vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Varga Gabriella)
 
ESSZÉ, JEGYZET
Húsvét ateistáéknál
Eszmélésemtől egészen első  munkás esztendőmig Krisztus értem is feltámadott minden húsvétkor. Fatornyos kicsi falum igazi létalapja a vallás, a hit volt, amely az anyatejjel oltódott belénk. Még nem tudtuk az értelmét a Nagypéntek böjtjének, nem értettük Pilátus szerepét, a Golgotára is csak azért mentünk el képzeletünkben, mert Virágvasárnap is ott voltunk az olajfák hegyén, amikor Jézus szamárháton bevonult Jeruzsálembe, és  örvendeztünk, amikor megtudtuk a Feltámadást. Gyermekileg, emberileg fogadtuk magunkénak a nagy szenzációt, a megváltás ígéretét – ahogy azt mifelénk tették az emberek: tojást festettünk, locsolókat vártunk Húsvét hétfőjén, boldogan, mert nem volt okunk a bánatra. Krisztus, a Megváltó feltámadott. 
    Ahogy tanítani kezdtem azonban hirtelen megszűnt számomra ez a csoda, mert tilalom alá esett. Olyan tiltás lett, amelynek megszegése az állásomba került volna. Márpedig én a tanárkodásra  szinte hivatást éreztem magamban, máskülönben sem voltam képes nyílt támadások kereszttüzébe kerülni. Egyik háromszéki falu iskolaigazgatója azzal az istenhozottal hűtötte le bemutatkozó lelkesedésemet, hogy kántortanító volt, és mint ilyen kétkedésekkel fogadja a fiatalok frissen szerzett szakmai tudását, de majd elválik... 
    Hogy igazoljam rátermettségemet, azonnal rám osztotta az ateista nevelés felelősségét. Ezt először tréfának tekintettem, mert képeztek a főiskolán minket erre külön kurzuson, ugyan, mint az ifjúság nevelésének egyik legfontosabb formájára, de nem voltam meggyőződve arról, hogy ez valóban olyan fontos lett volna. A gyerekekkel nem volt baj, mert magyar nyelvtant, János vitézt, Toldit tanítottam, nem kellett Isten ellen szólnom, legfeljebb valamit pedzenem az evilági boldogság fontosságáról olyankor, amikor félelmetes igazgatóm inspektált az órámon. Ő  is észre vette, hogy nem végzek „hathatós” munkát ezen a területen, sőt, nem fogadkozom a munkaüléseken sem, hogy jobban iparkodom majd, amikor bírálatát a fejemre olvassa. Újabb feladatot kaptam hát: havonta egyszer előadást kellett tartanom vallás ellenes témáról a szülőknek, egy mélyen vallásos, katolikus hitű falu lakosságának. Irodalmi alkotások szimbolikus mondanivalójával akartam kijátszani a dolgot, de így is sokan vetették a keresztet a teremben, amíg Ady Istenes verseiről beszéltem. Húsvét vasárnapját az iskolában kellett töltenem, akárcsak Karácsonyt több fiatal kollegával együtt, hogy a klerikális reakciót ellensúlyozzuk érdekes akciók szervezésével. Természetesen a templomnak nagyobb volt a vonzása, a körmenet, a hangulat minden gyereket odahívott. Mentünk volna mi is... Húsvét hétfőjén – Vízbevető  hétfőn – elegánsabban jelentünk meg az iskolában, mint máskor, hiszen ünnep volt. A tanulók piros tojást hoztak a tanároknak, egy-egy kisfiú meglocsolta a nőket, de az igazgatónk nem örült a dolognak. Minden óra után húzta a rovátkákat a nevünk után: ettől az osztálytól is elfogadtuk a festett tojást, attól is... 
    Nem mindenki. Voltak „öntudatos, minta” tanerők is. Egyik szünetben belépett a tanáriba a falu egészségügyi mindenese, egyik kolleganőnk férje, aki ismert volt ferde hajlamairól. A férfiak gyakran elagyabugyálták fajtalan próbálkozásaiért, de családjára való tekintettel nem beszélt senki róla. Heccelődni viszont lehetett vele, mert sem a rámenősségétől, sem az asszony féltékenykedésétől nem kellett tartanunk. Ekkor is kapóra jött. „Már attól féltem, hogy elhervadunk, de íme, a Gavallér! Ugye locsolni jött, Pál úr?”, élcelődtem vele.
    „Mi egyébért, kezét csókolom?”, és máris mondta a versikéjét. A feszültség hirtelen feloldódott, minden kollega előkapta rejtegetett kölnivizes üvegecskéjét, vicceltünk, kacagtunk, tojást és süteményt kínáltunk körbe. A helyzet groteszk voltát illusztrálta az akkor elhangzott újkori locsoló vers is, amelyet szintén Pál vitéz mondott el: „Zúg a traktor, szánt az eke. / Elvtársnő, megöntözhetlek-e? / Mert a kölnivíz senkinek sem árt, / Éljen a Román Kommunista Párt.”
    Nos, ezért a mondókáért kaptam szankciót két hét múlva. Kántortanítóból felemelkedett igazgatóm ugyanis mint rendszerellenes elemet feljelentett a megyei szerveknél, mert provokáltam – úgymond – a vendégként betoppant Pált, hogy locsoljon és pártot gyalázó verset mondjon. De lelkemben Krisztus azért minden évben értem is keresztre feszül és feltámad halottaiból. Emlékezésemet szelíd mosollyal simítja megbocsájtássá. 
Dancs Rózsa
A cikk 2004. április 28-án került fel a világhálóra.
 
Visszatérés az
ESSZÉ, JEGYZET
rovat további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
főoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
ICQ-számunk: 254859031, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón