vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Varga Gabriella)
 
IRODALOM, KÖZÉLET
Költő, sötétben
Bánkuti Miklós
(1911–1980)
 
A 25 esztendeje eltávozott költőbarátra emlékezve
1962 márciusa jeles hónapja volt a pesti cukrászoknak. Szokásos hétfő esti összejövetelükön, külföldről érkezett szakmabeliekkel egyetemben ünnepi megemlékezést tartottak Dobos C. József egykori cukrászmesterről a dobostorta hetvenötödik születésnapi évfordulója alkalmából. A Hungária Étteremben lezajlott eseményről a kor kiváló publicistája, Ruffy Péter Képes Magyarország-beli riportja tudósított. Többek között így: 
    „Az ízek mesterei, a kedves pesti cukrászok és szakácsok kutatták Dobos C. József életének minden részletét. A keresztlevelét – született 1847-ben, meghalt 1924-ben – például a várbeli Ruswurm Cukrászda fölött, egy kis magánmúzeumban őrzik. Majdnem minden őse szakács volt. Apai dédapja egyenesen Rákóczinál szolgált, a nagyságos fejedelem szerencsi várában szakácskodott. Dobos C. Józsefnek egyetlen gyermeke volt, egy leány, s egyetlen unokája van, egy magas, szerény, csendes ember, Barta Miklós. Ott áll a cukrászok közt, egy négyemeletes dobostorta szomszédságában. Azt mondja a csendje, a mosolya, ez az ember csak cukrász lehet. – Technológus vagyok a volt budai Ganz Villamossági Gyárban – feleli. Ott pedig félelmetes nagy turbinákat gyártanak, nem pedig omlós, vajas piskótalapot.” 
    A sors furcsa fintora, hogy a neves újságíró nem is sejtette, kicsoda valójában Dobos C. József unokája. De hát ki is volt ez a csöndes, inkognitóját őrző ember, aki ott, akkor elrévedő tekintettel állt a fényképész elé, hogy a dobostorta mellékszereplőjeként megörökítsék. 
    Budapesten született 1911-ben, polgári családban. Apja lakatosmester volt, később villamossági vállalkozó. Az elemi iskola elvégzése után a Madách Imre főgimnáziumba került, ahol 1929-ben leérettségizett. Ezután Bécsben töltött egy évet a Siemens-Schuckert gyárban, mint gyakornok, majd itthon a Bosch Róbert Kft. Váci utcai telepén helyezkedett el. 1934-ben műszerész segédlevelet, 1942-ben mesteri oklevelet szerzett. A háború kitörése után hadiüzemben dolgozott, ahonnan németellenes magatartása miatt 1944 elején eltávolították. A nemzeti ellenállásban tevékenyen részt vett a Kelemen csoportban, Pesthidegkút környékén. A háború után fényképészriporter, előfizetésgyűjtő, majd 1950-től nyugdíjaztatásáig technikus volt. Folytonos anyagi nehézséggel küszködtek súlyos beteg feleségével együtt. Az évtizedek óta periférián sínylődő költő élete utolsó éveiben testileg-lelkileg megrokkant, amihez az anyagiakon kívül jelentős mértékben hozzájárult a költői lét sorozatos kudarca is. 
    1980. április 7-én váratlan szívroham végzett vele. Beteg, mozgásképtelen felesége három évvel élte túl. Férje kívánságának eleget téve, a kéziratos hagyatékot e sorok írójára hagyta. 
    Bánkuti (Barta) Miklós nyilvános költői szereplése néhány mondatba sűríthető. Első verse 1936-ban jelent meg. Ezután, tudomásom szerint 1948-ban, a Magyarok közöl tőle két verset, majd a következő évben, az utolsó megjelent számban teszik közzé a költő Könny és korom című versciklusának nagyobbik részét. A teljes anyag megjelentetését Darázs Endre akadályozta meg. Két alkalommal Kolozsvári Grandpierre Emil jóvoltából versei a rádióba is eljuthattak. 1952-ben két versét közli a Vigilia, ezt követően csak 1964-ben lát napvilágot három verse a dunántúli Jelenkorban. Utolsó, nyomtatásban megjelent verse a gyászjelentésen volt olvasható: 
  
                          „Bújócska a mi egész életünk, 
                            egymás elől leplezgetjük magunk 
                            s nem kell félni, hogy fény lövell reánk, 
                            az iram túl gyors, hamar meghalunk.” 
  
Bánkuti Miklós verseinek veretes szépségét, költői erejét kortárs kritikusai pontosan érzékelték. Értékelésük ma is helytálló. Az itt idézett levélrészletek, noha az elismerés hangján szólnak, jól dokumentálják, hogy bizonyos szelektív szempontok mennyire befolyásolták már a koalíciós időkben is a költők mozgási lehetőségét, amely a fordulat évével a reménytelen vergődések korszakába fordult. 
    „Kedves Barátom, lassan, de végül mégiscsak sikerült elolvasnom Könny és korom című versciklusát, amelyhez őszinte szívvel gratulálok, néhány valóban elsőrangú vers is akad benne. Gondolkozzék rajta, nem tudna-e még hozzáírni néhány verset, optimista hangulatúakat, amelyek feloldanák az ostromversek sötét hangulatát. Így könnyebben találna kiadót is a ciklusra. Előbb, kérem, válaszoljon erre az ötletre, azután majd én is megírom, mit közölhetek a Magyarokban s a rádióban.” – Grandpierre Emil. 
    „Egy vagy két, esetleg három olyan versre volna szükség a ciklus végén, ami egész tartalmában határozottan kifejezi a háború végét, azt az örömet, amit a költő és az emberek általában éreznek, ha egy iszonyat véget ért és beköszönt a béke… A Magyarok szempontjából csak akkor érdekes az egész sorozat, ha a végén a komor hangulat optimista, mégpedig nem erőszakoltan optimista versekkel feloldódik. Kérem mielőbbi válaszát. Üdvözlettel: Grandpierre Emil” 
    „Kedves Barátom, megkaptam a Könny és korom befejezését – tetszett. A költeménysorozat egy részét közlöm a márciusi számban. Néhány verset ki kell hagyni – nem hangoznék jól. Következő alkalommal a második felét is közlöm. – Egyébként írtam érdekében Bóka L-nak, hogy eredménnyel-e, majd kiderül… Írja meg egyszer, mivel foglalkozik, honnan ez az állandó pesszimizmus? Viszontlátásig üdvözli: Grandpierre Emil” 
    „Igen tisztelt Uram! Igaz örömmel olvastam verseit: költő szólal meg bennük. Ha valamennyi verse olyan volna, mint a „Mert három lóból”, azt kellene írnom, hogy szinte nem is látom útját már a költői fejlődésnek, annyira kész a költői mondanivaló is, a forma is… Ismétlem: valóban tehetségesnek tartom Önt és valóban olyannak, aki fejlődhetik. Kérem, tájékoztasson időnként költői útjáról: nagyon érdekel. Ha tanácsra van szüksége, szívesen állok rendelkezésére. Bp. 1949. január hó 18-án. Őszinte tisztelettel: Dr. Bóka László államtitkár.” 
    „Miklós, nagy mű formálódik benned! Megrendítő s felemelő emberi-isteni színjáték az, amit felidézel. Az ostrom idejének tapintható tisztaságú, szörnyű s mégis magasztos ideje éppen olyan erővel s tiszta erkölcsiséggel forr verssé benned, mint a világtörténelem villámfényeiben a káoszba látott csodás rend. 1957. II. 2. László Gyula (régészprofesszor)”. 
    „B. Miklós megfogta a tartalmával: ezt a témakört nagyon kerülte az irodalom. A tartalom szükségképpen együtt jár bizonyos nyersebb realizmussal, ez üdvére válik… - Szabó Lőrinc”. 
    „Kötete gondos válogatással kiadást érdemelne, de kiadónk igen súlyos anyagi és papírgondokkal küzd, s ezért nem tudunk verseinek megjelentetésére vállalkozni. 1958. jan. 2. Béládi Miklós irodalmi vezető, Magvető.” 
    Az áhított kötet Égő hóvirágok címmel végül 1995-ben jelenhetett meg a Szenci Molnár Társaság áldozatvállalásából. A költő akkor már tizenötödik éve pihent a Farkasréti temetőben. 
    Utolsó évtizedeiben már minden kísérletezéssel fölhagyott, véglegesen visszahúzódott pesthidegkúti magányába. 
    Bánkuti Miklós Budapest 1945-ös ostromában érett igazi, jelentős költővé. A homéroszi élmény nyers valósága a tűz és vér minden iszonyatával együttesen jelenítődik meg frissen rögzített lírai naplójában, a Könny és korom-ban. Ez a ciklusa már az összetéveszthetetlenül eredeti költői hangvétel nagy és szerencsés adománya, amelyben a kiteljesedő életmű minden jellegzetessége együtt van. Nemcsak az egyszerű versolvasónak ígéri a katarzis megtisztító élményét, a képzett filológusnak is szolgál meglepő fölismerésekre vezető késztetéssel. Homéroszi élményt említettem s nem véletlenül. Az ostromra koncentrálódott háború borzalmaiból szemlátomást lényegül át a megszenvedett valóság a költői mágia révén mítosszá, immáron valóságfelettivé. Költői eszközei hagyományosak. Nem a nyelvi újítók közül való, eredetisége és értéke lávaömlésszerű indulatiságának erejében rejlik, egyszerre nyers és kifinomult, harsány és tompított, s tévedhetetlenül érzékeli, hogy itt a rendkívüli téma nem tűri a költői míveskedést. Nem a megkésett naturalizmus védelméről van itt szó, ellenkezőleg: annak szükségszerű jelenlétéről, adott esetben pótolhatatlanságáról. 
    Mindaz a költői erény, amit Bánkuti Miklós ebben a versfüzérben fölmutat, a későbbi lírai darabokban különváltan működik. Éles szemmel figyeli a korszakra olyannyira jellemző politikai gengszterizmust, s azt ragyogó szatírákban örökíti meg. Sajnos, a terjedelem korlátozottsága miatt posztumusz kötetébe csak néhány darab kerülhetett mutatóba, s ugyanez mondható el a költő érett, zengzetes férfikori, valamint filozofikus öregkori lírájáról is. 
    Életműve föltámadásra vár. 
Zászlós Levente
 
                                Bánkuti Miklós: 
                                Bámulnak, néznek és fülelnek… 
  
                                Ődöngenek galériákban 
                                és nézik ők a képeket, 
  
                                ülnek a zene csarnokában 
                                és hallgatják az éneket, 
  
                                tolonganak fáklyásmenetben 
                                és bámulják a fényeket… 
  
                                bámulnak, néznek és fülelnek – 
                                de semmit meg nem értenek.
A cikk 2005. augusztus 1-jén került fel a világhálóra.
 
Visszatérés az
IRODALOM, KÖZÉLET
rovat további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
főoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
ICQ-számunk: 254859031, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón