vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Varga Gabriella)
 
ESSZÉ, JEGYZET
Nemzettudatunk
Nyár elején Kárpátalján, a Vereckei-hágónál jártam. Ott fogant meg bennem egy gondolat, melyet azóta is érlelgetek, formálgatok.
    Van az ezer éves történelmi határunknak egy pontja, ahol szép gránittömb, s belevésett kereszt mutatja: itt volt a határ. Itt van egy emlékmű, de mért nincs máshol? 
    Mikor a legutóbb Erdélyben, Kalotaszentkirályon jártam, a református lelkész elvitt minket a falucska határába, és megmutatta azt a helyet, ahol a II. világháború idején állt a részlegesen visszakapott Erdély, az akkori román-magyar határ. Volt ott a földben egy oszlop, egy vasoszlop töve, mely még látszott. Ott volt a határ. Oda járnak honfitársaink, s néha átlépnek egyik helyről a másikra, s akkor úgy érzik, haza jöttek, itthon vannak, átléptek Romániából Magyarországra. S mikor átlépnek a ma már csak jelképes határon, melegség önti el szívüket, könny szökik szemükbe. Pedig ez nem is az ezer éves történelmi határunk.
    Miért, hogy alig van néhány ilyen pont a Kárpát-medencében, s ha van is, nem tudunk róla? 
    Ezért hát az a gondolat fogant meg bennem ott Vereckén, a nyár elején, hogy sok-sok ilyen emlékművet kellene, kellene? Nem, kell felállítani az ezer éves történelmi határokon. Talán a Felvidéken, néhol, egyik-másik határvárosban, falucskában, hol még él kisebb-nagyobb magyar közösség, lehet, a helyi hatóság is engedélyez ilyen emlékhely létesítését. Nem kell sok, csak egy kereszt, egy kopjafa, egy feszület, hová emlékezni, imádkozni mehetünk.
    Talán néhány év múlva a román-magyar határ könnyebben átjárható lesz, s aztán itt is könnyebb lesz magyarnak lenni, talán itt is néhány helyen az önkormányzat engedélyezi majd egy-egy történelmi emlékmű felállítását.
    Délvidéken és Kárpátalján létrejöhet autonóm terület, itt is emlékezhetünk majd a történelmi határokra. 
    Persze, tudom, ilyen pontokat, ilyen jelképes határokat, hová kimehet a kirekesztett, a kizárt magyar, mikor kicsit szomorúnak érzi magát, hová elmehet, s átléphet a határon, s lélekben otthon lehet, hová elmehet bármelyikünk, mikor a Kárpát-medencét járjuk, emlékezni, őseinkre, gyökereinkre, ilyen pontok építését a helyi önkormányzattól elvárni aligha lehet. Talán egyet-egyet mégis felépítenek. 
    De van más megoldás is: aki csak teheti, vásároljon a történelmi határon telket. 
    Pont a határon. A saját tulajdonomban lévő kertbe tehetek egy kopjafát, állíthatok egy keresztet. Azt senki nem tilthatja meg. Ha egy ilyen mozgalom elindul, néhány évtized alatt visszaáll a történelmi határ a Kárpát-medencében. 
    A határ csak jelképes, de mégis sokat jelent azok számára, kik kívül rekedtek, kik a Teremtő által húzott ezer éves történelmi határ és e földi hatalmak által húzott mesterséges határ között, mintegy harapófogó szorításában kénytelenek élni. És sokat jelent mindannyiunk számára is, kik nem a világnak, csak egy nemzetnek akarunk polgárai lenni és maradni.
    Hamarosan, néhány évtized múlva egész Európa egy nagy gazdasági közösség lesz, hol az államhatároknak nincs jelentősége. Annál nagyobb jelentősége van a régióknak, hol egy-egy nemzet él. 
    Egy hatalmas közösségben van csak igazán jelentősége a nemzet összefogásának, annak, hogy egy nemzet törpe-e, kicsi, közepes vagy nagy. A magyar nemzet pedig sem törpének, sem kicsinek nem mondható, bár sokan azzá akarnak minket zsugorítani. Egy lépés, hogy megmaradjon nemzetünk, hogy nemzettudatunk génjeinkben legyenek, a történelmi határok jelképes felállítása.
    Bár a határ csak jelképes, de jelentősége annál nagyobb nemzettudatunk minél szélesebb körben történő megmaradásában.
 


 
Volt nekünk 64 vármegyénk. A 64 címer még most is ott van az Országház homlokzatán. Vajon hányan tudnak erről? Sok fiatalnak, ha mesélnénk, ha beszélnénk a hajdani hatvannégy vármenyéről, úgy nézne ránk, mint... szóval úgy, mint aki sosem hallotta. 
    Hát mért ne mesélnénk? Mért nem mondjuk el, hogyan éltek őseink? Hiszen az Ő génjeik élnek bennünk. Apáink, nagyapáink, még a Nagy-Magyarországon éltek. Mért nem beszélünk erről?
    A határoknak nem kell és soha nem is szabad erőszakkal nekimenni. Nem kell. Elmúlnak maguktól is. De mire elmúlnak, lesz-e még mögötte magyar? Lesz-e még, aki tudja, ki emlékezik, hol voltak az ezer éves történelmi határok, hol voltak a vármegyehatárok, hol volt a vármegyeháza?
    Ha elfelejtjük gyökereinket, minket is elfelejtenek. Ha egy fának elvágják a gyökereit, meghal a fa. Kellenek a hagyományok, kell a kultúránk, kell emlékeznünk.
    Kell az évnek egy olyan napja, mely az emlékezés napja. Ez június negyedike, Trianon napja. Itt is, ott is megemlékeznek e napon a régen történtekről, a világtörténelem egyik legnagyobb bűnéről.
    Miért nem emlékezünk együtt a nem is oly régmúlt vármegyéi?
    Ezen a napon mind a hatvannégy vármegyében élő magyar emberek képviselőiknek, kik elhozzák, és viszik az üzenetet, találkozniuk kell.
    Találkozniuk egy ünnepségen, megemlékezésen. Ünnepség, mert együtt vagyunk, mert ma már legalább megemlékezhetünk a történtekről. 
    Találkozni kell a legszebb ruháinkban, népviseletünkben, bemutatni hagyományainkat, kultúránkat. Minderre szükség van, hogy a magyarban a magyarságtudat, a nemzettudat, újra felébredjen, hogy ne történhessen még egy olyan tragédia, mint ami december 5-én történt.
    Rendezze meg minden évben más és más megye ezt a találkozót, határon belül vagy kívül, ahol lehet, és aki tudja. Legyen egyre több és több vármegyében, aztán legyen minden vármegyében történelmi emlékhely a magyarok találkozóhelye.
    A múzeumok, emlékhelyek jó része már ma is magánkézben van. Ahol az állam, az önkormányzat elzárkózik történelmi emlékpark létesítésétől, ott tegye ezt civil szervezet, magánszemély. Ne legyen egyetlen olyan vármegye sem, hol tíz-húsz éven belül nem létesítenek történelmi emlékparkot. 
    Jó néhány emlékhely van már ma is, de nem sokat tudunk róluk. Van néhány kis dombocska az országban, s a határon túl is, mely dombot a hatvannégy vármegye földjéből hordtak egybe. Össze kell fogni a sok-sok kezdeményezést. Meg kell teremteni a kultúráját e nemes hagyományoknak. 
    Emlékezzünk, hogy ne felejtsük el hagyományainkat, kultúránkat. Emlékezzünk, hogy megmaradjon szép nemzetünk, emlékezzünk, hogy összetartozzunk.
 


 
Sokan vagyunk, kik már évek óta valójában nem járunk külföldre. Ha a Felvidékre, Kárpátaljára, Partiumba, Erdélybe, Bácska-Bánát vidékre, Muravidékre, Felső-őrségbe vagy a Lajtavidékre megyünk, úgy érezzük, otthon vagyunk és nem külföldön. Jó lenne tudnunk, mikor ott vagyunk, mennyire vagyunk még a történelmi határtól, a Nagy-Magyarország területén vagyunk-e még, vagy már átléptük azt a határt, mely ott él több millió ember szívében. 
    Nem tudok róla, hogy lenne Kárpát-medence autós térképe. Pedig e néven kiadható. Olyan térkép, melyen a magyar városok és falvak neve magyarul, s hol a magyar név nincs kiírva a település határán, ott a könnyebb eligazodás érdekében az idegen néven is, a határon túli települések pedig saját nevükön szerepelnek. Azt gondolom, lenne igény ilyen autóstérképre vagy atlaszra is. 
    S ha e térképen bejelölik a volt vármegye határokat, neveket, vármegye székhelyeket, Nagy-Magyarország határát, címként pedig az kerül a térképre: Nagy-Magyarország történelmi térképe a jelenlegi úthálózattal és településekkel, akkor a cím is, a tartalom is teljesen korrekt. 
    E térképekre természetesen be kell jelölni a történelmi emlékparkokat, a jelképes, ezeréves határt megjelölő pontokat. 
    Ma már egyre több és több falon látni Nagy-Magyarország térképét. Jó lenne azonban a kisebb-nagyobb fali térképeken túlmenően utazáskor magunkkal hurcolható, a falinál részletesebb térképet magunkkal vinni. 
    Nem hinném, hogy egy ilyen térkép kiadása, mint vállalkozás, nem hozná meg legalább az önköltségi árát.
    Azt gondolom, az összmagyarság nemzettudatának felébresztésében a fenti kezdeményezések megvalósítása sokat segíthet, s már a kezdeményezés megismerése is sokakat újabb kezdeményezések közzétételére serkenthet. 
    Induljanak hát útjára e kezdeményezések, s legyen áldás azok megvalósításában.
 
Budapest, 2004. Advent
Hardy F. Gábor
A cikk 2005. január 9-én került fel a világhálóra.
 
Visszatérés az
ESSZÉ, JEGYZET
rovat további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
főoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
ICQ-számunk: 254859031, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón