vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Lajtai Kadocsa Klári)
 
ESSZÉ, JEGYZET
Kanadában sem zöldebb a fű,
a hazugságért pedig fizetni kell
A választások előtt azzal riogatták az országot Stephen Harpernek, Kanada jelenlegi miniszterelnökének az ellenfelei, hogy túlzottan vallásos, túlságosan konzervatív, a hagyományos családi és egyéb értékekhez tűzzel-vassal ragaszkodó, merev felfogású ember. 
    Elődjének, a liberális párti Paul Martinnak azért kellett idő előtt távoznia az ország éléről, mert hazudott, letagadta, hogy tudott volna a Crétien miniszterelnök idején elkövetett Quebéc-i csalásokról. Hogy hazudott-e vagy sem, nem az én tisztem eldönteni. Ő ugyan nem vallotta be, az ország azonban elvárta volna tőle, hogy mint miniszterelnök tudjon a visszaélésekről, s mert rosszul teljesítette ezirányú kötelességét és „vétkesek közt cinkos, aki néma”, le kellett mondania. A közösség pénzét elsikkasztó bűnözők pedig rács mögé kerültek. 
    Kanada nem omlott össze sem morálisan, sem gazdaságilag ettől, hanem új miniszterelnököt választott, történetesen Steven Harper konzervatív pártvezért. A fiatal miniszterelnök ambiciózus, mosolygós és rendkívül határozott. Egyre-másra hozza a kampányprogram idején meghirdetett reformokat, és még senkire sem kényszerített rá egyetlen szélsőséges vallási szektát sem. De hívő ember, és mint ilyen, követi a bibliai Tízparancsolat ama tételét, hogy „Ne hazudj!” És tiszteli embertársainak, mondjuk inkább úgy: honfitársainak nemzetiségi, vallási és kulturális igényeit. Mert úgy véli, ha egy nép valamit nagyon kér, akkor annak a kérésnek valamiféle megalapozottsága, valóságos oka és célja van. 
    Ezért Stephen Harper, Kanada konzervatív kormányfője megtette azt, amire idáig nem volt példa az ország történelmében. 2006. november 27-én, egy sötét, esős éjszakán, a Kanada csendes fővárosában székelő parlamentben 266 igennel és 16 ellenszavazattal elfogadtatta kormányának előterjesztését, mely elismeri a québeci francia nemzet létezését. Az eredmény azt mutatja, hogy az ellenzéki liberálisok, a szeparatista Québeci Tömb és a szocialista Új Demokrata Párt képviselőinek többsége is támogatta a kormány javaslatát. Ez a döntés igazában nem biztosít semmiféle új alkotmányos jogot a 7,5 milliós Québec tartománynak, mégis jelentős hordereje van abban a társadalomban, mely az 1995-ben rendezett népszavazáson majdnem leszakadt Kanadától. Nyilvánvaló, hogy reálpolitikai és stratégiai megfontolások mozgatják a miniszterelnök döntéseit. Harper bizonyára ebben az esetben is tisztában volt azzal, hogy tűzzel játszik, amikor előhozakodik ezzel a kényes nemzeti kérdéssel, amelynek szerencsétlen kezelése nemcsak saját kisebbségi kormányát, de Kanada egységét is veszélybe sodorhatta volna. Úttörő politikusként mégis rábólintott a franciák hosszú ideje tartó követelésére, mert úgy véli, hogy a multikulturális, egyesült Kanadában jól megfér egymás mellett két önálló nemzet, az angol és a francia.  
    A média jóvoltából az utóbbi napokban tanúi lehettünk annak a nemzetközivé duzzadt botránynak, amely az ottawai parlament falai között lezajlott: a Maher Arar-ügynek. 
    Mint ismeretes, az akkor Montreálban lakó Maher Arar kanadai-szíriai állampolgárt 2002 szeptemberében New Yorkban, tunéziai vakációjáról hazafelé utaztában, az amerikai hatóságok letartóztatták és Szíriába deportálták. Maher Arar 1970-ben született Szíriában, 1987 óta él Kanadában. Itt végezte egyetemi tanulmányait, mester fokozattal szerezte meg mérnöki diplomáját, Ottawában telekomunikációs mérnökként dolgozott.  
    A kanadai állami rendőrség, az RCMP 2002-ben Arart szélsőséges izlámistának minősítette, és terrorista kapcsolatokkal gyanúsította meg. Ezeket az  információkat átadta az amerikai hatóságoknak. Noha kanadai útlevéllel utazott, az amerikaiak Arart nem Kanadába, hanem volt országába, Szíriába deportálták, ahol tíz hónapig tartották fogva, kínozták, faggatták. Mint terroristát.  
    Az RCMP főnöke - Királyi Kanadai Lovas Rendőrség - Royal Canadian Mounted Police -, Giuliano Zaccardelli ez év szeptemberében meg kellett hogy jelenjék az ottawai Parlament Köz- és Nemzetbiztonsági Bizottsága előtt, hogy számot adjon arról a fatális tévedésről, amelynek következtében egy alaptalanul megrágalmazott kanadai állampolgár és családja majdnem egy esztendei szenvedésen, megaláztatáson ment át, és amelyért Arar nemcsak becsületével, de majdnem az életével fizetett. A parlamenti megidézésre azután került sor, hogy Dennis O’Connor bíró, aki megbízást kapott az Arar-ügy semleges, elfogulatlan kivizsgálására, nyilvánosságra hozta a tényfeltárás eredményét. Ennek a summázása az volt, hogy Arar ártatlan, jogtalanul deportálták, rágalmazták és kínozták meg. Zaccardelli RCMP főparancsnok akkor azt nyilatkozta, hogy 2002-ben tudott Arar megbélyegzéséről. Állítása szerint csak azután értesült arról, hogy beosztottjai téves információkat adtak át az Egyesült Államok biztonsági szerveinek, miután a kettős állampolgárságú mérnököt már visszatoloncolták Szíriába. Zaccardelli bocsánatot kért Arartól az RCMP végzetes hibájáért. Saját mentségére azt hozta fel, hogy a szeptember 11-i események után nem tudta a több ezer nemzetbiztonsági eset kivizsgálását egyenként követni. 
    Hétfőn, 2006. december 4-én Ottawában a Kanadai Klubban Giuliano Zaccardelli letagadta szeptemberi vallomását, mondván, hogy csak két hónappal ezelőtt, az O’Connor-jelentésből értesült az RCMP melléfogásáról. Másnap, kedden, 2006. december 5-én, a parlament Köz- és Nemzetbiztonsági Bizottsága előtt másodszor is meg kellett jelennie. Ekkor megerősítette hétfői kijelentését, mondván, hogy szeptemberben helytelenül tájékoztatta a Bizottságot értesüléseiről. Ez az ellentmondás a Parlamentben - pártpolitikától függetlenül! - egyértelmű felháborodást váltott ki. A kérdések kereszttüzébe került Zaccardelli percek alatt elvesztette nemcsak a parlamenti tagok bizalmát, hanem Steven Harper miniszterelnökét is.  
    Ezen a napon tanúként hallgatták ki az ügyben az akkor Szíriába akkreditált kanadai nagykövetet, Franco Pillarellát is, aki jelenleg Romániában képviseli Kanadát. A Bizottság többször rákérdezett a kanadai külképviselet hivatalnokainak a szíriai börtönben ülő Ararral történt első találkozására. Noha Arar azt állította, hogy két hete tartják titokban fogva, a nagykövet a szíriai titkosszolgálat főnökének hitt, aki szerint csak 24 órája került őrizetbe a kanadai fiatalember. A kihallgatást végző Paul Cavalluzzo megkérdezte, hogyan lehetséges az, hogy Kanada külföldi képviselője nem a kanadai állampolgár szavának adott hitelt, hanem egy idegen ország tábornokának. A Bizottság véleménye szerint Pillarella nagykövetként rosszul képviselte országát, mert miközben ugyan megpróbálta kiszabadíttatni Arart, a szíriai hatóságoktól minden terhelő adatot bekért róla. Ezek alapján írta meg jelentését ottawai feletteseinek, miszerint Arar beismerte terrorista tevékenységét és Pakisztánban működő terror szervezetekkel való kapcsolatát. 
    Nem kellett több, mindössze huszonnégy óra ahhoz, hogy a hazug RCMP főparancsnok lemondásra kényszerüljön.  
    Stephen Harper miniszterelnök szerdán, 2006. december 6-án kijelentette, hogy gondolkodás nélkül elfogadja Zaccardelli lemondását, mert egy ember erkölcsi bukása nem teheti tönkre az RCMP 132 éves hírnevét és becsületét.  
    Kanada miniszterelnöke szó szerint veszi a bibliai Tízparancsolat ama pontját, hogy „Ne hazudj!” Az ottawai parlament megkövette Maher Arart, aki előre láthatólag 37 millió dollárnyi kártérítést fog kapni a méltánytalan bánásmódért. 
Dancs Rózsa, Torontó
A cikk 2007. március 15-én került fel a világhálóra.
 
Visszatérés az
ESSZÉ, JEGYZET
rovat további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
főoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
skype-nevünk: napsziget, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
a Magyar Művészeti Portál