vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Varga Gabriella)
 
ESSZÉ, JEGYZET
Góliát, a mohó
Menekülni. Most csak és kizárólag ez jár a fejedben. Minden más kitörlődik, elveszik, mintha soha nem is lett volna más egyéb és ennél fontosabb gondolatod. Nem is akarsz másra gondolni, csak szeded a lábaid, nem akarsz hallani, látni, érezni semmit, csak élni akarsz, túlélni, bár magad sem tudod, hogy érdemes lesz-e azok után még maradnod, hogy majdnem minden elveszítettél. A múltad már nem is létezik. Percek alatt semmivé vált, egy halom égett törmelék lett belőle. Gyorsan összedobálsz pár szelet kenyeret és pár üveg italt egy éppen a kezed ügyébe kerülő papírdobozba, reménykedve abban, hogy mindez kitart addig, amíg a viharfelhők elvonulnak. Nem is fogod fel igazán, hogy mi történik körülötted és  veled, a világgal, azzal a biztonsággal, amit eddig a magadénak tudtál. Kiszolgáltatottabb és elesettebb vagy, mint bármikor ennek előtte. Nem is képzelted volna, hogy ember hogy válhat ennyire jelentéktelen tényezővé a világegyetemben. Élted a magad kis életét, ami fontos volt számodra, de most nem lehet más fontosabb, mint hogy kikerüld a mindenhonnan fenyegető csapást. Nincs kegyelem, nincs ellenszer a végzet ellen, de most nem is gondolsz arra, hogy miként lehetne ennek az egész szörnyűségnek, káosz állapotnak véget vetni. Kevés vagy ehhez, és több ezer ember sem jelentene semmilyen megoldást. Akárki szembeszáll, makacskodik, csak mártír lehet. Nem is teszed fel a kérdést, hogy hogyan, és hogy miért. Miért éppen veled történik ez, miért éppen a földet sújtja ez a pokol, csak menekülsz, hátra sem nézve. Legszívesebben egy fekete kendőt csomóznál a szemeid elé, mert ha sokáig nézed a látványt, beleőrülsz. 
    Beléd hasít, hogy mi lehet az ismerőseiddel, rokonaiddal, szeretteiddel, akikkel tegnap még beszéltél, röhögtél, viccelődtél, de most már mindezt nem teheted meg, hiszen beszélni is csak suttogva lehet, egy sötét pince legeldugottabb zugában. Magadra vagy utalva. Nem fog senki segítő kezed nyújtani, vagy ha igen, akkor csak abban az esetben, ha valamit tudsz adni cserébe. Az ember minden eddiginél jobban hasonlít egy csordára, véres farkasokra, akiknek nincs fontosabb, mint saját életük, és ezért mindent megtesznek. Akár a kedves szomszédod is kirohanhat a házból és nem kérdezve semmit, fejbe lő, vagy jobb esetben leüt egy fém lapáttal. 
    Téboly. A fejedet fogod, a füleidre szorítod a remegő kezeidet, miközben vérzik az arcod, a karod, a nadrágod elszakadt, és hullik a könnyed. Nem is tudod eldönteni, hogy mit vagy kit siratsz. Magadat sajnáljad? A világot? Nyugodj bele, hogy ennek a napnak is el kellett jönnie egyszer? Miért mondanád hogy nem érdemelted meg mindazt, aminek most egy résztvevője lettél sok millió sorstársaddal együtt? 
    Menekülő ember lettél, egy eddig még el sem képzelt játékban, ahol a vér, a sikoly, mind-mind valóságos. Emberek hulláit viszi a sodrás, emberek inkább eldobják az életüket, hogy ne kelljen a végét látnia ennek a harcnak, ami nem is harc, hiszen nem jelentünk semmi ellenállást, erőt az ellenfélnek, aki mindenen átgázol, mindent eltipor, mert most nem lehet kegyelem. El sem akarod képzelni, mi vár azokra, akiket nem öltek meg, csak foglyul ejtettek. Nem kérdezed, hogy ki a szerencsésebb. 
    Magadhoz veszel egy csőre töltött pisztolyt, nem is tudva, hogy milyen nevetséges vagy vele, ahogy szorongatod, és sebezhetetlennek hiszed magad. Autóba pattansz, és csak nyomod a gázt, magad sem tudva, hova tartasz. Azt hiszed máshol biztonságosabb, hogy most az egyetlen ésszerű dolog, amit tehetsz, hogy a lehető legmesszebb méz, ki a világból. Amíg van benzin, nincs gond. Nem szállsz ki a dolgodat elvégezni, mert félsz hogy a bokrokból emberek ugranak elő és elveszik a kocsidat, téged pedig jól helyben hagynak. Nem érdekel, hogy százak könyörögnek egy helyért az autódban, hogy vidd el őket is. Csak nyomod a gázt. Úgy érzed, egy tömegbe is belehajtanál, gondolkodás nélkül. 
    Most nem mérlegelsz. Mint ahogy az ellenség sem teszi ezt. De ők is hibáznak, és saját mohóságuk lesz a vesztük. Mikor tankok, repülők, hadtestek sem érnek fabatkát sem, akkor lép közbe a természet, és a segítségünkre siet. Technikai fejlettségük fényévekre megelőzi a miénket, mégis, hiba csúszik a számításukba, mert hát senki sem tökéletes. Nem számoltak azzal, hogy mi nem fegyverrel szállunk majd szembe velük. Csak a nyers erőfitogtatásra építettek, de áttételesen egy szúnyogcsípésbe haltak bele. De ráébresztettek arra, hogy célpontok vagyunk, és jobb félni mint megijedni. Bármikor jöhetnek újabb szabad csapatok, akik talán már beinjekciózva érkeznek a betegségek ellen. És mindig nem lehet segítségünkre a gondviselés. De most mindezt elhessegeted a fejedből, és magadhoz öleled családtagjaidat, és elrebegsz egy imát.
    Mindenfelé füst, égett szag, romok, ház maradékok, törmelék tonnák, sehol egy éppen maradt épület. A por méter vastagon borít mindent. 
    De egy-egy fára lassan visszatérnek a madarak, és énekelni kezdenek.
    Ugyan körülöttük minden egy gigantikus szemétdomb, de számodra most ez a világok legszebbik helye.
    A Góliátokkal néztél farkasszemet, és ahogy csak a mesékben és a legendákban, mítoszokban szokott előfordulni, a gyengébb, a kisebb az elesettebb, a kiszolgáltatottabb győzedelmeskedett egy szál parittyával.
    Most már úgy érzed, nincs mitől félned. Ennél nagyobb kihívással és veszedelemmel szemben a világegyetem legsötétebb ura sem tudna állítani.
    Holnap talán kezdődik minden elölről, de most kimerülten borulsz az ágyra.
 
Móritz Mátyás
A cikk 2005. augusztus 25-én került fel a világhálóra.
 
Visszatérés az
ESSZÉ, JEGYZET
rovat további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
főoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
ICQ-számunk: 254859031, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón