vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Varga Gabriella)
 
ESSZÉ, JEGYZET
Anyák napja
Az éjszaka halott édesanyám fölém hajolt. Fiatal volt, vidám ruha simult a derekán, a karcsúságát a falu soványnak nevezte volna egykor, ám ő éltében is csinos fodorral kendőzte az elnyúzottságát. Álmomban is ez a fodor díszítette fehér alapú, apró virágmintás karton köntösét. Válláig érő világos gesztenye hajában megcsillant egy-két ezüst szál, kedves és derűs arcára szelíd melankóliát árnyékolt tekintetének meleg mélysége. Az az izzás, amelynek hője és fénye minket ragyogott be, amíg élt. Fölémhajoltában, emlékszem, ezzel a régi ragyogással simogatott meg. „Szervusz, gyermekem”, szólt.
    És a hangja ugyanolyan volt, mint azon az utolsó napon, amikor telefonon felhívtam, mert hiányzott, nem sejtve, hogy egy hét múlva már csak a koporsóban látom viszont…
    De álmomban nem kellett a halálra gondolnom, mert anyám engem kézen fogva a múltunkba vezetett, oda, ahol mind együtt voltunk, és ahol minden ősszel vidáman piroslott a kecskerágó. A Leventekertben a pünkösdi rózsa, mint hatalmas aranyló szőnyeg csalogatta az arra járókat, és emlékszem, nagyon boldog voltam, hogy anyám fiatalságának részese lehettem. Követtem büszkén, amint egyik ismerősétől a másikhoz lépett. Ilyenkor mindig rám is visszamosolygott és intett, nehogy elmaradjak mellőle. Sokan voltak ott és szépek mind, de ő csak ment előre és egyre beljebb. Észre sem vette talán, hogy valaki, aki egyszer a legelső csók ízével lobbantotta fel benne a szerelmet, most elhaladtában egy gyöngyvirágot lopott a hajába. 
    Mintha anyám keresett volna valakit. Akartam is kérdezni tőle, de mielőtt megszólalhattam volna, ő felkiáltott: „Nézd csak, ott vannak!” Hangos kacagással szaladtunk mindketten a kert legtávolabbi zugába, ahol apánk állt a két testvéremmel. Az öcsémet a nyakában, a húgomat az ölében tartotta és az ismerős huncut mosoly bujkált a szemében. „Itt vannak a prücskök”, szólalt meg, s lehajolt, hogy óvatosan a földre pottyantsa őket. Gurult is a két csöppség, és miközben a zöld fű játékosan hajbókolt parányiságuknak, én hozzájuk hajoltam. Megtapogattam a húgom homlokát, hogy érezni-e a dudort, amelyet estében az udvaron szerzett. Öt év korelőnyöm volt, így édesanyám rám bízta a pesztrálást, amit én úgy oldottam meg, hogy az ölemben cipeltem ide-oda a ház körül. Nehéz is lehetett a kicsi, pesztonka-magam nagyon is ügyetlen, így megesett, hogy orra buktunk. Egy ilyen alkalommal dudorodott árulkodóra a baba homloka. De álmomban nem találtam a nyomát. Az öcsémet is hasonló módon dajkáltam, de már tapasztalattal és hat évesen, ami nem óvta meg attól, hogy el ne vágja az ujját a játékszernek használt tükördarabbal. Ennek a sebesülésnek sem találtam a helyét álombeli találkozónkon. Anyánk azonban ekkor már terített asztallal csalogatott maga köré – csodák csodája! – régi otthonunkban, amelynek olyan jó hangulatot adott a fenyődeszka és a gyaluforgács illata. Apánk éppen egy ajtót enyvezett össze, amelyet azonnal tágra is nyithatott. Kendermagos macskánk vidáman iramodott neki a szabadnak, apánk pedig kimutatott a virágos kertbe: „Nézzétek, mi történt odakint az éjszaka!” Kinézve, valóban csodát láttunk: Gyöngyös nevű bivalyunk három bocsot ellett, és mind a három mellett gyönyörű magyarósi tarkatulipánok virítottak. Szaladtam keresztül lelkendezve a virágos udvaron, hogy megsimogassam a drága jószágot, és a testvérkéim totyogva követtek. „Mindenkit egyformán szeret a Gyöngyös”, mondta édesanyám harmatos mosollyal a szemében, miután utolért. „Minden csemetének jár egy bivalybocs” – és egy-egy lágy mozdulattal kijelölte mindegyikünk pici borjúját...
    Hangos rigófütty ébresztett… A függönyön áttörő reggeli napsugár még anyám hűvös simogatását tartotta a homlokomon, és a szellő azt suttogta, hogy anyák napja van.
Dancs Rózsa
A cikk 2004. április 28-án került fel a világhálóra.
 
Visszatérés az
ESSZÉ, JEGYZET
rovat további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
főoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
ICQ-számunk: 254859031, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón