vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Lajtai Kadocsa Klári)
 
ESSZÉ, JEGYZET
Magyar kultúránk végvárai
„Szép nyelv a magyarnak nyelve – elsőt rebegve, végsőt sóhajtva.”
    Mondhatnánk így is, bölcsőtől a koporsóig.
    Azonban a két véglet között boszorkánytáncot járat az élet; derűre ború, borúra derű és sok visszafogott kiáltó szó... zokogva mondom, olvasd te is zokogva!
    Az értelem és érzelem kavarodása tette és teszi széppé a visszafojtott, felszínre került szellemi világot, a mávészeteket és ezek ágazatainak értékét.
    Szépen szóló magyar nyelvünkkel született meg kultúránk Királyhágón innen és túl.
 
„Különböző nyelvek melegéből keltek ki különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette.
    Mint jelképes hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye.
    Kegyelet, hűség és becsület illeti őt.”
Tamási Áron 1941.
 
A székelyföld még ma is a kegyelet helye, a templomokban nem kenternyálnak, ott énekelnek az emberek.
    A csíksomlyói hegy oldalában könnyes szemű ezrek torkából visszhangzik „István a király”... szív és lélek és ez a köbön; háromszor!
    Hiszem azt, hogy van még egymillió érett magyar személyiség a Királyhágón túl.
    Ez a terület a civilizációk kapcsolódásaival sokszínű, sokrétű, bonyodalmas.
    Erdély sajátos műfaja a ballada, amely dráma is, líra is és néha burokban született, őrzött sejtelemszerű.
    Ezt a sejtelemszerű csodálatos álomvilágot látogatta és gyűjtögetett benne Bartók Béla és Kodály Zoltán; nem akadálytalanul és nem mindig megértéssel.
 
„Mit akarok a régi székely dalokkal? – ezt kérdik még ma is egyre-másra. Még mindig vannak, akiknek szívében kőre hullott a mag, akiknek ezek a dalok nem mondanak semmit, legfeljebb kuriózumnak, múzeumba valóban nézik.
    Múzeum! Ellenségei oda szeretnék már zárni az egész magyarságot, hogy üveg alatt mutogassák. (Idegenforgalom.)
    Jól is illene oda »festői népviselet« mellé, gramofonlemezeken eredeti székely dalok... De hiába. A magyarság még él és egyelőre nem akar múzeumi tárgy lenni.
    A székely dal is él, egy pillanatra sem hallgatott még el. Most éppen erősüdik a hangja, mint friss tavaszi szellő fúj bele a mygar zeneélet csukott szobájába. Majd elválik, ki jár jobban: aki elébe tárja keblét, vagy aki fázva húzódik köpenyébe.
    De hát olyan idegen, külön nép a székely?
    Lehet a szavát ennyire nem érteni?
    Ha kimutatják is a tudósok, hogy a magyarság tízféle szilánkból állott össze: aki közelebbről látta, tudja, hogy a magyar lélek egy-ugyanaz Somogytól Szatmárig és Csíktól Nyitráig.
    Ilyen volt valaha a magyar zene nyelve is. Valamikor a székely dal volt a magyar dal: törmelékei, maradványai a többi magyarság közt mindenütt ott vannak. Ma a székely a legmagyarabb magyar és a magyar csak úgy lehet újra magyar, ha mennél székelyebbé tud válni.
    Ez a megújulás útja, ezt kell követnie a magyar dalnak is, ha nem akar elsenyvedni egyre vértelenebb maga-ismételgetésében.
    Mélyszántás, rigol-eke kell most a magyar léleknek, hogy újrateremjen. Ez a rigol-eke a székely dal, mely ha beleszánt a magyar lélekbe: ősi gyökeréig feltárja, kihozza napvilágra a kártékony férget, megújítja a talajt.
    Ezért akarnám elvinni minden magyar házba, hogy megérezze mindenki »ez vagyok, ennyi az elhasználatlan erő bennem«.
    El akarnám vinni mindenhova, ahol »négy-öt magyar összehajol«, hogy ne kérdezzék »miért is?«, hanem azt mondják: ezért is, meg azért is, meg mindenért: élni érdemes és kell.
    Az utcán állítanám meg vele az embereket, mikor dúlt arccal loholnak a buszon vagy a falat kenyér után, hogy vigasztalást merítsenek a csodakútból.
    És el akarnám vinni a világot mindenüvé, ahol csak értenem a zene nyelvén, hogy ezen keresztül is jobban tudják meg, amit oly rosszul tudnak: hogy mi a magyarság.
    Ennyi minden akarok a régi székely dalokkal.”
Kodály Zoltán 1927.
 
Erdély mindig bonyolult, mindig kettős, mindig igen is meg nem is, a kettő között van; szabadságszenvedéllyel megáldott székely nép, kemény, szikár, a maguk lábán álló magyarok.
    Ebben a hazában más a víz, másképp nőnek a fenyők és másképpen ragyognak a csillagok.
    2005. december 5-én a két országrész ölelkezését vártuk – a csalódás fájdalmas volt...
    Nem véletlenül a Román Állam jól működő politikája azonnal miniszteri tárcákat ajánlott fel a nemzeti kisebbségnek.
    Az anyaországon belüli civakodások eredménye, az előrelátás hiánya ide vezetett.
 
„Vajha a gyűlölet és az ellenszenv helyét egyszer már a szeretet és az együttérzés nemesebb érzetei váltanák fel; mert akiket elválhatatlanul összekötött a sors, azok a közös jólétet csak az összetartozásban találhatják fel: mert a népek kihívása nem egymás gyűlöletében, hanem egymás szeretetteljes támogatásában találja fel a megoldást; mert sehol sem alkalmazható jobban ez a latin közmondás, hogy »Interduos litingantes tertius gandet«, mint a népek életében, a vizsályon örülő harmadik pedig nem más, mint az uralomra törekvő zsarnoksága.”
Orbán Balázs 1873.
 
Valamikor a magyar föld a nyugati kereszténység művészet-tartományává vált, s ennek is határterülete Erdély (Székelyföld).
    Székelyföld a bástya, s a magyar művészet végvára kelet felé.
    Kultúránk tájegységek szerinti felosztása és azok értékmérői különbözőek.
    Széklelyudvarhely vármegyében a nagyküküllő, Kisküküllő, Homoródmente kultúrákat különböztettek és különböztetnek meg még ma is.
    A Hargita hegyvonulatából eredő három folyót akár a szentháromságnak is nevezhetném, az élet igazi vize, a fennmaradás igazi cseppéből fakadó erő, a székely lelkierő – a lelki gazdagság tartozéka.
    A székely fájdalmait Madéfalván a székely vértanúk emlékművénél és a csíksomylói zarándoklatok óráiban enyhíti; és töltődik fel újra hittel azért, hogy hitté válhasson számára az akarat.
    Székelyföldön a lélekápoláson kívül kemény, kitartó ápolói vannak a székely–magyar kultúrának, vigyáznak várainkra, bástyáinkra azért, hogy kilátótörnyaink meg ne szűnjenek.
    A harmadik ezredfordulón üzenet hallatszik keletről, a Királyhágó felől tiszta magyarsággal: – Itt maradtunk! Megmaradtunk szívben, lélekben magyarnak!
 
Édesanyám csak ennyivel kérdőjelezné meg vágyaimat, gondolataimat: – Álmodsz fiam? Álmodj!!!
 
Imecs László
A cikk 2007. május 9-én került fel a világhálóra.
 
Visszatérés az
ESSZÉ, JEGYZET
rovat további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
főoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
skype-nevünk: napsziget, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
a Magyar Művészeti Portál