vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Varga Gabriella)
 
ESSZÉ, JEGYZET
Zászlónkról
Ma egy éve, hogy zászlónk erkélybeli életét éli. Amikor elmúlt Nemzeti ünnepünk, a legnagyobb fiam állt elő gondolatával:
    – Ne vegyük be a zászlót, hagyjuk kint egészen a választásokig. 
    – Nagyon jó gondolat – mondtam én, s így az egész kampány alatt e tettünkkel is bátran hirdettük meggyőződésünket.
    Házunk kicsiny, mindössze néhány lakásból áll, s hál Isten’, senkit nem zavart, hogy szép zászlónkkal, közepében a gyönyörűen díszelgő nagy címerünkkel és kereszttel hirdethettük a nyugalmat, a szeretetet és a békét. Igen. Mi ezt hirdettük erkélyünkön lévő zászlónkkal, s ezt hirdettük szavainkkal, tetteinkkel is, s ezt hirdették a mellettünk állók többsége. 
    Aztán elérkezett a választás első fordulója, s elérkezett a második is. 
    A második forduló után kellett volna bevenni zászlónkat, elvégezte küldetését. De családunkból valahogy egyikünket sem vitt rá a lélek, hogy azt mondjuk: kész, befejeződött, amit kellett, megtettük, most már nincs semmi dolga odakint nemzeti jelképünknek, visszamehet a szekrénybe, s várhatja augusztus 20-át, mikor újra hirdetheti, hogy él még a nép, és nem veszhet el sohasem. 
    Következtek a várbeli események, ahol mindannyian megértettük családunkból, hogy mire is vártunk eddig, miért is nem határoztunk. Beszélnünk sem kellett róla, tudtuk, hogy zászlónk marad a helyén, egész életében, s csupán mosásra kerül be néha egy-egy órára.
    Így történt, hogy nemzeti lobogónk a helyén maradt, immáron egy éve ott van, s kiállta a próbát. Ott volt a nyári viharokban, a rekkenő melegben, a tűző napon, de helyén maradt a zord őszi napokon, vad szeles időkben, a téli hóesésben, s ott hirdette békességünket a kegyetlenül hideg téli nappalokon, éjszakákon is, s hirdette, hogy reményünket a szebb, békésebb jövőben nem veszítettük és nem veszítjük el sosem. 
    Erkélyünk a járda felett van, zászlónk pedig még kijjebb, félig a kocsiút felett. Így már egészen messziről látszik. Mikor befordulok a sarkon, sokszor feltekintek erkélyünkre, s ha fárasztó is napom, vidámság költözik lelkembe arra gondolván, hogy nem veszett el semmi, él nemzetünk, s eljön még az idő, mikor már nem fog a turáni átok, mikor a magyarság újra egy lesz, mikor sokak számára a bennünk lévő érték fontosabb lesz a körülöttünk lévő javaknál.
    Tudom, hogy nemcsak nekem, másoknak és sokaknak ad erőt, sokak félelmét csillapítja, mikor megpillantja nemzeti lobogónk, címerünk. 
    Azt is tudom, hogy van, akiket bosszant, hogy zászlónk nem mozdult, a helyén maradt, talán még átkokat is szór rám. Őnékik hirdetem, hogy nem az ő bosszantásukra teszem mindazt, amit teszek. Zászlónkból méltóság és nyugalom sugárzik, semmi más, senkit sem akar bosszantani.
    Mindazzal kapcsolatban, amit most leírtam, a legkedvesebb a napokban történt.
    Mikor átmentem a szemben lévő házba, az egyik félemeleti lakásba, hol egy idős házaspár lakik, az igencsak megromlott látású hölgy azt mondta nekem kitekintve az ablakán:
    – Olyan jó látni ott a zászlójukat. Mikor este lefekszem, mindig nézegetem az ágyamból. Gyönyörködöm benne, ahogyan lengedez. Oly megnyugtató. Ugye ott marad?
    Ha semmi más szolgálatot nem tett volna nemzeti jelképünk, csak ezt az egyet, hogy egy idős, kicsit elkeseredett embernek örömet ad s megnyugvást, már ezzel is nagy szolgálatot tett.
    Zászlónk tehát marad, míg csak az idő el nem nyüvi, akkor pedig átadja helyét az újnak.
    Sokan nem tehetik meg ugyanazt, mit nekünk megtenni van lehetőségünk. Hiszen, ha egy házban többeket bosszantanánk ezzel, ha tartanunk kell munkahelyünkön megtorlástól hitünk nyílt s kihívó megvallása miatt, akkor nem töltötte be küldetését tettünk. 
    Nem azért vetettem papírra gondolataimat, hogy azt hirdessem, lobogózzuk fel városainkat, falvainkat, országunkat. 
    Gondolatom csupán annyi: ha itt-ott, nemcsak köz-, hanem magánépületeken is, jártunkban-keltünkben meglátunk egy-egy szép zászlót, annak varázsa van.
 
Hardy F. Gábor, 2003
A cikk 2004. szeptember 19-én került fel a világhálóra.
 
Visszatérés az
ESSZÉ, JEGYZET
rovat további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
főoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
ICQ-számunk: 254859031, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón