vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Varga Gabriella)
 
IRODALOM, KÖZÉLET
Szécsi Margit költőnek ítélték oda
a Magyar örökség-díjat
 
Szécsi Margit
 
Szécsi Margitnak ítélte a Magyar Örökség kitüntető címet
a Magyar Örökség és Európa Egyesület Magyar Örökség-díj Bírálóbizottsága
a beérkezett állampolgári javaslatok alapján.
 
Szécsi Margit (Bp., 1928. május 28. – Bp., 1990. november 23.): költő.
Nagy László költő felesége. József Attila-díjas (1957). Bp.-en érettségizett. 1945-48 között tisztviselő volt. 1948-ban népi kollégistaként a bp.-i egyetem bölcskarának hallgatója, de ebben a korszakában már verselt. Első verse az Új Időkben jelent meg, ezt követték versei a Csillag-ban. A folyóirat munkatársa lett, de ezzel egyetemi tanulmányait félbeszakította. 1952-ben az épülő Dunapentelén fizikai munkás. Érdekelte a háború utáni újjáépítés, majd a kultúrális munka, ezért vállalta el Pécsett egy kultúrotthon vezetését. 1955-ben jelentkezett első verseskötetével (Március). Már ebben jelentkezik verseinek később is jellegzetes műformája a "hosszú vers". Szerelmi költészete művészi világának különleges erőssége. Versei szuggesztív jelképeivel maradandóak. – Mit viszel, folyó tartalmazza válogatott verseit (1978), Összes verseit a Költő a holdban c. kötet. – Irod. Fülöp László: Sz. M. lírájáról (Alföld, 1869); Vasi Géza: Sz. M. költői világa (Tiszatáj, 1975); Olasz Sándor: Külvárosi Antigoné, Sz. M. pályaképéhez (Alföld, 1984).
 
Az ünnepélyes díjátadásra a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében
(1051 Budapest, Roosevelt tér 9. I. em.) ker-l sor,
2005. szeptember 24-én, szombaton de. 11 órakor.
 
Az eseményen Buda Ferenc Kossuth-díjas költő méltatja Szécsi Margit költészetét.
 
 
Szécsi Margit portréja Budapesten, a XVIII. kerületben 
 
 
A díjátadás alkalmából egyik versének közlésével tisztelgünk előtte.
 
 Szécsi Margit
Csak sugárral
 
    Az ember lecsúszásában a kapkodás 
      a legfélelmesebb. 
    A tavalyi fakéreg alázatosan 
      lepördül mint testről a seb. 
    Gyökereket, szikrázó ereket a vén fa 
      korával elszántan kiolt, 
    lombjait emeli még az ifju mennyre, 
      végső, sárguló mosolyt. 
    Ó lenne, bár lenne oly komoly köntös, 
      fenséges egyenruha, 
    hogy vas redői elbonganák 
      helyettem: nem küzdök soha, 
    nem dőlök be az emberek ostoba 
      önáltatásának: kígyó-puhán 
    nem kúszok, nem vonaglok 
      tétlen-futó életem után, 
    megállok... Ti nők, ti nők, ha még 
      vállatok pompás-kerek, 
    gúnyból, pici-fullánku rosszindulatból 
      ti még nem értetek; 
    s vénülő nyanyák: úrhölgy-bakák, 
      kiket már meglegyint 
    az elmulás, kő-hideg szemem reátok 
      még irtózattal tekint; 
    S hát ti, régi diákok, 
      pohosak, kopaszodók! 
    A hús-adó állás szine elé 
      csöndesen lelohadók! 
    Mi közötök, de mi közötök 
      a befuccsolthoz,aki 
    másoknak ragyogtatásával 
      óhajtott hódítani! 
    Isten kő-csillagai vernek, 
      barátaim egyre hiúbbak, 
    féltékeny nőcskék macerálnak, 
      rajongóim kimúlnak, 
    kezemből a munkát kivették, 
    -- megállok egyenesen, 
    testem vizsgálom: nehogy halálom 
      gyatra közlátvány legyen. 
    Dehát olyan szégyen szegényen érkezni 
      a halál csúcsaira? 
    Ime, kiszállok vélt érdekeimből, 
      rajtam időtlen ruha, 
    elhagy a szalón-vérpadok 
      fordított tér-iszonya. 
    Még izom-szíjas, barna lábaim 
      elvisznek egy darabig, 
    de már addig e sok-bokru tüdő 
      csak tűzzel táplálkozik, 
    csak világossággal ez a kőszem, 
      a szív csak énekkel él. 
    Szaglászó kutya nem leszek 
      gazdagok vermeinél. 
    Hajlongva is mindüket utáltam, 
      halkságom volt: gyülölet, 
    kultúrátok csupa cafrang, 
      könnyező sírfelület. 
    Megkaptam ami kellett, 
      hadd legyek most már szabad, 
    hadd ünnepeljem nyíltan 
      rámtörő bukásomat. 
    Tisztább attól vagyok 
      amitől egyre szegényebb. 
    Mert nem én zuhanok, 
      hanem amit álmodtam: az élet.
 
(Forrás: Szécsi Margit: A trombitákat összesöprik, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1984.)
 
A cikk 2005. szeptember 17-én került fel a világhálóra.
 
Visszatérés az
IRODALOM, KÖZÉLET
rovat további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
főoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
ICQ-számunk: 254859031, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón