vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Varga Gabriella)
 
KÖNYVAJÁNLÓ
„Hiszek a bennünk élő hagyomány erkölcsi igazságában”
Szőnyi Szilárd könyve Pokorni Zoltánról
Politikából mindinkább kiábránduló közérzetünkkel hajlamosak vagyunk azt hinni, nincs is már olyan szegmense a közéletnek, ahol e kedvünk-veszítettségről megfeledkezhetnénk. 
    Ha zsigerből nem utasítjuk el a politika legmagasabb, alkuk – paktumok – pártérdekek – pártok feletti érdekösszefonódások alapjain nyugvó színpadát és képesek vagyunk (voltunk) szereplői iránt némi lojalitást tanúsítani, az elmúlt időszak konfliktus hullámai és tetőzése, a „mindenáron mandátum” mezején zajló csaták, a tisztának és egyenesnek vélt folyamatokon esett foltok tettek arról, hogy említett lojalitásunkon felszíni vagy mélyebbre ható sérülések keletkezzenek. 
    Ki jobban, ki kevésbé, de mindannyian kényelmetlenül érezzük magunkat emiatt. 
    De vajon ez volna-e a meghatározó, s ha igen, vajon a kényelmetlenség feletti beletörődés pontján megáll-e, megállíthatjuk-e figyelmünket és gondolatainkat? 
    Ha alaposabban magunkba tekintünk, nem tagadhatjuk el azt sem, hogy a politika sokat kárhoztatott pódiumán azért még nem kell nagyítóval keresnünk az igazra, jóra való törekvés látszata mögött meghúzódó, azt igazoló tartalmakat. 
    Csak kellően éber figyelem szükséges ahhoz, hogy észrevegyük.  
    „Mi marad az elvekből a napi politikában? Minden párt használ nemes és kevésbé nemes trükköket, von be ideig-óráig olyan partnereket, akik nem válnak a dicsőségére, s bonyolódik olyan ügyekbe, melyekben mindenki bepiszkolódik. Az ember pedig ilyenkor csak abban bízhat, hogy rá kevesebb sár freccsen. Mindig fenyeget a veszély, hogy valaki teljes joggal felteszi a kérdést: mi különböztet meg titeket a másik oldaltól, akikről pedig azt gondoljuk, hogy céljaik és eszközeik egyaránt vállalhatatlanok? 
    Hogyne volna igazsága azoknak, akik szerint a politikát a hatalom iránti vágy, az érdek működteti! Én viszont azt mondom, hogy a célt, jó esetben, nemes társadalmi feladatok jelölik ki, s ehhez – mint motorban a benzin – az impulzust az olyan tényezők adják, mint erő, érdek, hatalom. Az erkölcs pedig nem más, mint a fék az autón: mi az, amit már nem teszek meg, noha érdekemben állna? Az ember persze általában jó cél érdekében adja el a lelkét. Azt gondolja, hogy ezért és ezért a nemes ügyért megengedhető egy kis nemtelenség; most csak kicsit ravaszkodok, de aztán megint jó leszek. Ha ebbe belegabalyodunk, nincs visszaút. Ugyanakkor ezeket a kérdéseket sem lehet feketén-fehéren látni. Mértékről és arányokról van szó. Mindig kell tudni, hogy fő szabályként mire törekszünk, s hogy a ravaszkodás a kivétel, amivel csak nagyon indokolt és alaposan végiggondolt esetben szabad élni. És közben tudni kell, hogy amit éppen csinálunk, az nincs rendjén. Persze, hogy minden politikus él bizonyos stiklikkel – de legalább érezze magát közben rosszul! Ha már valaki a rossz lelkiismeret alól is feloldozza magát, akkor van baj. 
    Ezek a kérdések nem a mindennapokban vetődnek fel. Kevés az olyan alkalom, amikor e szempontokat tudatosan mérlegelve hozunk meg egy-egy döntést. A többi napon folyik a rutinszerű menet, jár az autóban a motor – ám mindig tudni, érezni kell, mikor érkezünk fontos útelágazáshoz, mely szellemi, erkölcsi fordulópontot jelenthet.”  
    Ezek a szerényen meghúzódó bekezdések (úgy 8 pontos betűvel szedve egy zsebkönyv végén) a fentebb taglalt, hanyatló hangulat javítására alkalmas politikai műhelyből származnak, s elfogultság vádjával csak azok nem fognak illetni bennünket, akik a Magyar Egyetemi Kiadó Polgári Kiskönyvtár Sorozatának 2. kötete, a POKORNI című könyv után Szőnyi Szilárd – előbbivel párhuzamosan, azzal egy időben, de attól függetlenül megjelent – munkáját is elolvasták, de legalábbis az imént idézett mondatoknak utánagondoltak.  
    Hogy a Heti Válasz belpolitikai rovatvezető-helyettese a Dialóg Campus Kiadó VIP Kiskönyvtár sorozatának elsőként bemutatandó szereplőjéül miért Pokorni Zoltánt választotta, arra több felelet lehetséges: a Fidesz alelnökéről sokat tudunk, és mégis keveset, a Fidesz alelnökét ismerjük és mégsem, a Fidesz alelnökére kíváncsiak vagyunk. Igazak e kijelentések a szerző szemszögéből is – nem véletlen, hogy két különböző kiadónál, egyszerre jelent meg két portrékötet Pokorni Zoltánról – és igaz az olvasók szemszögéből is: megjelenése óta mindkét könyv számottevő érdeklődésnek örvend. 
  
  
    „Politikai portrénk Pokorni Zoltán útitársául szegődik: vele együtt idézzük fel családi hátterét, tanulmányait, a rendszerváltozás körülményeit – írja bevezetőjében Szőnyi Szilárd. – Bemutatjuk, hogyan került jószerivel a katedráról a parlamentbe, miként lett előbb frakcióvezető, azután oktatási miniszter és pártelnök. Az életrajzot alelnökké választásával zárjuk, hiszen a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség második embereként új feladata megkezdett, ám még be nem végzett folyamat. A következő lapokon tényekkel adunk számot róla: mikor, hol, mi történt. Jobb szeretnénk azonban, ha az adatok arról mesélnének, mindez hogyan, és főként miért történt. Hogy a pártpolitikus, a közéleti személyiség képe mögött megmutatkozzon a jóra törekvő, s olykor persze tévedő: ember.” 
    Szőnyi Szilárd aprólékos, precíz munkát végzett. Viszonylag szűk terjedelembe sűríti össze mondandóját, az olvasó mégsem érzi azt, hogy túlzottan sűrítve kapja a mondandót. Az olvasó azt érzi: igen, az itt leírtak sorról sorra tényekkel adnak számot. Pokorni Zoltán szavai mellett egyéb forrásanyagok, dokumentumok – cikkek, könyvek, nyilatkozatok – vonatkozó passzusainak fölidézésével teljesednek ki a fejezetek és fűzik össze hitelesen az eseményfolyamot az ifjúkori, előkészületi esztendőktől kezdve a Fideszhez való csatlakozáson, a közéleti szerepvállalás általános és az oktatás szakpolitikai kérdésein keresztül, a pártelnökség kihívásain és eredményein át a 2002 nyarán bekövetkezett kényszerű lemondásig. 
    A könyv mentes a töltelékszavaktól. Minden mondat és mondatrész tömör információ, ezért olvasóját gyakran az adott gondolatsor újra és újraolvasására készteti. Bármilyen furcsán hangzik, a zsebkönyv olvasása lassan haladós!  
    S azért is az, mert az ember úgy érzi: legszívesebben szóról szóra megtanulná, belevésné emlékezetébe az itt leírtakat. Hallatlanul alapos pályarajz ez, amely persze, mindenekelőtt a bemutatott személyt hozza megérthető közelségbe, de eközben több részlete felcsillan az általa képviselt politikai irányzatnak is, amelyhez társul szegődött s amelyet formálni igyekszik. S mind a 136 oldalka fölött eszemben volt még, hogy e könyvről ismertetőt adnunk nem lehet anélkül, hogy a bemutatott személy mellett ne szólnánk a bemutatóról is kiemelten elismerőleg: Szőnyi Szilárd – s ez itt nem a kötelező udvariasság helye – igen magas színvonalú szakírói munkát tett le az asztalra. 
    Jó, ha egy ilyen alaposan és gondosan elkészített, adat-dús összefoglaló mindig kézközelben van. A közelmúlt bizonyos fejezeteinek értelmezése szempontjából s így a jövő feletti töprengésnél is hasznos lehet. Jómagam például gyakorta felütöm a biográfia végén közölt „Ars politika” című összeállítás miatt is. Ebből tudniillik egy olyan filosz bontakozik ki, akit a napi politika kisebb-nagyobb ütközeteinek felszínén nem biztos, hogy alkalmunk nyílik felfedezni – ha csak nem látogatjuk esténkénti országjáró fórumait –, vagy legalábbis megeshet, hogy elsiklunk felette. Az évek számáról például ezt mondja Pokorni Zoltán: „Negyvenkét évesen egyre inkább érzem annak meghatározó erejét, amit – a családon, iskolán, kultúrán átszűrve – a múltból hozunk, és mindinkább tudatában vagyok a felelősségnek, hogy ezt a hagyományt nekünk is át kell örökítenünk. Az ember kamaszkorában pontosan ezzel az erővel szemben veszi fel a harcot. Megpróbálja kialakítani a maga szabadságát, mert a hagyományt korlátként éli meg. Ezt nem lehet, nem is kell megspórolni. A tradíció ugyanis ebben a küzdelemben válik észrevétlenül sajátunkká. Egy gyerek is a szüleivel való konfliktusain keresztül érez rá az életében majd biztonságot jelentő – akkor azonban számára áthágandó – határok jelentőségére. Próbára teszi hát a család által közvetített igazságokat; nekifeszíti vállát az oszlopoknak, hogy azok bírják-e. Nem mintha ki akarná dönteni őket – csak éppen tudnia kell, mennyire erősek. Nincs ez másként a szellemi szabályok tartósságával sem. Az embernek azokat is meg kell próbálnia. Egyre inkább érzem, hogy ennek mekkora jellemformáló ereje van. Egy olyan erkölcsi, kulturális hagyomány részesei és hordozói vagyunk, amely túlél bennünket. A mi felelősségünk pedig az, hogy mit teszünk hozzá vagy pusztítunk el belőle.” 
    A világ rendjéről pedig így vélekedik: „Édesanyám példáján keresztül is látom, hogy mekkora erőt és tartást tud adni a személyes, akár megszenvedett istenhit – őt ez tartotta életben. De azt is tudom, hogy ez az adomány nem óhaj kérdése. Nem az a kérdés, hogy miben szeretnék hinni. Az ember itt nem tudja magát becsapni; a személyes hit vagy van, vagy nincs. Én rendületlenül hiszek a bennünk élő hagyomány által közvetített erkölcsi igazságban, mely fölötte áll minden emberi tudásnak, ám – bonyolultabban és összetettebben, mint azt gondolnánk – abból gyökerezik.”  
    Mélyen elgondolkodtató az is, ahogyan a konzervativizmusról vall: „Én a konzervatív politikai megközelítésben hiszek. Ez nem azt firtatja, hogy milyen volna a tökéletes univerzum, hanem hogy miként lehetne boldogabban, teljesebben élni ebben, az Isten vagy a sors által ide vetett világban. Ez szép lehetőség, s ne azzal a félelemben gyökerező hiúsággal próbáljuk megközelíteni, hogy a világ borzalmas, elviselhetetlen hely, ezért a magunk képére és hasonlatosságára kell formálnunk. Ekkor ugyanis állandóan boldogtalanok, frusztráltak leszünk – hiszen célunkat sosem tudjuk elérni. Egy konzervatív nem azért ragaszkodik a hagyományokhoz, mert múltba forduló, poros vagy ósdi, hanem mert megtanulta, hogy a világ a maga gazdagságában szép, de sokszínű, rendetlen is, bizonyos pontokon változtatni kell. Ez más hozzáállást jelent, nem jobboldalt vagy baloldalt. Ma ezt politikai felfogásom pontosabb leírásának tartom, mint bármely más jelzőt. A világot sarkaiból kiforgatni akaró, utópisztikus magatartás ugyanis a politikai térfél mindegyik oldalán jelen van. A saját pártomban épp úgy, mint ellenfeleink táborában.” 
    Apró könyv, nagy gondolatokkal.  
    Apró könyv, ahogy a nagykönyvben meg van írva: a végén kronológiával, közben fotóillusztrációkkal. Még fülszövegre is fordítottak figyelmet az alkotók a 9x14,5 cm-es felületen; a hátsó borítón a kötet ajánlását és a szerző bemutatását szerepeltetik röviden. 
    A portréműfajban szokássá vált a szándékot általában olyanképpen meghatározni, hogy: kirajzolódjék mögüle az ember. Szőnyi Szilárd könyvében számomra mégis inkább a politikus rajzolódott ki. A higgadt, józan, bölcs és felkészült politikus, akire – ameddig a kötet utolsó soraiban megfogalmazott „elérendő célját”, miszerint „az ember politikusként ne váljon semmilyen helyzet rabjává”, felismerem benne – a magyar hon polgáraként rábízhatom magam.  
    E könyv sorai is megerősítenek abban, hogy ameddig az ország sorsát meghatározó döntések közelében Pokorni Zoltánokat tudhatunk, addig nyugodtak lehetünk.  
    És, addig lehetünk nyugodtak.  
Varga Gabriella
A cikk 2005. április 10-én került fel a világhálóra.
 
Visszatérés a
KÖNYVAJÁNLÓ
rovat további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
főoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
ICQ-számunk: 254859031, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón