vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Varga Gabriella)
 
IRODALOM, KÖZÉLET
„Mint halom hasított fa…”
Összefüggések
a népszavazás ürügyén
Sok mindent írnak ezekben a napokban a népszavazás következményeiről és tanulságairól. E fejtegetések jó részét elfogadom, ám nekem az a dolgom, hogy mélyebbre ereszkedjek az összefüggések sötét barlangrendszerébe. 
    Jó magyar és rossz magyar, igen-magyar és nem-magyar, önzők és segítőkészek, baloldaliak és jobboldaliak, Európában gondolkodók és nemzetben gondolkodók, létbizonytalanságban élők és nem létbizonytalanságban élők, sunyik és igazak. Ezekre és ehhez hasonló kategóriákra osztják mostanában a szavazókat. 
    Nos, én azt állítom, itt nem nemzeti, azaz történeti-politikai jellegű kérdésről van szó. Ez túlzott leegyszerűsítése lenne a problémának. A lényeg a személyiség fejlettségének állapotában keresendő. Ezért én a még megtéveszthetőkről és a már tisztánlátókról szeretnék szólni. Ez nem politikai kategória. Ez szellemi, tudati kategória. Nem általánosítható, hanem minden egyes ember személyes ügye. És nem állandó, hanem az idővel változó. 
    Valamivel többen, mint másfél millióan szavaztak a kettős állampolgárságra igennel. (Most nem tárgyalom az én véleményemet, hitemet. Könnyen kikövetkeztethető.)  
    Az a hat és fél millió, aki nemmel szavazott, illetve nem ment el szavazni, vagy érvénytelen szavazati lapot dobott be, semmi esetre sem tisztánlátó, hiszen felnőtt létére tudnia kellett arról, hogy azok a magyarok, akikről szó van, nem önszántukból lettek más államok polgárai, hanem egy durva és primitív békeszerződés által, ami a nagyhatalmak önhitt politikusainak gátlástalan erőfitogtatása következtében köttetett meg immár több mint nyolcvan esztendeje. Most – Európa legújabb kori történetének egyesülési szándékai miatt – lehetőség adódott ezt a lépést – az állampolgársághoz segítést – megadni, ám ezt a média és a kormány együttműködésében elhazudták, a választókat – tudatosan nem polgárokat mondok – félrevezették, megtévesztették, mintegy hitelesítve a nyolcvan éve kötött „csonkolásos” békeszerződést. „Nekünk Mohács kell…” 
    Csak gondoljunk bele, hogyan szavaznának a zsidók, ha a Magyarországon élő véreik izraeli állampolgárságának megadásáról döntenének, vagy hasonló esetben az olaszok, ha elszakították volna tőlük Velencét, vagy Szicíliát, vagy a franciák, ha szavazniuk kellene a korzikaiakról, vagy a görögök, ha abba a képtelen helyzetbe sodródtak volna, hogy ítélkezniük kellene a Törökországhoz csatolt – mondjuk - krétaiakról. Erre kár is több szót vesztegetni. A válasz egyértelmű. És az is biztosra vehető, hogy az adott országokban éppen a hatalmon levők vitték volna a zászlót a hazafias ütközetbe. (Egyébként a felvetés is abszurd, hiszen ezekben az országokban ilyesmiről nem tarthatnak népszavazást, olyan természetes az „igen”.) Nem számolgattak volna. 
    Tehát hat és fél millió „nem”. Az a kétmillió, aki még nem érte el a szavazási korhatárt, vagy egyéb okokból nem szavazhat, szintén nem minősül tisztánlátónak, hiszen vagy fiatal, éretlen, vagy börtönben ül, vagy értelmi fogyatékos, vagy más. 
    Azaz tízmillió határainkon belül lakó (szerencsés) állampolgár társunk közül maradt másfélmillió. Ők szavaztak igennel.  
    Mégis fel kell tennem a kérdést: vajon mind a másfél millióan tisztánlátónak minősíthetők? 
    Sokan azért tettek keresztet az „igen” kockába, mert megrögzött „jobboldaliak”, vagy azért, mert „kuruc”-módra hazafiak, s ott ütik a „labancot”, ahol érik, mások azért, mert gyűlölik a kommunistákat, sokan azért, mert a családjukban él erdélyi, délvidéki, felvidéki, kárpátaljai, tehát közvetlenül érintettek. És bizonnyal akadnak olyanok is, akik erős rábeszélés, vagy tekintélytisztelet miatt szavaztak a Gondolat, az Ügy mellett. Tehát nem egyéni mérlegelés, s a szív hangjainak megértése után. 
    Összegezve: az a véleményem, hogy most ebben az országban körülbelül egymillió szuverén, egészséges, szilárd lelkű, tiszta fejű, nyitott szemű, felnőtt ember él. Ezt látom reálisnak. Azaz, jelenleg minden tizedik ember jelenti azt a lelkiségből, szellemiségből, műveltségből kevert fundamentumot, melyre egy nemzetnyi közösséget fel lehet építeni. (Minden ember számára nyitott a szellemi, lelki fejlődés útja, így csak a „jelenlegi helyzetről” lehet, és szabad beszélni. Még Gyurcsányról, vagy Hornról sem szabad végleges ítéletet mondani, hiszen a damaszkuszi útra bárki bármikor ráléphet.) 
    Szerencsések vagyunk. A népszavazás majdnem olyan katartikus tapasztalás volt számunkra, mint egy elkényeztetett, kéjsóvár világfinak egy balesetből következő kóma, klinikai halál, az azzal járó halálközeli élmény. E „kaland” hatására a nagy többség élete száznyolcvan fokos fordulatot vesz. Kilépnek a testükből, s találkoznak azzal a „fényemberrel”, aki figyelmezteti őket a legfontosabbra. Rádöbbennek életük értelmére, a szeretet mindennél nagyobb súlyára. Ez történt most velünk is, nemzetnyi méretekben. Lehámlottak rólunk evilági illúzióink cifra rongyai, pőrén, lemeztelenedve állunk a világ és magunk előtt, fogvacogva kellett ráébrednünk, mire számíthatunk. A gondolkozás megrázkódtatással kezdődik, mondta Platón. December ötödikén az anyagias életszemlélet győzött a lélekben eredező léttudat fölött. Ezt el kell fogadnunk. 
    Egymillió emberre számíthatunk. S most ne a tízmilliós lakosság tömegéhez arányló egytizednyi csekélységen sopánkodjunk, hanem egymillió szilárd értékrendű, önálló személyiség megléte felett örvendezzünk. Egymillió komoly, hívő ember! Egymillió Noé! Mit nekünk az Özönvíz!  
    Mit nekünk a nemzetközi titkosszolgálatok mindent átszövő hitványsága. Mit nekünk választási csalás! Egymillió bárka épült fel most a lelkekben, készen arra, hogy mentsen mindent, ami érték. 
    Ez az egymillió ember az a Másik Magyarország, amiről Makovecz Imre beszél. Az én hitem szerint a Jövő Magyarországa. A haza a magasban. Petőfi Kánaánja. Addig azonban „folyvást küszködni kell”. Ezt az egymilliót meg kell szervezni, s ez létfontosságú feladat.  
    Ez az egymillió már nem ül fel a luciferi globalizáció fényes és színes és happy csábításának. Ez az egymillió nem a reklámok virtuális látszatvilágában él. Ez az egymillió őriz valamit a lelkében, figyel rá, óvja, hisz benne, ápolgatja, és meghallja gyenge hangját, ha „az” szól hozzá. Ez az egymillió felfedezte és védelmezi ezt a forró kapcsolatot a lelke mélyén. Szereti az azonosságot magában és ezt az azonosságot a másik emberben. Ez az egymillió érett felnőttként is tud úgy szeretni, mint egy gyermek. Erre az egymillióra nem szabad úgy tekinteni, mint tömegre. Ez nagyon fontos. Ez egymillió önálló, érett személyiség. Nacionalistának sem szabad gondolnunk őket. Mert nem azok. Ők azok, akik érzik és értik az igazságot. Nem nacionalizmusból, nemcsak magyarként, de norvégként, vagy lappként is ugyanazt gondolnák. Nem nacionalizmusból, vagy túlzott és vak faji önérzetből, hanem, mert képesek szeretni, és felismerik az igazságot. És az igazságtalanságot. Az igazat és a hazugot. Képesek a jelenségeket megkülönböztetni. 
    Egymillió révész. Ők viszik át a szerelmet a túlsó partra. Ők azok, akik kirobbantják és végigviszik a „szív forradalmát”. Magukban és együtt. 
    Az emberiség eltömegesedett. Magyarország sem kivétel. A demokrácia egyenlősdit játszat velünk. Ez durván megosztja a társadalmat. Eltűnt a vertikális hierarchia az emberek életéből, csak a horizontális kontraszelekció maradt. Nem mondhatod: semmirekellő gazember, csak azt mondhatod: ja, te másképp gondolod? Nem mondhatod: tolvaj, csak mondhatod: privatizáción gazdagodott politikus. Nem mondhatod: erkölcstelen, mert rendre utasítanak: szerinted (!) erkölcstelen, egyébként jogszerű, amit tett. 
    A médiák átvették a hit, így az egyház szerepét a tömegember életében, s ha a média manipulál, ha úgy tetszik: Lucifer irányítja, bármi megtörténhet. Hol a határ? Nincs határ. Ha azt mondja a média: Amerika megvédte a demokráciát, és az iraki nép érdekében folytat háborút Irakban, akkor az úgy van és pont. Ha a média azt mondja: rosszabb lesz a magyarok élete, ha állampolgárságot adunk az erdélyieknek, akkor az úgy van és pont. A küzdelem az ezerfejű Média-Gorgóval szemben szinte reménytelen. Ha a szemébe nézel, kővé dermedsz.  
    Mit tehetünk?  
    Fordítsuk más irányba a fejünket. És figyelmünket irányítsuk arra a másik – még hallgatag – millióra, akik egyszer majd szavazók lesznek. A gyermekeinkre. Ők lesznek, akik a mi milliós társaságunkat majdan megerősítik. Ők a megoldás. A legfőbb feladat. A megkerülhetetlen. 
    Bátor, önállóan gondolkodni, és véleményt alkotni képes, mélyen érző, tisztán látó, olvasott, nyitott, szeretni, és áldozatot hozni képes ifjakat kell nevelnünk. Ha ezt elmulasztjuk, a december ötödiki népszavazásnál ezerszer fájdalmasabb kudarcok sorozatát fogjuk megélni. 
Végezetül álljon itt néhány idézet Márai Sándortól, aki sokaknak „kedvence” – utálatos, üres szó –, olyanoknak is, akik a Nem-re szavaztak. Főleg nekik ajánlom megfontolásra. 
    „Úgy tapasztaltam, hogy az emberi élet alján rend van. De hiszek abban is, hogy e rend mögött szándék is van, melyet nem ismerek. Nevezd, ahogy akarod. Én Gondviselésnek nevezem. Ez a szándék törődik velem, személyesen, büntet, vezet, elrendezi dolgaim, a mélybe taszít, minden pillanatban ellenőriz, építi körülöttem a világot, és épít engem a világban, felhasznál. Aki ezt nem érzékeli idővel, vaksi és süket. Minden mögött a Gondviselés van: ebben is hiszek.” 
    „Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kő és a fém – ezért soha nem szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas.” 
    „Mindenben csalódtam, ami emberi, mert rossz helyen kerestem az embert. Az utcán kerestem és az ágyban, az üzletben és a harctéren… Mindenütt kerestem, ahol szerepel, csak ott nem kerestem, ahol van. Az ember csak a lelkében van.” 
    „Állandóan hallani kell testünk és jellemünk titkos morzejeleit, e finom és erélyes üzeneteket, melyek megszabják életed igaz mértékét. Kinek érzékeit eltompította a becsvágy, a szenvedély, nem hallja többé e hangokat.” 
Kiss József
A cikk 2005. február 15-én került fel a világhálóra.
 
Visszatérés az
IRODALOM, KÖZÉLET
rovat további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
főoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
ICQ-számunk: 254859031, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón