vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Varga Gabriella)
 
ESSZÉ, JEGYZET
A demokrácia megcsúfolása
Nem mi veszítettünk, a demokráciának csúfolt társadalmi berendezkedésünk bukott meg csúfosan. Ez a politikai, gazdasági, társadalmi környezet, berendezkedés, irányítás messze nem demokrácia, hanem annak megalázása, megcsúfolása.
    Nem mi buktunk meg, nem mi veszítettünk, hanem azok, akik ezt az egész irányító rendszert a kezükben tartják, s azt mondják, ez demokrácia. 
    Ez messze nem az.
    Az egész körülöttünk lévő társadalmi, politikai berendezkedés nem más, mint a demokrácia megcsúfolása. 
    A többség ezen méltatlan és az emberiséget megalázó harc ellen küzd, mások azt mondják: köszönik szépen, nem kérnek belőle. Őt ebből a gyerekes, ám igen vérre menő játékból hagyják ki. Egyet ugyan nem tudok érteni velük, de valahol meg is érteném őket, ha csupán országos ügyről lett volna szó. 
    Csakhogy most itt a nemzet kérdéséről kellett dönteni. Arról, hogy magyarok-e a magyarok. És ebben a kérdésben nincs pardon, ebben a kérdésben nem lehet félreállni, visszavonulni, belefáradni, elbújni, azt mondani, elegük volt az álszent, képmutató farizeusokból. Elegük volt, hogy a mindennapi megélhetésükért is küzdeniük kell.
    Elegük volt az újkori rabszolgaságból. Abból, hogy messze nem a demokrácia művészete az, ami most itt körülöttünk van. 
    Most, aki tehette volna, s nem volt ott az urnáknál, vagy nem igennel szavazott, bűnt követett el. Most nem szabadott volna azt gondolni, ez az egész küzdelem csak szélmalomharc. 
    Az ember nem azért teremtetett, hogy legyőzzék, hanem, hogy győzzön a nyomorúság, a megaláztatás felett. Hogyan is tanultuk annak idején, mikor még tanultunk irodalmat: „Az ember célja a küzdés maga.”
    Mit változott a világ? Évszázadok, mi több, évezredek óta ugyanaz gyötri az emberiséget. 
    Évszázadok, évezredek óta folyik a jó és a rossz harca. S bár sokszor elesünk, de aztán minduntalan megfogja Valaki a kezünk, és segít felállni.
    Az ember legfőbb kincse nem a körülötte lévő anyagi javak, melyeket a moly vagy a szú megrág, rozsda felemészt, idegenek elrabolnak tőlünk. Nem. Az ember egyik legfőbb földi kincse az, mi elméjében van, az ember legfőbb kincse jó tulajdonságai, az, hogy tud szeretni, az, hogy igyekszik sok-sok elbukása ellenére is jó ember lenni. Az, hogy a másik ember is legalább olyan fontos számára, mint önmaga. 
    Csak ezért érdemes élni, de ezért érdemes is élni. 
    Vasárnap rá kellett jönni, hogy sok-sok emberben még mindig ott a félsz. Vasárnap rá kellett jönni, hogy sokakat elég egy kicsit riogatni, egy kicsit elbizonytalanítani, hogy vigyázz, mit teszel, mert rosszabbul élsz holnap, mint ma, ha másokon is segíteni akarsz. Elég csak ennyi, és sokan behúzódnak otthonaikba, ki sem mozdulnak, nem tesznek semmit a másikért, még akkor sem, ha az a másik egy honfitársa, még akkor sem, ha tudja, hogy döntésével több millió embert tud elkeseríteni, sírásra fakasztani.
    Még akkor sem, ha tudja, hogy egyetlen cselekedetével több millió embert tudna ujjongva örömteli táncra perdíteni. 
    Vasárnap rá kellett jönnünk, hogy ezek a kimondhatatlanul nemes, vagy leírhatatlanul aljas cselekedetek, sokakra semmit sem hatnak. Vasárnap rá kellett jönnünk, hogy mily sokan közömbösek a másik iránt, és mennyire féltik saját kis életüket, nem törődnek a másikkal. 
    Vasárnap rá kellett jönnünk, hogy mily sok ember él úgy, hogy csak önmaga, és megint csak önmaga, aztán újból csak önmaga számít. 
    De még egy dologra kellett rájönnünk vasárnap: mily sok ember él sötét éjszakában. 
    Ezt mind megtudhattuk vasárnap, de emellett még egy igen fontos dolgot: él itt az anyaországban másfélmillió lámpás, másfélmillió ember, ki világítni képes és tud.
    Egyetlen gyertya lángja egy egész szobát fénnyel képes betölteni. Mire képes akkor másfélmillió lámpás?
    Nem vagyunk elveszve. Nem. Van másfélmillió lámpásunk. Nincs más dolgunk, csak annyi, hogy világítsunk, s lángunknál meggyújtsuk a mellettünk lévő lámpást, aztán megint egy másikat, megint egy másikat, míg csak el nem tűnnek a sötét foltok, míg el nem érünk minden magyart határon innen és túl. 
    Ki negyven évig sötétségben élt, ha kimegy a napra, és kinyitja szemét, rögtön megvakul. Csak fokozatosan szokhatunk hozzá a fényhez. Időt kell adni a fénynek, hogy elérjen mindenhová, hová elérnie kell.
    Hogy hol is kezdjük? A történelem, az irodalom, a művészetek, népzene, népművészetek, hagyományaink, gyökereink oktatásánál, nevelésénél. Oktatni, bölccsé tenni kell minden korosztályt. Bölccsé kell tenni az embereket, mert a butaság sem bocsánatos bűn. A butaság az egyik legnagyobb bűne az emberiségnek. A butaság alól nincsen feloldozás, csak egy: a tanulás. 
    Van másfélmillió emberünk, kiket nem lehet riogatni, kiknek a valótlanság akkor is valótlanság, ha azt nagy pozícióban lévő ember mondja. 
    Az arány nem is olyan rossz. Van másfélmillió bölcs tanítónk. Kezdjük hát meg a tanítást, mi másfél millióan.
    Ha nekiállunk, ha mindannyian nekilátunk a tanításnak, oly gyökeres változásnak lehetünk tanúi, mely változást legmerészebb álmunkban sem tudnánk magunk elé képzelni. 
    A másfélmillió tanító mellé most már csak egy kell: hit. Hinni abban, amit teszünk. Remény, mert remény nélkül elveszítjük hitünket is. És szeretet. Végtelen nagy szeretet, melyet megád nékünk a mi Kegyelmes és Teremtő Istenünk, csak kérnünk kell.
 
2004. Karácsony hava
Hardy F. Gábor
A cikk 2005. január 9-én került fel a világhálóra.
 
Visszatérés az
ESSZÉ, JEGYZET
rovat további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
főoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
ICQ-számunk: 254859031, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón