga elé, a halálrászántak részeg toborzóit. 
    Nem maradt sok kedve sem tovább olvasni az éppen a keze ügyébe került könyvet, amiben olyan dolgokat olvasott, mint például a következő bekezdést: 
    Véleményem szerint (mármint a szerző véleménye szerint) egyeseknek a gazdagsághoz, míg másoknak a szegénységhez van tehetségük. Hangsúlyozom: tehetségről van szó! Nos, ha valaki például a gazdagság talentumával jön világra, de sorsa netán nyomorúságba taszítja, szenved, átkozza a világot, és mindenkit, aki többre vitte, mint ő, ellenségének tekint. Ám ha az ember a szegénység tehetségével születik, szerencsétlen lesz, ha véletlenül gazdaggá válik, a vagyonát el fogja herdálni, emiatt lelkifurdalása lesz, de egyébként is baklövést baklövés után fog elkövetni financiális ügyeiben. Ám ha sínre kerül, vagyis a szegénység lesz osztályrésze, kitűnően fogja érezni magát, nem kell a pénzzel bajlódnia, a tolvajok sem foszthatják ki, függetlennek, szabadnak érezheti magát, bizonyos értelemben éppúgy, mint a gazdag, hiszen gondtalanul élhet.
    A szegény ember nem hibáztatta magát sanyarú sorsáért, inkább csak nyugtatgatta magát: nem lehet a szememre vetni, hogy rossz keresztény lennék, hiszen minden húsvétkor meggyónok, böjtölök, és ha kevés is van belőlük, de a magam módján még szeretem is a felebarátiamat, és ami kevés értékem van, azt még kérés nélkül is szívesen megosztom velük. Sőt, amilyen naiv és emberszerető vagyok, még a legádázabb rosszakaróimat és ellenségeimet is a keblemre ölelném – és mégis, és mindezek ellenére és dacára, nem tudok megélni, éhen kell pusztulnom, előbb mint utóbb.
    Pedig tudta, vagy legalábbis sejtette, hogy a kerek nagyvilágon nincs ember, aki annyira megérdemelné a jólétet, vagy legalábbis a jobb létet, mint ő maga.
    Bozótról bozótra vándorolt, vagy menekült szakadatlan, mint akiről már az árnyéka is leszakadt, mint aki előtt minden jobb érzésű gazda bezárja az ajtaját.
    – Fű és láp alatt, elfeledett erdők éjféle alatt lakom, kezemben furkóvá rándul a virágos ág is, és éhes vagyok, sóhajaimtól lebben a rengeteg. Úristen, segíts!
    De a százszor és ezerszer megszólíttatott Úristen, mintha mi sem lenne természetesebb, a szegény ember beszédére nemhogy a füle botját nem mozgatta, de még a kisujját sem. Az ördög azonban gondolt egyet, és bár szívesen időzött volna még birodalmában, mégis elment a szegény emberhez, egy filantróp amerikai bankárnak öltözve – hiszen nagy átváltozó művész hírében áll ugye, és a megjelenésre bizony adni kell.
    – Hallod-e, te szegény ember! Adok énneked egy milliót, s ha igazán jó keresztény módjára bánsz a pénzzel, egy esztendeig még nálad is hagyom.
    A szegény ember nem gondolkodott sokáig – bár jó szokásához híven, azért meghívatta magát egy fröccsre, mert bizony kiszáradt a szája a sok magában beszéléstől, és az Istennel folytatott, egyoldalú rimánkodásban.
    Belecsapott az ördög (ez alkalommal) sima és kövér kezébe, és ezzel az üzlet megköttetett.
    Az ördög ott helyben kitöltötte a csekket, amit emberünk még aznap be is váltott – bár nem ment könnyen, hiszen először még a kiszemelt bank környékéről is el akarták kergetni, de aztán a zárás előtt pár perccel mégis bebocsátást nyert az öreg. A posta dolgozói nem kicsit meglepődve vizslatták a csekket, és bizony el-elhúzták a szájukat, mikor kifizették a szegény embert, aki köszönte szépen a kisasszonyok kedvességét, még meg is emelte a lyukas kalapját, majd huszárosan összecsapva a két lábát, hátat fordított, mind a banknak, mind a sanyarú életnek.
    Volt egy milliója, ami euróban értendő természetesen, hiszen egy ördög csak nem lesz olyan smucig, és kisstílű, hogy egy megkeseredett szegény ember szemét kiszúrja holmi egy millió forinttal, hiszen azzal mire megy ebben a világban bárki is, nem hogy egy toprongyos vénember.
    A szegény ember, jobb ötlet hiányában, úgy örült a temérdek-tengernyi pénznek, mint még semminek és soha. Mit bánta, hogy két gyermekéről évek óta nem hallott se jót, se rosszat, hogy lövése sincs, hogy a felesége él-e vagy sem. Már nem is gondolkodott azon, hogy volt feleségét kisemmizi a saját lakásából, ahonnan az a romlott és féleszű asszony volt olyan kedves és az utcára penderítette, egyik napról a másikra, annyit sem mondva, hogy fapapucs.
    Nem akart ő vitatkozni, de időről-időre bosszút esküdött, hogy aztán ezeknek a nagy elhatározásoknak csak jajgatás, könyörgés és káromlás legyen a vége.
    De most minden megváltozott. Hogy dúsgazdag lett, hogy felvetette a pénz – nem újságolta el senkinek, hiszen nem evett meszet, meg amúgy sem most jött le a falvédőről, hiszen tudja, hogy milyen ez a világ, és mire menne azzal, ha eldicsekedne fűnek és fának, hogy bizony rámosolygott a jó szerencse, hogy végre megfogta, ha nem is az Isten, de az Ördög lábait.
    De akárhogy is óvakodott minden árnytól és embertől, egy még nálánál is szegényebb rokonnak sikerült kilesnie pont azokban a pillanatokban, mikor a pénz fölött érzett örömét bizony alig tudta magában tartani.
    – Drága barátom, édes egy komám, tudom én, hogy jó keresztény vagy, aki egy légynek sem tud ártani, oszd hát meg velem a vagyonodat, hiszen jutna is, maradna is, ahogy a közmondás is bölcsen mondja.
    – Nem oda Buda, drága felebarátom, nesze, itt van 50.000 euró, de soha a büdös életbe ne lássalak, még csak a közelemben sem, mert nem tudom, hogy mit csinálok veled, főleg ha még el is jár a szád az én nagy vagyonomról, amihez neked amúgy az égadta egy világon semmi közöd nincs, de hogy lásd kivel van dolgod, hogy kivel hozott össze a jó sorsod, vidd ezt az ötvenest, és élj meg belőle ahogy tudsz, a többi már nem az én dolgom.
    Szedte hát a sátorfáját a szegény ember még szegényebb rokona, keserves képet vágva, hogy így el lett intézve, de hát mit tehetett?
    A szerencsés szegény ember pedig továbbra is osztogatta a pénzét, uzsorára persze – teszem hozzá, hiszen lehet, hogy kereszténynek keresztény volt, de azért nem hülye.
    Így még egy év sem telt el, és kettő, azaz 2 millió eurót számolhatott össze, ami forintban sem kevés.
    Abból még arra is futotta, hogy nagylelkűen elosztogasson százezret, de persze nem azoknak adott a két tengernyi pénzéből, akiknek már évek óta tartozott, inkább csak úgy találomra.
    Számolgatta a pénzt, és várta az ördögöt, aki most kosztüm nélkül jött.
    – Na kedves barátom, hogy vagyunk azzal a kis pénzzel? – kérdezte, és már jó előre mosolygott.
    – Mint egy jó keresztény! – felelte a szegény ember bátran, és amit már majdnem egy éve nem cselekedett: keresztet vetett.
    Az ördög nem szaladt el, nem is dicsérte meg az egykor volt szegény embert, inkább a pénzt akarta látni, amit meg is olvasott, majd így szólt:
    – Te öreg! A pénzedet megkétszerezted, ezt jól látom, holott az első szembe jövő emberrel meg kellett volna osztanod. Fiam, így azt mondom: ez nálad nem maradhat egy fertály óráig sem. Adieu! – És hóna alá csapva, elvitte a két milliót.
    – Ilyen ez az átkozott ördög, és ilyen balga vagyok én – morfondírozott a szegény ember, majd rekedten énekelni kezdte csak úgy maga elé, a halálraszántak részeg toborzóit.
Móritz Mátyás
A cikk 2007. június 23-án került fel a világhálóra.
 
Visszatérés az
ESSZÉ, JEGYZET
rovat további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
főoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
skype-nevünk: napsziget, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
a Magyar Művészeti Portál