|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 „Nékem nincs ínyemre a dörgő taps, s
a zúgó éljenek.
Azt tartom én, nem épelméjű az, ki ebben
tetszeleg.”
(Mintha a jó öreg Shakespeare mester ismerte volna Varga Gabriella és interjúalanyai szerénységét…) Az interjúkötet igen népszerű műfaj a könyvpiacon. Ezért különösen örvendetes, hogy egy polgári értékrendet magáénak valló újságírónő és hasonló irányultságú beszélgetőpartnereinek egymásra találásából is könyv született. Varga Gabriella tevékenysége nem pusztán újságírás, hanem misszió. Nem csupán ír az ismert vagy kevéssé ismert, nemzeti elkötelezettségű művészemberekről, hanem szerzői esteken, kiállításokon, különböző kulturális rendezvényeken minden alkalmat megragad, hogy az értékrendjébe illő alkotókat közismertté tegye. Moderátorként, közreműködő szereplőként színpadon is népszerűsíti a nemzeti elkötelezettségű művészeket. Fontos számára a kevéssé ismert, fiatal, kezdő és határon túli művészek felkarolása. Az újságokon, lapokon, folyóiratokon túl könyveket szerkeszt, kéziratokat gondoz. Illés Sándor 92 éves, Magyar Örökség, Prima és Mikszáth-díjas író, a Magyar Nemzet tárcaszerzője például teljes kéziratanyagának gondozásával megbízta, de részt vett más írók, költők köteteinek szerkesztésében is. Gondos, tájékozott. Emberséges. Emberséges, abban az értelemben, ahogy a tapintat és az udvariasság nem üres forma, hanem a másik ember tisztelete benne a tartalom. Háttérbe húzódva, mint egy szeretetteli árnyalak közvetíti az interjúalany emberi valóságát. Felhívja a figyelmet a félreszorítottakra, tanár költőre, ismeretlen zenészre, csendben harcoló politikusra. Tiszta, választékos, különleges stílus jellemzi. Lélek hatja át az írását, az olvasó is megszereti azt az embert, akiről ír. E sorok írója az ő írásán keresztül ismert és szeretett meg költőt, zenészt, politikust. Interjúi felkeltik jobbik énünkben az érdeklődést: milyen kedves, érdekes, tehetséges ember, akiről olvasunk. Egy interjúban első pillantásra csak az interjúalany a fontos: hogy ő mit szeretne elmondani, kifejezni, önmagából megmutatni. Ám nem mellékes a kérdező személye, aki a kérdések megfogalmazásával, belekérdezéssel, visszakérdezéssel irányítani tudja a beszélgetés menetét. Valamiképpen úgy, mint az ajánlott kötetben. Az értelmiségnek az a hivatása, hogy a nemzet lelkiismerete legyen, figyeljen, kérdezzen, az igazságot kutassa, és ha kell, vállalja az ezzel járó áldozatot. Erről a jogáról és kötelességéről egy pillanatra sem mondhat le, nem hagyhatja, hogy ettől a lehetőségtől, ebbe vetett hitétől bárki is megfossza. Ezt még a nemzeti-történelmi mélypontjainkon sem tagadhatja meg. Létének ez a hit az alapja, s amíg ezt őrzi, addig megőrizte önmagát. Varga Gabriella maradéktalanul betölti értelmiségi hivatását. Írásai enyhítik a zűrzavart, segítenek a tisztánlátásban, oldják a bizonytalanságot. Szükség van az ilyen vigaszt nyújtó emberekre és az általuk visszakapott bizalomra. Szabó István református püspök úr szavai szerint: „Néha olybá tűnik, hogy öreg kontinensünk a szellemi, morális és anyagi értelemben vett utolsó tartalékait éli fel.” Ma sajtót vagy korszerűnek mondott irodalmi műveket olvasva folyamatosan azt kell tapasztalnunk: mintha a szerzők azon a téves véleményen lennének, hogy csak a rossz hírek érdekesek… A jó hír hírnöke azt vállalja, hogy a divatirányzatok ellenére a világ színes forgatagából a Szépséget választja ki és arról ír. Aki a szakmáját magas szinten műveli, az lebilincselően tudja elénk tárni a legegyszerűbb történetet is. Aki a jó hírt hozza, lehet, hogy csendes, leszegett fejű konoksággal ír. Aki a jó hírt hozza, harcol. Talán gyenge, talán halk szavú, de iszonyatos erő rejtőzik a szavaiban. Használ. Mindannyiunknak. A bajban-gondban lévő lélek elfárad, kíváncsiságát, lelkesedését elveszti, maga bajába fordul. Sokan vannak, vagyunk így. Hála azoknak, akik izzó lelkesedéssel, konok kitartással, megfeledkezve önnön gondjaikról is, hozzák nekünk a jó hírt. Hála a Varga Gabrielláknak. Még ismeretlen. Ismerjék meg! Keressék, olvassák! Köszönöm, hogy én ajánlhattam a figyelmükbe. Bíró Ildikó
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöki
koordinátora
Polgárok Háza kulturális programigazgatója
 Különlegesen érték érzékeny, másokra ráhangolódni képes, magyarán: szuper-empatikus, kivételesen intelligens, tájékozott ember kötetét kaptam meg a minap a szerzőjétől. A mélyinterjúkból elénk tárul Varga Gabriella újságíró arca. Ő azok közé a nemzeti, keresztény, konzervatív alkotók közé tartozik, akiket soha véka alá nem rejtett meggyőződésük okán olykor, kiváltképpen más típusú eszmerendszerek domináns széljárásának évadján, háttérbe szorítanak. A kötet szerzője szellemi függetlenségét azon az áron is hajlandó megőrizni, hogy írói énjét tökéletesen függetleníti a megélhetésétől. Különleges dolgozatai polgári, nemzeti, keresztény elkötelezettségű lapokban és folyóiratokban látnak napvilágot, nem egynek, például a Búvópatak című színvonalas, nem kis anyagi nehézségek árán fenntartott irodalmi, művészeti folyóiratnak munkatársa. Olyannyira markáns arcélű alkotónak számít, hogy ha kiradíroznánk a nevét bármelyik Varga-interjú, riport, publicisztika, kisnovella „szerző” rovatából, a gyakorlott olvasó a harmadik-negyedik mondat után fölismerné. Ami kimondhatatlanul nagy dolog egy elsősorban páros műfajban, interjúban utazó szerzőnél. Mi a kivételesen egyedi szemléletmód és stílus titka? 1. Zseniális beszélgetőpartner- és témaválasztás Varga Gabriella gondosan válogatja meg az interjúalanyait. Nála valóban az érték a mérték. Nem hiányoznak kötetének palettájáról az úgynevezett divatos nagy nevek a nemzeti kultúra zenitjének már csúcsra járatott állócsillagai és üstökösei, ugyanakkor nem sajnálja az elismerést azoktól a hozzá hasonló okokból küszködő, ma is háttérbe szorított alkotóktól, akiknek már régen a magyar irodalom, a magyar színház, képzőművészet vezető kánonjában volna a helyük. Ezek a kánonok ma már valójában nem léteznek, 1990-ben látványosan kimúltak. Ám a baloldal-liberális médiumok, a pártállami időkből átörökölt, „szakmának” kinevezett, valójában megcsontosodott, korrupt önérdekvédő klikkeknek kontraszelekciója ma is életben tartja őket. Varga Gabriella nem kombattáns típus. Időtlen értékeket képviselő emberek aranyfényű portréinak felmutatásával küzd a jogtalanul agyonhallgatott nemzeti, keresztény, tradicionalista alkotók elismertetéséért. Nem kis mértékben köszönhető neki, hogy a nemzeti oldalhoz tartozó politikusokról árnyalt, sokrétű mélyinterjúk jelentek meg számos napilapban, hetilapban és folyóiratban. Saját kisebb-nagyobb irodalmi értékű publicisztikáiból is érezhető, hogy rajta tartja az ujját a közélet ütőerén. Udvarias tényszerűséggel és a tiszta ember fölháborodásával hívja föl figyelmünket a baloldali-liberális sajtó csúsztatásaira, illetve szemérmetlen hazudozásaira. 2. A merev és dinamikus sztereotípiák tudatos kerülése Varga Gabriella nagyinterjúiban úgy kérdez, hogy kerül minden sablonszerűt, ugyanakkor az eredetieskedés is távol áll tőle. Ezt csak úgy lehet elérni, hogy az újságíró gondosan készül a beszélgetésekre, ismeri partnerének életművét, életútját. Számos vezető elektronikus médiumnál vagy országos baloldali napilapnál dolgozó kollégáival ellentétben tudja, hogy mire való a Ki Kicsoda, vagy az adott szakterületre fókuszáló lexikon. Még véletlenül sem nevez ki pályakezdőnek három-négy kötetes írókat, nem téveszt össze hasonló vezetéknevű művészeket. Testhezálló kérdéseket ad föl a partnerének, hagyja, hogy az alany kibeszélje magát. S képes arra, hogy alkotó módon tömörítsen, kiigazítsa partnereinek fáradtabb, vagy szóismétlésektől zsúfolt mondatait. Tisztában van azzal, hogy ami élőszóban esetleg látványosan nyomatékosító eszköznek számít, az leírva önismétlő és lapos lehet. Képes arra, hogy kihúzza az interjúalanyt saját eredetieskedésének, illetve kedvenc merev vagy dinamikus sztereotípiáinak, rögeszméinek csapdáiból. Saját írásaiban is az ország szellemi mélystruktúrájának föltárására törekszik, kerüli a felszínes, divatos témákat és fordulatokat a baloldali-liberális eszmerendszer képviselőinek bírálatakor is. 3. Egységes, egyben sokrétű stílus Varga Gabriella a kötet domináns, fajsúlyos mega-interjúiban amennyire lehetséges, törekszik arra, hogy hű maradjon a beszélgetőpartner fordulataihoz. Ugyanakkor az írásokat átereszti saját egyéniségének érzékeny szűrőjén, s anélkül, hogy lényegi változásokat eszközölne az alanyok szavain, mondatain, gondolatain, saját magára is jellemzővé szublimálja, önnönmagához is lényegíti a dolgozatokat. Mégsem válik egyik munkája sem egysíkúvá. Napjainkban nagyon sokan adnak ki interjúköteteket, s igen keveseknek adatik meg ez a kettősség, ami egyszerre stílusbűvésszé és az empátia nagymesterévé is avatja az alkotót. A kisprózáiban ugyanez az erény úgy nyilvánul meg, hogy Varga Gabriella írásai tárgyszerűek is, ugyanakkor egyetlen poén-lehetőséget sem hagynak ki. A stílusbravúrok soha nem öncélúak, mindig szervesen fakadnak a kiválasztott témakörből. 4. Erkölcsi tisztaság Összegezve: Varga Gabriella interjúkötetének írásai együtt is, külön-külön is megérdemlik a maximális figyelmet. Nyitottsága, problémaérzékenysége, eredetisége, különleges stílusa a Krisztus-követő alázat és egyediség sajátos szintézisét valósítja meg. Eme sokrétű, látszólag egymásnak ellentmondó erényeket csak egy dolog foglalhat ragyogó és veretes szintézisbe. Ez pedig az erkölcsi tisztaság, amely Varga Gabriella minden sorából sugárzik. Könyvét tiszta szívvel ajánlom az olvasók figyelmébe, mivel a kötet megjelenése a magyar kultúra, a nemzeti elkötelezettségű irodalom és újságírás igazai nyeresége. Pósa Zoltán
József Attila-díjas író, költő,
a Magyar Nemzet újságírója
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
