vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Varga Gabriella)
 
ESSZÉ, JEGYZET
Budapest, a világváros
Nagyvárosban, sőt, világvárosban lakom. Ezt hallhattuk sok-sok alkalommal: világvárost építünk. E város közepén, a belső Józsefvárosban lakom, közvetlenül az Önkormányzat mellett. Nem mondható tehát, hogy valahol egy kis mellékutca a lakhelyem, ahová valamennyi infrastruktúra még a leggazdagabb városban sem juthat el.
    Olyan apróságok felett már az ember nem is bosszankodik, hogy alkalmanként, hol ez az utca, hol az, sötét, néha napokig nincs közvilágítás. Istenem, ilyenkor legfeljebb ne menjen az ember az utcára, mert bizony pórul járhat. Sötétben ugyanis az ember nem tud sasszézni, nem tudja kikerülni azt, amibe belelépni igen kellemetlen. Kellemetlen, mikor cipőnk hiába töröljük már jó ideje, a nem éppen rózsaillat elmúlni mégsem akar, s kellemetlen, mikor lábbelink mosogatjuk este, és még mindig, és még mindig nem vagyunk kész vele, a nem éppen kellemes illat még mindig ott terjeng körülöttünk.
    Mondom, ilyen apróságokon már meg sem ütközünk.
    Mikor egy negyed évszázaddal ezelőtt Amszterdamban jártam, ott is nagyon sok kutyát és azok hátrahagyott jeleit láttam. Ott is sasszézni kellett, mindig a lábunk alá nézni. De ez egy negyed százada volt. Ha ma megnézzük Amszterdamot, nyomát sem látjuk a korábbi kosznak.
    Nálunk a fejlődés nem egy negyed százada, csak tizennégy éve indult meg. Azóta van egy, azaz egyetlenegy főpolgármesterünk, s azóta vele építjük világvárosunkat, s vele fejlődünk. Fejlődünk? Az biztos, hogy fejlődünk, csupán a kérdés az, hogy a fejlődés előjele pozitív vagy negatív. 
    Itt-ott épül valami szép is, nem tagadom, kell valami koncot odadobni a választóknak, de az előjel itt is negatív. Kevesebb a felújítás és az építés, mint amilyen arányban az anyag természeténél fogva rongálódnak épületeink, tereink. Másrészt pedig több épület inkább ne épült volna meg, hiszen nem odavaló, a régi patinás utcának, térnek nem dísze és ékessége, hanem rémsége csupán. Egyik-másik ormótlan, égbekiáltóan ronda épület láttán mindig azon gondolkodom, hogy vajon kinek és mennyi....Vajon mi lehet a nagyságrend?
    Ha kinézek ablakomon, látom még felsejleni a szemben lévő ház homlokzatán a múlt század eleji ablakkeret szép díszítéseit, a kis darabkákból még el tudom képzelni az egészet, milyen szép is lehetett valamikor, mikor még egybe volt, mikor még a dísz körbefogta az ajtót, ablakot, mikor még a vakolat oszlopdísze felfutott egészen az ereszig. Még elképzelhető a múlt szépsége, de meddig? Lassan végleg lehullik a mellékutcai házak vakolata, s elvesztik egykori hangulatos, varázslatos szépségüket a kispolgári városnegyedek. 
    Ha végleg lehullik a vakolat a szegény emberek házainak homlokzatáról, - kik örülnek, ha lakásukat rendben tudják tartani, a külső tatarozásra már pénz s energia nem jut -, vele együtt eltűnnek a dicsőséges ötvenhatos szabadságharcunk látható nyomai is.
    Biztosan sokan nem is tudják, de azok a nyomok, igen, azok a kisebb-nagyobb tenyérnyi nagyságú vakolathiányok, azok azt hirdetik, hogy nemzetünk ismét megelégelte a rabságot, s lerázni kívánta magáról a láncos kutyát, mint száz évvel korábban. Bátor s dicső magyar nemzet, e szláv tengerben ilyen sorsot kaptál. Igen, azok a sok-sok nyomok a mellékutcai házak homlokzatán, azok lövésnyomok, ötvenhatos lövésnyomok. Nem is baj, hogy még mindig ott vannak, s hirdetik bátorságunkat. A baj csak az, ma már egyre kevesebben tudják, azok a tenyérnyi vakolathiányok, közepükben egy lyukkal, azok ötvenhatos lövésnyomok.
    Ó, de mennyire elkalandoztam. Ott tartottam, hogy építjük a világvárost, és én a város belsejében lakom. Hogy bent a városban lakom, annak azért van igen nagy jelentősége mondandómban, mert itt értek engem visszautasítások, visszautasítások de hányszor, hálózatfejlesztési hiányokra hivatkozással.
    Előbb a Hír TV igénylése kapcsán kaptam a pofont. 
    Mondom, itt bent a város szívében lakom. Mikor jött a Hír TV, én megigényeltem. Volt már kábeltévé csatlakozás a lakásunkban, a szolgáltató a Matáv kábeltévé Társaság, gondoltam, hát mi sem egyszerűbb, mint hozzám is bekötik, a csomagba beteszik a Hír TV csatornát.
    Mentem a szolgáltatóhoz, s igényeltem. Ott mosolyogva fogadtak, ahogyan ezt ma egy jól képzett recepciós szakembernek tennie kell. A fogadtatás első osztályú volt, de a szolgáltatás már kevésbé volt felértékelhető.
   Szolgáltatást nem, de ígéretet annál többet, persze kaptam. Ígéretet, hogy kérésem teljesíteni fogják, fejlesztik a hálózatot, s fél éven belül foghatom a kért adót. 
    Eltelt a félév, majd még egy fél év, de a Hír TV-t csak nem foghattam. Akkor újra mentem, s kértem, kérdeztem, de a válasz semmi bíztató nem volt. Most már, hogy ily sokan szeretik, megszerették e csatornát, most már azzal sem bíztattak, hogy lesz a közeljövőben. Úgy tűnik, a világváros építéshez a fő-főpolgármester szerint ez a szolgáltatás nem tartozik hozzá. 
    Én pedig úgy gondoltam, az egy-két nézhető adó mellé, mint a Duna TV, s a Discovery Chanel, szóval, az ezek mellé becsomagolt gagyi adókért nem kívánok fizetni, hiszen úgysem nézzük azokat, így aztán felmondtam a szolgáltatást, és biztatok másokat is, kikkel hasonlóan elbánnak, mondja fel szerződésüket. 
    Ez volt hát az egyik olyan esemény, mitől, ha mástól nem is, de ettől biztosan gondolkodóba eshettem, vajon igaz-e amit a világváros építéséről hallhatunk, vagy csak egy olcsó, tartalom nélküli kampányfogás, melyet az egyéb építő elfoglaltságot nem találó, a butító és sűrűn hazudozó tévé előtt oly sok időt töltő ember el is hisz.
    Az egyik pofont hamar követte a második, harmadik, negyedik.
    Nem én voltam a kezdeményező fél, hanem a másik, egy üzletasszony. Épp mikor lemondtam a kábeltévé szolgáltatást, kerestek meg a MATÁV-tól, ajánlva az ADSL Internet szolgáltatást. Mintha csak tudták volna, hogy egyik szolgáltatásuk vonatkozásában elveszítettek egy ügyfelüket, gyorsan megkerestek, s ajánlottak mást helyette.
    A munkához nekem is, a tanuláshoz gyermekeimnek is sokszor kell a világhálón bolyongani, s ezt telefonvonalon megtenni igen költséges. Rendben van, legyen hát az időkorlátozás nélküli Internet használat.
    Vártam heteket, majd telefonáltam, újra vártam heteket, újra telefon, megint várakozás. Eltelt két hónap, mikor végre kaptam egy levelet: nagy sajnálattal közölték, hogy műszaki okok miatt nem tudják kérésem teljesíteni, de helyette felajánlottak több telefonvonalon igénybe vehető, a fogyasztó számára igen költséges Internet szolgáltatást. Igaz nem én kértem, csak elfogadtam ajánlatukat, de a végeredmény szempontjából ez ma már mellékes. 
    Hallottam valamikor, egy vagy két éve, hogy a MATÁV egyeduralma megszűnt minden területen. Köteles a hálózat használatát biztosítani más társaságoknak is. Köthetek tehát akármelyik társasággal szerződést, mely társaság felkészült a telefon és kapcsolódó szolgáltatásaira. Köthetek tehát bárkivel szerződést, bárhol is laknék. Ezt hallottam, mentem a másik társasághoz. Érdeklődtem telefonon: ó igen, persze, semmi akadálya. Megrendeltem, vártam. 
    Eltelt két hónap, s a szerelők helyett levél jött.
    Műszaki okok miatt kérésem teljesíteni nem tudják. 
    Nem értem. Milyen műszaki okok lehetnek? A telefonvonal adott, a vonalhasználatot a MATÁV köteles átadni másik társaságnak, ha ő nem kíván beruházni, fejleszteni, megteszi helyette más. Sok ismerősöm a legapróbb kis faluban is használhatja a világhálót, én pedig itt a „világvárost építünk fővárosban” ily elzárt legyek?
    A válaszokba nem nyugodtam bele. Mentem a harmadik társasághoz. Az Invitelről az hírlik, hogy ők éppen az ilyen problémás esetekkel szeretnek foglalkozni, megkeresik az ügyfeleket, házhoz mennek, megoldják problémájukat. 
    Az első benyomásom igazolta a hallottakat. 
    Az ügyintéző jött, megkötötte a szerződést, megadta a leendő E-mail-címem, s közölte, egy hónap, és a vonal élni fog.
    Lelkendezve vártam, előre örültem, mennyire megkönnyíti munkám a világháló. Ha információra van szükségem, megkeresem, letöltöm, kinyomtatom. Ha tudni akarom korrekt információkból a napi híreket, eseményeket, odakattintok, s nézem egy kicsit a Hír TV-t. Igaz, csak monitoron, és nem tévén keresztül, a minőség nem olyan jó, de legalább nézni tudom a híradót, s egy-két műsort, melyekről már oly sok jót hallottam. 
    Vártam lelkesen, de hiába. Szerelő nem, levél igen. Az indok ugyanaz: műszaki okok. 
    Most már csak egyet nem értek: az Invitel üzletkötője azt nyilatkozta, a társaság, kinek a nevében jött, kifejezetten arra specializálódott, hogy a problémás eseteket felvállalja, megoldja. Ha pedig megoldani nem tudja, annak oka vajon mi lehet. Talán mégsem szűnt meg a MATÁV egyeduralma, vagy más lehet az ok? 
    Mi egyszerű, halandó polgárok, megtudhatjuk-e valaha is az igazi okot?
    Nos ilyen a mi világvárosunk, melyet építünk, melyből az utóbbi években minden hetedik ember kiköltözött. Igen, minden hetedik ember, több mint háromszázezer ember, akik jól nem érezték magukat a fene-nagy világvárosban, mentek hát világgá, világot látni, hátha egy kisváros, falu nagyobb világváros, mint szülővárosuk.
Hardy F. Gábor
2004. őszén
A cikk 2004. november 15-én került fel a világhálóra.
 
Visszatérés az
ESSZÉ, JEGYZET
rovat további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
főoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
ICQ-számunk: 254859031, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón