vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Lajtai Kadocsa Klári)
 
IRODALOM, KÖZÉLET
A bizakodó Jankovich
100 éve született Jankovich Ferenc író, költő
A felszabadulás utáni nemzedék szinte mindent egyszerre akaró ifjúsága tartotta a legeredetibb indulójának a „Fényes szellők” dalát, melyet országszerte énekeltek – elképzelhetően valóban – szívből jövő torokkal. 
    És ahogyan a nagy, közös igéknél is lenni szokott, az éneklők közt szinte alig volt, aki tudta volna, hogy ezt a verset Jankovich Ferenc író, költő írta, akinek költeményéből népdal, egy nemzet köztulajdona lett. 
    Pedig Jankovich az ismert poéták közé tartozott, már a felszabadulás előtti évtizedben is nem egy irodalmi kör tudta a magáénak. A Nyugat munkatársai mint elegáns kultúrájú, biztonságos formaművészt tekintették. A Válasz köre „a népiek” csoportjába sorolta a fennálló renddel lázongóan szembenálló költőt. 
  
Jankovich Ferenc
 
Jankovich Ferenc
  
    Vidéki munkáscsalád fiaként született 1907. november 29-én, Székesfehérvárott. Ősei dunántúli parasztok voltak, akik valamikor valahonnan nagyon messziről érkeztek, alighanem horváth származásúak, birtoktalan, kardforgató kisnemesek, akik aztán mégis lesüllyedtek a kétkezi szegénységbe. Az író apja falusi kőművessegéd volt, aki értett a gipszöntéshez is, így lett belőle kisvárosi munkás Székesfehérvárott. Itt született fia is, aki már kisiskolás korában kitűnt tanulókészségével és szép énekhangjával. Ösztöndíjak által tanulhatott tovább, eljutott Pestre, az egyetemre, ahol magyar-francia szakos tanárnak készült. Bekerült a híres tudósképző Eötvös Kollégiumba, majd jeles eredményei folytán arra is ösztöndíjat kapott, hogy Párizsban folytassa tanulmányait. A zenekedvelők mint a Magyar Dal című zenei szaklap szerkesztőjét ismerték, és mint szakértőnek, el is fogadták a véleményét. Sokan pedig nem is értették, hogy miért nem ment el operaénekesnek, hiszen remek tehetségnek bizonyult. 
    Kora ifjúságától, ahol csak társaságban megjelent, pár pohár bor után mások kérésére „engedett” a kívánságnak s énekelt. Akik hallották, azoknak felejthetetlen zenei élmény maradt, ahogy Jankovich a széken hátradőlve vagy francia népdalt, netán operaáriát, vagy forradalmi indulót énekelt. Kortársai visszaemlékezései szerint ifjúkori élményei alapján szinte mintapéldánya volt a népi írónak, verskultúrája jellegzetes értelmiségi volt, férfias becsületessége, segítőkészsége az irodalmi élet egyik legszeretettebb egyéniségévé tette. Aztán hirtelen fordulattal beiratkozik a Zeneakadémia énekszakára, hogy operaénekes legyen. Ám mire az lehetne, már híres költő és író, aki az irodalomban találja meg hivatását. Költészetében találkozik a népdal, a Nyugat verskultúrája, a modern francia költészet hatása. Azonban ez a szóművészet – minél közelebbről fenyeget a háború és a fasizmus, annál komorabbá válik. Néha már a nemzethalál fenyegetése kísért félelmeiben. Eszmevilága a Nemzeti Parasztpárt balszárnyához áll közel, amikor a fasizmus és a marxizmus tanaik kettős hatásának következményeként egyre erősebben távolítja el egymástól a népi írókat is. 
    A háború kitörésekor már antifasiszta költő. Korai, első verseskönyve, a dunántúli hangulatokat idéző Kenyérszegés még Párizsban jelent meg. Ezekben a versekben (sőt következő köteteiben is) a fő téma a táj, a természet és az idillikus szerelem. Majd amikor visszatér, itthon a népnyomorral, a készülődő fasizmussal találja szemben magát. A népiesek és urbánusok ellentétében ide se, oda se sorolható, vagyis inkább mindkét helyre sorolható, egy kétségtelenül népi származású, valódi művelt értelmiségi. Egyaránt szeretettel látják a Nyugat urbánus és a Válasz népi körében. Szinte irodalmi programja az, hogy ide is, oda is ír, és egyre nagyobb szükségét érzi, hogy tudja, mi van itthon. „Láttam Párizst, nem láttam Baranyát” – írja az egyik legszebb versében, a Szántód partjainál címűben. 
    A felszabadulástól kezdve a legnépszerűbbek közé tartozik. Szorongásossága szétfoszlik, felébred ifjúkorában játékos derűje. És a költő mellett megszólal a prózaíró is. Még a háború alatt írt egy regényt, a Téli virágzást, amely az első világháború képeinek idézésével tiltakozott a második világháború ellen. Csak a felszabadulás után jelenhetett meg a Bűn és bocsánat című körkép a két világháború közti korszakról – értő humanizmusa folytán csak a személyi kultusz elmúlása miatt. Dokumentumértékű háborús naplója a Csepp a tengerben, történelmi lélektani fordulatokkal. Igazi regényterülete a történelem: itt együtt érvényesülhetett széles epikai  készsége, költői látomása. Dunántúli végeken a címe regénytrilógiájának (Hulló csillagok, A téli fiai és Hídégetés), amely a török kor emberöltőit idézi fel, a Dunántúlnak sajátos helyi tájképeivel. Ugyanekkor népszerű ifjúsági regényeket ír, néha színjátékot is, csengő-rímes verseket kisgyerekeknek. Műfordításai is jelentősek, ezen a téren is nagy szerepe van. Francia nyelvtudása, kitűnő verselőkészsége mellesleg a legjobb műfordítók közé sorolja: Moliére, Dumas, Rolland hivatott tolmácsa, és számos modern francia, illetve belga költő rengeteg költeményét fordítja magyarra szigorú szabályok keretei közt. De azért mégiscsak költő, bárha utolsó esztendeiben népszerű olvasmány lesz önéletrajza is, még inkább Mátyás királyról írt regénytrilógiája. Habár kiváltottak történelmi regényei kritikákat, miszerint hőseit romantikusan idealizálja és fontosabb számára a költői hangulat, a múltlátomás, mint a konkrétabb társadalmi összefüggések ábrázolása. S ezek nem is alaptalan bírálatok, ha észrevesszük, hogy ezek a „múltidéző” regények valójában költői prózában írt hősköltemények, annak a nép nagyságát ünneplő változatai. Nem véletlen, hogy a franciák között a legmodernebbek mellett annyira szerette Dumast és Rolland művei közül éppen a Colas Breugnont, amelynek egyenértékű fordítását adta a magyaroknak. 
    Költészete szakadatlanul fejlődött és hitelesen tükrözte mindig a korszakot, amelyet átélt: idillikusnak indult, majd szorongásosan komor lett, azután harcos antifasiszta, hogy a felszabadulás után kifejezze a közös reményeket, érdekeket és élete végén költészete klasszikus felépítettségben teljesül ki. Majd betegségével is lankadatlanul az emberségesség lelkes és formabiztos poétája maradt. 
    Mindent összetéve legrokonszenvesebb költőink egyike volt, s vannak versei, melyeknek minden antológiánkban a legszebbek között van a helye. 
    Példaértékű életpályája végén, 1971. március 9-én, Budapesten érte a halál. 
Dinók Zoltán
A cikk 2007. március 25-én került fel a világhálóra.
 
Visszatérés az
IRODALOM, KÖZÉLET
rovat további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
főoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
skype-nevünk: napsziget, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
a Magyar Művészeti Portál