vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Varga Gabriella)
 
IRODALOM, KÖZÉLET
Hitványodnak a parolák, pallérozatlan a szó
Pusztulásra ítélt „szent” nyelvéért most Zászlótűzzel küzd Balogh József költő
Március 5-én, Budapesten is bemutatta új, Zászlótűz című kötetét a szombathelyi magyartanár és magyar tanár, tankönyvszerző, dalszövegíró és költő, Balogh József. A könyvbemutatón elhangzott: Balogh József személyén keresztül sarkig tárul az a kapu, amely a hagyományos értelmezés szerinti vers, az ünneplőbe öltözött magyar nyelv otthonába vezet. Jó látni, hogy mégiscsak erény ez ma még: az indoklás szavai szerint is „Vas megye kulturális életének kiemelkedő személyiségét” a Megyei Közgyűlés „Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért Kulturális Tagozata” elismerésben részesítette március 15-én. Beszélgetésünknek a népszerű költő-tanár ez idő tájt, lám, több apropót is szolgáltatott. 
  
Balogh József
  
Miért fontos kiemelni, hogy Ön a hagyományos értelmezés szerinti versek hangján és formáján szólal? 
  
Külön köszönöm a kérdés igényes és lélekről tanúskodó megformálását… Azért szólalok meg így, mert valóban hagyományos vagyok, versek között élő, azokat tanító, a szép szavak közelségét szerető „maradi” ember vagyok és maradok. Egyik megzenésített versvallomásomban írom le azt a sort, hogy „álmomban is verset súg nékem az Isten.” Ez egyfajta védekezés is a szóhasználat hitványosodásával, pallérozatlanságával szemben. A líra egyébként is irodalmunk vezető műneme volt mindig; az örökké sürgetőző idő ezt ma sem „tudja” megváltoztatni. Hadd idézzek ide egy-két gondolatot igazolásul: „A versek zászlókká válhatnak.” (Nazim Hikmet). „Magyar költő, bár félholtan is költsön: / Hátha a magyar jövő szebben épül.” (Tóth Árpád). „Műveld a csodát, ne magyarázd!” (Nagy László). 
  
A neve utáni felsorolásban elsőként az áll, hogy „magyartanár és magyar tanár”. Ez a megfogalmazás Öntől származik. Alaphivatása kifejezéséül miért ezt a megkülönböztetett formát választotta?  
  
Mert mindkettő igaz, s a legtermészetesebb módon az. E hazában, e pusztulásra ítélt „szent” nyelven tanítok, tehát magyar pedagógus (tanár) vagyok, e sorsra vezérelt a Teremtő. S mivel a szakom magyar nyelv és irodalom, tehát a magyart tanító magyartanárnak szegődtem, tíz éve a szombathelyi Eötvös József Általános Iskolába. Teszem a dolgom így is, úgy is: töretlen hittel, hiszen Kölcsey gondolata is erre vértez: „… A HAZA MINDEN ELŐTT.” 
  
A gyerekek iránti szeretetének – a pedagógiai elhivatottság mellett – hozzájuk írott versei a leghűbb kifejezői. Több gyerekverskötete jelent meg, s felnőtt verses köteteiben is mindig szentel nekik legalább egy fejezetet. A Zászlótűzben is van ilyen fejezet, „Kölyökszívvel” címet viseli. Amikor a gyerekek nyelvén ír, amikor figyelme és tolla feléjük fordul, ez a képesség valójában a költői vagy a pedagógiai érzékből fakad? Nyilvánvalóan mindkettőre szükség van, mégis, gyökerének legmélyebb pontja hol rejtőzik? 
  
Legmélyebb pont? Hihetetlenül nehéz a válasz. Bizonyára pedagógiai érzékről is vall, hogy 54. évemben egyre jobban érzem magam a kis munkatársaim között (ennek tartom a diákjaimat), és ahogy vénülök, úgy kezdem érteni egyre inkább a megállapítást, hogy életüket egy újabb gyerekkorral zárják, akik ezt megérhetik. Én egyébként felnőtt gyerekekről és gyerek gyerekekről szoktam beszélni, mert a tisztaság, a belső rend igénye nem (lehet) testméret-függő! Ahogy birkózom az emlékezettel, nos, most döbbentem magamra: a versírás is valahol a 3., 4. osztályos kisdiákkorom idejére tevődik elsőként, amikor prózameséket iparkodtam versessé átírni. 
  
Balogh József nemcsak tanítja a magyar irodalmat, tanári tapasztalatait az általános iskolai irodalom- és nyelvtanítás alaptételeinek meghatározásában is kamatoztatja. Tankönyvek, irodalmi kislexikonok, munkafüzetek, olvasónaplók és más segédanyagok fűződnek a nevéhez. Mit szólnak a gyerekek, amikor belép a terembe Balogh József tanár úr, Balogh József: Magyar Irodalom az 5. osztály számára című könyvével a hóna alatt? 

Hadd kezdjem tréfásan: nem szólnak, mert általában csenddel szoktak várni, egy „maradi” órakezdés már csak ilyen. Aztán a nem (nagyon) felkészültek kissé megszeppenve, hiszen a nevelés-tanítás, a feladatok elvégzése és végeztetése munka-, idő- és türelemigényes, szorgalmat kívánó. Ilyen értelemben tehát gyürkőzünk egymással, így elveszik az a varázs, amire a kérdés utal. A „gyerekeim” tudják jól, mik a rigolyáim, azt pedig már Shakespeare-től tudjuk, hogy „színház az egész világ”, azaz: folyamatosan kóstolgatjuk egymást, néha sutba dobva a demokrácia legelemibb szabályait is… Meg osztályozni is kell, meg füzeteket javítani, meg túlélni értekezleteket, szóval, nem ok nélkül gondolták az Istenek rabszolgának egykoron a pedagőgösöket… 
  
Érdeklődési köre, tevékenységi területe a gyerekek, a diákok társaságában, az iskola falain belül, a tankönyvek közvetlen közelében nem merül ki. Mindazok számára, akik erről nem tudnak, a meglepetés nem csekély erejével hat az értesülés: a nagyhírű és nagy múltú Lord együttesnek van egy hatodik tagja is, a mindenkori dalszövegíró, Balogh József. Eddig nyolc Lord-album és Gidófalvy Attila Tízparancsolat című nagylemeze őrzi az utókornak az Ön dalszövegeit. Hogyan lehetséges az, hogy egy magyar tanár és magyartanár, egy finom és érzékeny lelkű költő hangot tud találni rock zenészekkel és rock rajongókkal? 
  
Furcsa vagy sem, nagyszerű kiruccanás ez, hiszen sok mindenre megtanít. Elsősorban fegyelemre, hiszen Lordéknál előbb születik a dallam, aztán a harmóniára kell nekem szavakat lelnem. Ha például 12 szótagot „kér” a „kotta”, akkor bizony nem lehet 11 szótagot „csalni” helyette. Elsődleges szempont (lehet, helytelenül) az igényesség. Tudomásul vettem (nem volt nehéz), a szövegnek „csak” szolgálnia kell, hiszen a jó király is attól jó, hogy a szolgái azok. Sok szépet kaptam cserébe mindezért. Mindenekelőtt zenei hallásra tettem szert, a megannyi műhelymunka versírói tevékenységemet is segíti, népszerűséget, ismertséget ad, egyfajta olyan rangot, amely keveseknek adatik meg. Egy-egy koncerten a színpadról látom, hogy a közönség azt énekli, amit én „miattuk” találtam ki, s ez nagyon jó érzés. Egy emberben több művészeti ág is összeölelkezhet, én a szépírást, a szakírást és dalszövegírást egyenrangú társaimnak gondolom, csupán alkotói alázattal kell viseltetni irántuk. Semmilyen szó sem „könnyű lány”, mindig a legalkalmasabbat kell megtalálni. 
  
„Itt élj, vagy bárhol, lényeg, hogy otthonra lelj, / Így élj, vagy bárhogy, a szíved magyar legyen!” – kezdetű, „Itthon vagy otthon” című dal a Lord együttes egyik legnagyobb slágere lett. Ez azt bizonyítja, hogy a dolog fordítva is igaz: a rock zenészek és a rock rajongók is hangot találnak Önnel.  
  
Talán elmondhatom, olyan emberré bölcsültem-értem-szelídültem, aki szinte mindenkivel szót tud és akar is érteni. Erre leginkább az iskolai élet nevelt, 14 éven át falun tanítottam – Őriszentpéteren és Nagysimonyiban –, ez a legkiválóbb terep, és a drága szüleimtől kapott „juss”, hogy nekem a tiszteletadás soha (!) nem okozott gondot, hogy soha (!) nem voltam pökhendi senkivel szemben, valamint tudtam mindig (!) elnézést kérni. Mai furcsaságos világunk igazi baja a morális csőd. Zaklatottak a szavak, a tettek, ahogy írtam: hitványodnak a parolák, maholnap már a csöndjeinkben sem bízhatunk. Itt mindenki pörögni akar meg önmegvalósítani, rohanni ész nélkül, pedig… a Földnek is egy nap, egy év kell ahhoz, hogy…, fejezze be ki-ki a mondatot a vérmérséklete szerint. 
  
Balogh József-szövegű dalok azonban nemcsak rock-koncerteken csendülnek fel. Versmegzenésítéssel foglalkozó művészek is felfedezték a költeményeit, elég, ha csak Dinnyés József daltulajdonost, Joós Tamás énekmondót vagy a Tarisznyások együttest említjük. 
  
Büszke vagyok rá, hogy többen és szívesen zenésítenek tőlem. Emellett nagyon-nagyon fontosnak tartom a muzsika és vers (bár ez utóbbi is zene) szövetkezését, hiszen számtalan klasszikust ebben a verstelen világban (verstelenné tett-lett őrületben) a megzenésítés mentett meg a papírhaláltól, gondolok elsősorban Halász Jutkára, Koncz Zsuzsára. Szálljanak-szóljanak hát a versek, mert meggyőződésem, hogy általuk nemesebb-nívósabb lesz az életünk, jobban megtaláljuk a magunkhoz vezető utat, a veszni tűnő hitet. 
  
Tizenegyedik önálló kötete a Zászlótűz címet viseli. Mit jelent ez a szó? Mit vár el az olvasóktól, mire gondoljanak, amikor ezt a kötetcímet meglátják?  
  
Segítek minden kedves Olvasómnak a „megfejtésben”: a kötet hátsó borítóján elmondom az okot: Miért lett Zászlótűz a kötet címe, miért ölelkezett össze ez a két fontos szó: zászló és tűz? Két klasszikusunknak köszönhetően. Kosztolányi írta: a zászló „Csak bot és vászon, / de nem bot és vászon”, mert „beszél” és „lázas”, elől jár mindig. A tűz pedig Nagy László szerint is „Csillag-erejű”, jelképe fénynek, erőnek, ifjúságnak… 
  
„Magam mélyre ástam, / Kút lettem én a kúttalan, / Sivatag világban.” Ez a három sor nemcsak az új kötetének, egész munkásságának is a mottója lehetne, s bár három rövidke sorról van szó, a bennük meghúzódó tartalom meglehetősen mély. Miért látja kúttalannak, sivatagnak ezt a világot, hogyan lett benne kút, és miben kellett magát mélyre ásnia ehhez?  
  
Azért látom annak, mert az, vagy legalábbis nekem annak tűnik. Akkorát változott minden, hogy szinte követni sem bírom, néha-gyakran nem is akarom. Sorolhatnám a „megtanult” kifejezéseket: fogyasztói társadalom, globalizáció… Úgy érzem, tapasztalom, ez a fene nagy Minden egyszerre válik Semmivé, mert hihetetlen az értékzavar. S a csalódottságot követi az idegbaj, az üres örömöket a csömör. A kiskertem példáját írom: kb. 25 méterre kellene lefúrni ahhoz, hogy éltető, szomjoltó vizet találjunk, esetleg. A víz tehát nem kínálja önmagát, hanem küzdelemre késztet, valamiféle befektetésre nógat, amely megkerülhetetlen. Igen, az úgymond mélyre való ásást mindenkinek el kell végeznie! S ha én magam vagyok a kút? Akkor én lehetek a példa is, az akaraté, a szorgalomé, az igazi erényé. A harsánykodó, erénynek kikiáltott „etetések” csak sivatagosítják a szellemet. Ennek vagyunk ma a tanúi és gyakran elszenvedői. A gyerekek között járva-kelve ezeket tapasztalom, s nagyon féltem őket. (Bár ne lenne igazam, ám az aggodalomhoz mindenképpen jogot formálok!) 
  
Az Ön története, úgy hiszem, sikertörténet. De vajon ez a siker bezáródott-e Szombathely városhatárai, illetve Vas megye megyehatárai közé? Egyáltalán: a Budapesten kívüli, attól viszonylag távol eső lét egy költő számára mit jelent?  
  
Manapság minden mintha belterjessé válna, s nem az ismert mondás miatt – savanyú a szőlő – gondolom így. Én őszintén köszönöm Istennek, hogy egyáltalán ennyi is megadatott nekem. Szombathelyen, a megyében (Vasban) szinte mindenki ismer, aki ezen a területen munkálkodik, amin én. Sikertörténetről azonban – s ez nem álszerénység – nem beszélhetünk. Kétségtelen, sok-sok örömteli eleme van az életemnek, de ha mindaz, amit elértem 30 éves koromig, Budapesten „zúdult” volna rám, akkor talán még „sztárnak” is hihetném magam. Természetesen az utóbbi tagmondat megállapítását viccnek szántam! (Nevettem is rajta egy jót.) A költészetem – bár több újságban, számtalan országos antológiában és terjesztésben jelentem meg – inkább csak vasi, de a vers egyébként is csöndes jószág… A Lord és a tankönyvek miatt egy-egy rétegnek (rockerek, pedagógusok) akár országosan is elfogadott lehetek, talán (el)ismertnek is hihetem magam. A tehetségemből ennyire futotta és kész. Isten tudja, mit miért tesz. Ami veszik a réven, megtérül a vámon. Mindkét serpenyőbe jutott: például cukorbetegségem „önszúrásait” életem végéig cipelem, egy 7. emeleti 63 négyzetméteres lakásban élek (s majd halok), vagyonom a tisztességem, az ép értelmem (egyelőre).  
  
Mit lát, ha körülnéz, milyen gyakran öltözik ünneplőbe a magyar nyelv?  
  
Mit látok? Ugyanazt, amit más, hiszen ugyanebben a hazában élünk. Talán én egy kicsit érzékenyebben, s ebből következően szomorúbban élem meg a hiányokat, amelyek elsősorban nem anyagi jellegűek. Ám szeretem ezt az érzékenységet, mert éltet és teremtő erőt ad, minden nap egy újabb és újabb bizakodást. Körülöttem gyakran öltözik ünneplőbe a nyelv, a szó, a perc, az Idő. Ennek oka, hogy számtalan közéleti-missziós feladat vár rám: rendhagyó irodalomórák tartása, író-olvasó találkozók, előadások, zsűrizések. Mindezek folyományaként (hozadékául?) többször tüntettek ki, legutóbb éppen március 15-én a Megyei Közgyűlés. Jó így élni, mert tarka rétté válik számomra egy-egy szürke hét, vannak új és új célok, tervek, társak, rám lelő utak, barátok, szavak, amint ezt a Zászlótűz záró versében megfogalmaztam: „ÉGEN, FÖLDÖN, TÚL HEGYEKEN, / SOHA NEM VOLT KÖPÖNYEGEM, / SORSOM CSUPÁN ÉVSZAKVÁLTÓ, / ÉGJ HÁT, TÜZEM! LOBOGJ, ZÁSZLÓ!” Végezetül (önző módon) Pilinszky János szép versgondolatát idézem ide, bízva, hogy Isten megérti majd csöndes kérésemet: „Megérdemelné a békés halált / minden írnok, aki az éjszakában / tollat fog és papír fölé hajol.” 
  

Székely Pálma
A cikk 2005. április 10-én került fel a világhálóra.
 
Visszatérés az
IRODALOM, KÖZÉLET
rovat további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
főoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
ICQ-számunk: 254859031, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón