vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Lajtai Kadocsa Klári)
 
IRODALOM, KÖZÉLET
Búcsú
(Lengyel Szabó László alkotótárs emlékére)
Lengyel Szabó László
„Játszd újra élet,
játszd újra azt, hogy még élek.
Játszd azt, hogy még nincsen vége,
Tegyünk úgy, mintha nem vennénk észre.”
 
(Lengyel Szabó László: Nekrológ)
 
Csak pár hete történt volna az alábbi beszélgetés? Laci mondta: – Egyszer biztosan benne leszek az újságban. Megírtam saját nekrológomat. – Mutasd meg! – kértem. – Nem – mondta –, majd elolvashatod az újságban.
    Akkor még nem tudtam, hogy milyen hamar sor kerül a fenti Nekrológ elolvasására. Laci a Barátok Verslista (www.verslista.hu) örökös tagja immár. 
    A megismerkedésünk sem volt mindennapi. Egy közös ismerősnél, egykori iskolatársánál látta meg néhány versemet. Felkeltettem figyelmét, telefonszámot kért. Többször hívott azután, de soha nem talált otthon. Üzentem neki, vegye fel a kapcsolatot a Barátok Verslista vezetőjével, felírtam számára ezt a telefonszámot is. Őt hívta, de úgy alakult, én vettem fel a telefont Badacsonyban. Pécsett nem tudott elérni – ott igen. Így beszéltünk meg egy személyes találkozót. Attól kezdve rendszeresen tartottuk a kapcsolatot.
    Nem volt számítógépe. Mindig kinyomtattam neki a verslistás leveleket, elolvasta, és ha valaki felkeltette az érdeklődését, annak írt postán. Hetente egyszer, péntekenként jött hozzám, 4 óra után. Általában 7-ig maradt, de többször előfordult, hogy úgy belefeledkeztünk a beszélgetésbe, hogy majdnem 8 óra lett, amikor észrevettük az idő múlását. Készítettem valamilyen gyógyteából egy kannával, mézzel és citrommal, sütöttem valamilyen sütit. Ő is sütött, pogácsát, amikor megtudta, hogy a magosat szeretem, akkor azt. Kis aktatáskával járt, abban rejtegetett verset, érdekes fotókat, cikkeket, mikor mit, kertjében termesztett gyógyteát, gyümölcsöt. Leültünk, beszéltünk és beszéltünk... Néha hozott egy-egy új verset, én olvastam el először, néha javítást javasoltam, aminek úgy örült, mint egy gyermek! Remélem, hogy boldog volt ezekben az órákban. Nem volt számomra férfi és én nem voltam számára nő – emberek voltunk, alkotótársak.
    Imádta néhány versemet, még zavarba is hozott – kívülről megtanulta. Tőlem akart tanulni, megható volt. Kérte, gyűjtsem össze az összes versemet és adjam oda neki, ki akarta adatni nyomdász és újságíró barátai segítségével. Később ő mutatott be két pécsi amatőr írótársaságnak, a Tollforgatók Egyesületének, és a Pécsi Amatőr Írók Szövetségének.
 
 
Július 13-án temették, 61 évesen…
 
Álltam a kápolna végében, az utolsó pad támlájára támaszkodva, észre sem vettem, hogy folynak a könnyeim. Kint 40 fokos volt a hőség, és én fáztam... A pap olyan szépen beszélt; életről, elmúlásról, ölelésről és szeretetről, ami áradt ebből a kis emberből, amiért úgy vágyódott. Ha hallotta Laci, biztosan meg volt elégedve. Egész életében sóvárgott a szerelem után, de nem érhette el az igazi szenvedélyt.
Miután a gyászoló tömeg – menni egyedül nem tudó, két oldalról támogatott, összetört felesége, két csudaszép szőke, karcsú lánya, zokogó anyósa, testvére, és a többi rokon, két szép unokája, a néha felzokogó kisfiú és egy 9 év körüli csinos, babaarcú kislány, barátok, volt kollégák  – már mind elment, én maradtam.
    Délután 4 óra volt, Laci ebben az időpontban távozott közülünk, 5-én. A sír tele volt szebbnél-szebb, a hőségtől már elalélt virághallommal, leültem a sír melletti padra és felolvastam, elmondtam neki, hozzá írt búcsúszavaimat, versemet. Nem volt ott más csak Laci, az Isten és én, a békesség és megnyugvás perceivel...
 
 
Lacinak…
 
Nem tudom miért, de azt tudom, kiért olyan nehéz a szívem. Hihetetlen, hogy elmentél. Fel sem tudom fogni, csak a fájdalom emlékeztet Rád.
    Sokkal többet ért nekem a barátságod, mint bármilyen világmegváltó szenvedély. Társam voltál, alkotó-társ. Csendes, halk szavú, néha haragos, az életre, azokra, akik bántották szeretteidet. Ha embertelenséget láttál, nem hagytad szó nélkül. Lehajoltál a törött szárnyú madárkáért, leszakadt virágért, esendő emberért. Figyelmes voltál és kedves – meg bosszús és morgós. Amolyan emberi. Igen, Te ember tudtál maradni, ebben a mai, zűrös, rohanó elüzletiesedett, érzelmeket szégyenlő, sőt megtagadó világban. Nehéz búcsúzni, hiszen idő előtt mentél el... Annyi terved volt még, annyi befejezetlen tennivalód?! 
Egymás verseit csiszoltuk, a Te jellemed csiszolatlan gyémánt maradt. Izabellának hívtál, ez a második nevem. Halálod mélyen érintett. Jó ember voltál. Leginkább úgy maradok hű az emlékedhez, ha ezentúl ezen a néven írok:
 
Fuchs Izabella: Nekrológ
 
Miközben süt a Nap
tombol a nyár
kis aktatáskádban
tengernyi csodád
égi vándoroknak
viszed már tovább.
 
Félbemaradt utad.
Vágyad, s a jóság
Elfogyott.
Térdig jársz már
a csillagokban –
végleges utazás.
 
Játszottad életed
s a halált
nem tudtad, nem a
túlparton –
itt lett volna még
szükségünk Terád.
 
2006. július 5.
A cikk 2006. október 4-én került fel a világhálóra.
 
Visszatérés az
IRODALOM, KÖZÉLET
rovat további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
főoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
skype-nevünk: napsziget, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
a Magyar Művészeti Portál