vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Sándor Richárd)
 
ESSZÉ, JEGYZET
Dezső, aki könnyedén vállalta cigányságát
Hogy mióta ismerem, arra magam sem emlékszem. Ismeretségünk kezdete messzire nyúlik vissza ideje meghatározhatatlan.
    Találkoztam vele az óvodában, az iskolában, úton-útfélen. Együtt néztük a falusi bolt szegényes kirakatát, együtt csüngtünk az útszéli eperfán, a szomszéd gyümölcsfájának ágain, együtt harangoztunk, s kergettük a galambokat a harangok közelében, veszélyeztetve ezzel hallásunkat. Együtt  csúsztunk le a harangkötélen véresre csuruszlkolva tenyerünket. Együtt voltunk a kórusban, s hajtottuk a fújtató kerekét kifulladásig, hogy szégyenszemre le ne álljon az orgona. A kántor ösztönző pillantása ösztönzőleg hatott ránk.
    Együtt fürödtünk a nyári hőségben, s egyformán húztuk nyakunkba szegényes gönceinket. Onnan ismerem Dezsőt, csak nem Dezsőnek hívtuk, hanem morenak, fekete lábúnak,,cigánynak, mikor hogy esett. Dezső nem szégyellte, hogy cigány, s mi sem szégyelltük cigánynak nevezni, mivel az volt tetőtől talpig. Valami megnevezhetetlen fintor, vigyor tanyázott az arcán állandóan, melyet többen félreértelmeztek. Talán nem is volt vezetékneve, legalábbis nem emlékszem, bár dereng, mintha Serbánnak hívták volna. Soha nem használta a nevét, mi sem, nekünk egyszerűen csak cigány volt. Dezső nem szégyellte cigányságát, bátran vállalta, nem volt benne sértődöttség. Az sem derült ki, honnan származik, mert a Serbán név nem utalt semmire, nem úgy, mint az Orosz, Cseh, Bolgár Tóth, Német s egyéb nevek, melyek viselőinek ősei. a ,menekülés folyamán, netán a betelepítések alkalmával kerültek hazánkba. Nincs arra eset, hogy Kínából Japánból vagy bármely egyéb ázsiai, amerikai országból, netán  afrikai országból települtek volna hazánkba.
    Csak egyszerűen Dezső volt az egész osztálynak. Ez elég volt, hiszen, mint ahogy felnőtt sorstársainak sem volt vezetékneve, hiszen Kövér Vilmost, Sovány Vilmost, Kompér Sándort, kik jeles prímások voltak, Meszest, a cimbalmost mindenki ismerte vezetéknevük nélkül is. Nem emlékszem, hogy járt volna más cigány is valamelyik osztályba, hallanom kellett volna, hiszen  három osztály járt  egy terembe. A többi cigány még bizonyára nem volt iskolaérett, vagy magánszorgalomból kerülték az iskolát, de az is lehetséges,hogy a református iskolába jártak., mivel a falu  lakosságát illetően a református, katolikus hívek aránya 3-2 volt és ma is annyi a reformátusok  javára.
    Idő multán kezdődött az elkülönülés. Dezső megmeredt a sikeresen elvégzett hat eleminél, mi pedig ki erre, ki arra alapon szétszéledtünk a térbelileg alaposan összezsugorodott hazában. Ha időnként mégis találkoztunk, Dezső már nem volt az a régi, felszabadult érzésekkel játékosan együtt érző pajtás. Tartózkodóvá vált,a csínytevésekre való suta emlékezés nem váltott i nála semmi reakciót, mintha nem is velünk történt volna meg. A nadrágos ember iránti kötelező tisztelet, távolságtartó viselkedési forma alakult ki, már nem mondtunk pajkos, morbid vicceket, kényszeredetten érdeklődtünk egymás egészségi állapota, életszakaszának jelentősebb állomásai iránt.
    Dezső tudta, hol a helye a társadalomban. Nem akart olyanná válni, mint a többség, felismerte helyzetéből fakadó, íratlanul, de kötelezően előírt és követendő magatartási formát. Nem érezte magát legyőzöttnek, nem alázkodott meg de tudta, hogy a kialakult hierarchiában milyen hely illeti meg. Nem lázadozott, követte ősei megállapodott, szilárdan kialakult és betartott viselkedési normáit. Álmában sem jutott eszébe, hogy ősei hosszú sorának bevett szokásait megkérdőjelezze, azon változtatni próbáljon. Élt, mint sok ezernyi társa csendben, békességben, észrevétlen. Nem akart nagyobb falatot a koncból, mint amennyit a kialakult sors, szokás számára nyújtott. Dolgozgatott a maga módján, minden munkát elvállalt a faluban: tapasztott, vakolt, sírt ásott, ami teendő csak létezett a faluban, annak ő ura volt. Volt becsülete, hitele, tekintélye társai, sőt sorstársai körében is. Soha nem követelőzött, szavát fel nem emelte a hatalom ellen, tudta, veszedelmet zúdítana magára. Asszonya, nem véletlenszerűen, azonosult vele. Számtalan jómódú családnál volt bejáratos: takarítás, mosás, meszelés volt a fő munkaterülete. Viszonzásként kapott, amire éppen szüksége volt, főleg élelmet: babot, szalonnát – ami bizony jócskán avas volt már -, krumplit meg egyebet. Akadt néhány használt ruhadarab is időnként. A disznóölés, lakodalom volt, mely jelentős, átmeneti jólétet biztosított. Ha valamelyik hívatallal akadt dolga, - mert ilyen is volt – levett kalappal jelent meg az elöljáróság előtt, készséggel válaszolt mindenre, mint tőle kitelt. Hatósággal soha nem volt dolga, nála nem járt a kisbíró, végrehajtó, csendőr az ő fazekában nem kutakodott lopott tyúk után, a vackát nem hányták fel a fináncok dohány, szaharin után kutatva. 
    Aztán vége szakadt a megállapodott, biztos, de nem sok jót nyújtó állapotoknak. Olyan változás vette kezdetét, milyent soha nem ismert a történelem. A valamikori, úgy tűnő jövő-menő Dezső munkás lett, ami a cigányoknál meglehetősen ritka állapot. A jobb jövőbe vetett hit reménye késztette arra, hogy reggel ötkor keljen télen-nyáron, s a fapados dermesztő hideg vagy pokoli hőséget árasztó vagonban a munkahelyére igyekezzen. A többi cigányok megütközéssel figyelték Dezsőt,s egy kézlegyintéssel elintézték: „bolond, a cigány soha nem dolgozott „ azzal napirendre tértek a dolog fölött.
    Aztán egy nap rémítő hír járta be a „Gödröket”, amely a cigányság évtizedek óta kialakult lakhelye volt: meghalt Dezső! Dezső meghalt! Ki így,ki úgy magyarázta, minősítette a hírt. Volt, aki sajnálkozva, együtt érzően nyilatkozott: „szegény Dezső!”Volt olyan, ki elitélően, kárörvendően harsogta: Jól van neki, minek ment oda, „ki látott már olyant, hogy egy cigány gádzsókkal együtt dolgozik?” Maradt volna itthon, megélt volna úgy, mint mi, mi sem döglöttünk éhen!”
    Szegény, de jóakaratú Dezsőt, aki halló füllel rendelkezett az új iránt, egy „ „hossztartó” I gerenda nyomta agyon, melyet az újjáépítés alatt álló Tisza-híd elemei közé emeltek be. A gerenda eldőlt, rá Dezső fejére, melyet összenyomott. Becsületességét, emlékét egy fémtábla őrzi a vasúti híd egyik tartóján: „Dezső, aki hősi halált halt a híd újjáépítése során. Emlékét megőrizzük”
    Dezső nem tett mást, csak azt, amire rendeltetett: dolgozott. Ennek lett az áldozata. 
 
Egerszegi Sándor
A cikk 2006. január 30-án került fel a világhálóra.
 
Visszatérés az
ESSZÉ, JEGYZET
rovat további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
főoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
ICQ-számunk: 254859031, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón